Zöld csillag... kigyúlt az égen

Azt mondják, az ember életét meghatározza, nagyban befolyásolhatja, melyik színt szereti, milyen színű ruhákat hord... vagy hogy mást ne mondjak a piros vagy a narancs áll-e  szívéhez közelebb.
Ha valaki azt mondta volna nekem úgy ’96 táján, hogy valaha szeretni fogom a ZÖLDet, hangos kacajjal hagytam volna ott.

ZÖLD!!!!!!!

Agytekervényeim legmélyén tudtam, létezik ez a szín, sőt száz meg száz árnyalatába botlottam, akárhova léptem: A szülői ház kb. 100 méterre áll egy alpokaljai erdőtől; a hóvirág, ibolya vagy a májusi gyöngyvirág egy csokorba gyűjtésénél zöld levelek ezrei vettek körül; anyámék hálójában borzalmas sötétzöld - amolyan méregszínű - padlószőnyeg terült el egész gyerekkoromban. (Ah, íme a borzalmas felismerés: Igen, bármi szembejött velem, ami a kék és sárga teljes összegabalyodásában öltött testet, az a tudatalattimban egyet jelentett ama szörnyűséges műfűszerű akármivel, ami millió és millió szálával mint tucatnyi sötét kígyó behálózta, körbefogta parányi kisdedlétem minden pillanatát...)

Aztán történt valami!
Homályos emlékeket őrzök egy hosszú hajú, magas, ZÖLD szemű srácról, aki betoppant a tanáriba... én meg alternatív, kockás „aligszoknyámban” nem tudtam hová legyek...
Egy perc volt, gondoltam. Túléltem! Néha messziről láttam...

Néhány hónappal később farsangoltunk. Dübörgött a zenéhez nem hasonlítható tuc-tuc... De „túl zenén, túl síp-dobon...” felvigyázóként a művház ajtajában egy erőteljesebb dübörgést is hallottam.
Igen, itt van! Begördült négy alufelnivel az életembe... És ZÖLD, nagyon ZÖLD, nagyon szép METÁLZÖLD.

A kép illusztráció. Ami fotónk megmaradt a sajátunkról, sajnos elég rossz minőségű.

Sosem értettem az autókhoz, szüleimnek sem volt kocsija. Nem is volt hozzájuk közöm. S hogy őszinte legyek-talán épp a kapcsolat hiánya miatt-nem is érdekeltek a járművek.

Ezt a hangot azonban nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Nem tehettem meg, hogy nem figyelek rá! Nem foghattam be a fülem, hogy ne halljam! Hiszen - hinni akartam minden porcikámmal -, hogy miattam jött. Értem duruzsolt, értem brummogott idáig mind a négy hengerével.

Megértettem, hogy új fejezet kezdődik rövid földi létemben. S ennek az új szakasznak a meghatározó színe a ZÖLD.
S ha akartam a magas, ZÖLD szemű srácot, akkor akarnom kellett ezt a Gáláns, Tiszteletet parancsoló, korosodó Infánsnőt is.

Kapcsolatunk nem volt mindig felhőtlen. Melyik nő osztozkodik szívesen egy férfin??? (Ja, persze, ez a kérdés ezen a – magukat a teremtés koronáinak vélő lények által birtokolt - szent helyen csakis költői kérdés lehet.) Főleg egy olyan hölggyel, aki koránál fogva ezer sebből vérzik. S naná hogy azért teszi, hogy a hímnemű lény minden figyelmét magára vonja. Nem átallott minden héten valami trükköt kieszelni, csakhogy kedvesem vele foglalkozzon: Hol a lengéscsillapítóit fájlalta, hol a kuplunggal akadtat gondok... Na és a karosszéria!!!

A nők örök problémája - mondjuk, úgy 25 év után - hogyan lehet a karosszériát minél tökéletesebben tartani? Megszámlálhatatlan kenceficét, gyógymódot, kúrát képesek nőtársaim bevetni azért, hogy mindig lehessen legeltetni a férfiszemeket...
Nekem – hál’ istennek-szerencsém volt. Amolyan filigrán csajszi vagyok, mintegy 50 kilóval; szülés után is hamar visszanyertem a formám... No, látván ezt német barátnőm kilyukadt itt-ott, elkorhadt emitt-amott. E sebek azonnali beavatkozást igényeltek. Tehát autójába szerelmes férjem ment és orvosolt, hegesztett, festett... És riválisom egyre csak szépült,csak csinosodott. Mígnem egy szép napon elkészült. Kigördült a garázsból, kajánul rám mosolygott huncut metálzöld szemöldöke alól, mintha azt akarta volna mondani:

- Látod? Látod? Bár az idő eljár felettem, de szép vagyok újra!!!

Kinevetett!

És én nem tudtam haragudni rá. Igaz, órákat, napokat rabolt el tőlem... De szerettem. Szerettem, mert egy darabkája volt közös életünknek; az első közös autónk volt; egyetlen vetélytársam...
Nem tudom, megvan-e még valahol vagy egy autóbontó martalékává vált. De azt tudom, hogy annyi kényeztetésben, ápolásban, szeretetben és gondoskodásban sosem részesült, mint nálunk. Itt újjászületett, megszépült...

Azt hiszem, az ilyen férfi-nő kapcsolatról írta Ady: „Általam vagy, mert meg én láttalak...”

Miért is van itt ez a post, miről szól ez a dolog? Lowtyo elmondja!