„Reklámok parancsára kocsikra gyűjtünk, melózunk, hogy legyen pénzünk a sok felesleges cuccra. A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs se célunk, se helyünk. Nincs világháborúnk, se válságunk. A mi háborúnk szellemi háború, a mi válságunk az életünk. A tévé elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rocksztárok leszünk. De átvertek. Erre lassan rádöbbentünk, és nagyon, nagyon berágtunk emiatt.”„Mert nem a munkád vagy, és nem is a bank betéted. Nem a kocsid vagy, és nem a tárcád tartalma. Nem egy menő ruha vagy. Egy bohóckodó ganajkupac vagy a világon.”„Csak akkor tehetsz meg mindent, hogy ha már semmid sincs.”(Harcosok Klubja)
Rácz Tomi éjjeli autózós cikkje olvasásakor jutottak eszembe ezek, egy kommentet látva. Körülbelül az volt a lényege a hozzászólásnak, hogy egy öreg autó mennyivel környezetszennyezőbb, mint egy mai modern autó. Aztán persze azzal próbáltam érvelni, hogy egy új autó előállításával járó környezetszennyezés mennyivel magasabb, egy öreg kocsi és egy új autó károsanyag kibocsátása közti különbségnél. Tyler Durden szólt belőlem, miközben tudtam, hogy én is „bohóckodó ganajkupac vagyok a világon”.
Kell a klíma, kell a nagy motor, kell az automata válltó, kellenek az elektromos ablakok, a központi zár, a légzsák, a bőrülés.
Elképzelni nem tudom, hogy lehet olyan autóval utazni, ami nem bírja tartósan az autópálya tempót, miközben a bogarunk talán épp, hogy elérte azt, és sose voltunk olyan boldogok, mint akkor.
Elképzelni sem tudom, hogyan lehet klíma nélküli autóval utazni, miközben a bogarunkban maximum a pillangóablakok kinyitásával lehetett egy kis menetszelet becsalogatni hűtésnek, és sose voltunk olyan boldogok, mint akkor.
Elképzelni sem tudom, hogy lehet légzsák nélküli autóval utazni, miközben a bogarunkban kemény kormány és fém műszerfal volt, és sose voltunk olyan boldogok, mint akkor.
Sokat változott a világ és vele mi is.
Melyik autógyár hirdet ma új autót úgy, hogy egy örök életre tervezték. Hehe. Majd hülyék lennének.
Vedd meg, használd 3 évig, add el, vegyél újabbat és kezd elölről az egészet.
Hány csillagos a töréstesztje? Hány légzsák van benne? Bolond vagy? Neked nem fontos a családod?
Mekkora motor van benne? Hány lóerőt hoznak ki belőle? Mekkora az emissziója? Bolond vagy? Neked nem fontos a környezetvédelem?
Hány éves az autód? Mennyi? Lúzer vagy!
Hatnak ránk, tudat alatt beférkőznek az elménkbe és ott fognak meg bennünket, ahol a leggyengébbek vagyunk.
Ideológiákat és trendeket kreálnak, amiknek próbálunk megfelelni és mosolyogva tapsolunk. Tudjuk, ha nem állunk be a sorba, kívülállók, kirekesztettek leszünk, nem tudunk együtt menni a tömeggel.
Hol vannak már azok az idők, amikor egy család megvette a Ladáját, hogy 15-20 évig szállítsa aput munkába, a gyerekeket óvodába, iskolába, nyáron a családot Balatonra? Nosztalgiázunk rajta, mégse vágyunk rá igazából.
Apu tudathasadt elméi vagyunk.
Kell a fejlődés, kell az innováció, kellenek az új találmányok. A baj az, hogy ezekkel együtt az értékrendjeink is változnak.
Szép az autód? Kényelmes? Megbízható? Szereted? Akkor miért akarsz újat?
Mert beléd verték, hogy abba nem fogsz meghalni, hogy azzal nem lyukasztod, hanem már-már foltozod az ózonlyukat, mert keveset fogyaszt és így havi 1-2 ezer forinttal többet tudsz majd költeni másra.
Tetszik a fogyasztói társadalom? Szeretnél a Lilaakác közben élni? Milliomos, filmsztár, rocksztár akarsz lenni? Akkor pedig kell, hogy vásárolj!
Nem vagyok ennyire nihilista, de él bennem egy kis Tyler, aki valamelyest próbál kiszaggatni a mókuskerékből. Nehéz dolga van. Család, gyerek, jó környékre kell költözni, jó óvodába, jó iskolába kell a gyereknek járni, nagy autó kell, házat kell építeni és rohadtul hiányzik az IKEA katalógus 84-85. oldala a nappaliból. Az autóknál kiegyeztünk. Nem érdekel, hogy öreg, sokat eszik, és picit már kopott. Nem zavar, hogy hülyének tart a benzinkutas, apám, apósom, néhány barátom, ha hallja mekkora motor van benne és mennyit fogyaszt.
Tyler szerint ez kellett nekünk.
Beszóltak