Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Királykategória

2009.05.13. 08:00 | prokee | 31 komment

Címkék: retro történelem trabant technika hungaroring auto

Elég régóta vágyom erre a videóra. Tibkénél láttam először, VHS-en, az első Nagykarácsonyi Trabant találkozó után pár héttel. Rögtön el is kértem.
Mondta, rendben, kicsit várni kell, míg át tudja másolni, de nincs akadálya.

Ezen a hétvégén volt a kilencedik találkozó Nagykarácsonyban, és ismét megemlítettem, hogy szívesen birtokolnék végre egy kópiát.

Egy másolatot abból a videóból, ahol az 1988-as hungaroringi kamionverseny "betétfutamaként" négy körön keresztül civilek, széria Trabantokkal versenyeztek - véresen komolyan.

Nos, megvan. Fogyasszátok olyan örömmel, ahogyan én tettem.

A verseny fődíja egy vadonatúj Trabant 601 volt, a harc ehhez mérten kiélezettnek tűnik.

Sajnálom, hogy én még nem lehettem ott, és irigylem azokat, akik igen.

(A kényesebb idegrendszerűeknek jelzem, a kommentátor NEM Palik László!)




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (5/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr331118099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a házisárkány · http://mynameiscamel.multiply.com/ 2009.05.13. 08:13:30

Köszönöm a videót. Jó kis verseny volt. :-)

Wizardus86 2009.05.13. 08:34:29

érdekes kis videó, jópfa látni a régi ringet, tele nézővel. és a verseny is izgalmas

a hétvégén ugyanezt játszották, csak suzukikkal meg kia picantokkal.

Ha jólhallom a kommentátor Knézy Jenő...

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.05.13. 08:41:08

Fergeteges! Ha jól tévedek, az összes ilyen jellegű rendezvénynek, nyílt napnak az a nem nagyon titkolt célja (persze többek között), hogy a pályát takarítsák az amatőrök. Lehet is látni, mekkora különbség van az ideális ív és a környék felületének színe között. Ráadásul akkortájt -mint az látszik is- a pálya szélén nagyon sok helyen volt homokos a talaj, amit a szél rendszeresen ráfújt az aszfaltra és mindig ment a reklamálás, hogy a Hungaroring nagyon poros pálya.
Több kérdés is felmerült bennem: Miért nem emlékeztem én erre egyáltalán? Miért fekete-fehér a videó (akkoriban azért már minden közvetítés színes volt, vagy nem)? A nyertes Traguáron hátul milyen felni/gumi van?

Cleinor 2009.05.13. 08:47:16

Azt kell mondjam még egy Trabantal is szívesen lennék ott :)

yeti 2009.05.13. 09:06:41

Aztakurvaaaaaaaa!!!!!!
Na ez a videó megmentette a reggelemet,csodás....
Elképesztő a 200 diagonál és 100 henger vonyítása,kár hogy ma nincs ilyen.
3 keréken sodródva váááááááá......
Ha nem lenne ez a katalizátoros dolog most azonnal vennék egyet.
Egy hasonló korabeli Autó-Motoromban van egy ilyen jellegű versenynek a hirdetése,igaz azt kispókokkal vívták,na az is parádés lehetett.
Ilyen és hasonló videót még sokat!!!!!!

Herr Tschik · http://mbybk.blog.hu/ 2009.05.13. 09:18:54

Hűha, ez a video nagy kincs! Kedves emlék a Trabi sokunknak én is azzal kezdtem 18 évesen. Köszi, hogy megosztottad!

Tetszett nagyon a verseny, elég látványos ennyi Trabi egyszerre. Az meg különszámba megy, ahogy egyik-másik emelgeti a "hátsó lábát" meg ahogy némelyiket kiteszik a rázókőre, vagy ahogy sodrósan csapják a kanyarokat.

A kipufogófüstöt meg mai szemmel már egy erős fékezés/gázadás gumifüstjének is tűnhet.... :)

Floyd · http://www.gazmegfek.hu 2009.05.13. 09:33:21

Nagyon nagy! De tuti a széria trabant? Nem volt semmi kis előnyszerzési lehetőség? Mert mondja Knézy, hogy természetes, hogy egyformák a gépek, de azért csak tudott valamit okoskodni egy trabiszaki.
Lényeg, hogy most is szívesen látnék egy ilyen futamot, a ringen...

Zsomatograf 2009.05.13. 09:59:15

Ez nagyon állat. Nem vagyok nagy trabis, talán életemben 2x utaztam ilyenben, de ez nagyon tetszik.
Egy-egy olyan sodrós kanyarban, mint amiket nyomtak ezekkel a pici autókkal szerintem beköszönt volna Kulabácsi... Hellooo Bellloooo... :-)

Darti · http://www.darti.hu 2009.05.13. 10:08:45

Megkaptam tegnap mailben is, most meg itt is megnéztem és jóóóó :D

TPZ 2009.05.13. 10:28:54

Hoppá, én ott voltam, nagyon kemény volt. Volt egy nő is a mezőnyben, onnan lehetett felismerni, hogy elhúzott a tömeg, majd fél perc múlva érkezett egy trabi, amelyik indexelt a kanyarban.

Miért nincsenek mostanában ilyenek?

prokee · http://blog.prokee.hu 2009.05.13. 10:44:54

Azért lett fekete-fehér, mert az eredeti felvétel az elmúlt 21 év alatt igen sokat vesztett eredeti fényéből. Ráadásul valszeg szimpla tetőantennáról jött a vétel, sávos és szemcsés volt.

Így kevésbé színpompás, de élvezhetőbb.

biker_kolee 2009.05.13. 12:16:03

Ultrakirály!! Ilyen kéne manapság is. F1 előtt benyomni egy Trabant GP-t. :D Tuti siker lenne. :)

Ex Termesz · http://karvolt.blog.hu 2009.05.13. 12:19:45

@prokee: azt hittem valami secam-pal összeesküvés lesz a dolog mögött

Rocko- 2009.05.13. 12:40:14

annyira szürreális ez a dolog, iszonyatosan tetszik.
Trabantok, hungaroringen? fenomenális!

.: mimino :. · http://chinacar.blog.hu 2009.05.13. 13:19:03

Mekkora meccs!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Rendezzünk már ilyet most :D:D:D Trabi találka a HungaroRingen :D:D:D oltári

Kifordított kacagány 2009.05.13. 13:43:52

@biker_kolee: szigorúan kétüteművel...........képzeld a palik mit összeokoskodna.

Zsomatograf 2009.05.13. 14:44:32

@Kifordított kacagány: és reklámozhatná a direkt erre a célra kifejlesztett Shell 2T-Power 91T Benzint! :-)

Zsomatograf 2009.05.13. 14:45:17

@Zsomi84: ööö... 91K akart lenni.

pickapu 2009.05.13. 16:42:28

Biz ez jó vót! Gyilkos Trabik Fog(gumi)csikorgatva!

SquareWire 2009.05.13. 17:35:13

A legjobb az az egészben, hogy elrajtoltak, de még mindig szinte egy helyben álltak :))

zalkapone 2009.05.13. 19:35:32

Ez zsír kutya volt! :-)

zalkapone 2009.05.13. 19:36:59

Tudom, nem szép dolog az Offolás, de ezt nem bírom magamban tartani, bocsi!

ÜLTEM ROCKO AUTÓJÁBAN, BÜBÜBÜ!!!!!!!!!!!!!!!!!

:-D

pickapu 2009.05.13. 20:13:40

@zalkapone: Tudom, már olvastam a R.A.V. posztban :)

Tibke_ 2009.05.13. 20:33:13

@streetsta: Azért fekete fehér, mert laza 21éves felvétel, nemtudom van-e 21 éves vhs kazettád,azokat éppen hogy még lehet nézni színesben(ahogy én tettem is)de az átmásolt már nem is fekete fehér,hanem színes szemcsés, de sztem pont mindegy hogy hány szín van a felvételen, nem az a felvétel lényege.

Tibke_ 2009.05.13. 20:37:46

@prokee: Az igazi érdem nem az enyém ám,hanem édesanyámé,ő vette fel anno, és ő is digitalizálta most.:)

Tibke_ 2009.05.13. 20:42:32

Prokee, 9 év idő?:D Mellesleg anyukám most hívta fel a figyelmem rá, hogy mintha már egyszer átmásolta volna nekem ezt dvd-re nemrégiben. Mentségemre szolgál, hogy nem találom most se, azé nem kaptad meg akkor:)
Akinek esetleg kell félig színesben(némi szín még felfedezhető) annak tudok linket adni.

zalkapone 2009.05.13. 21:37:27

@Tibke_:

Ezúton csókoltatom / csókoltatjuk Édesanyádat! Isten éltesse sokáig, és őrizze meg jó egészségben!

Köszönjük!

Vargnatt 2009.05.13. 23:10:53

Ez gyönyörű volt, de komolyan. Meghatódtam. Tényleg a Trabantosok a legkeményebbek ;) És micsoda illat-és hangorgia lehetett akkor! :D

Azért az S-kanyarok előtt elég húzós lehetett rendesen lelassítani a négy dobfékkel... De nagyon kipróbálnám én is! Mennyi a Hungaroring bérlése? Trabi már van :)

apamacko 2009.05.14. 09:42:19

Hű egy ilyenre beneveznék szívesen én is :-))
Ha valaki megynyeri a Lottó fődíjat szervezze meg kérem szépen!

Önjáró Talajgyalu 2009.05.14. 15:56:56

Ha lehetne menni Trabival a ringen, csak ezert vennek egy Trabit, de frankon. :) Na persze nem megcsukni, meg utana levesbe, hanem lezsiroz elrak. Majus 1-en szocitalin meg egyeb orultsegekkor eloszed. :)
süti beállítások módosítása