Mint azt a bemutatkozómban is írtam, szeretem a ralit és a '80-as évek autóiparát. Mai elmélkedésem tárgya viszont kilóg a sorból, ugyanis az 1976 és '80 között a Rali VB-n szerepelt Triumph TR7 V8-ról írok.
Az autót, ahogy a nevében is szerepel, V8-as benzinmotorral szerelte a British Leyland. Kétféle ilyen motor létezett akkor a palettán, az egyik a 3500 köbcentis Rover V8 volt, a másik pedig egy 4416 köbcentis motor volt, melyet a Leyland P76 számára fejlesztettek ki eredetileg, de ez utóbbiakat gyárilag sosem építették be a TR7 karosszériájába. 4.4-es V8-cal szerelt TR7-est leginkább Ausztráliában találhatunk, ahol szívesen építették át ezekkel a motorokkal, mivel ezek jóval erősebbek voltak, mint a 3500-asok.
Az 1976-os raliszezonban azonban még nem V8-cal voltak szerelve, hanem egy 2000-es, 16 szelepes sornégyessel, mely a Triumph Dolomite Sprint-ből származott, de 1977-től 1980-ig már Rover V8-asok dübörögtek bennük. Sajnos arról nem találtam konkrét információt, hogy ezek a motorok milyen erősek voltak, illetve mit változtattak rajtuk, mivel a wikipédia idevonatkozó bejegyzései nem adnak erről (sem) információt, illetve hiába ütöttem be a google keresőjébe, ott sem hozott le egyetlen weboldalt sem, ami többet foglalkozott volna ezzel az autóval.
Íme a TR7-es ma, egy múzeumban, valahol az Egyesült Királyságban. Fred Gallagher neve ne tévesszen meg senkit, ő volt Tony Pond navigátora.
TR7-tel versenyzett többek között (a teljesség igénye nélkül) 1976 és 1979 között Tony Pond (később az MG Metro 6R4-gyel is versenyzett), akit 1979-ben és 1980-ban Per Eklund(!) váltott, Simo Lampinen (akiről Karotta itt mesél a Saab 96 kapcsán és helytelenül Lamponen-nek nevezi), illetve David Grainger, aki az első nem gyári támogatású versenyző volt, akinek sikerült versenyt nyernie egy TR7-essel.
Triumph TR7 V8 a Silverstone Classics 2008 egyik napján.
Beszóltak