Két szezonon vagyok túl, kis kék semmikémmel. Az egész úgy indult, hogy veszünk egy kis ötvenest, amit majd a feleségem és én is tudunk használni, úgy gondoltuk gazdaságos megoldás lehet, ha nem autóval megyünk mindenhova, főleg ha egyedül utazunk. Ha tudom, hogy csak én fogom használni a robogót, biztos, hogy egy Vespat veszek, valami régi, klasszikus modellt, de feleségemnek, aki soha életében nem motorozott inkább valami könnyen kezelhetőbb motort akartam. Ezért lett nagy-kerekű, automata és ezért lett ilyen lányos színű. Aztán oldalbordám csak nem akart városban vibráló szöszi motoros lenni, így két év távlatából azt hiszem már nem is bánom. Persze most kérdezhetnétek, hogy miért, mindjárt mondom is.

Ervin már az elején szólt

Nemsokkal azután, hogy megvettem, elrobogtam vele Ervinhez. Nézték, röhögtek rajtam, hogy ilyen buzis motort vettem, aztán elárultam, hogy terveim szerint az én drágám fogja használni, azért olyan, amilyen. Ervin csak csóválta a fejét és azt kérdezgette, miért akarom azt a kedves lányt eltenni láb alól. Megnyugtattam, hogy nincs ilyen szándékom, meg, hogy nem kell félteni a kiscsajt, igaz, hogy szőke, de remekül vezet. Ervin pedig csak tovább csóválta a fejét.
Elhiszem én, hogy ügyes, de ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyire jól vezet. Robogóval egy senki vagy. - mondta.
Ráhagytam. Nem hittem neki, különben is, nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna motoron.

Még bízok az autósokban.

Első év viszonylag eseménytelenül zajlott. Nagyon keveset használtam a kis kék olaszt, hétköznap kellett az autó a munkámhoz, hétvégéken pedig a házunknál dolgoztam, oda is ésszerű volt autóval feljárni. Néha-néha elugrottam vele boltba, vagy csak kedvtelésből mentem vele egy karikát amolyan jól végzett munka jutalmául, nagyon élveztem minden percet a nyergében. Akik motoroztak tudják miért. Motorozni jó, még akkor is, ha csak egy kis ötvenes nyergében tesszük.
Kezdtem terveket szövögetni, hogy esetleg megcsinálnám a nagymotor jogosítványt és sokszor azon kaptam magam, hogy a hahu-n valami öreg autó adatlapja helyett egy Katana képeit csodálom.

Kezd felszállni a lila köd.

Mint említettem, nem sokat használtam első évben a robogót és ha fel is ültem rá, jobbára olyan napokon, amikor nem nagy a forgalom. Pécs kertvárosi részében laktunk, lakó-pihenő övezetben, gondolhatnánk, hogy nem sok meglepetés érheti itt a motorost. És mégis, első komolyabb incidensem itt történt. Egyik délelőtt egy egyenrangú kereszteződésnél kikanyarodott balról elém egy autó. Bőven féktávon belül voltam, ereimben és a szemközti kocsma törzsgárdájának ereiben egyszerre fagyott meg a vér. Én erősen markoltam mindkét fékkart, nekik majdnem kiesett a kezükből a deres falú söröspohár, benne az isteni nedűvel. Azt láttam, hogy megállni esélyem sincs, elengedtem a féket, félrerántottam a kormányt és felugrattam az út széli füves előkertre, hogy pár akrobata mutatvány után végül megálljak. Annyi időm nem maradt, hogy beletülköljem az éterbe bánatom, a kedves hölgy rezzenéstelen arccal ment tovább. Pár percig még káromkodtam, bosszúszomjas lelkem levetített egy alternatív forgatókönyv szerint játszódó filmet, amiben nem motoron ülök, hanem a családi behemóttal zúzom porrá a csaj autóját, aztán szívtam egy kis turhát, köptem egyet és tovább mentem. Egész biztos, hogy a csaj észre sem vette az egészet, vagy talán sokkot kapott, franc tudja.

Figyelek

Egy dologra volt jó ez az egész, arra, hogy ezek után sokkal jobban figyeltem a többi közlekedőre.
Az első, legfontosabb észrevételem az volt, hogy robogón nyugodtan elfelejthetem a védett útvonalon haladással járó előnyöket, úgy tűnt sokak szerint egy ilyen kis pöcsköszörűnek nem járnak ilyen komoly kiváltságok. A közlekedők cirka 80 százaléka ugyanis nagy ívben leszarta, hogy nekem elsőbbségem van. Az alap, hogy kikanyarodnak elém, akkor is, ha nem jön mögöttem senki. Az is egyértelműnek látszott, hogy legtöbbjük csak akkor lép bele a gázba, ha megpróbálom kikerülni egy ilyen mutatvány után, ha csak simán lelassítok, akkor szép komótosan húzza ő is fel az autóját ötvenre. Drága a benzin, meg különben is, minek sietni. Jobbkéz-szabályt pedig vagy eltörölték csak én nem tudok róla, vagy senkinek nem tanítják, de hogy szinte senki nem tudja mi az az már igazán elkeserítő. Autóval is anyázok sokszor, motorral viszont kifejezetten életveszélyes összekerülni egy ilyen másként gondolkodóval. És a legjobbat hagytam utoljára.

Megelőzlek, ha bele döglök is

Drenda barátomnak van egy elmélete, miért akarja minden autós megelőzni a robogókat, szerinte ugyanis büdösek a robogók és nem szeretik szívni a kétütemű (szerintem amúgy mennyei) illatát a mögöttük haladók. Lehet benne valami, biztos sokan vannak akiknek ez a bajuk, de szerintem a többség nem így gondolkodik. Az én robogóm katalizátoros, kék füstöt ritkán látni belőle, bemelegedés után szinte semmi szaga. A forgalom ritmusát bőven tudom tartani vele, óra szerint megfutja a 70-et, legrosszabb esetben is ez legalább 60 km/h-s sebességet takarhat, ezzel sincs sok gond. Mégis, legtöbb mögöttem haladó le akar nyomni. Mindegy, hogy épp egy felüljárón megyünk és szembe sávban egy busz jön velünk szembe, mindegy, hogy Orfű felé a szerpentinen az előttem haladó miatt nem tudok gyorsabban menni, a robogós azért van, hogy meg legyen előzve, nincs mese. Pedig isten bizony nem képzek forgalmi akadályt, simán tudom tartani a forgalom ritmusát, sőt, sokszor tudnék én gyorsabb is lenni, mint a forgalom de kinőttem én már a dugóban jobbról-balról cikázó tizenévesek habitusát, próbálnék kulturáltan közlekedni.

Epilógus

Magyarországon nem készül külön statisztika, hogy a motoros balesetek hány százalékában robogós a balesetet szenvedő és hány százalékban nagymotoros, a szakemberek szerint azonban a súlyos balesetek cirka 80 százalékában nagymotorral történnek. Persze robogóval ritkán merészkedünk ki országútra, városban viszonylag kisebbet lehet esni, az viszont tény, hogy nem az autósokon múlik, hogy viszonylag kevés a robogós baleset. Aki robogózik az tudja ezt, úgy is ül fel a motorjára, hogy kalkulál vele.
Egy ország közlekedési kultúrája sok mindenen lemérhető, többek közt azon is, hogyan viszonyulnak a forgalom résztvevői a náluk kiszolgáltatottabb társaikkal. Azt gondolom ezen a téren bőven van még hova fejlődnünk. Talán már az is elég lenne, ha egyenrangú félként lennének kezelve a robogósok, sokat segítene, aztán majd később jöhetnek olyan finomságok is, hogy kicsit jobban vigyáznak(vigyázunk) rájuk.