Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Vasúti átjáró: a legrövidebb út a halálba (?)

2010.03.08. 13:08 | zalkapone | 74 komment

Címkék: közlekedés kresz közlekedésbiztonság vasúr

Vezetés közben gyakran elmélkedek a körülettem zajló forgalmi szituációkról. Visszatérő motívumok a fehérfurgonok, a taxisok, a női vezetők. És az elmebetegek, akik mások életére fittyet hányva cikáznak, száguldoznak. Pár hete egy ilyen jómadár teljesen kiverte nálam a biztosítékot!

Bizonyára sokan vannak, akik ismerik Budapest – Vecsés határán az Üllői út végén található vasúti átjárót (itt éri el az Üllői út a 4-es számú főutat). Teljes arzenállal védett átjáró (félsorompó, fényjelző berendezés), mindkét irányban több száz méterre belátható, egyenes vasúti pályaszakasszal. Fényjelző berendezés pirosan villog, félsorompó leengedve, autósok békésen, helyzetjelzőre lekapcsolt világítással (majdnem európai idill, de tényleg) várakoznak a vonat elhaladására. Egyszer csak a sor mellett (óvatosan becsülve) kb. 80 km/h sebességgel elhúzott egy autó (típust direkt nem említek, mert abból megint csak a „bezzegezés” lenne…), lassítás nélkül átvágva a kikerült sorompók között. Az érkező vonat előtt 150 méterrel. Ami lehet sok is, meg kevés is. Ki-ki ítélje meg maga. Szerintem ennél nagyobb felelőtlenség csak a szándékos konnektorba vizelés. Annyira megdöbbentett a látvány, hogy sokáig csak csóváltam a fejem, hogy ez hülye.


Ne ez legyen életünk utolsó filmkockája!

Aztán úgy döntöttem, hogy megírom a történetet, hogy legalább egy délutánon beszéljünk róla. Igaz, az olvasótáborunk valószínűleg nem ezek közül a kamikázék közül kerül ki, de hátha olvassa a fent említett szabálytalankodó is, és akkor talán a felismerés magját magában elvetve legközelebb nem követ el ekkora szamárságot. Mert van egy mondás, amit egyik vasúti vonalon érdekelt barátom szokott mondani: „Ha le van engedve a sorompó, akkor ott előbb-utóbb jönni fog a vonat!”

 

És az elmúlt hetek megint bővelkedtek vasúti átjáróban bekövetkezett tragédiákkal. A lánglovagok portálon is rengeteg képet és leírást találhatunk a különböző balesetekről (valamint a különböző videó megosztó oldalak is bővelkednek felvételekkel, legutóbbi a Totalcar-on is láthattunk a videobox-ban egy szerencsés kimenetelűt), amikről kollégáimmal és barátaimmal (rendőrök, tűzoltók, mentősök, baleseti helyszínelők, vasúti dolgozók) rendszeresen bonyolódunk vég nélküli vitákba. Állandó kérdés, hogy vajon direkt hajtanak a vonat elé, megromlott házasságuk záróakkordjaként, vagy ennyire vakok, süketek? Mert egy szóló mozdony sem egy zacskó szotyi, ami nem látszik ki a nyíratlan fűből! Egy komplett vonatszerelvény meg egyenesen kitakarja a horizontot, feltéve ha hajlandóak vagyunk a nyakizmaink segítségével kicsi fejecskénket oldalra fordítani. Nem egy nehéz, végrehajthatatlan feladat, főleg annak tükrében, hogy mit kockáztatunk. Az ÉLETÜNKET, amiből csak egy van! Buddhista, és egyéb lélekvándorlásban jártas embertársainktól ezúton kérek elnézést, ez rájuk nyilván nem vonatkozik!


Látják a távolban a vonatot? Ez a féktáv...

Pedig közúti Szent Bibliánk, a KRESZ is elég egyértelműen leírja, hogyan KELL! (nem illik, meg lehet) megközelíteni a vasúti átjárót, illetve hogyan hajtsunk át rajta. Mazochistáknak a keretesben kiollózva: 

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól

Vasúti átjárót biztosító jelzőberendezések

19. § (1) A vasúti átjáró biztosítására szolgáló jelzőberendezések: a fénysorompó, a félsorompó és a teljes sorompó.
(2) A fénysorompó a vasúti jármű közeledését és áthaladását két egymás mellett levő, felváltva villogó piros fénnyel jelzi; egyébként a készülék villogó fehér fényt ad.
(3) A félsorompó a vasúti jármű közeledésekor és áthaladásának ideje alatt az úttest menetirány szerinti jobb oldalát - piros-fehér színű - sorompórúddal lezárja. A félsorompóval együtt fénysorompó is működik.
(4) A teljes sorompó a vasúti jármű közeledésekor és áthaladásának ideje alatt az utat, illetőleg az úttestet teljes szélességében - piros-fehér színű sorompórúddal lezárja. A teljes sorompót kiegészítheti olyan berendezés, amely
a) a sorompó lezárásának a megkezdését és záródását hangjelzéssel jelzi;
b) a sorompó lezárásának a megkezdését; valamint záródását és zárva tartását (a teljes felnyitásig) két egymás mellett levő felváltva villogó piros fénnyel jelzi.
(5) A félsorompó és a teljes sorompó sorompórúdján piros fényvisszaverő, illetőleg piros fényt adó lámpa van.
(6) A továbbhaladás tilalmát jelzi, ha
a) az - egyedül vagy félsorompóval együtt alkalmazott - fénysorompó villogó piros fényjelzést ad;
b) a fél-, illetőleg a teljes sorompó rúdja mozgásban vagy lezárt állapotban van;
c) a teljes sorompót kiegészítő berendezés [(4) bek.] hang- vagy fényjelzést ad.
(7) Az (1) bekezdésben említett berendezések üzemzavarát jelzi, ha
a) a fénysorompón sem a piros, sem a fehér fény nem világít;
b) a félsorompó rúdja nyitott vagy félig nyitott állapotban van és a fénysorompón sem a piros, sem a fehér fény nem világít;
c) a sorompórudak eltérő állásban vagy félig nyitott helyzetben vannak.
(8) A továbbhaladást - a 39. § (1) bekezdésében foglaltak megtartása mellett - engedélyezi
a) a fénysorompó villogó fehér fényjelzése,
b) a teljes sorompó rúdjainak nyitott helyzete, feltéve hogy a sorompót kiegészítő hang- vagy fényjelző berendezés jelzést nem ad.

Közlekedés vasúti átjáróban

39. § (1) A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad. A vasúti átjáró megközelítésekor, illetve a vasúti átjárón történő áthaladás során eleget kell tenni a vasúti átjáró biztosítására szolgáló közúti jelzéseknek.
(2) A vasúti átjárón csak folyamatosan - megállás nélkül - legalább 5 km/óra átlagsebességgel szabad áthaladni.
(3) A vasúti átjáró előtt a 98., 99., 99/a. vagy 99/b. ábra szerinti jelzésnél, vagy a megállás helyét jelző útburkolati jel előtt meg kell állni, ha
a) bármely irányból vasúti jármű közeledik,
b) a teljes sorompó vagy a félsorompó sorompó rúdja nem teljesen nyitott helyzetben áll vagy mozog,
c) a teljes sorompót kiegészítő fényjelző berendezés, illetőleg a fénysorompó vagy félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó piros jelzést ad,
d) a teljes sorompót kiegészítő berendezés hangjelzést ad,
e) fénysorompó vagy félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést nem ad,
f) vasúti jelzőőr „Megállj” jelzést ad,
g) a (2) bekezdésben meghatározott folyamatos áthaladásra nincs lehetőség, h) ott „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla van.
(4) Biztosítatlan vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a vezetője meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű egyik irányból sem közeledik, és a (2) bekezdésben meghatározott folyamatos áthaladásra lehetőség van.
(5) Biztosított vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha
a) a teljes sorompó mindként sorompó rúdja nyitott véghelyzetben áll, és esetleges fényjelző és/vagy hangjelző berendezése jelzést nem ad,
b) a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér fényjelzést ad,
c) a vasúti jelzőőr „Megállj” jelzést nem ad,
d) a (2) bekezdésben meghatározott folyamatos áthaladásra lehetőség van. (6) A vasúti átjárót biztosító jelzőberendezés üzemzavara esetén járművel a vasúti átjáróra - a (3) bekezdésben említett megállást követően - abban az esetben szabad ráhajtani, ha
a) a vasúti átjáró olyan kialakítású, hogy a megállás helyéről a vasúti pálya mindkét irányban kellő távolságra belátható és a jármű vezetője meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű nem közeledik, vagy
b) a vasúti átjáró forgalmát vasúti jelzőőr irányítja és a jelzőőr „Megállj” jelzést nem ad, feltéve - mindkét esetben - hogy a (2) bekezdésben említett folyamatos áthaladás lehetséges.
(7) Ha a vasúti átjáróban a jármű elakad, és vezetője azt bármilyen módszerrel vagy eszközzel azonnal eltávolítani nem képes, köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy a közeledő vasúti jármű vezetője vagy a vasút más alkalmazottja a veszélyhelyzetről a lehető legrövidebb időn belül tudomást szerezzen.

És a táblák, melyek idejében tájékoztatnak minket a várható veszélyre:

90. ábra

v) „Sorompó nélküli vasúti átjáró” (90. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton olyan vasúti átjáró van, amelynél teljes vagy félsorompó felszerelve nincs; a jelzőtábla alatt kiegészítő tábla jelzi, ha az átjárót fénysorompó biztosítja (91. ábra);

91. ábra

92. ábra

x) „Sorompóval biztosított vasúti átjáró” (92. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton teljes vagy félsorompóval biztosított vasúti átjáró van; a jelzőtábla alatt elhelyezett - a v) pontban említett - kiegészítő tábla jelzi, ha az átjárót fénysorompó is biztosítja;
(4) A vasúti átjárót - az (1) bekezdés v), x), illetőleg z) pontjában említett veszélyt jelző táblán felül - a következő jelzőtáblák is jelzik

a) „Vasúti átjáró kezdete” (98-99. ábra), illetőleg „Két- vagy többvágányú vasúti átjáró kezdete” (99/a-99/b. ábra);

98. ábra

99. ábra

99/a. ábra

99/b. ábra

b) „Vasúti átjárót előjelző táblák” (100-102. ábra); a három előjelző tábla azt jelzi, hogy a jármű vezetője vasúti átjáróhoz közeledik; a veszélyt jelző tábla alatt elhelyezett háromsávos, az ezt követően elhelyezett kétsávos, majd egysávos előjelző tábla a veszélyt jelző tábla és a vasúti átjáró közötti útszakaszt három egyenlő részre osztja. Ezek az előjelző táblák nincsenek minden vasúti átjáró előtt elhelyezve.

100. ábra

101. ábra

102. ábra

A többieknek a lényeg dióhéjban (némi saját tanáccsal kiegészítve):

- vasúti átjárót mindig fokozott óvatossággal közelítsünk meg (bármikor adódhat váratlan szituáció), minden esetben nézzünk körül, mielőtt a sínekre hajtanánk


"Az elsődleges vizsgálatok alapján nem működött a fénysorompó."

- a villogó fehér fény nem szabad utat jelez (még ha az új Kresz bután így is fogalmazza meg!), hanem csak a jelzőberendezés üzemképességéről tájékoztat (ami sajnos nem minden esetben igaz, úgyhogy figyeljünk nagyon oda!!!)
- ha meggyőződtünk róla, hogy nem érkezik vonat, akkor a füstölő, csikorgó gumik mellőzésével ugyan, de a lehető leghamarabb, megállás nélkül haladjunk át
- amennyiben valami technikai hiba folytán elakadnánk, és nem sikerül autónkat elindítani, levontatni, akkor a pánik helyett mihamarabb szálljunk ki a gépjárműből utasainkkal együtt (utasokat praktikus rögtön az elakadás után biztonságos távolságra helyezni), és próbáljuk meg értesíteni a legközelebbi vasútállomást, hogy az esetlegesen felénk tartó vonatot meg tudják (kíséreljék) állítani. Ha nem tudunk a közelben értesíteni semmilyen vasúti dolgozót (kint a nyílt pályán és/vagy mezőgazdasági átjáróban akadtunk el), akkor praktikus lehet (két ember esetén) a vasúti pálya mentén mindkét irányban legalább 1-1 kilométernyire eltávolodni (minél nagyobb távolságra tudunk kerülni, annál nagyobb az esély, hogy a vonat le tud fékezni autónk előtt) a baleset helyszínétől, és ott az érkező vonat vezetőjét valamilyen figyelemfelkeltő módon (piros kendővel, éjjel zseblámpával) értesíteni az akadályról. Ha szerencsénk van, akkor nem csak kedvesen visszainteget. Ennek fontosságát gondolom nem kell taglalgatnom, miszerint a vonaton utazók is megsérülhetnek egy esetleges ütközés, emiatt bekövetkező kisiklás során.
- és a végére az alaptétel: ha a sorompó lent van, a fényjelző berendezés piros fénnyel villog, akkor ne hajtsunk a sínekre! Semmi nem lehet olyan fontos, ami nem bír még két-három percnyi várakozást!


Kikerülte a félsorompót. Okos...

Van egy körülbelüli statisztikánk az elmúlt három év vasúti átjáróban bekövetkezett baleseteiről, ami minimális vigaszt nyújt csak, mivel stagnál. Viszont még mindig mi, személyautó vezetők visszük a prímet. Leggyakrabban a türelmetlen sorompókerülők kerülnek kellemetlen találkozásba a vonatütközővel. Viszonylag ritkák az oldalütközések, alácsúszások. A túlélési ráta nem meglepő módon elég alacsony, amit a két fél súlyos, dimenzióbéli különbségei érthetővé tesznek. A második legnagyobb csoport a gyalogos öngyilkosok, velük sajnos nem lehet mit kezdeni (azért ha valaki lát ugrásra készülő embert a sínek mellett, próbálja megakadályozni, hátha mégsem teljesen reménytelen az az élet!). Az autóbuszok a kamionosokkal fej-fej mellett állnak, ők zömében fáradtságból adódóan, és jellemzően éjjel, vagy a kora hajnali órákban hibáznak. Aztán a sor végén néhány motoros kullog, akik valószínűleg nem tudtak 200-ról időben megállni. A statisztika nem tér ki külön férfi/nő, illetve öreg/fiatal áldozatokra, valamint a gazdag/szegény ellentét sem ütötte fel (hál’Istennek!) rút fejét. Mindannyian osztozunk a veszteségben, mindannyian osztozunk a fájdalomban. Pedig ha kicsit figyelnénk, és a környezetünket is figyelmeztetnénk, akkor talán egyszer osztozhatnánk az örömben is, amit ezen statisztikák feleslegessé válásakor éreznénk!
Elvégre nem lehet ez a megoldás! (lehet, hogy nem igazi, de ide passzol)


Hülyebiztos átjáró Oroszországban

Balesetmentes közlekedést Mindenkinek!

Forrás:
www.langlovagok.hu
www.indavideo.hu
net.jogtar.hu




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr91794615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mercurius 2010.03.08. 14:09:43

A türelmetlenség általános, járműbirtoklástól nem függő tulajdonság. Sztem ez az oka a vonatos balesetek egy jó részének. A többinek a hülyeség.

Ha megfeszülünk, a hülyékből akkor se tudunk belátóbb embereket faragni. Ahhoz ugyanis ők maguk is kellenének.

Az orosz hülyebiztos átjáró tetszik. Bevezetni mindenhol, ahol egyszer már volt katasztrófa.

.: mimino :. · http://chinacar.blog.hu 2010.03.08. 14:17:10

Az orosz átjáró piszok jó!!
Nem régiben találtam olyan videót, ahol azon kisérleteztek, hogy légzsákokat raknak a vonatok elejére, hogy ütközés előtt muködésbe lépve csökkentse az ütközés erejét. www.youtube.com/watch?v=Ky-NQw-AkSo
Persze tuti drága, de ha tuléli a delikvens, akkor kifizeti a légzsák árát. vagy pedig tartsa be a szabályokat_))

egyébként tetszett nagyon a cikk!

pickapu 2010.03.08. 14:51:47

Egy vonatnak annyit jelent egy kocsi, mint egy kocsinak egy jól megtermett macska. Vagy begyűri kerék alá, vagy kicsapja oldalra mint a t@knyot, de hogy a vonatnak fog kevésbé fájni, az biztos. Füzesabonynál ahol a 3. főutat keresztezi az egri vasút, amíg csak fényjelző berendezés volt, szinte minden évben meghalt valaki. Hál' istennek segített a félsorompó, de ha valakit az sem bír visszatartani, az ne kerítést építsen a háza köré, hanem villanypásztort.

cork77 2010.03.08. 15:03:32

Ez az a baleseti tipus amit sosem fogok tudni megérteni. Hogy a viharba nem látja valaki azt a bazi nagy vasdarabot? De ha látja és mégis bemegy elé, akkor megérdemli a sorsát.

yeti 2010.03.08. 15:50:54

Autós iskolában úgy tanította az oktató,hogy a vonat a vasúti átjáró után egy kilométerrel tud megállni függetlenül attól,hogy a elálljuk-e a pályát.

közlekedési bűnöző (törölt) 2010.03.08. 17:41:49

Attól függ milyen vonat. A tehervonat persze, de szerintem egy személyvonat simán megáll előbb is. Csak azért mondom, mert a múlt héten vonattal mentem Pestre és unalmamban azt számolgattam, hogy mekkora úthossz kell a megálláshoz és számításaim szerint 500-600 méteren megállt , miközben szerintem sokkal intenzívebben is tudott volna fékezni...

yerico1 2010.03.08. 17:45:16

Természetesen a vonat fékútja a sebesség (és persze a tömeg) függvénye, és nem fix 1 km. Azért 900 métert szoktak megadni a vasutasok átlagban.

Astronomy Domine 2010.03.08. 17:56:16

" A VONAT ITT 6 MÁSODPERC ALATT HALAD ÁT.
AKKOR IS, HA A KOCSIDDAL A SÍNEN ÁLLSZ. "

qwertz99 2010.03.08. 18:07:55

Az 1000 m a vasútvonal "általános fékúttávolsága", melyen MINDEN körülmények között meg kell tudnia állni egy vonatnak, amennyiben a vonatüsszeállítási, fékezettségi előírásokat betartották. (Ez egyébként ez az érték lehet 700 m, illetve 400 m is, vasúvonaltól függően.)
Szal rövidebb úton is meg tud állni, de nyilván nem olyan, mint a talicska, hogy leteszed és megáll.
Fontos: nagyon ritkán, de előfordulhat, hogy a sorompó fehér fényt mutat annak ellenére, hogy zárnia kellett volna a sorompót a vonatnak. Ezért érdemes szétnézni a síekre hajtás előtt.

qwertz99 2010.03.08. 18:08:49

Bocs az elgépelésekért.

JBWebster 2010.03.08. 18:10:37

@yeti: Hehehe, aranyszabály, megjegyzem! :D

@pickapu: Az lehet, de azt is nyúzni kellene, aki a félsorompót feltalálta. Semmi értelme, ugyanis. Nincs olyan jármű, vagy forgalmi helyzet, ami a vasúti kereszteződés tilos jelzésén felül állna. Még a mentőknek is ki van adva, hogy MEG KELL ÁLLNI ebben az esetben, még akkor is, ha amúgy hely éppenséggel lenne elmenni. A félsorompó a teljes sorompó helyére: 5%-os megtakarítás??

abrak_a_dabra 2010.03.08. 18:14:55

Nem kár értük. Ezeket hívják Taigetosz pozitívnak. Felfoghatjuk a természetes kiválasztódás részének is.
Az utasokat szoktam sajnálni. azok nem tehetnek róla, illetve csak annyiban, hogy beülnek egy selejt mellé.
Fáradt kamionos/buszos másik kategória, de nekik meg kellene lennie annyi felelősségérzetének, hogy ha ennyire fáradt, nem vezet.

zalkapone 2010.03.08. 18:21:03

@qwertz99:

Magyarországon elméletileg nem mehet forgalomba olyan vonatszerelvény, ami nem tud 1 km-en belül megállni. Elméletileg. Ezért csorognak ugye a tehervonatok lassabban, hogy azok is meg tudjanak állni, még két hétnél hamarabb. Bár ugye a MÁV-nál mit lehet tudni...?

fda 2010.03.08. 18:24:01

"a villogó fehér fény nem szabad utat jelez (még ha az új Kresz bután így is fogalmazza meg!), hanem csak a jelzőberendezés üzemképességéről tájékoztat"

Ez a baromság többször előjött már.
A fehér fény igenis szabad utat jelez. Ugyanis az üzemképesség azt kell hogy jelentse, hogy a berendezés üzemel (pl. kap áramot) és szükség esetén pirosat tudna mutatni. Ebből következik, hogy a fehér azt mondja, mehetsz.

Az más kérdés, hogy egy pillantással meg lehet győződni az egész műszaki berendezés megfelelő működéséről, de valahol meg kell bíznunk ezekben a technikákban. Ha mutathat véletlenül fehéret, akkor mi a garancia arra, hogy egy kereszteződésben nem kapcsol az automata véletlenül mindenkinek zöldet?

Vagy mi a garancia arra, hogy fékezéskor az abs nem érzékel tévedésből álló kerekeket, hogy teljesen elvegye a fékerőt?

wwolf 2010.03.08. 18:24:41

"a villogó fehér fény nem szabad utat jelez (még ha az új Kresz bután így is fogalmazza meg!), hanem csak a jelzőberendezés üzemképességéről tájékoztat (ami sajnos nem minden esetben igaz, úgyhogy figyeljünk nagyon oda!!!)"

Vasuti tavkozlo es biztositoberendezesi muszeresz vagyok. A fenti allitas hamis. Eloszor is: barmely feny az uzemkepesseget jelzi. Ha a berendezes nem uzemkepes, akkor sotet (amely esetben az allj, elsobbsegedas kotelezo tablanak fele meg, kb.). Amennyiben villogo feher feny van - az nehany extrem esetet kiveve - azt jelenti, hogy vasuti jarmu nem jon egyik iranybol sem. Az extrem esetet a kis sulyu jarmuvek jelenthetik, amelyek nem mukodtetik az erzekelorendszert.

Nem tudom hogy a mai MAV es folyamatos tolvajlas mellett milyen allapotban vannak ma a berendezesek, de amikor en tanultam es javitottam oket, akkor a megbizhatosagukban nem volt hiba. Svajci technologia, szinte bombabiztos. Nem veletlen hogy egyetlen rele egy auto araba kerul.

SumQuiSum 2010.03.08. 18:29:06

A sorompónál nincs feleslegesebb dolog.
- Ha nem jön a vonat, minek?
- Ha meg jön, az úgyis elállja az utat...

;)

scsaba1 2010.03.08. 18:29:27

Egyébként csak valamikor a '90-es évek második felében kapott rendes sorompót. Még középiskolás voltam ('90-es évek eleje) cca. fél évente volt ott nagyon komoly baleset. Volt, hogy az a vonat szaladt bele egy italszállító kamionba, amivel hazafelé jöttem. Az első kocsiban ültem, ami az ütközéstől diszkréten egykerekezett, majd visszazökkent a sínre, a táskák potyogtak stb...
Felsővezeték szakadás stb. valamikor estére értem haza stoppal.

Kifejezetten örültem amikor végre sorompót kapott az a kereszteződés. Mégis van olyan hülye, aki semmibe veszi.

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2010.03.08. 18:30:06

Hofi: Ha jön a vonat úgyis elzárja az utat, ha meg nem jön, minek a sorompó?

Szerintem túl gyorsan mennek a vonatok. Miért nem a föld alatt mennek? Tehetnénk a sínekre felvőrendőrt az átjáró előtt.

Dolgoztam a vasútnál, lehet, hogy ezért vannak ezek a jó ötleteim? :)

wwolf 2010.03.08. 18:31:41

@quertz99: Azt irod: "Fontos: nagyon ritkán, de előfordulhat, hogy a sorompó fehér fényt mutat annak ellenére, hogy zárnia kellett volna a sorompót a vonatnak"

Ez az allitas hamis. Ilyen eset meg a Mo-on hasznalt rendszerrel *soha* nem fordult elo. Soha. Mondjuk az tenyleg eleg ritka.

Ami elofordulhat az az, hogy a VASUTAS - aki engedelyezi egy NEM SZABVANYOS, kis sulyu jarmu indulasat - hibazik. Ugyanis ebben az esetben a VASUTAS kell zarja a sorompot (es olyankor aztan lehet hosszan allni, mert csak akkor nyithatja fel amikor a kovetkezo allomason latjak a jarmuvet bemenni). Es ha nem zarja, akkor gond van, mert a rendszer nem erzekeli a kis sulyu szerelvenyt/jarmuvet, mert hogy a kerekei nem "zarjak rovidre" a ket sinszal kozott az aramkort. De ez valoban rohadt ritka.

zalkapone 2010.03.08. 18:31:47

@wwolf: @fda:

Tavaly egy bizonyított esetben egy szóló mozdony alatt nem jelzett be a készülék. Nem sok, de van ilyen. Én örülök neki, hogy nem én voltam az az egy.

crix 2010.03.08. 18:36:54

Szerintem fölösleges a sorompó, félsorompó. Tolólapot minden vonat elejére. Aki annyira hülye, hogy kikezd a vonattal az haljon is meg. De most komolyan. Én se kötekszem se a villamossal se a csuklósbusszal, se gyalog se kocsival. Miért? Mert féltem az életem.
Statisztikából kimaradtak a biciklisek :)

wwolf 2010.03.08. 18:37:33

@zalkapone: Hol? En 30 ev alatt egyetlen ilyen esetrol se hallottam. Bar az is igaz hogy akkor meg nem rugtak ki az osszes bizberest... es volt aki karbantartott. Meg a palyak is karban voltak tartva, ahol meg nem, ott meg a bizberes ki merte kapcsolni cuccot, mert nem kellett attol rettegnie hogy kirugjak... Ez alatt ertem azt ahol tul koszos volt az aljzat satobbi es egyszeruen nem volt ellenallas a ket par sin kozott.

zalkapone 2010.03.08. 18:41:57

@wwolf:

Még tart a vizsgálat, non-public az info. Ha megtudom, elküldöm privátban.

zalkapone 2010.03.08. 18:46:03

@wwolf:

Amúgy szomorú amit mondasz, mert ugye a karbantartók helyett lehetett volna mást (másokat) elküldeni! És lehet, hogy azok fizetése betakarta volna több komplett brigád lóvéját...

Pincehelyi 2010.03.08. 18:51:34

@abrak_a_dabra: És a mozdonyvezető? Nem mindneki bírja a tudatot, hogy halálra gázolt valakit - még ha nem is a saját hibájából... És nem tud tenni semmit, csak fékez, és hallgatja, ahogy gyűrődik előtte a fém. Nem irígylem ezért a fél percért!

wwolf 2010.03.08. 18:58:08

@zalkapone: Hat igen. Es ez nem most kezdodott. Mar a nyolcvanas evekben is a kisemberek tartottak eletben a MAV-ot, onnan a topig meg mindenki lopott. A vezerek sorban kerultek az intenzivre, mert beszorultak a korrupt politikusok mert a korrupt vezetoi reteg koze. Mi meg keltunk ugy hogy hajnali negykor mar a vonaton legyunk hogy ne a legnagyobb forgalomban meg a legnagyobb melegben kelljen a 46 fokos jelfogohelysegben forrasztani... Voltak hibak, de azok emberi hibak voltak (mint amikor a szegedi gyors bekoszont a konzervgyar kapujan) es szerencsere ritkak. Marmint a valodi biztositoberendezeses vonalakon. A 19. szazadi technikaval mukodo vonalakon sokkal tobb emberi hiba lehetett, mert nem volt teljesen hulyebiztos a rendszer.

Sajnalom ha odaig jutott a nemtorodomseg, hogy egy fel evszazadik megbizhatoan mukodo technologia is felmondja a szolgalatot. :(

A MAV-on egy dolog meg talan segithetve (ugyanaz mint a BKV-n meg a Malevon). Csod. Aztan visszavenni azokat akik valoban dolgoznak. Csak egy olyan korrupt vilagban mint a magyar meg az se menne. Tuti hogy azok kerulnenek vissza elsokent akik eletukben nem dolgoztak soha...

qwertz99 2010.03.08. 19:01:57

@wwolf: Szia! Sajnos nincs igazad: nagyon ritkán, de előfordulhat olyan eset, amikor a vonat közeledik a sorompó felé, a fényjelzőn mégis fehér fény jelent meg.
Ne keverd a 6000 kg-nál könnyebb járművek közlekedtetésével, illetve amikor helyszíni állításúra szerelik a fénysorompót! (Van még a MÁV-nak egyáltalán ilyen járgánya?)
(Ha jól emlékszem egy alkalommal a Tényekben is mutattak egy amatőr felvételt, amiben tisztán látszott, hogy a vonat halad -egyébként nekem úgy tűnt, hogy szabályosan, vagyis max. 5 km/h-s sebességgel-az útátjárón, miközben vidáman villogott a fehér fény a sorompó fényjelzőjén.
Továbbá a F2-ben is van erre az esetre pont.
Egyébként tapasztalatom szerint a sorompók meghibásodását most is komolyan veszik. (Legalább ezt:-S)

@Zalkapone: a tehervonatok elsősorban nem ezért csorognak, hanem a pálya állapota miatt. (5km/h-s sebességkorlátozás, 10 km/h-s sebességkorlátozás, ilyenek.) Nincs is szebb annál, mikor egy 10 km/h-s sebességkorlátozású váltón kell keresztül mennie egy 750 méteres vonatnak:-)

Száz szónak is egy a vége: a fehér fénytől még jöhet a vonat. Kiba ritkán, de jöhet.

algi 2010.03.08. 19:05:52

A Jó reggelt, vietnám!-ból megvan, amikor a törzsőrmester a vállapjára mutatva azt kérdezi:
- Magának mit jelent a három ferde sáv?
- Vasúti átkelőhely.

Jozsó_ 2010.03.08. 19:09:39

Fogadjunk BMW volt.

zalkapone 2010.03.08. 19:09:45

@qwertz99: @wwolf:

Ha már így benne vagyunk, mi a véleményetek erről az EU-pályázatos vágányfelújításról? Lesz valami kézzelfogható haszna? Takar ez olyan jellegű fejlesztést, ami akár a biztonságot is növelheti?

wwolf 2010.03.08. 19:12:31

@qwertz99: En is meg tudom csinalni hogy azt higyje a sorompo hogy nincsen vonat. Nem nagy kunszt. De a Bebritsben nem ezt tanitottak, es a kollegaktol sem ezt hallottam. Harom erzekelo van. Abbol kettonek kell elromolnia ahhoz, hogy a sorompo feheren villogjon. A kozepsonek meg a szlesonek. Plusz meg szerencsetlen modon abbol az iranybol is kell jonnie a jarmunek. Ehhez azert igen sok dolognak kell elcseszve lennie.

A KRESZ-be azert kerult bele az hogy a feher az nem szabd jelzes, mert a MAV nem akart pereket, mivel a feltengelytoresekre is rament a gatyaja (abbol lett a harmincas sebessegkorlatozas, szinten biztonsagi "csomagolasban" lenyeletve). Magyarul az ugyvedek rakattak bele ezt a KRESZ-be. Matematikailag nem nulla az eselye, de ahhoz hogy komolyan vehetove valjon az a szam, igen sulyos es sorozatos ellenorzesi es karbantartasi hibakat kell elkovetni. Anelkul csillagaszati a szam. Nagyobb az eselye a lottootosnek.

Tomzone 2010.03.08. 19:12:54

Egy Aston Martinnal azt gondolod, hogy atfersz a sorompo alatt,
de figyelmetlensegbol megkuldod a hulyebiztos akadalyt 80-nal mar
akkor is kialapulsz...

qwertz99 2010.03.08. 19:16:42

@zalkapone:
Szia! Erről semmi konkrétat nem tudok (a műszaki hátterét), ezért nem tudok semmi okosat mondani.(Ha a 100-as vonalra tervezett felújításról beszélsz, ami múlt héten az MTV Kassza című müsorában volt.)
Gyanítom, hogy az utolsó ágyazatkőig mindent kicserélnek,de ha az orosz megoldáshoz hasonlóan nem alakítják át az útátjárókat, akkor ettől függetlenül lesznek halottak.
Azt hiszem ez már nagyon off:-)

wwolf 2010.03.08. 19:18:38

@zalkapone: Nem vagyok napilag kepben, sot, meg az orszagban sem (Xiamen-ben vagyok). De amit olvastam annak alapjan (ha a szolnoki iranyrol beszelsz) lesz (lehet) biztonsagi javulas, ha nem is annyi mint lehetne.

Elvileg a 160 miatt az egesz palyat alapoktol ujjaepitik egy csomo helyen (szinte mindenhol, kiveve a lassabb allomasi bevezeto szakaszokat). Ugyszinten az EU tamogatas miatt nehany nagyobb forgalmu fel- es fenysorompoval vedett keresztezodesbol feluljaro (aluljaro?, szoval nem szintbeni lesz).

Termeszetesen itt is okosak voltak. Elkoltenek 139 milliardot arra hogy 8 perccel gyorsabb legyen a vonat (asszem a palya mar igy is 120-as volt). Viszont azon sporolnak, hogy nem csinaljak 160-nal gyorsabbra, mert akkor mar zart palyat kellett volna epiteni es nem lehetne egyetlen szintbeni keresztezodes sem. Szoval: csinaljunk szart, mert az olcsobb. En inkabb csinaltam volna feleannyi tavon 21. szazadi vasutat mint szinten semmit se jelento hosszon egy olyan vasutat aminel mar a britek gozosei is gyorsabban mentek. :(

qwertz99 2010.03.08. 19:20:25

@wwolf:
Én is azt mondtam, hogy nagyon ritkán fordul elő. Nem jellemző, nagyon nem jellemző, de szerencsétlen helyzetben előfordulhat. (Nem vagyok műszerész, de hidd el, nem mondanám.)

qwertz99 2010.03.08. 19:25:13

@wwolf:
Attól félek, hogy megcsinálják a pályát 160-ra, majd a karbantartás hiánya miatt tele lesz lassújelekkel, és semmivel nem lesz gyorsabb az eljutás A-ból B-be, mintha stabilan tudná a 120-at/140-et a vonat :-(
Amíg tele vannak az átmenők 10-es lassújelekkel, hónapokig kell várni egy váltóalkatrészre, addig nincs miről beszélni. (Főleg 160-nál gyorsabb közlekedésről.) Sajnos.

wwolf 2010.03.08. 19:27:43

Ja. Abszolut off. 5 ora alatt utaztam Shanghaibol Fudingba (Fujian). Repulonek asszem egy ora (850km/h). Vonatnak 5 ora, mert Shanghaitol kifele meg "csak" 140-160-nal lehet menni. Aztan egyszer csak 250-nel kezd hasitani. Nem samli. Mindezek mellett nem esel le a szekrol a razkodastol... Nalunk meg? Nem lehet megcsinalni, nincsen ra penz. Nem istenitem Kinat, de, ahogyan azt egy managerem mondotta volt: azt hogy mit hogyan nem lehet megcsinalni azt en is tudom, benneteket azert fizetlek hogy azt mondd meg hogy hogyan lehet. Ez az uzenet vajon mikor jut el a Kossuth terre? Majd ha az acsokat halljak kalapalni a terrol? Akkor mar keso lesz. :(

Nade 2010.03.08. 19:30:50

Értem, és igaz, hogy tilos. Értem, és igaz, hogy életveszélyes.
De hülyézni, lenézni nincs jogom azt, aki megtette a leírt esetet, még akkor sem, ha nagy valószínűséggel tényleg hülye volt. De csak nagy valószínűséggel.
Ugyanis el tudok képzelni olyan helyzetet, amikor én is megtenném - és nincs jogom eldönteni, hogy az illető nem ilyen helyzetben volt-e. Hogy vállalta a büntetés, vagy a halál kockázatát is.
Aki nem tud ilyen helyzetet elképzelni, annak szegényes a fantáziája.

wwolf 2010.03.08. 19:40:11

@quertz99: Valoszinu. Mint az alfoldi csatornak. Sir a pofajuk a gazdaknak (elottuk a TSZ-eknek) hogy igy a belviz ugy a belviz. Azt mondja apam, hogy a II. v.h. vege ota tuti nem gondozzak a csatornakat. Valszeg a haboru alatt sem. valszeg a nagy valsag alatt sem. Oszt lassan 90 evnel jarunk. EMBERVASTAGSAGU fak nonek a csatornak medreben! Azelott kotelessege volt a foldek tulajdonosanak a csatornat gondozni. Ha nem tette, elvertek (gondolom a hadjuk) es elvettek tole a penzt a csatorna kaprbatartasara. Ugyhogy inkabb megcsinaltak.

Ma mi megy? A belviz elvezeto csatornaknak mar lassan a nyoma sem latszik, de a parasztjai (es itt nem a foglalkozasukra celzok) a parlament ele jarnak traktorral tuntetni...

Valaha egy orszagban buszkeseg es az emberi tartas resze volt az, hogy a kozos javainkra (ugy is mint a vasut, csatornak, tomegkozlekedesi jarmuvek) vigyaztunk, ovtuk oket, SOT, megvedtuk a bunkoktol. De a mai, Kadar csocsen vagy ujgazdag apuci/anyuci penzebol felnott ego-tarsadalmunk nem is erti, hogy mirol van szo. Nem, nem vagyok konzervativ, csak vannak agysejteim.

wwolf 2010.03.08. 19:42:46

@Nade: nem az a baj hogy hulye, hanem hogy agressziv es hulye. Ami nagyon veszelyes kombinacio. A vonat sem serthetetlen. Es tobb szaz ember eletet veszelybe sodorni mar nem hulyeseg, hanem orultseg. Az osszes tobbi kifogas.

egy maréknyi dollár 2010.03.08. 19:42:57

Az ilyen emberre különösebb mérlegelés nélkül mondhatjuk:idióta barom.El tudom képzelni,hogyan közlekedik vasúti átjárón kívül.Ugyanígy:szabályokra,ésszerűségre,másokra fittyet hányva.
Az ilyet ki kéne vonni a forgalomból.Bízzunk benne, hogy/akaratán kivül/ hamarosan egy rendőr előtt mutat be hasonló színvonalú produkciót.

qwertz99 2010.03.08. 19:47:37

@wwolf:
Minden szavaddal egyetértek: a múlt csütörtöki Kassza című műsorban is beszéltek mindenféle közlekedéspolitikai koncepciókról, meg irányokról, de szerintem felesleges: amíg a legalapvetőbb dolgokat nem tesszük helyre (az emberek nagy többségéne fejében is!), szerintem felesleges mindenféle nagysebességű közlekedésről, meg külön szintű közúti-vasúti keresztezésekről beszélni.
Egyébként tetszik a managered hozzáállása.
Most már befejezem, mert ez nagyon off, kiteszik a szűrömet:-)

node 2010.03.08. 19:50:26

Nyíregyháza széle, félsorompós vasúti átjáró, sorompó leeresztve, piros fény világít. Balról rendőrségi Ford Focus, villogó, kb. 60-nal cikázhatott át. Kíváncsi vagyok, hány életet sietett megmenteni, hogy ennyire sürgős volt.

közlekedő edény 2010.03.08. 20:11:11

Jó összefoglalója ennek a furcsa balesettípusnak ez az írás. Viszont a kimegyek a vonat elé integetni, szerintem nem túl bölcs. Ha lerobban a kocsi az átjáróban (vki járt már így?) és van utasa, az nézze, hogy fehéren villog-e még a lámpa, a sofőr pedig, ha sík a terep tolja kijjebb. Ha nincs utas, várja meg a következő autót, Mo-on gyakran jön autó, túl sok van belőle, majd az nézi, hogy fehér-e még az izé.
De különben ezek a balesetek inkább csak figyelmetlenségből adódnak, tipikus emberi tényező. Ma is áthaladtam egyen és közben a szememmel kerestem egy címet, és mivel a sorompó nem volt leeresztve, szinte csak periférikus látással néztem rá a fehér villogóra, de amint áthaladtam, éreztem, hogy jobb ha tényleg rápillantottam volna.

Rocko- 2010.03.08. 20:16:53

@cork77: általában belátható helyre teszik az átjárót, de találkoztam már olyannal, hogy S kanyar közepére tették, balról domb vagy erdő jobbra pedig a vasúti pálya íve miatt nem látni be rendesen.
plusz tedd hozzá a hazai karbantartási színvonalat. nem mondom h mindig, de esélyes, h a sőrönek nincs lehetősége észrevenni a vonatot.

@crix: de ezeken felül van még egy maréknyi tényező amiket nem biztos hogy tudsz kontrollálni.

Rahsid 2010.03.08. 20:30:08

Aki fehér fénye ellenére sem lassít le olyannyira hogy megtudjon állni a sínek előtt ha jön a vonat, az egy vezetésre alkalmatlan, , felelőtlen egyén. Szerintem.

kispista 2010.03.08. 20:58:15

Hülye vasutasok! Attól mert elsőbbségük van miért nem állnak meg?
Meg az út az autósok adójából épült, mit keresnek rajta?

KenSentMe 2010.03.08. 21:04:08

Ez az orosz módszer ez tetszik.. a sorompó elé egy kis falat is akkor oda ütközzön a delikvens.. ez értelmes.. a "vonatokra szereljenek olcsó fakosarat, és így kár nélkül lehetne széttaposni a kocsikat" módszernek én sem vagyok híve, azért nem szadista Rambók vezetik a vonatokat.

Törzsgyökeres szentesi 2010.03.08. 21:48:25

"amennyiben valami technikai hiba folytán elakadnánk, és nem sikerül autónkat elindítani, levontatni, akkor a pánik helyett mihamarabb szálljunk ki a gépjárműből utasainkkal együtt (utasokat praktikus rögtön az elakadás után biztonságos távolságra helyezni), és próbáljuk meg értesíteni a legközelebbi vasútállomást, hogy az esetlegesen felénk tartó vonatot meg tudják (kíséreljék) állítani. Ha nem tudunk a közelben értesíteni semmilyen vasúti dolgozót (kint a nyílt pályán és/vagy mezőgazdasági átjáróban akadtunk el), akkor praktikus lehet (két ember esetén) a vasúti pálya mentén mindkét irányban legalább 1-1 kilométernyire eltávolodni (minél nagyobb távolságra tudunk kerülni, annál nagyobb az esély, hogy a vonat le tud fékezni autónk előtt) a baleset helyszínétől, és ott az érkező vonat vezetőjét valamilyen figyelemfelkeltő módon (piros kendővel, éjjel zseblámpával) értesíteni az akadályról. Ha szerencsénk van, akkor nem csak kedvesen visszainteget. Ennek fontosságát gondolom nem kell taglalgatnom, miszerint a vonaton utazók is megsérülhetnek egy esetleges ütközés, emiatt bekövetkező kisiklás során"

A piros kendő helyett a sárgával többre megyünk, és körző mozgást kell végezni a karunkkal.

Sákif za morro? 2010.03.08. 22:05:56

Mit is mondhatnék? Ha a 6 éves kisfiamnak ezekkel a sorokkal újat mondanék, akkor szégyellném magam, hogy milyen ostoba és fogyatékos a gyerekem.

Kellene már egy jó kis járvány a Földre, ami kicsit megtisztítaná ettől az élősködő brigádtól.

garage 2010.03.08. 22:56:22

@JBWebster: a félsorompónak biztonsági oka van, nem spórolásból csinálják. Tudtommal régen több olyan baleset is volt, hogy egy jármű beszorult a teljes sorompók közé, és ezért vitte el a vonat. A félsorompónál ez nem történhet meg, mert ki tudsz jönni a másik oldalon. A balról kerülés meg természetes szelekció...

Unter Bahn (törölt) 2010.03.08. 23:22:32

@wwolf: Anno volt közöm a vasúthoz, így vitába szállok az állításoddal, hogy a villogó fehér fény működő berendezést takar. Általában azt, de nem minden esetben jelent szabad áthaladást, ezért szvsz a KRESZ-szerinti kötelező körültekintés nagyon ajánlott...

'80-as évek eleje-közepe, Hatvan-Hort-Csány állomásköz, bizberhiba, beállított menetiránnyal szemben engedélyezett max. (100) sebességgel közlekedő ingavonat villogó fehér fény mellett ütközött az átjáróban áthaladó IFA tgk-val, mivel a sorompó kézzel történő lezárása egyik részről elmaradt, másik szolg.tevő pedig ennek visszajelzését mulasztotta el számon kérni. Az eredmény 3-3-3: azaz három halott, 3-3 év letöltendő mindkét állomás rendelkezőjének...

Nekem úgy tanították, hogy egyetlen gép vagy ember hibája önmagában nem okozhat balesetet, de együttesen bármikor. Pl. ez esetben egy hibás "gép" és két ember mulasztása kellett, de tény, hogy a "gép keze" is benne vastagon benne volt:-(

Másik észrevételem: az angol vasutakhoz én nem hasonlítanék semmilyen más országbeli vasutat, még a MÁV-ot sem! Sem a hőskorban, sem a jelenkorban keresve sem találni olyan balesetveszélyes vasutat, mint a brit...

A hőskorban senkit nem érdekelt, hogy a pálya, a kocsik mit bírnak el, a lényeg az új SEBESSÉG REKORD!!! És akkor is, manapság is vezetik az európai baleseti mutatókat, igaz manapság a zsúfolt menetrendek miatt...

Amúgy a rendszerváltás utáni vasúti felsővezetést - élén a miniszterekkel - meszelt fal elé állítanám azért, amit a MÁV-val (és a kapcsolódó üzemeivel) tettek.

A sorompót kikerülő meg - ha nem volt utasa - próbálkozzon minél többször, aki a vonattal kikezd, az szvsz az autóstársaival sem különb, akkor meg inkább a NEMES ellenféllel birkózzon... egy utolsót!

Unter Bahn (törölt) 2010.03.08. 23:28:46

Ja, régen egy karbantartott személyvonat (Bh, Bhv kocsik is) normál körülmények között 100-ról 250 m-en meg tudott állni (mozdonyféket nem tapos ki, kevés homok fékezés kezdetétől nem árt. Ha mégis megcsúszik, akkor lehet hogy tényleg 1000 méter lesz a fékút (meg egy teljes 'lapos' szerelvény folyamodik a kerékesztergáért).

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.03.09. 00:29:37

Mindenkinek joga van eldönteni hogy élni vagy halni szeretne.Meg különben is túl sok ember van a földön már.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.03.09. 00:36:09

Amikor Franciaországban vezettem, akkor, ha piros lett a fénysorompó, jött a vonat.
A fiszfasz utak fiszfasz sínek kereszteződésénél pedig stoptábla volt.

Itt Magyarországon, ha piros lesz a lámpa, ki lehet szállni elszívni egy cigit, mire méltóztatik megjelenni a vonat.

Talán kevesebb lenne a baleset, ha nem kéne ennyit várni.

na__most__akkor 2010.03.09. 07:24:48

Amikor vasútikereszteződéses balesetről olvasok, mindíg arra gondolok, hogy "a zemberek tényleg ilyen hülyék?" és rájövök, hogy tényleg.
Ez azért elszomorító. Dehát ez van. Ilyenek vagytok. (Én többnyire nem ...)

"wwolf" minden szava igaz.
(Kár, hogy olvashatatlan az ékezetek miatt ...)

joszip 2010.03.09. 07:30:56

@kolbászoszsömle: igen ez így van, ez az érem másik oldala. Indokolatlanul hosszú a piros, azt is mondhatnánk, a piros önmagában nem jelenti azt, hogy jön egy vonat. A piros utolsó percét leszámítva csak annyit jelent, barátocskám, állj meg, pihenj egy kicsit. Vonatveszély szempontjából a piros jelzés első fele ugyanannyit jelent, mint a fehér villogó: semmit, egyszer majd itt jön egy vonat. Persze, hogy nincs tekintélye.
Valóban jó lenne, ha a pirost komolyan lehetne venni, elkülönülne a szabad jelzéstől, rövid lenne, és akkor jobban tisztelnék. Így a várakozó sorok sem lennének olyan hosszúak.
Mondjuk ez nem áll a fenti példára, mert aki ennyire siet, hogy inkább belehal...

joszip 2010.03.09. 07:40:56

A hév a másik vicc, klasszikus eset, amikor a kereszteződés előtt még megálló is van, a hév még a fasorban sincs, de már piros a lámpa. Aztán te már rég állsz, amikor meglátod a távolban, kisvártatva begurul a megállóba, felszedi az utasokat, becsuk, elindul, és átdöcög a kereszteződésen. 2-3 perc. Ha közben egy km-es szakaszon belülre ér az ellenvonat, akkor már bevárod azt is, nem enged át a lámpa. Vártam így már 5 percet egy iszonyú forgalmas főúton. Akkora sor lett, mint egy frontális karambol esetén. Teljesen indokolatlan az ilyen szintű óvatosság amikor úgyis 10-es lassújele van a kereszteződésben, kizárt olyan szituáció, hogy akár egy extrém hosszú lassú jármű is beragardjon. Meg persze az extrém hosszú lassú jármű, ami évente kétszer megy arra, ne legyen már hivatkozási alap. Műszakilag megoldható a nagyon rövid piros, oldják meg.

Bartoki 2010.03.09. 07:55:35

Gyakran az átkelő olyan rossz állapotban van, hogy az vonja el a figyelmet a lámpára meg a sínekre nézegetéstől, hogy az ember keréktörés nélkül szeretne áthaladni. Persze ettől még az autós hibája marad, de a rendszer is rossz ha állandóan veszélyhelyzet van.

Annak is lenne értelme, hogy a vonatok elején legyen valami terelő vaslap, hogy az elcsapott autót ne nyársalja fel, meg ne gyűrje maga alá, hanem dobja ki oldalra.

rakaz 2010.03.09. 08:32:02

Ez az Oroszországi vasutiátjáró nem semmi. Ilyen kellene kies hazánkban is.

NGA 2010.03.09. 08:44:32

@wwolf: Jöttem haza Dombóvár felöl. Sásdnál a fényjelző fehéren villogot. Nekem az oktatóm mindig azt tanitotta, hogy hiába villog fehéren, lelassitok, és körülnézek, mielött ráhajtok a sinre. Szerencsém volt. Balról jött a vonat. Köpni-nyelni nem tudtam, ott álltam még pár percig a kereszteződésben, és nem hittem el amit láttam. Ez velem történt meg, de kb 95-96 tájékán. Az életemet mentette meg a körülnézés, akkor volt 3 éves a jogsim, még bennem voltak az oktató intelmei.

paaj 2010.03.09. 08:54:31

Nem igazán értem azokat akik azt mondják szereljenek vaslapot a vonatra, hogy ne gyűrje maga alá az autót meg hasonlók. Gyerekek, ha pirosan villog a fénysorompó megállsz. Pont, nincs tovább. HA pár percig nem jön vonat akkor lehet gondolkozni azon jó-e a fénysorompó. Ha fehéren villog akkor meg lassít az ember és körülnéz, hogy tényleg szabad-e az út. Mi ezen olyan rohadt bonyolult????

flimo13 2010.03.09. 08:57:57

"A második legnagyobb csoport a gyalogos öngyilkosok, velük sajnos nem lehet mit kezdeni"

Őket inkább próbáljuk meg lelőni az ugrás előtt, hogy életük utolsó mozzanatával ne szopassanak meg 2-3 vonatnyi embert.

Manyizga (törölt) 2010.03.09. 09:08:41

Az orosz megoldás nagyon tetszik. Nálunk egyből azzal példálóznának, hogy dehát a sünök meg a mentősök, tűzoltók, és a szülő nők se tudnak ekkor átmenni...

A legdurvább vasúti baleset amit láttam az az volt, amikor a már az átjáróban levő, áthaladó vonat OLDALÁNAK ment neki az autós... Az biztos vak volt.

J.G. 2010.03.09. 10:01:26

Nem érzem magam hülyének, de volt már olyan, hogy majdnem elvitt a vonat. Azért nem így volt, mert szerencsére félsorompó volt ott is.
Nem tudom, ki mennyire van képben, de Pesten a Keresztúri útnál van olyan kereszteződés, hogy a két átjáró kb 100 méterre van egymástól. És külön működik a jelzés. Először jártam ott, a felüljáró alól kanyarodtam, pont akkor indult a sor. Belőttem magam a sorba, szépen haladtunk, aztán egyszer csak satu. Megálltunk, vártam egy kicsit, aztán néztem, hogy pont a síneken állok, még gondoltam is, hogy milyen szívás lenne, ha jönne még egy vonat. Mögöttem is állt a sor, és egyszer csak elkezdett lecsukódni a sorompó. Pánik, rüki, át a szembejövő sávba, és akkor láttam, hogy nem messze van még egy átjáró, ahol szintén piros, azért nem halad a sor. De annyi ész nem szorult senkibe, hogy a két átjárón egyszerre legyen piros mindig, függetlenül attól, hogy mondjuk csak az egyiken megy vonat. Szóval jó dolog a félsorompó.

cydark 2010.03.09. 11:32:51

Néha adódik olyan eset mikor fél órán keresztül piros jelzés van de nem jön a vonat, ez néhány embernél már kiveri a biztosítékot.

Egy másik tapasztalatom amikor lassú jármű után áthaladás közben váltott pirosra a lámpa és csukódott az előttem levő teherautóra a sorompó...

Szerencsére úgy volt kialakítva hogy nem okozott kárt komoly kárt, de felmerült bennem ,hogy ha rám csukódna és a síneken maradnék....

FeF 2010.03.09. 12:30:43

A fénysorompók többsége egyébként 10 perc pirosan villogás után sötét lesz, ha jön vonat, ha nem. Ez egyfajta hibaállapot, a KRESZ szerint ugye ilyenkor már át lehet menni... fokozott körültekintés mellett!
Amennyiben a hibáról tudnak, az átjárót a vonat max. 15 km/h-val közelítheti meg és haladhat át rajta.
Ha kint marad a villogó fehér fény (és tudnak róla!), akkor csak max. 5-tel, és szükség szerint a vonattal az átjáró előtt meg is kell állni!
Ez azért nem mindegy; így a fehér fénynél is jöhet ám vonat.

Metal_Storm 2010.03.09. 12:56:09

@VRbagoly: néhány éve Siófokon elütött egy gyorsvonat egy német buszt.
Nem tudom mennyire emlékszel rá, utána néztem képeket az esetről.

A fél mozdonyt lebontotta a busz oldala. A sin oldal irányban hullámossá vált, a szemtanúk azt mondták, hogy a mozdony hátulja és az első személykocsi elemelkedett a sínről.

Oda tehettek volna bármit, hogy lebontsa az akadályt a vonat, akkor is hasonló történt volna.

Az a baj azokkal, akik rámennek a tilos jelzés ellenére a sínre, hogy nem csak a saját testi épségüket kockáztatják. A mozdony kivághatja oldalra, ahol gyalogosok várakoznak, vagy a kocsisorba. Ezt követően a szerelvény elhagyhatja a vágányt és az oldalán csúszó szerelvény tovább tolhat.

Sose kötök bele olyan dologba, ami nagyobb, gyorsabb és keményebb nálam. Én nem nyerhetek ilyenkor.

Kis érdekesség. Ha egy 1000 tonnás vonat 108 k/h-val elüt valamit, akkor akkora erő hatás éri a valamit, mint egy atomcsapás lökéshullámának az ereje.

Kifordított kacagány 2010.03.09. 13:08:34

@Rocko-: én olyankor szoktam 10-20 között cammogva megközelíteni az átjárót, függetlenül attól, hogy a mögöttem jövő mennyire siet.

Törzsgyökeres szentesi 2010.03.09. 20:18:18

@cydark:

A KRESZ előírja, hogy addig nem szabad áthaladni az átjárón, amíg nem biztosított, hogy késedelem nélkül át is érsz rajta. Direkte ilyen és ehhez hasonló esetekre hozták e döntést.

A fénysorompók pedig úgy vannak beállítva, hogy a vörös fény felvillanásától, a vonat átjáróba érkezéséig a leglassabb jármű is el tudja hagyni az átjárót.

Kifordított kacagány 2010.03.10. 06:33:24

@Rocko-: nem opció, előírás. "39. § (1) A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad."
ugye ha nem belátható, akkor a fokozott óvatossághoz nem elég hinni benne, hogy nem lesz semmi gond:)

Rocko- 2010.03.10. 10:31:14

@Kifordított kacagány: persze, de ez is csak egy opció. leeresztet félsorompón se szabad átmenni. lehetni lehet, mennek is a marhák.
én mindenestre vigyázok. :)
süti beállítások módosítása