Nemrégiben olvashattunk Prokee édesanyjáról, aki meglepte magát egy terepjáróval a születésnapján. A kommentekből kitűnt, hogy sokaknak furcsa volt, hogy egy NŐ ilyesmire vetemedik. Mert mi, férfiak nem tudjuk feldolgozni, hogy egy nőnek is fájhat a foga egy cuki kis Corsa-tól eltérő autóra. Pedig de! És ezek a nők köztünk járnak!
Edit egy kedves, fiatal, négygyermekes családanya, aki idejekorán kitalálta, hogy neki milyen autó is volna az ideális. Egy hatszemélyes családot nem egyszerű mobilizálni, legalábbis itt a kontinensen. Bezzeg odaát, a nagyvízen túl, már rég kitalálták a módját. Editéknél a GMC Safari lett a befutó, 2002 óta lakik náluk.
A GMC Safari egyébként a Chevrolet Astro platformtársa. 1985-től 2005-ig gyártották a legkülönfélébb variációkban, és legfőbb vetélytársuk a Plymouth Voyager/Dodge Caravan volt. Annak ellenére, hogy igazából nem egy súlycsoportban játszanak, mivel a GMC inkább kisbusz, a Voyager/Caravan pedig amolyan egyterű, családi kombi. Ez a konkrét példány egy makulátlan állapotú 1994-es évjáratú darab, 8 személyes, 4.3 literes V6-os benzines blokkal, 142 kw-os (190 LE) teljesítménnyel, amit egy klasszikus 4 sebességes automata váltó közvetít a hátsó kerekek irányába.
A gyár által megadott fogyasztáson (12,4 l/100 km) sokaknak felszalad a szemöldökük, hogy „Ugyanmár!”, pedig a kisbusz mind a mai napig ezen érték közelében közlekedik (13-16 liter vegyes használatban). Azt megelőzendő, hogy idő előtt kimerüljön a tank, a gondos mérnökkezek egy 102 literes üzemanyagtartályt építettek bele. Autópályán a 140-160 km/h sebességtartományban a világ végéig is menne, ha lehetne ennyivel közlekedni. Bár gazdája nem egy Vatanen típusú sofőr, azért néha a forgalmi szituációk megkövetelik, hogy kicsit odalépjenek neki. Ekkor a furcsa, nagydarab tégla meglepő vehemenciával lódul meg, nem kis riadalmat okozva ezzel az 1.5dci Clioval közlekedő területi képviselők között! Mondjuk az eszetlen száguldás nem csak a sofőrön múlik, ugyanis a kényelemre hangolt, puha futómű még a bátrakat is óvatosságra inti, főleg kanyarban, vagy rossz minőségű útburkolaton. A futómű egyébként meglepően jól bírja hazánk nyomorúságos útjait, arra kell csak figyelni, hogy a hagyományos gömbfejek zsírzópontjai mindig megfelelően legyenek kenve. Maga a karosszéria nem túl nagy, könnyedén lehet vele parkolni, a magas üléshelyzet pedig jó kilátást biztosít. Az utastér pedig maga a csoda egy Zafira jellegű egyterűben szocializálódott ember számára!
Az ember kénye-kedve szerint vándorolhat az autó belsejében, semmi nem gátolja a mozgását. A kardántengely a létraváz alatt halad, így nincs semmi kiemelkedés a padlón, a fűtés levegőbeömlői is oldalt vannak.
Az ülések inkább fotelek, mint padok, viszont 6 személy részére kényelmesek fenntartások nélkül, a plusz két utas már kényszerül némi kompromisszumra. Az oldalablakok alatt itt is megtalálhatóak a kötelező „csempészrekeszek”, és pohártartók. Az első két ülés között a plafonon van egy tároló, amibe napszemüveg, cd-k, vagy egyéb kisebb tárgyak tehetők. Ide tették a belső világítás lámpáit, valamint a középső utasok számára az állítható olvasólámpákat is.
A jobb oldalon található tolóajtón könnyű a beszállás, még hátra is. És még így is hatalmas marad a csomagtartó, nem kell itt semmit tologatni, meg varázsolni. És akkor a csomagtér ajtó. Na, ez vicces részlet! A felső része nyílik felfelé, ahogyan az ember várja is, de az alsó rész az nem lehajlik, ahogy általában az amerikai hagyományok diktálják, hanem osztottan kétfelé nyílnak. Bevallom, én ilyen megoldást még nem láttam, de biztos praktikusabb így, mint az esetlegesen lehajló alsó részen behasalva pakolni.
A felszereltségen nincs mit boncolgatni, amit akkor az amik be tudtak szerelni egy autóba, az benne van. Szervokormány, elektromos ablak, ülések, klíma, központi zár, stb.
Mondjuk európai szemnek furcsa kezelőszervekkel találkozunk a műszerfalon, és igazából mindenhol. A középkonzolra integrált ködfényszóró kapcsoló, és a visszapillantó-tükör állítógombjai idegenül hatnak, mégis van benne logika. Én például kormányozni mindig bal kézzel szoktam, főleg tolatáskor. Így a szabad jobb kezemmel simán tudom állítani a tükröt mondjuk lefelé, hogy lássam a padkát. A mai autókban a tükörállítás gombjai viszont a bal oldali ajtón vannak, bal kézzel lehet működtetni. Légy ügyes, ha tudsz! Jó, biztos ez is csak szokás kérdése, de nekem tetszik ez a középkonzolos megoldás.
Aztán itt a fő műszeregység, az egértévé. Kissrácként öltünk volna K.I.T.T. műszerfaláért (és a kocsiért is), de az európai emberek gyomra nagyon nem vette be a digitális kijelzőket - emlékezzünk a régi Tipora. Aztán mára mégis elfogadott lett, sőt, lassan már mind ilyen lesz. Ehhez képest szinte nosztalgikus ez a halványzöld színű kijelző.
Van valami szomorú bája, ami azt súgja halkan, hogy igen, eljárt felettem az idő, de mégis itt vagyok, és még leszek is, jó sokáig!
És ennyi évesen sincs semmi baja, napi használatú autóként falja a kilométereket. Boldog gazdája teljes megelégedésére!
A hatodik képen a háttérben látható Ford Thunderbird szintén Edité.
De az már a következő történet!
Beszóltak