Az 50'-60' évek sportautói voltak a legszebb gépek a történelemben, ez volt a formatervezés azon időszaka hogy márkánként – nem folytak össze a formák és a nevek – lehetett megkülönböztetni ezeket a csodákat. Igaz volt ez az utcai masinákra, de a versenyautók nagy többségét még mindig csak a rajtszámok alapján – kivétel a Mercedes Benz W196 – lehetett megkülönböztetni. Ekkor jelent meg furmányos formájával a Lancia D50, mint egy "málhás harcsa", úgy nézett ki a két hatalmas üzemanyagtartályával.
A Lancia kezdte, viszont a Ferrari fejezte be azt a fejlesztést, ami 1956-ra forrt ki annyira hogy Juan Manuel Fangio-t világbajnoki címhez segítse. Alberto Ascari is vezette ezt a gépet még a kezdeti időszakban - nem kis eredményekkel - de a Lancia pénzügyi helyzete és 1955 -ös tragikus halála meghiúsította azon reményeit hogy bajnok legyen ezzel az olasz márkával. Pedig Vittorio Jano forradalmi dolgokat talált ki erre a versenyautóra, pl: teherviselő elem volt a motor, ami egyben az alváz része is volt, az alacsony súlypont és a kedvezőbb súlyelosztás érdekében oldaltankokat kapott, melyek az aerodinamikai tulajdonságokat is nagyban javították. Ezt a gépet egy 2500 ccm-es V8-as 260-285 lóerős motor hajtotta és egy 5 sebességes váltón keresztül jutott el a hajtás a hátsó kerekekre. A 620 kg súlynak és az előbb említett teljesítményének köszönhetően igen figyelemre méltó gyorsulása lehetett a D50-nek.
Rövid bemutatásként ennyit szerettem volna írni erről a csodáról de nem ez volt ami a posztot ihlette. Találtam egy rövid videót, természtesen Fangio & Ferrari D50 főszereplésével melyben olyan csodálatosan mosnak össze három idősávot, hogy öröm nézni. Az 1956-os autóval száguld a bajnok 60-70-es évek Monacojában, mindez korunk filmes technikájával kivitelezve, zseniális.
Nemrég jelent meg cikk, egy kiváló újságiró tollából aki a Goodwood Revival nevü rendezvényt méltatta – számomra abszolút érthető – heves vehemenciával, Ő tett róla emlitést hogy az ott résztvevő – millió eurós – álomautók a pályán nagyon keményen végzik a dolgukat. Olyan respektje van az ottani győzelemnek hogy a versenyzők nem mérlegelik a nagy küzdelemben a hatalmas – legfőképp az anyagi – kockázatot. Ebből az autóból 6-7 darab készült és kettő maradt fent nekünk rajongóknak. Az értéke már szinte felfoghatatlan, ennek ellenére nézzék csak...
Itt nem csak anyagi kockázat volt!
Beszóltak