Jó ideje nem nagyon volt már időm bütykölni a kocsit. Lassan hazahozom majd ugyan a donort, de nekiállni nem tudom mikor fogok, de lassan mindenképpen ideje lesz, mert jelenleg 1,5-2 hónap egy olajcsere periódus, úgyhogy kapja az arcába az Öregasszony, és várja a második feltámadását. De most egyáltalán nem erről lesz szó.

Melózom, életemben először úgy, hogy pontosan annyira megy a szekér amennyire tolom. Ésszel kell hát beosztanom a napjaimat, figyelve arra hogy a  család is, meg én is jól érezzem magam. A család jó közérzetének egyik mértéke a lakás. Takaros, rendezett házban mindenki szívesebben létezik, ennek megteremtése a klasszikus forgatókönyv szerint a férfi feladata. Mondjuk úgy hogy a megoldás részét elégséges szinten végrehajtottam, de nem ez a nagyobb feladat. Rendet tartani. Rendet tartani úgy, hogy gyakorlatilag csak a hétvégén van otthon az ember, amit ugyebár hagyományosan a pihenésre illik fordítani.

Itt több értelmezés adódik, vannak olyan perverzek, akiknek a házimunka szórakozás, vannak olyan betegek, akiknek teher. Én a pártatlanok közé sorolom magam, mikor hogy, és mikor mit alapon osztom be a lelki világom az adott célhoz igazítva.

Aki kertes házban éli életét, annak bizonyára nem ismeretlen a fűnyírás fogalma. Az ember vigyorgó arccal tolja ki a gépet az első olyan tavaszi napon, amikor neki kell látni a feladatnak. Dolga végeztével pedig diadalittasan nyal bele a sörébe, és pöffeszkedve tekint le munkájára, majd meglehetős elégedettséggel nyugtázza, hogy mekkora kertművelő is ő valójában.
Aztán jön a hét, közben minden éjjel esik, nappal süt, és ezt így egy héten át. A frissen vágott pázsit először gyöppé cseperedik, majd fűvé válik, míg végül „baszdmeg mekkora zsombékok”-ká duzzad, és akkor jön el a következő hétvége.
Én is így voltam ezzel, pláne akkor kezdtem igazán anyázni, amikor kihoztam a fűnyírónkat a garázsból, és konstatáltam, hogy van azért olyan fűcsomó ami finoman meghaladja a kis villanyborotva befoglaló méreteit. Nem lesz ez így jó...

Maszatoltam kicsit a fűnyíróval, aztán az első csík után, a második lefulladáskor, a harmadik fűcsomónál, sűrű b+b+b+-ek közepette kihúztam annak a kávédarálónak a dugalját.

Ide valami keményebb cucc kell!

Sokat nézegettem már egy fura szerzetet az előző tulaj által otthagyott cuccok között. A legsötétebb sarokban pihent a fáskamrában. Kopottas piros páncélján, mintha több generációnyi disznótrágya nyomai lettek volna. Jól megfigyelhetőek voltak rajta a népies heftülés nyomai. Lógó vezetékek, törött elemek tanúskodtak hányatott életéről. A legmegdöbbentőbb azok a kerekei voltak. Egy az egyben mintha Marco Caro és Jean-Pierre Jeunet (Elveszett gyerekek városa, Delicatessen) filmből szabadult volna szerencsétlen torzszülött. Beteg testét, egy még betegebb ember egy jobblétre szenderült babakocsi kerekeivel pótolta ki. Még most is hallani a kislány sikítását, ahogy az öreg letépi a küllős kerekeket a játékáról, hogy létrehozza ezt a gnómot.

By the way... nem volt más választásom. A fűvel meg kell küzdeni. Pénz nincs, abból kell főzni amink van.

A feladat tehát...

...fel kell éleszteni a szörnyet! Persze, könnyű azt mondani. Első lépésből talán nézzük meg mivel is van dolgunk. Persze ki ne ismerné a híres „Robi” szériát! Az odáig rendben is volt, hogy az lesz, de volt két komoly gondom.
Egy: Fogalmam sincs melyik verzió, és hogyan működik.
Kettő: Működik-e egyáltalán?
Az idő sürgetett, ezért az Autófília fő agronómusához – Scheertihez – fordultam. Az nem lehet, hogy valaki aki együtt tud élni egy Renault 19-essel, ne tudjon egy kapálógéppel boldogulni. Már csörgettem is, és vonalban volt „baltás” barátunk, a faösszerakó gépek doktora, és a Renault AC pumpák megrögzött kutatója. Kihangosítón beszéltünk, mert jobbjával éppen fejt, ballal pedig szőlőt metszett, amikor is kiderült hogy szűkebb felmenője az egykor Robi 50-eseket összeszerelő üzemben dolgozik. Volt hát öröm! Meglesznek a szükséges infók – első kézből. Végighallgattam egy apróbb litániát a beépített francia motor zsenialitásáról, majd egy interaktív gyújtáspróbát követően letettük a telefont.

A gyújtásellenőrzés után ismét két problémával kellett szembesüljek.
Egy: Nem tekercseli vissza magát a berántómadzagfeltekercselőmechanika.
Kettő: Nem jó a gyertya. (Isolator volt benne, meg mellette az iszapban is találtam párat, de feltételeztem róluk, hogy ezek is csak annyira működnének, mint a szibériai mamut miután kiásták)
Most már nem csak az idő, hanem a Párom is sürgetett, ezért nekiálltam a megoldáskeresésnek. Mit tesz az autóbuzi ha szerelni kell – és a tape-szalag tutira nem fog beválni? Turkálni kezd a régi alkatrészei között. Én is nekiálltam, és egy marék NGK IridiumIX gyertyával tértem vissza. Nem röhög!

Az IridiumIX-et ugyan nem kimondottan kőkori kétütemű motorokhoz fejlesztették, de az a tény, hogy félelmetes szikrát adott igencsak sokat nyomott a latba nálam. Már csak a gyertya pozicionálását kellett megoldani, mert a BPR-6E gyertya 500 cm3-es hengerbe való, nem pedig 50-esbe. Cifrázhattam volna, de szarozás helyett nagyon szakszerűen feldobtam rá még vagy 5 isolator alátétet, és máris a megfelelő helyre került a cucc. Szikra – meg egy kis tuning – kipipálva.

Előtte.

Utána.

A következő feladat a behúzó, visszatekercselésének problémája volt. Persze, itt és szanaszét volt már heftülve a cucc, ezért nem működött. Itt gyakorlatilag egy lemezrugó van, ami a berántáskor befeszül, miközben a fogazott házban ami a főtengely felett van szépen racsnizik az egész szerkezet. Igen ám, de a kisöreg pont a racsni lelkét hagyta el/ki! Azt a rugót, ami kinyomja a „fogat”.

Ennek a belsejében van a rugótekercs.

Miután hosszasan szívtam a rendszer működésének felfogásával, majd a lemezrugó feltekercselésével, találtam egy alkalmasnak tűnő – valószínűleg toll – rugót, amit méretre szabtam, és röpke tizedik próbálkozásra sikerült is összeállítanom a szerkezetet.

Gyors benzinszűrő csere, feltöltés.

Elérkezett a nagy pillanat.

Yes, yes, yes! Ok, nem egy játszós autó megépítése, messze nem. De kicsit olyan mint a metadon az ópiátfüggőnek. Nem helyettesít, de enyhíti a kínt.
Jó dolog ám ez, hasznosak ezek a kis kerti gépek. Sokat gyorsít a munkán, és szerintem vicces egy ilyen után egy utifutit kötni, és pöfögni a környékben.

Azért, amikor fűnyírás után ronggyá izzadva kinyitottam a sörömet, csak arra gondoltam a lenyugvó nap fényében állva, hogy mi mindenre lehet még jó egy tuningolt rotakapa... :)