Sziasztok!

 

Bár nem tudom, hogy teljesen idegenként és csak amolyan zugolvasóként illik e postot írni ide, de próba-szerencse alapon megteszem.

 

Motivációim között szerepel egyrészt, hogy láttam egy videót itt, ami oly mértékben kacagtatott meg, ahogy ritkán sikerül, miközben a videó hatására a vágy bennem van már gyökereztetve, hogy közelebbről is megismerhessem Orr-t, hogy beleülhessek, hogy érezhessem, hogy megsimogathassam, hiszen annyit, de annyit hallottam már róla J .

 

Másrészt mert nagyon csábít a póló, szeretnék megdolgozni érte és a vizespóló-verseny még távolabb áll tőlem, mint a post írás .

 

Van harmadik ok is. Ez pedig a kihívás, hogy mit is bírnék én írni egy autós oldalra, miközben, - bár hiszem, hogy a kocsiknak lelke s minden járművemnek neve van - nem vagyok elkötelezett autófan semmiképpen sem.

 

Úgy gondoltam, először életem első kocsihoz fűződő viszonyát írom le. Az érzést próbálom visszaadni, ami meghatározó volt ugyan, de nem tett fanatikussá mégsem. 

 

Gyerekkoromból több történetem lenne a tömött vonatokról (mert nem volt kocsink, illetve kis ideig egy Trabant 500-as, de gyorsan túladtak szüleim rajta mert mindig veszekedés volt,hogy ki takarítsa ),mint az autózás élményéről.

 

8-10 éves lehettem, amikor az első mélyebb, autóhoz köthető érzelmi hatás ért, s ami egész eddigi életemen végigkísért. Ekkor kápráztatott el először az ember és a gép viszonya, amitől a sofőr isteni lény, s varázsló lett a gyerek fejemben. No és az autó! Igazi csoda! Hatalmas, erős, kemény s mégis a hozzáértő emberi kéznek feltétel nélkül engedelmeskedő.

A nagybátyám - mint a bíróság tiszteletbeli sofőrje, a bírók s ügyvédek szállítója - egy éjfekete szolgálati Volgával járt, - ha minden igaz, akkor az M24 típussal s csak remélem, mert emlékezni nem megy,hogy benne a V8-as motorral - amit én egészen addig csak kívülről csodálhattam, mert a hatalmas monstrum a nagybácsi szeme fénye volt. Varázslatos pillanat volt már az is, ha a visszapillantó tükörbe megnézhettem magam. Tudtam, hozzáérni nem szabad. Míg apámmal beszélt a bátty, a kezében mindig egy szarvasbőr darab volt, amivel közben simogatta keze a fénylő vasat.

 

Egy alkalom volt, mikor beleülhettem. Lélegzetvisszafojtva csücsültem vigyázban. Idő kellett még ahhoz is,hogy tenyeremmel végig simítsam az ülést védő plédet,ezernyi kicsi kütyü volt a műszerfalon,gombok,kapcsolók,lámpák,húzni-nyomni,tekerni való kicsi idegen csodák. Megszólalni persze nem mertem s nem is tudtam, hisz autóban utaztam!!! Emlékszem, nem bírtam betelni a nagybácsi kezével sem. Pecsétgyűrű a gyűrűsujján, ápolt körmök, barna bőr s szőrös kézfej. Pasi kéz.  Markáns, mégis pillekönnyen - mint vajat - váltotta a sebességeket. Beszélt közben, csacsogott s keze tologatta a fényes váltókart. Fel – le, jobbra-balra… Nem értettem, hogy képes ennyire precízen, mikor nem is figyel oda.

 

Az illat is megvan. Ha erősen koncentrálok, érzem.

 

Keveredik a nagybátyám arcszeszével ugyan, de ott van pontosan. Az összetéveszthetetlen, a Volga illat.

 

Éreztem azóta is már. Mindig felismertem, rögtön beazonosítottam!

 

Sokáig lányos álmaim része volt ez a kocsi, és sokkal később egy ilyen lett a menyasszonyi autóm is.

 

18 éves koromban, az addig eltelt ínséges időket kárpótolni látszott az élet autó terén is, mert a nagyvilág egy teljesen más szegletébe vezérelt, ahol - bár idegen nyelven idegen éghajlaton,- egy addig általam teljesen ismeretlen, automata sebváltós Ford Cortina típusú autón megkíséreltem megszerezni a jogosítványomat s 1 hónappal a 18.-dik születésnapom után már e dokumentum s a fentebb nevezett autó tulajdonosa lettem. Az első saját kocsim, amit aztán sok-sok másik követett,de ritka volt az,amelyik mélyen a szívembe költözött „ottmaradásosan”.

 

Egy dolgot még szeretnék megosztani ezzel kapcsolatban a Nagyérdeművel.

 

Ez a Volga, ez az illat és ez a gyerekkori emlék volt a meghatározója azon szilárd elhatározásomnak, hogy autóban sosem dohányoztam s az utasaim sem és bár rengeteg autóm volt, sosem szegtem meg ezt. A mai napig nekem csak nemdohányzó autóim lehetnek.

 

Köszönöm szépen a figyelmet!

 

További sok sikert kívánok az Autofília csapatnak!

Andrea