Pár napja emlékeztettünk titeket, hogy még mindig pólóval háláljuk meg a minket olvasó hölgyek beküldött postjait. Úgy fest, K.V. Miklós póló-bemutatója sikeres volt - ismét landolt ugyanis egy enyhén benzinvérű hölgyolvasónk (nem mellesleg igen kellemes társasági lény) levele, amelyből kitűnő post kerekedett.

Alant tehát roni b szól hozzátok, fogadjátok / olvassátok olyan kedvvel, ahogyan mi tettük !

- prokee -

„Kinek inge, vegye magára”.. némi képzavarral élve. Miután értesültem az AF-es felhívásról miszerint női posztolóként írásonként esélyes vagyok egy pólóra tőletek, gondoltam próbálkozom.

Már a nőnapi pályázaton is elgondolkodtam, hogy született „karbi-agyúként” érdemes lenne klaviatúrát ragadnom.. Most megtettem, Ti pedig döntötök, hogy érdemes volt-e?

Benzinvér. Ezzel születtem, taglalhatnám a robbanómotoros fémszerkezetekkel való végleges szerelmi történetem születésemtől napjainkig, de ugorjunk néhány évet, konkrétan 18. évemre, mikor is az első saját autóm vásárlását nyélbe ütöttem.
Azon nehéz helyzetből indultam ki, hogy anyagi forrásaim korlátozottan álltak rendelkezésre. Két lehetőségre szűkítettem a kört, vagy kétütemű Trabant, vagy Zsiguli. Elsőre talán meglepő lehet, hogy miért ez a két márka volt a befutó, hiszen nagyon eltérő mindkét gépjármű.

1) Trabant: nőneműként, némileg befolyásoltak elfogult érzelmeim, hiszen kis híján egy Trabant ülésén születtem, másrészt sok évvel később egy Trabanton tanultam vezetni. Gazdasági szempontjai pedig az alacsony vételár, olcsó karbantartási és üzemeltetési költségek. Verhetetlen párosítás.. lenne, de sajnos megszállott hátsókerékhajtás fanatikusként közbe lépett az orosz gépjárműgyártás gyöngyszeme. Tehát:

2) Lada: érzelmi befolyásoltság: a megszállottságom, gazdasági szempontjai ismételten állapottól függően a vételár, a nyugati öreg használtautókhoz képest igen alacsony alkatrész ár. De magasabb fenntartási kiadásokkal jár, hiszen Zsiguli esetében kétszerannyi köbcentiről indulunk, ami növelte az átírási költséget, illetve esélyesebb a nagyobb mennyiségű kilométerenkénti üzemanyagfogyasztás, és az elfüstölő gumik aránya is.
Megindult a vadászat, bejártuk Tolnát, Baranyát, időt és pénzt nem kímélve, hiszen a jó állapotra való igény igen magasra tette a lécet.

Így lettem tulajdonosa pár nappal hivatalos felnőtté válásom előtt, egy 1990. évi kétütemű Trabant 601 Special-nak. Futott kilométereit tekintve is megkímélt, második tulajtól vásárolt autó volt. Minden jel erre utalt, a gyári fényezés, a hibátlan gyári ülések, és a kötelező alvázvédelemkor az oldalára borított gépsárkány útfelületre eső oldala, ami köszönhetően a 10 éven keresztül garázsban pihentetésnek hibátlan volt. A kézifékbovdent a lemezhez rögzítő pöcöknél, még a súrlódást megakadályozandó kis habszivacs is ott figyelt. Szerettem a pöfögőmet, neki köszönhetően volt minden reggel szép kék az ég.. Közös történetünk nem sokkal fél év után egy végzetes hétfői napon ért véget, amikor egy KIA kisbusz az elsőbbséget jelző macisajtot figyelmen kívül hagyva nemcsak a kereszteződést szelte ketté, hanem az autómat is. Totálkár lett. Megjegyzem az autót épp az aktuális lovagom uralta(?) sikertelenül. (Nem tartottam be az aranyszabályt: autót és nőt kölcsönbe nem adunk.) Utólag csak annyi vigasztal, hogy Döngi egy haveromhoz került, aki csupasz kasztniig bontva újra építette az autót, egy másik, már kevésbé megkímélt, de működőképes motorral.

Persze egy Trabant esetében az ezredforduló környékén sem vigasztaltak kellő mértékű zsetonnal, és még ha tekintetbe vesszük, hogy a „csóró” vállalkozó asszony gépparkja a hőn szeretett KÖBE társaságnál volt jegyezve, azt gondolom viszontagságaim részletezés nélkül is magukért beszélnek...

Túljutva ezen a krízisen, elszakadt nálam a gépszíj és úgy gondoltam, hogy „csakazértis” Ladát veszek. Megviseltek a biztosítóval zajló parttalan viták, így rövidre zártam csökönyös elképzeléseim sorát, miszerint szóba sem jöhet semmilyen széria, megkímélt állapotú, rendes autó. Akkoriban már kellőképpen felvértezve éreztem magam információkkal lévén napi szinten tanulmányoztam a zsiguli.hu oldalon a ladákat minden szinten. Típusok, évjáratok, műszaki adatok, szerelhetőség szerint, a lev.listán is aktívan informálódtam.

Kissé megtörten, de nem kevésbé lelkesen nekiálltam VAZ típusú gépjárművek után kajtatni. Tekintetbe véve, hogy idővel lakhelyet váltottam, és új városomban nem rendelkeztem aknás garázzsal, már félig átépített vasakat kerestem. Még süldő korom ellenére is tisztában voltam vele, hogy így magasabb kockázatot vállalok a jövőre nézve, hiszen egy tudatlanul átépített autó idővel növeli a ráfordításokat, a rejtett kókányolások komoly fejtörést és váratlan plusz költségeket jelentenek, vállaltam ezt a rizikófaktort.

Sajnos egy tavaszi napon, Dunakeszin elragadott a hév, megláttam A Zsigulimat. Vaz2101 karosszéria és futómű, 1,7-re fúrt motor, (mai napig sem tudom, hogy 296-os, vagy 312-es) nagy tengellyel, leültetve, lakkfekete színben, lefalazott ajtókkal, 55-ös kipuff. rendszerrel, Argenta ülésekkel.

Műszakilag sajnos hagyott kívánni valót maga után, a tornyokat cserélnem kellett volna, a jobb első sárvédőt, és a külső küszöböket. Mindezt hozzászámoltam a számomra horribilis vételárhoz és beleugrottam, hogy márpedig nekem Black Blade kell.

A hozzáértőbb és kevésbé zsiguli mániás ismerősök megpróbáltak lebeszélni, de próbáljon meg valaki lebeszélni egy őrült nyilas krapekcsajt arról, amit a fejébe vesz...

Vásárlási szándékom akkor vált véglegessé, amikor megismertem az autó eredeti építőjét és közelebbi infókat kaptam a további javításokhoz.

Ám sikerült fiatal életem második baklövését is elkövetnem, kölcsönadtam autómat az akkori új pasimnak, akinek sikerült közeli kapcsolatba hozni a jobb első futóművet egy méteres betonfallal. Nagyon. Csúnyán. Ezt az ütközést sikerült a fiatalembernek brutálisan abszolválni, vazulim futóműve konkrétan kiszakadt a helyéről, mindezt a fizikai behatást a már gyenge állapotú torony is duzzogva viselte.

Jött az S.O.S gyógyítás, lehetőség nem volt megfelelő szakemberhez fordulni, napi szinten szükséges volt számomra az autó, így Dunakeszin egy helyi „szakemberhez” vitettem az autót. Na, ez volt a következő probléma. Súlyos hibaként aposztrofálnám inkább.

Lelkesedésemre mindez ismételten nem hatott pozitívan. Ezek után ismét költözés következett. Új élet, új remények. Black Blade még bőven szaggatta Érd és Buda aszfaltját, és a körforgalmakat, majd úgy alakult, hogy megváltam tőle. Lelkem ismét csak az a tudat nyugtatja, hogy Budafokon épülget, szerető és lelkiismeretes gazdája keze nyomán. Csupasz kasztnira lett bontva, a taposók 1-es és 1,5 lemezzel kivarrva, tornyok cserélve, megerősítve, futómű rugóig krómozva, motortömb újrafújva, szelepfedél tükörre polírozva, karbifedél krómozva, újrakábelezve. A metálfekete festék pedig türelmetlenül várja, hogy már a karosszérián száradjon.

A konklúzió: az autó- és motormániában semmi racionalitás nincs. Keresni sem érdemes. De ha valaki így született, nincs menekvés. Nemtől független, bár savanyú szájízzel, de el kell ismernem, hogy csajok között kevesen vagyunk így, és mindezt elfogadtatni hím és nősténytársakkal szinte lehetetlen. Sokáig tartott ezt elfogadnom, de már nem lázadok.

Nem hatnak meg az új autók, véleményem szerint a kilencvenes évek eleje-közepe környékén meghalt az autó- és motorgyártás, azóta csak tömegcikkek léteznek. (Tisztelet a nagyon ritka kivételeknek.) Leszarom az összes elektronikai kütyüt ami helyettem akarja az autót vezetni, nem hat meg a tuti dizájn, a cuki forma, kiráz a hideg, ha meghallom azt a szót, hogy „női autó”, nem vásárolok hitelre új autót és nem érdekel a kötelező szerviz, és garancia.

Megjegyzem, nem alaptalan „újautó” rettegésem legutóbbi bizonyosságát akkor szereztem, mikor egy Reanult Megane 1,9TDI rettenettel támadtuk az olasz alpokon keresztül, a Pó-síkságon át a Ligur- és Adriai tenger partjait, 4nap alatt 4000km nagyon vicces kedvű elektronikával és egy franci dízelautóval… de ez már egy másik történet.

Maradok a Lada találkozók hű tagja, a kiveszőben lévő klasszikus motoros-táborok részese, és maradok az öreg tepsik és nagy vasak örök támogatója.

Megj.: Tündér, nőnapi posztjában azt írta, hogy még sosem került egy V8-astól orgazmus közeli élménybe. Javaslom, ülj fel egy 250-es ETZ-re húzasd ki max. fordulatra és meg fogsz lepődni a hátsó ülésen .. =)

Figyelmeteket köszönve: roni_b