Drag me off
Before I set my world on fire
Out and gone the sun will never
Set tonight

Now what for's, only a can
Of Red says danger on it
I have found another way
Burning that gasoline

...s az ember megismeré tüzet. Majd vala később máglya valahol, és az érc a föld porában folyni kezdett. S ádá Isten az ember vigaszságára a fémet, megszületett a VAS.

Pár évszázad kellett csak hozzá, és megjelentek a belső égésű motorok. A technika kohójában összeforrtak a technológiák, és megszületett az AUTÓ. Mindenkinek más fogalma van e közlekedési mód képviselőiről. Napjainkban a biztonság jegyében mindent burkolunk, folytunk, zajtalanítunk, hangtalanítunk.

De az ember emocionális lény, s mint ilyennek vannak „hóbortjai” ...mint például a nosztalgia. Ki ne játszott volna cowboyosat, masinisztásat?! A játékos ember nem nő fel. Felnőttként is újraéli gyermekkora meséit, álmait.

Valami ilyesmit éreztem a Caprival kapcsolatban is. Megláttam lógó orrát, narancs fényezését, és azonnal a Hazard megyei srácok ugrottak be. Innen nem volt megállás. Köszönés helyett Zolinak csak ennyit mondtam: Elvihetem egy körre? Ne tévesszen meg senkit a szórend, nem kérdés/kérés volt ez, á nem, koránt sem. Nem tudom mi tör ilyenkor rám, amikor meglátom ezt a korosztályt.

Sehol semmi műanyag sallang, óriási fém lemez felületek kívül-belül, pingpong asztalnyi motorháztető. Benzinszag, a motor saját hangja, dugattyúk mozgása, szelepek finom hangjai, szívás, szuszogás. Klasszikus ballonos kerekek, fekete felni. Már megjelenésében is lerí róla, hogy húsevő – pedig rabul ejtő külseje ellenére is hol van még egy igazi V8-as gőzmozdony karmájához képest – egy igazi gyilkos, ahol ha törik, ott törik a csont, és szakad a hús. Nincs mese. Soha!

Ez az a technika ami a mennyekbe repíti az autóbuzit, érti ez a gép a viccet, de nem szereti. Ha nem a kellő tisztelettel beszél vele az ember, maga alá gyűr, nevel s megsemmisít.

145Le. Most páran felnevetnek. „Az én diesel Passatom 1xx”, „a Peugeot-om is simán van annyi, mi ebben a nagy szám?!”

Nos igen. 145, az 145. De higyjétek el nekem, ez a száznegyvenöt, nem az a száznegyvenöt. Miért? Mert egy 2.9 Literes V6-os erőforrás szolgáltatja a teljesítményt, és persze a titok a nyomaték. 230 Nm, a padlótól, a plafonig. Őserő ez, Birodalmi lóerők. Valami olyasmi odalépni neki, mint mikor Darth Vader csumára tolja a gázkart, és közben a Duke fiúk kurjongatnak.

A parkolóban közlekedni vele igazi kín. Mintha az apokalipszis lovasának fekete, vörösen izzó szemű lovát próbálná az ember lábujjhegyen járatni a bécsi lovardában. Birkózni az acélos kantárral, a ló hevességével, és közben hallgatni a rinocérosz szerű képződményt a motorban. A lábunk a pokol tüzét fojtogatja a az ikerszeleppel, és ehhez az a fémes hang, és a zörgő  csupasz belső. Nem tudom ült-e már valaki második világháborús működő bombázóban, de az érzés ugyanaz. 1-es kigurul, remeg minden, rángat. Kifutó 2-es, de még mindig csak gurulunk. Kifordulunk a főútra - majd meghal 2-ben, a lassú fordulásban – egyenesbe tesszük, és padló! Hrggggggggg... és egy az idő végtelenjébe merülő ÁÁÁáááááááááááááááááááá. Remegés, vér, verejték, erotika, öröm.

A motor eredetileg egy Scorpio-ban szolgált, kész szerencse, hogy a Ford is úgy rakta össze a kocsikat, hogy össze berhelhetőek az elemek. Zoli eltüntette róla a szívósor szögesdrótkoszorúját hagyva szabadon lélegezni a motort. Kétségbeejtően gyönyörű a két szívótorok a szűrőkkel. Van itt még pár dolog ami nem állt össze – svájci motor (értsd. vákuumcső rengeteg), európai XR4 vezérlőegység. Gondolom a parkoló pályára tett vákuumcsövek miatt - nincs alapjárat, fuldoklik picit a moci, a finom indulásra a kőkemény feszítőrugójú gázpedál sincs jó hatással. De van még ebben is valami. Mint a borosta a tengerészen, vagy egy jó rum a kocsmában. Kell, ez adja meg a zamatát, a zabolátlanságát.

Zabolátlanság... a négy ágaskodó, csatakos pata. A futómű is ilyen. A gyári gyorsan el lett felejtve, ment ide rövid úton egy érdekes turmix amiben a poliuretán szilentektől a Wartburg kombi hátsó rugóig minden megtalálható. No persze semmi sperr, merev híd, itt is a kőkemény? valóság. Ja, hogy van ott egy kérdőjel? Igen, kúszik mászik. Nem toleráns, nem barátságos, egy vidéki bunkó. Persze, vadló meg minden, kanyart nem szereti. Ha motorfékkel megyünk be...leesünk az ívről, ha túl nagy gázzal megyünk be…leesünk az ívről. Ellenben ott az a csoda, ha befűzzük elementáris élvezet.

Káosz... Kánaán...

Álljon itt e pár sor annak mementójaként, hogy volt szerencsém kipróbálni ezt az édes szörnyet több alkalommal is. Nem érdekel hogy a közelmúltban Pista már bemutatta a TC-n. Az élmény annyira katartikus, hogy meg kellett osszam veletek. Ennyi.