Mint ahogy a szombati beharangozóban írtuk, vasárnap egy csendes demonstrációra készültek a SAAB márka hazai hívei, csatlakozva egy nemzetközi felhíváshoz. A magyarországi célpont a GM Southeast Europe budaörsi központja volt.
A márka elkötelezett híveként, és egy SAAB 9000 CSE (SAABrina) tulajdonosaként úgy éreztem ott a helyem. Kíváncsi voltam a megjelenő autókra és a tulajdonosokra is. Életem párja is velem tartott.
Kicsit korán érkeztünk, mert a konvoj csak pár perccel utánunk érkezett meg. A székház előtti parkolóban átvette a hatalmat a SAAB, sőt a szomszédos utca is megtelt a svéd autókkal. A régi ismerősök beszélgetni kezdtek, az újak pedig ismerkedni, nézelődni. Előkerültek a beígért teás üvegek, és mindenki kapott poharat is. Indulatmentes, csendes beszélgetős esemény volt, méltó egy komoly márka fanatikus híveihez. Bő egy órás beszélgetés után a résztvevők hazafelé indultak. Az eseményről az RTL klub híradója is beszámolt. Én itt pár saját fotóval emlékeznék meg az összejövetelről, és a megjelent érdekes gépekről.
Beszóltak