Az utolsó méterek drámája

A legátgondoltabb brazil szappanoperákat megszégyenítő fordulatokat hozott a szezon utolsó versenye.

Három körön át világbajnok lehetett Felipe Massa. Három körön át elhihette a mesét, hogy a sírból visszahozott világbajnokságot meg lehet nyerni. Ahogy megnyerte tavaly Kimi Raikkönen. Aztán minden máshogy lett, jött az utolsó kanyar és annak közepén a futam végi esőt is száraz pályára való abroncsokon bevállaló Timo Glock, aki a kör elején még mintegy 12 másodperccel állt Vettel és Hamilton előtt a negyedik helyen. Az ő hibája és szinte vezethetetlen autója miatti lassúsága tette lehetővé, hogy a drámai végkifejlet elmaradjon és az legyen a világbajnok, aki hét pontos előnnyel érkezett Brazíliába. Pedig a Ferrari boxban már ünnepeltek, mikor Felipe Massa átért a célvonalon, hiszen Hamilton nem tudott lépést tartani az esőben ismét brillírozó Sebastian Vettellel, aki úgy ment át a brit pilótán, mint kés a vajon, világosan mutatva, ki az eső ura. De amilyen eszement tempót diktáltak az utolsó körben, úgy érték utol a Toyotát, a többi pedig már most történelem.

Csakúgy, mint maga az egész verseny, szeszélyes és őrületes mivoltában, hiszen csupán öt perc volt a rajtig, mikor leszakadt az ég minden vize a pályára és csupán tíz perc volt a végéig, mikor újra eleredt az eső.

Messzemenően hibás következtetés lenne ha csak ez alapján az utolsó futam alapján ítélnénk meg a világbajnoki cím sorsát. Felipe Massa mesterien vezetett, kitűnően tette a dolgát és másnak esélyt sem hagyva nyert. Tegyük gyorsan hozzá, hogy ez szinte kötelessége volt a hazai pálya és a hazai szurkolók előtt, és csak így tartotta életben esélyét. Vasárnapi teljesítménye alapján járna neki a VB cím. Tény az is, hogy Lewis Hamilton erősen visszafogott tempóban körözgetett és csak a szükséges minimumot merte kockáztatni. Majdnem ráfázott, az időjárás által keltett zavar váratlanul érte, de végül elérte célját.

Nem ezen a versenyen úszott el a brazil világbajnoki elsősége és nem ezért a futamért érdemelte meg a brit azt, hogy 23 évesen 9 hónaposan és 27 naposan a Forma-1 legfiatalabb világbajnoka legyen.

Emlékezetes hétvége volt, méltó befejezése a hektikus, botrányoktól sem mentes szezonnak.

És bár minden a két esélyes körül forgott, azért illik megemlíteni, hogy Vettel ismét nagyot alakított, a sportág legszebb éveit idéző agresszív és kompromisszummentes vezetésével. Fernando Alonso pedig betonbiztosan hozta a második helyet, pedig a hatodikról rajtolt, nem kis fegyvertény. És végül, de nem utolsósorban elbúcsúzott a sportág egyik utolsó nagy doenje, a száguldó cirkusz világába 1994-ben, 15 évvel ezelőtt beköltözött skót David Coulthard, aki 246-szor állt rajthoz Interlagos esős aszfaltján és a második kanyarban már ki is szállt speciálisan erre az alkalomra festett Red Bulljából. A BBC sportkommentátoraként folytatja pályafutását.

A tavalyi szezon elején Hamilton páros lábbal, némiképp pökhendien és agresszíven rúgta rá az ajtót a Forma-1 nyugodt köreire. Sokan nem szeretik, sokan Istenítik, ez azonban semmit nem változtat a tényen, hogy 2008 világbajnoka.

És a Ferrarinál sem eresztette mindenki búnak a fejét, hiszen a konstruktőri VB címet 21 pontos előnnyel megnyerték, és a szponzorok számára ez legalább olyan fontos, mint az egyén trófea.

Hogy mit hoz a március 29-én Ausztráliában induló 2009-es szezon, még nem tudjuk. Az azonban szinte biztos, hogy lesz még itt Massa-Hamilton párharc.
 

JEGYZETEK A MARGÓRA
Csak ne mondja senki, hogy a futam előtt nem erre számított. Ne mondja senki, hogy józanul mérlegelve nem ugyanezt a forgatókönyvet követte volna Massa vagy Hamilton helyében. Nincs itt semmi látnivaló –mondaná a rendőr, és ha belegondolunk, tényleg. Mert mi van, ha nem esik le az eső? Mi van, ha a Ferrari-mechanikus ki tudja húzni anno azt a francos betöltőcsövet? Mi van ha, mi van ha…?

Ugye?

Leszögezem, nem rajongok sem Massáért, sem Hamiltonért, ezt gondolom sokan tudják már. Abszolút nem hozott volna lázba az sem, ha történetesen a brazil a világbajnok. Barátaim azonban azzal érveltek, hogy Massa megérdemelte volna a címet, mert mekkorát ment.

Erre azt mondtam, hogy nem csak ott és akkor kellett volna ekkorát mennie.

Válaszuk az volt, de hiszen ugyanannyi futamgyőzelme volt, mint Hamiltonnak.
Igen, de egy 18 helyszínes versenysorozatban a hat-hét győzelem még nem garancia semmire. MINDEN versenyen jól kell teljesíteni és világbajnok lehet úgy is valaki, hogy egyetlen-egy futamot nyer csak (ahogy volt is már rá példa, 1958-ban Mike Hawthorn csupán egy futamot nyert, csakúgy, mint Keke Rosberg 82-ben)

.

Elúszott Massának, biztosan fájt a tudat, hiszen elhamarkodottan a fülére mondták, hogy nyert és amellett világbajnok.

Hiba volt. Massa sírt. Értem is, meg nem is. Én is sírtam volna a helyében, de nem azon, hogy most, az utolsó futamon elúszott az amúgy sem éppen karnyújtásnyira levő trófea, hanem azokon a hibákon, amelyeket a szezon folyamán elkövetett ő és a csapat is. Csokigyerek is hibázott, pontosan hét pontnyival kevesebbet.

És bizonyosan senki nem állítja majd azt, hogy a FIA Hamilton mögött állt végig. Mert nem. Ebbe most ne menjünk bele, akinek van köze az autósportok bármilyen formájához, az tudja, hogy semmivel sem kevésbé korruptabb, mint bármelyik más sportág. Kis ízelítő lehet talán a Ferrari fenyegetőzése az egyenmotorok bevezetése (ami amúgy egetverő marhaság) esetében.
Egy szó, mint száz, a két esélyes közül Hamiltoné lett a cím. Mindenféle elfogulatlanság nélkül állítom, hogy megérdemelte. Egy pökhendi, öntelt hülyegyerek, de vezetni, azt tud. Massa is kétségkívül, de ez a szezon nem jött össze nekik egyéni szinten. A konstruktőri trófea is legalább olyan fontos, a színfalak mögött azért örülnek neki, biztos vagyok benne.
Ennyi, ilyen votl a szezon, mint az utolsó verseny. Felborult, botrányos, drámai, káosz.

Egyetlen kívánságom van már csak: ADJANAK VETTEL ALÁ GYORSABB AUTÓT!
Mert valami eszméletlen tehetség. Ezzel született, nem tanulta, benne van. Ilyen pedig Senna óta nem nagyon volt.

Crazy Man David talán csak nekem fog hiányozni egyedül. Én azért szerettem önfejűségét, szerettem magát a karakterét, mégha néha marahságokat is művelt, de szerettem benne azt is, hogy soha nem adta olcsóna  bőrét, és aki mögé ért, az nem lehetett biztos benne, hogy át is jut-e rajta. Kedveltem David Coulthardot, aki 37 évesen emléke volt az F1 hanyatló aranykorának. Hakkinen árnyákba kényszerítve tette a dolgát, a csúcsra jutni soha nem tudott, de KARAKTER volt az őrült skót. És nem félt odatenni magát és autóját, ha arról volt szó, emlékeztetve a müzlin tenyésztett mai gyerekeket arra, hogy ez nem a délutáni horgoló szakkör vasárnapi gyűlése.

Végül pedig: maxrespect Seb Loeb! Ötödször lett világbajnok. Le a kalappal.
 

...no és nekem is hiányzik majd.

Azzal együtt, hogy az utolsó versenye pont olyan volt, mint az egész karrierje.

- prokee -

(Képek: Formula1.com)