Skandalum!
Minden finom és kevésbé burkolt erőszak ellenére nem vagyok autóbuzi.
Számomra ezek a négykerekűek csupán az utazásomat könnyítik meg, szerelem nem fűz hozzájuk, és orgazmusom sem volt még soha egy V8 hangjától.Pedig a sors rendszeresen bepróbálkozik nálam.
Anyukám a kórházból egy gyönyörű Csajkával hozott haza születésemkor, a mai napig kedvelem a kényelmes, nagy és méltóságteljes autókat.Kisgyermekként persze én is nagy mellénnyel soroltam a népszerű típusokat, bár volt, amit jómagam nem nagyon szerettem.
Kedves családi történet, hogy Trabantba nem voltam hajlandó beülni, egyszer 100 forintot kellett fizetnie egy ismerős bácsinak, hogy hazahozhasson a doktornénitől. (ez azért ’74 táján komoly összeg volt) Talán itt dőlt el magasabb szinten, hogy Trabantos lesz életem párja, ki tudja.
Tizedik éve dolgozom egy autóalkatrészekkel kereskedő cégnél, mégsem fűtött soha a vágy, hogy megismerjek minden kütyüt, amit a polcokon látok.
Huszonévesen az ország egyik legaktívabb stopposa voltam, konkrétan így jártam dolgozni. Összeszámolhatatlan, hányféle autóba ültem be és ízleltem meg a különböző „utazási-élményt”. Mégsem szédített meg a lóerők világa.
Főiskolásként hosszabb utazást csak stoppal bonyolítottunk, örök szlogen lett az: „az a kis lapos fekete jó lesz”.
Történt ugyanis, hogy Szolnokra voltunk hivatalosak egy barátunk katonai esküjére (igen ez sem tavaly volt). Magától értetődő módon kiballagtunk Steinmetz kapitány szobrához, és kiszámoltuk, ha megáll a 20. autó, még egy kényelmes kávé is belefér az időnkbe Szolnokon. A megszokott taktika szerint csak magányos sofőrnek és „nyugati” autónak integettünk, kockaladásokkal, teherautókkal, kalaposokkal, női vezetőkkel nem szabad próbálkozni. Barátnőm kérdezte, nos, melyiket? Mire én (a táskámon gubbasztva az út szélén): „ó, az a kis lapos fekete jó lesz a belső sávban”
Nos, nagyon hamar leértünk Szolnokra.Évek óta rendszeresen végigheverem a Forma-1 közvetítéseket, de soha nem mennék ki a Hungaroringre futamot nézni. (Azért Brnoba kiugrottunk a srácokkal...) Még drukkolni is szoktam csendben, de itt sem a technikai paraméterek a mérvadók. Vagy szimpatikus a sofőr, vagy nem. Ilyen egyszerű a képlet.
Aktívan járok autóbuzi társaságba, mégsem veszek a kezembe villáskulcsot. Úgy néz ki, én leszek az ellenpólus. Befogadtak kakukktojásként, ez azért jóleső érzéssel tölt el.
Engem a nyomatéknál és a végáttételnél sokkal jobban érdekelnek az emberek maguk. Büszkén mondhatom el, értékes, érzelmekben gazdag barátságok születtek a társaságban. Üdítő összejönni a fiúkkal, titokban mosolyogni a motortér fölé hajoló és átszellemülten sóhajtozó arcok között. Izgalmas feladat „hozzáértően” bólogatni a világmegváltó szerelési tanácsok kereszttüzében. Beleszólni a társalgásba bölcs módon ritkán szoktam, szerintem egy nő inkább háztartást vezessen, mint traktort.Autós szakirodalmat ritkán olvasok, egyszerűbb megkérdeznem az élő lexikonomat, tőle bármilyen hülye kérdésre választ kapok.
Végigkísér az életben a benzingőz, eddig sikerült ellenállnom.
Még jogosítványom sincs.
Miért is van itt ez a post, miről szól ez a dolog? Lowtyo elmondja!
Beszóltak