Minden komoly vállakozás életében van egy pillanat, amikor úgy tűnik, az egész saját dugájába dől.

Nálunk is elérkezett ez a pillanat. Eredetileg a Mercedes megvásárlásával egyidőben eladtuk volna a Swiftet, így egy autó 500km-es üzemanyagfogyasztásából megoldottuk volna az utat. A terv legalábbis ez volt.

A ferihegyi felszállóknak integettünk éppen, amikor csörgött a telefon, és a vevő lemondta a bizniszt. Gáz, gáz, gáz. Fék, és tanakodás. Két autóval nem tudunk hazajönni, az a legszerényebb becsléseink szerint is a tervezett üzemanyagköltségek 50%-os emelkedését jelenti.

Gyors körtelefon, és felragyogott az a bizonyos fény az alagút végén.

Spiegelhalter Zoli bácsi, a füzesabonyi Gergő presszóból kisegített bennünket, ráadásul beajánlotta Fütyi barátját, aki Hejőbábán fizetős szántóföldet üzemeltet a helyi strandon. Mindkettejüket érintjük, és felveszünk egy-egy marmonkannányi kunsági benzint, ezzel talán kihúzzuk hazáig.

A kajával még rendben vagyunk, TNT tegnap este túlhagymázta magát, még kitart kicsit, ahogyan az én töltöttkáposztám is. Tündéremmel táraztunk egy kis tejfölös-hagymás patikukit, meg halas-tojásos szendvicset, egyelőre jól állunk. Miklós nyugodt, még nem éhes.

A meleg, az még hiányzik, meglehetősen sokat szellőztetünk, pedig nem dohányzunk az autóban.

A sztori eddig:

1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész, 11. rész, 12. rész