Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Citroen hét - Lowtyo BX-e

2010.06.27. 19:06 | Lowtyo | 14 komment

Címkék: tri citroen hét citroen bx

Emlékszem amikor legelőször láttam életemben BX-et, a hölgy, akié volt épp indult vele. Már első ránézésre is egy igazán meghökkentő autó volt, cirka úgy nézett ki a Ladák és Skodák közt, mint ha egy űrhajó szállt volna le közéjük és akkor egyszer csak ez az űrjárműnek tűnő tárgy el kezdett emelkedni.

Ráadásul ezüstszínű volt, ami akkoriban ritka és kívánatos színnek számított, azonnal elkezdtem apám kabátjának az ujját rángatni, hogy megtudjam, milyen autó is ez. Persze, hogy beleszerettem egyből, egy életre meghatározó élmény volt. Mert hát gyerek fejjel az ember el sem tudja képzelni, hogy egyszer neki is lehet ilyen autója. Nagyjából ezért rajongok a Porsche 928-ért is, az volt az első sportautó, amit óvodásként élőben láttam.
Később, amikor már akkora lettem, hogy letehettem a jogsit, ismét belefutottam a BX-be, kínáltak egy nagyon alkalmi vételnek tűnő piros 1.6-ost, de én akkor épp Bogárra vadásztam, megnéztük apámmal az autót, hogy megnyugodjon az öreg, aztán végül megvettem az én kis púpos öreglányomat.

Végül mégiscsak úgy hozta a sors, hogy vettem egy BX-et. Hülye egy történet, amolyan keserédes magyar reality. Tavaly szólt Vályi Pista barátom, hogy kedvenc főnöke ilyen autót keres, nem tudnánk-e a környéken eladó darabot. Küldtem egy köremailt a barátaimnak, hogy szóljanak, ha tudnak eladót és másnap hívott Attis, hogy Ő lehet, hogy tudna egyet. Az egyik kollégájának van egy, amit lehet, hogy eladna, mert vettek egy új Citroent, elküldte a képeket, meg a telefonszámot. Én meg tovább Tibby-nek, aki végül nem vette meg, mert úgy van Ő a pécsi autóvásárlással, mint én a Debrecenivel. Megjárta már szeretett városomba többször is, ódzkodott attól, hogy lejöjjön. Megértettem, mert háromszor mentem én is Debrecenbe hibátlan autóért, amiről csak ott derült ki, hogy egy roncs, szóval oda én sem fogok menni autót venni soha, az biztos. Tibby maradt, emberünk pedig megtartotta az autót.

Attis szerint 15 évet töltöttek együtt, nem nagyon akart tőle megválni. És akkor történt idén, hogy eladtuk a csirkét hirtelen felindulásból és ott maradtunk egy autóval. A csirke eladása is megérne egy misét, hogy miért is ment el, de inkább neki sem kezdek, mert csak felidegesíteném magam. Lényeg, hogy nem kellett volna, de mégis eladtuk, viszont mindenképp akartam egy autót, amivel tudnak a csajok menni, ha én nem vagyok itthon, vagy határidős melóm van és estig bent kell maradnom... ilyesmi. Nagyon nem volt sürgős, mert megkaptuk a régi céges autómat addig, amíg nem veszünk másikat, volt jó ürügy, hogy ismét nézegethessem a hahu-t.

Fíliás barátaim is segítettek, dílerünk apamacko mindig szólt, ha jött hozzájuk valami, a többiek meg fikázták, vagy dicsérték a számításba jöhető gépeket. Nagyon úgy tűnt, hogy vagy egy Clio, vagy egy Twingo, esetleg egy Tipo lesz a befutó. Egy darabig még egy Daihatsu Applause-zal is kacérkodtam, de már nem is emlékszem, miért is nem jött össze a dolog. Lényegében olcsón akartam autót venni, gondoltam, arra a havi párszáz kilométerre fölösleges egy rakás pénzt kifizetni autóra.

Aztán egyszer teljesen véletlenül találtam egy jónak tűnő BX-et a neten. Igazából BX-ben nem is gondolkodtam, de kidobta a 60 km-es körzetben és tényleg úgy tűnt, jó vétel lesz. Beszéltem a tulajjal, őszintének tűnt, felmarkoltunk egy kis pénzt, beültünk az autóba és leugrottunk Bajára. Bár ne tettük volna. Egy valódi retek volt, szarrá rohadva, lelakva, csörgött-zörgött, ezer sebből vérzett. Elcsesztünk egy délutánt, meg 120 km-t ezért a „megkímélt” állapotú autóért, amit nyugodt szívvel ki lehetett volna tolni a roncstelepre. Mindezt persze úgy, hogy az egyik legdrágább volt a BX-ek közt. Nagyon pipa voltam, meg csalódott is, kezdtem már beleélni magam, hogy lesz egy BX-ünk, aztán mégsem. És akkor a hazafelé vezető úton eszembe jutott az Attis féle BX. Felhívtam Attilát, hogy megvan-e még a kollégájának az autó és eladó-e még. Meg persze, hogy mennyiért.

Másnap visszahívott Attis és közölte, hogy meg, meg, hogy 100-ért vihetem. Hoppá. Emlékeztem még a képekre, amiket tavaly átküldtem Bendének, azokon egészen egyben volt az autó, gondoltam, ha csak a fele is igaz, akkor is megér 100-at. Lezongoráztunk másnapra egy találkát és ott helyben kezet is ráztunk az eladóval. Az autó nagyon jó állapotúnak tűnt.

Rohadást csak egy helyen találtam, az sem tűnt veszélyesnek, ment, kanyarodott, megállt, emelt és ami nekem a legfontosabb volt, hogy látszott rajta, hogy megbecsülték. Két problémája volt, az egyik, hogy folyt belőle a hidraulika olaj, a másik, hogy valami nyikorgott. Úgy gondoltam, ennyi belefér, kitöltöttük a papírokat, kifizettük, elhoztuk. Az olajfolyást kb. 10 perc alatt megszüntette a szerelőm, le volt csúszva egy cső, ott nyomta ki az anyagot, a nyikorgást pedig a hertelendi találkozón szűntették meg a lelkes Citroenbuzik.

 

Nagyjából ez a története az autómnak. Olyan nagyon sokat nem tudok még róla mondani, elég keveset vezettem, kell pár hónap, amire hitelesen tudok róla mesélni, szóval lesz még BX-ről szó nálunk. Írom, hogy mi romlik el rajta és, hogy mennyi pénzbe kerül a fenntartása, én is kíváncsi vagyok, hogy egy húsz éves BX, tényleg akkora pénztemető-e, illetve valóban olyan megbízhatatlan, mint aminek tartják.

A hétnek lassan vége, de mi még megtoldjuk egy nappal, kedden Sanyi barátom mesél kicsit a Citroen és a Wankel-motorok kapcsolatáról, érdemes lesz elolvasni, remek kis anyag.
 




A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr202111916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pickapu 2010.06.27. 19:57:30

Lowtyo, az avataroddal akkor talán kéne már valamit kezdeni. Nem-e? :)

yeti 2010.06.27. 20:31:15

Szép autó!Kívánok sok gondtalan kilométert!

biker_kolee 2010.06.27. 20:35:35

Only in a BX. :)

Gratula, jó vétel volt, ugyanilyen volt belülről is a mienk, egy álom ez a plüssülés.

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2010.06.27. 20:36:16

Kezd egyre jobban tetszeni, bár még mindig nem láttam.
Ui.: Nincs túl messze a váltókar?

streetsta · http://managertoys.hu/ 2010.06.27. 22:31:51

Perverz. Tetszik. Mosmáaztán tessék egy Af-B.ség treffet összehozni, hogy meg lehessen tapogatni az új gépeket (meg a régieket, meg egyébként is)!

streetsta · http://managertoys.hu/ 2010.06.27. 22:33:32

Ja, bassszus, Lowtyo, válassz valami karakteresebb képet avatarnak, így a büdös életbe nem fogom kiszúrni, hol keressem az I.P.K. legújabb alkotásait.

biker_kolee 2010.06.27. 23:53:14

@streetsta: Mindkét kommenteddel egyet kell értenem! :)

eml 2010.06.28. 00:28:13

BX-en emelő nélkül, két merev bak, és a hidraulika szervízállásával is lehet kereket cserélni.

Lowtyo 2010.06.28. 06:15:49

@streetsta: ennél karakteresebbet?
bx nyitott motorháztetővel, szervízállásban

streetsta · http://managertoys.hu/ 2010.06.28. 08:44:41

@Lowtyo: Értem én, de nem úgy, na. Eddig végigfutotta az ember a kommenteket, és rögtön lehetett látni, hol lehetett valami kapitális marhaságra számítani. Ez meg elvész a többi között. Talán majd megszokom.

zalkapone 2010.06.28. 18:26:35

@streetsta:

Dolgozunk a treffen projekten, take it easy! :-)

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2010.07.01. 20:31:35

3bx-em volt, abbol ketto td, olaj, üzemanyag, aztan kesz.
kurvajol birjak a strapat, turbo megy mitn a golyo és legendasan keveset fogyaszt.

most xm v6 van :)
süti beállítások módosítása