Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Most jött el az idő

2009.10.16. 08:00 | fofo69 | 2 komment

Címkék: video történelem veterán ford le autóverseny mans

Öregszik az ember, én is. Kézenfekvő jelei mutatkoznak, többek között hogy megnőtt az érdeklődésem az 1969-es évhez kapcsolódó tárgyak és események iránt. Légből kapott vágyaim tárgyai szűken behatárolódnak ebbe az évjáratba, nem véletlenül, hiszen ekkor születtem. Mindenből ami érdekel és foglalkoztat, egyszer csak szerettem volna belőle, egy velem egyidőset. Valóságtól elrugaszkodva, egy 40 éves Porsche 912 és egy '69-es Tag Heuer is szerepelne azon a listán ami jelen pillanatban abszurd álmaimat megvalósítaná. De hát!!! Azért vannak itt elérhető fantasztikus dolgok is!

Jacky Ickx és a Ford GT40

Minap találtam rá erre a komplett filmritkaságra, hát persze hogy 69-ből. Le Mans, abból az időkből amikor még több rendőr volt a pályán mint egy szakszervezeti tüntetésen. Akkor amikor a boxban több öltönyös figura és V.I.P. vendég volt mint szerelő. Az utolsó év amikor még a "futós" rajttal indítottak, aminek megszűnéséhez nagyban hozzájárult a verseny elején bekövetkezett halálos baleset (John Woolfe) mivel a sofőr kiesett az autóból, nagyon valószínű hogy nem kötötte még be a biztonsági övet, gyakorlatilag feláldozta magát a gyorsabb rajt érdekében. A sors fintora hogy Jacky Ickx, a későbbi győztes bojkottálta a klasszikus rajtot és nyugodt sétával kezdte a 24 órás versenyt. Természetesen utolsóként indulva viszont elsőként érkezve, ez a két esemény nyitotta fel a rendezőség szemét és döntöttek az mellett hogy a versenyzők már bekötött övvel induljanak el a nagyobb biztonság érdekében. A filmet nézve, az az érzésem hogy ezek a versenyautók teknikájukkal és formájukkal messze megelőzték korukat, valahogy nem illenek a környezetbe. A körülöttük zajló világ nem tudott lépést tartani az iszonyatos fejlődéssel, nézők közvetlen a pálya szélén fakerítésre dőlve élvezik a versenyt, az éjszakai boxmunka elemlámpa fényében, a boxutca "szinte" szabályrendszer nélküli működtetése, stb., ennek ellenére ezek nyers egyvelege miatt érdekes és a laikusoknak is szerethető ez az évjárat.

 

 

 

Ez a kisfilm nagyszerűen adja vissza hogy mi történt a pályán és körülötte abban az ominózus 24 órában, felvonultatva profi sztárokat, de egy-két "snitt" erejéig megjelenítve a polgári "hátteret" is.




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr961447595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SickBoy 2009.10.16. 11:42:03

Ah, azok voltak a szép idők... :o)

Ma meg már a jövő sem a régi... :o)))

Jó poszt.

Kaga · http://autostat.hu/markatoertenetek 2009.10.16. 12:09:02

Ja, túlerőltetett biztonság. Jobban vigyáznak ezekre, mint a szemük fényére,m csak így egy verseny kb dögunalom (forma 1)
Akkor már inkább IndyCAr. Ott néha még van valami, csak az meg egy körbefutás.
süti beállítások módosítása