Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Breaking News: Rocko autót vett! (Frissítve!)

2009.05.10. 14:56 | Uranium Brothers | 78 komment

Címkék: audi közlemény rocko autot vesz

Drága olvasók!

Történelmi posztot olvashattok most. Mint tudjátok, Rocko barátunk ezer éve autót keres, a szerkesztőségi levelezőlistát szinte már csak arra használtuk, hogy az általa küldött linkeken szereplő autókat nézegettük rajta. Közben persze nem győztük lebeszélni néhány retekről, akadt ott maffiozó S4-es, borzasztó 100-as, hányadék 80-as Audi. A levelezést nem részletezném, legyen elég annyi, hogy az Autófília blog szerkesztői közül többen az idegösszeroppanás szélén álltak, mások röhögve nyitották meg az RVA tárggyal(Rocko Vegyél Autót) érkező leveleket.  A rossz nyelvek szerint Rocko linkjei a felelősek azért is, hogy a Gmail az utóbbi időkben többször megadta magát. Szerencsére barátunk is meggyőzhető, értelmes ember. Érvekkel, segítséggel, fenyegetéésel próbáltuk rávenni, hogy végre vásároljon valamit. Eddig, hiszen pécsi különítményünk, az Uranium Brothers közreműködésével:

 

Rocko ma autót vásárolt. Igazit, mozgót, rendeset.

 

Egyebet nem mondhatok, a részleteket majd a büszke tulajdonos elmondja. Sajnos nem tudtam elérni a fővárosról elnevezett kereskedelmi televízió kívánságműsorát, hogy egy dalban tolmácsolhassuk a szerkesztőség érzéseit, ezért álljon itt a nóta:

 

 

 scheerti

 

A HITETLENKEDŐK RÉSZÉRE!

Csak azt az arcot nézzétek...

"Uranium Brothers, a megbízható hírforrás"




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr651113076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.05.10. 15:24:35

Én se akartam, de felhívtam Sanyit a F1 elején, mondta, hogy posztoljam, ő kérte a zenét is hozzá.

prokee · http://prokee.blog.hu 2009.05.10. 15:51:29

Állítólag Elvistől vette, aki él.

Kifordított kacagány 2009.05.10. 16:18:04

á, ez megint csak amolyan Uranium Brothers féle vicc lesz.

biker_kolee 2009.05.10. 16:20:43

@Kifordított kacagány: Szintén erre gondolok.

Az Uranium Brothers által posztolt bejegyzések eddig nem épp a valóságot tükrözték. :)

Szendwich 2009.05.10. 16:32:59

"maffiozó S4-es, borzasztó 100-as, hányadék 80-as Audi"
Ezekre azért kíváncsi vagyok, főleg a hányadék 80-ra!

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.05.10. 16:42:33

@Szendwich:

A hányadék 80-ast itt úgy értsd, hogy nem maga az autó a rossz, de Rocko barátunknak sikerült olyanokat kiválasztani, amiket a bontós se venne át. Tényleg borzasztó sok autót linkelt, de a legidegesítőbb az volt, mikor talált egy tényleg jót, majd hagyta magát győzködni, aztán két percre rá belinkelt egyet(vagy többet) a fent említettek közül.

A bejegyzést pedig én írtam, Sanyi megbízásából. Nekem úgy tűnt a hangja a telefonban, mint aki tudja mit beszél. Meglepődve mondta, hogy Rocko autót vett.

Kifordított kacagány 2009.05.10. 16:47:05

@scheerti: és te bedőltél neki? azt nem mondta, hogy turbósat vett?

pickapu 2009.05.10. 16:50:40

Kíváncsi lettem...

Kifordított kacagány 2009.05.10. 16:58:04

@prokee: jó hogy nem rögtön valami boxedzőtől, neked is jó vicceid vannak.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.05.10. 17:09:45

@Kifordított kacagány:

Nem Turbósat:) Tudom miylen autót ment megnézni, nem rossz az:)

Kifordított kacagány 2009.05.10. 17:14:02

@scheerti: attól még mondhatta, mert ezek ilyenek. nem szabad elhinni nekik semmit.

boibo 2009.05.10. 17:28:46

Ezt az egészet majd hiszem, ha látom. Pillanatnyilag max UL.

Kifordított kacagány 2009.05.10. 17:48:24

jó kép, de már a google is ilyen képeket dobál fel "rocko ilyen autót kell venned" címmel:)

boibo 2009.05.10. 17:55:20

Jjjja...
Nekem is van hasonló képem egy GT3-assal. Attól még nem az enyém. (Emiatt üres óráimban szoktam is sírdogálni rendszeresen.)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.05.10. 17:57:31

@boibo:

Azért az mennyire durva, hogy most tényleg vett egy autót, de senki nem akarja elhinni:)

martong 2009.05.10. 18:11:34

Nah fasza, szóval ha hinni lehet a szóbeszédnek és a képnek, akkor vett egy 90-est :) zsír
Egyébként meg fotosopp ;)

Kifordított kacagány 2009.05.10. 18:14:43

@scheerti: hiába, a kételkedés magvai el lettek hintve jó előre. ha meg még öntözik is, akkor egész biztosan kicsírázik.

crix 2009.05.10. 18:31:32

énse hiszem...
az ott nem is Rocko :D

fofo69 · http://autofilia.blog.hu/ 2009.05.10. 19:22:16

Veled örülünk cimbora! Gratulálok.

Rocko- 2009.05.10. 19:28:33

mindent tegadok ( :D ) köszi srácok, mindent eddig.

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2009.05.10. 20:07:50

@Rocko-: Eddig????????

Baszki, azt hittem végre vége.

Kifordított kacagány 2009.05.10. 20:08:13

@Lowtyo: :D látom te is hazaértél az állatkertből:)

@Rocko-: látom te is.

amúgy meg tényleg boxedzőtől vette és nem elvistől.

a_házisárkány · http://mynameiscamel.multiply.com/ 2009.05.10. 20:40:07

@Sanyi.: a java még csak most jön :-P

mindenesetre nekem tetszik :-)

apamacko 2009.05.10. 20:48:26

Jaj jaj tényleg vett ? :-)

Akkor most jön az RAJ (Rocko Autót Javít) levéláradat ! :-))

biker_kolee 2009.05.10. 21:18:30

Én akkor sem hiszem el. Valahogy túl hihetetlen... :D Rocko autót talált.. Ez túlságosan is szürrealisztikus.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.05.10. 21:27:35

Öhmmmmm, hogyismonnyam... Fotosopp. Nincs ződ plakettja, az arányok alapján láthatóan el se fér benne. Fényképbolt lesz, én mondom!

Szendwich 2009.05.10. 21:36:26

@scheerti: :D
@Rocko-: Elsőre rögtön 5 hengerest venni. Főleg ilyen jó állapotút :) Igazi mák vazze! Aztán "jól tartsd" a 90-est, meg az is "jól szállítson" Téged! ;)

Kifordított kacagány 2009.05.10. 21:41:30

@streetsta: ha mindent elmondanánk, akkor jogosan háborogna, hogy lelövünk minden poént a posztjához. elég legyen annyi, hogy igaz csúnyán kellett ránézni és hangosan mondogatni, hogy most már aztán vegyél autót, de végül rászánta magát. a dolog nyitja annyi volt, hogy ki kellett vinni valami tömegközlekedési eszköztől távol eső pontra és előtte gyakorolni kellett a "ha nem veszel autót, itt fogsz megrohadni mert ugyan erre nem lesz olyan aki hazavisz" nézést:)

@apamacko: :D

Kifordított kacagány 2009.05.10. 22:05:43

amúgy ez a nézés az Uranium Brothers-nek nagyon megy, sikerült valamit tanulni tőlük. már azon túl, persze, hogy hogy vesznek autót a profik.

series_one (törölt) 2009.05.10. 23:24:35

hmm.
az a nagy ember elfér egy ekkorácska gépjárműben?
:)))

GabstarDeLuxe 2009.05.11. 00:01:12

uránium bráderz meg még mit nem? :D

M493Z0l1 2009.05.11. 00:19:44

Nekem eszembe se jutott, hogy ez egy photoshopolt kép lenne, de jobban megnézve ... az autó árnyéka balra néz, az emberé hátrafelé.

series_one (törölt) 2009.05.11. 00:26:12

@M493Z0l1:

sőt mi több, rocko meg előre néz.
nahát, ez fotosopp lesz, mosmá akárki megmondhassa.
:)))))

crix 2009.05.11. 00:27:40

Na de most komolyan. Akkor megvette?
Esetleg nem lehetne feliratkozni a RAJ listára? Csak mert kb két hónapja foglalkoztatom az ismerőseimet Zsemlével :)

crix 2009.05.11. 00:28:50

off

Folytatódik a vízpumpa kálváriám :( :D

Ma lementem, és sittysutty felpattintottam a termosztátházat. Aztán a kuplung is fölment bár abban nem vagyok ezerszázalékos. Hey - mondom - nagy a lendület. Hol az a kibeba vízpumpa? (Mondjuk külön móka, hogy az Andrt könyvben mindent újmagyarul kell keresni. vízpumpa=hűtőfolyadékszivattyú.) Megvan, a pumpa háza odamérem. Matekolok kicsit, hogy mi merre. Fúrok. Picit. Próbálom... FELMEGY?! Hehe, nem b@szol át. Para-összerakom(tömítések lemez minden), felmegy. Vigyorgok is magamba, most megfizetsz genya. Régi paszta lesikál, új felken, tömítés, felken, lemez, felken, tömítés. Eddig jó. Belenézek valami nincs a helyén, megigazítom. Tengely bekocogtat, már kezdem magam nyeregben érezni. Fogom az ékszíjtárcsát, nyúlok a pöcökért (a tengely éke)... UUUUUUUUUAAAAAAAAAAARRRRRRRRGGGGGGGGGGHHHHHHHHHHH!!!!!!!
A PÖCÖK!!!!!!
Keresem, szentségelek.
Pakolok, keresek, szentségelek.
Szétfúlyom a nyárfa szöszét, köhögök, fújok, szentségelek.
Anyázok, magamra csukom a garázst, anyázok, szentségelek, pakolok, keresek, szentségelek.
Elpakolok, feladom. Mára.

Viszont itt a kanna E85. Reggel ha időben felkelek, és épelméjű leszek, keresek befőttesüveget, és beledobom a szűrőt meg nyakonöntöm a szesszel.

on

crix 2009.05.11. 00:34:31

@series_one: 136-os rapid, de felicia motorral. Mármint az épül bele lassacskán

Lowtyo 2009.05.11. 08:00:14

@streetsta: neeeeeem
zöld plakettes
2.2-es katalizátoros motor van benne
mindössze 115 ló, de legalább zöld
elférni meg...
rocko nem olyan magas, de olyan pókszerű
testéhez képest hosszúak a lábai
szerintem ebben sem fért el olyan nagyon kényelmesen, de gondolom feledteti vele, hogy nyakában a lába, hogy négykarikát terelget.
szóval láttam, adott foglalót, kedden megy érte, ha minden igaz, sza rocko autót vett.
hihetetlen, de igaz

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.05.11. 08:16:30

@Lowtyo: Wáhháháhááá, lebuktál!! 2,2-es motor, mi??!! Nyihhhihihihihihii, hát R olyat sosem venne, mert az túl nagy! A méret-problémát még csak elhittem volna -kiszedi az első ülést, és a hátsóról terelgeti a gépet, mint a már-már klasszikus Police Academyben Hightower a Civicben. De ez a 2,2-es motor már túllőtt a célon. Legközelebb az jön, hogy emberek vényolccal hajtott Trabantot építenek. Piha.

Lowtyo 2009.05.11. 08:40:03

@streetsta: valsz azér, mer 85-ös, és hobby biztosítást tervez rá kötni
meg azért, mert ragaszkodott a zöld plaketthez, meg a négykarikához és a lóvéjából erre futotta
rocko érdekes srác, linkeltem neki 190-es mercit, 2.3-as mocival, az kicsi volt neki és túl nagy a motor
erre vesz egy 90-es 2.2-t
beszéltük is kacagányékkal tennap, hogy autóbuzihoz méltó húzás volt 2000 fölöttivel indítani.
két dolog is kavarog a fejembe a tegnapi nap óta.
egyik, hogy rocko barátunknak lesz még v8-as amerikai vasa, másik, hogy kár volt uranium brotherz néven megírni a posztot, mert senki sem hiszi el (mondjuk ennek van is némi alapja, de ez most tényleg igaz)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.05.11. 08:57:01

@Lowtyo: Tegyük fel, de még egyszer ismétlem, csak tegyük fel, hogy elhiszem. Mert a Mercis sztori hitelesen hangzik, és azzal együtt ez a választás pedig Rockot ismerve totálisan logikus. Hajlok rá, hogy elhiggyem, de talán lendítene a dolgon, ha valaki (?!!) versben foglalná össze a történteket...:)))

a_házisárkány · http://mynameiscamel.multiply.com/ 2009.05.11. 09:07:21

@Lowtyo: ha a saját neved alatt jelenik meg a post, az előzmények alapján akkor is kételkedtek volna sokan, de így sokkal szórakoztatóbb volt. :-)

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2009.05.11. 09:27:03

@streetsta: Tanárúr nemtom holvan, de addig is:

Tüzesen sütött le a nyári nap sugára,
Bonyhád peremin az irtózatos nagylábra.
Audit venni jött a lelkem, remegett a szája
Hűségesen kísérte őt két erősen kötődő elektronpárja.

Bíbor kapu tárult, állt ott a gazda
Kicsi Rocko őrlődött belül,
Mi lesz ha a két hülye ezt is leszavazza.

Nézzünk át inkább mindent!
Ne legyen álmatlan az este,
fényesen csillogott a 25 éves Audi teste.

Vékonyabb Brother az ülésbe pattan,
a másik meg a motortérben lóg
szimatol, mint a makkot lelő kappan.

Ülések rendben,
Váltó ok.
Pedálok féloldalasra kopva
hajajaj
Na nézzük hogyan szól az öt henger dobja!

Kulcs fordít, benzin robban,
egy harkály ugyan akad
Meg egy motortartó bak moccan
De az 5 őrült német dob sorban dobban.

Na menjünk azt próba!

Rocko indul, ki a nyílt útra,
Hátul a két marha sziszeg minden kanyarban mint a kobra
Szokni kell még nagylábnak a hajót
De hiba nincsen, Sukoró után ma is megúsztuk a fekete nájlontakarót.

Nagy az öröm hejj, hejj!
Kicsi alku (felfelé)…
Lowtyo fehéredik mint a tejfel.

Rockot kiküldjük, nézze meg a turbót
Ő csak néz bután, „na ne szórakozzatok” az meg hó vót?
A leömlőn vazze! Menjél nézd csak meg serényen.
Addig karon öleljük a gazdát,
hogy homokszem a rendszerben később se légyen.

Megírták a papírt, így telt a napunk.
Mondtuk hazahúzunk,
Mert ott gutaütésen túl
Babgulyást is kapunk…

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.05.11. 09:28:40

Rocko, gratula a vashó'. Hasnyáld egészséggel. :)

Rocko- 2009.05.11. 09:48:34

köszönöm, mindent, mindenkinek, mégegyszer. :)

Kifordított kacagány 2009.05.11. 09:53:52

@Rocko-: mi is örülünk, hogy végre rászántad magad

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.05.11. 11:20:19

@Sanyi.: Meg még turbó is, pppeeerszeee!!!M eg felfelé alkudozás, ahhhaaa. Amúgy csodás rímek! Valaki lassan megzenésíthetné a remekműveket!

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2009.05.11. 11:37:20

@streetsta: Nem, annak története van. Autót tényleg vettünk, de azért volt szopatás is. Az játszottuk Lowtyóval, hogy szegény Rocko a tolpihe, mi meg folyamatosan lebegtettük a bizonytalanban. Szegény...

Komolyra fordítva tényleg fasza a gép, motorját dugnám (hangra, látványra kevésbé), nekem a többi része lélektelen.

Rocko majd úgyis elmeséli ezt a turbos sztorit:) - gondolom...

Kifordított kacagány 2009.05.11. 11:48:09

@Sanyi.: ezek után muszáj lesz neki, pedig lehet nem is akarta:)

Lowtyo 2009.05.11. 12:45:12

@Sanyi.: meg persze a felfelé alkudóst részt is
ott nem kaptam szikrát
gondoltam lemegyek vele, elkél egy alkudozós emberke is
aztán rocko bemondta az árat a csávónak, nekem meg majdnem megállt a szívem
szerdán hozza el a gépet, remélem csütörtök reggelre rittyent egy élménybeszámolós sztorit a srác

nico_baby 2009.05.11. 12:46:49

Gratulálok Rocko :D Szerintem, sokan vannak , akik most naggyon büszkék Rád.

Rocko- 2009.05.11. 12:58:04

szeretném letudni a dolgokat, legyen nálam kézben a forgalmi, utána dobok élménybeszámolót.

29 Palms 2009.05.11. 14:38:03

Én még mindig nem hiszem el. Már a legújabb hejessírási szótárban is úgy van, hogy a "Rocko autót vesz" kifejezésnek nincsen múlt ideje. :)

De ha mégis, akkor gratulálok, meg sokáig, sokat, problémamentesen, és még 6 másikat!

Csubakka Junior 2009.05.11. 16:13:32

Elég tipp-topp a gép a kép alapján, de majd úgyis elmondod. Gondolom nem hiába tartott ennyi ideig a kiválasztás. De bevallhatod azt is, hogy Honvéd fanatikus vagy, és olyan autót kerestél, amit a rendszáma alapján Bozsik József tiszteletére Cucunak nevezhetsz el.

Vargnatt 2009.05.11. 17:10:19

Nekem a kék Trabant Universal az április 1-jei cikkben jobban tetszett, de azért ez is nagyon szép járgány. Ritkán látni ilyen szép Audit. Ha tényleg igaz a hír, akkor gratula a büszke tulajnak! :)

zalkapone 2009.05.11. 19:16:12

Gratulálok Haverom!
Annak külön örülök, hogy engem is (részben) bevontál a projektbe! ;-)
Aztán csak biztos utat, benzinkutat!

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2009.05.12. 16:01:27

ócsó tempomat köll bele? ;o)

Kifordított kacagány 2009.05.12. 17:26:26

szerintem a mágneses napfénytetőt nézte ki magának:)

Kifordított kacagány 2009.05.13. 16:34:50

@Sabc: nem hullott szét darabokra amíg hazaértetek?.......mármint Rocko, nem az autó:)

Sabc 2009.05.13. 17:40:12

nem, jól viselte.
De a tengerimalac plüsse elpusztított mentálisan. :)

Sabc 2009.05.13. 17:42:26

@nico_baby: És sokan, vannak akiik nagon megkönnyebbültek. :))
És van olyan aljas elvetemült is, aki szeretettel várja Rocko géperejű járóművét jólfelszerelt műhelyében. :)

zalkapone 2009.05.13. 19:41:24

Ide is beírom, hogy tényleg igaz, valóban vett Rocko autót! És már ültem is benne, bübübü! :-)

zalkapone 2009.05.13. 21:39:06

@a házisárkány:

Az akkor még NEM volt Rocko autója! :-)

Rocko- 2009.05.13. 22:34:51

:)))
megvan, itthon, néven. tényleg. :)
zalkapone volt az első, kösz neki is, és Sabcnak is.

a házisárkány · http://mynameiscamel.multiply.com/ 2009.05.13. 22:52:33

@zalkapone: akkor már lefoglalózta és én pont abban az egyhatod részben ültem :-)
jól van, nem kötözködöm, Tied az elsőség :-)

@Rocko-: gratula a szép járgányhoz. külön öröm szívemnek a négy karika az elején :-)

Kifordított kacagány 2009.05.13. 23:28:06

@Sabc: meg tudom érteni. jobb lett volna, ha az Uranium Brothers-nek sikerül beaplikálnia a motorháztető alá még idejében. ott rontották el, hogy előbb hangot adtak elképzeléseiknek és csak utána akartak cselekedni.

@zalkapone: de most már igen és az autó nem változik, tehát a definíció miszerint Rocko autójában ült, helytálló. amúgy meg az Uranium Brothers volt az első, még Rocko-t is megelőzve:)

zalkapone 2009.05.13. 23:42:06

Óóóó, nem ragaszkodom én az elsőséghez! Főleg mert nem igaz. Csak mivel lelkes hobbiszintű kötekedő vagyok, ezért gondoltam, hogy megemlítem, hogy akkor még nem volt az ővé az autó. Házisárkánynak meg minden körülmények között szívesen engedem át a dobogót! :-)
Úgy is jobban néz ki az Audiban (meg amúgy is), mint én!

.: mimino :. · http://chinacar.blog.hu 2009.05.15. 10:39:51

NOcsak nocsak, ritka szép 90-es, amikor kocka B2-esünk volt (első kiadású, kis hátsólámpás) mindig ilyenre vágytam, nagy bika.

Rocko- 2009.05.15. 11:56:50

a házisárkány · mynameiscamel.multiply.com/ 2009.05.13. 22:52:33
köszönöm.
nekem is tetszik. nagyon. :)

Kifordított kacagány 2009.05.13. 23:28:06
neeem, a malacot és CuCU-t nem bántjuk! :)

.: mimino :. · chinacar.blog.hu 2009.05.15. 10:39:51
vicces h én nem. :)
de van. és szeretem.