Meséltem már a családi veteránomról? Nem tudom, a Fíliás belső levlistán párszor már említettem a kollégáknak, sőt múltkor az Autofília live-on is esett róla szó.
Szóval ő egy 1956-os D Csepel 125. Nagyapám vette újonnan hatezer Forintért. Sokáig a motor volt a család egyetlen motorizált járműve. Majd később apám is ezen tanult meg motorozni és először ezzel a mocival esett nagyot. A hetvenes évek közepén aztán háttérbe szorult a Waresz és a P20-as Pancsi mellett. Száműzve lett szegény. Egészen kb. '98-ig, akkor volt nagytakarítás a nagyszűlőknél. A '73(?)-as Wartburg is akkor lett leadva vasba plusz temérdek Pancsi alkatrész. :( Viszont akkor lett elindítva nagyjából 20 év állás után az öreg.

Karburátor tisztítása és benzin betöltés után tolásra könnyedén indult. (Na ja, azért tolásra, mert egy szereléskor anno a berugótengely el lett rakva pár foggal és nem lehet berúgni, mivel nem lehet így rendesen megforgatni a főtengelyt.) Ezen rövid próba után ismét éveket töltött letakarva a sötétben. Mígnem 2003 nyarán valami hülye indokkal előszedtem. Leporoltam és felfujattam a gumikat rajta. A karburátort kipucoltam, az üzemanyagtankot leszedtem és azt is megszabadítottam az évtizedes dzsuvától. Az apró kavicsok, amikkel dolgoztam szépen letakarították a belső felületről a rozsdát. Jöhetett bele a benzin s már toltam is kifele az utca ajtón a motort, be voltam zsongva nagyon. :) Hát persze, hogy az első főtengely fordulatra beröffent a motor, meg sem álltam csak nekivágtam a környék utcáinak. Hatalmas élmény volt az egész, végig csak vigyorogtam. Mire visszaértem a házunkhoz apám már kint volt és csak mosolygott, mert előtte még azzal erősködött, hogy nem tudom elindítani úgysem. Hát nem jött be. :) Átadtam a motort és ő is megtette a tiszteletkört vele.

Azóta minden nyárom újra előveszem és leporolom. Rövid kis procedúra után mindig indulásra képes. Ám maximum 15 perc után leáll, gyújtásgondjai vannak. Ami nem is baj, mert legalább nincs használva és a mechanikája biztonságban várhatja a feltámadást. Az meg remélem két éven belül bekövetkezik. Az eredeti forgalmija megvan, már csak pénz és kedv kérdése az egész, ezek közül a pénz hiányzik leginkább jelenleg.
Természetesen idén tavasszal is előbányásztam az öreget. Bányásztam, mert minden köré van pakolva, 2 gáztűzhely, biciklik, rongyok. Ismételt portalanítás és pókhálómentesítés után kitoltam a garázsba, de persze megint kicsit eresztettek a kerekek. Nekiálltam karbit pucolni, imádom a beleöregedett jó olajos benzin szagát, hozza a veterán feelinget. Mikor szereltem össze furcsa volt, hogy az úsztató pecek megakadt, gondoltam biztos elakadt az a kis rugó rajta. Benzinbetöltés a tankba, csap kinyit, ömlik a benzin a karbiból. Ehh, mondom mivan? Nah, levettem az úszóház tetejét, nézem, olyan furcsán áll az az úszó. most jött a homlokcsatt... Óóó én barom fordítva tettem be az úszót :)
Aznapra töketlenkedtem eleget, motorozni is kéne. Kitol, betol, pamparammpöfpöf. :) A második kör után fater is kijött az utcára, megnézni, hogy megint mit huligánkodok, de persze csak menni akart a motorral. Én meg éltem a lehetőséggel és megkértem, hogy várjon már egy picit, levideóznám mobillal.

Valamit bütykölt hátul, azért volt ilyen göncben. :)

Közben jött egy ismerős, azzal beszélgettünk, megcsodálta a motort, le is szólta, hogy jó rozsdás. :) Én közben körbe fotóztam a gépet.

Gondoltam még elmegyek egy utolsó körre, mivel már féltizenkettő felé járt az óra, én meg már éhes voltam. Mindenesetre nem lett hosszú út, mivel 100 méter után egy bácsika megállított. Természetesen a motor érdekelte. :) Hamar-gyorsan megindult a meseáradat, a motoros történetek az '50-60-as éveskből. Mesélte, hogy neki is volt egy lemezvillás Csepelje, amit fiatalon kapott, aztán eladta egy újabbért, majd azt is elcserélte. Ezek után jutott el egy NSU-ig, amitől később anyagi okok miatt meg kellett válnia. Még mindig azt siratja, pedig 30 éve, hogy túladott rajta .:) Mesélte, hogy a fia is nagy motoros volt anno, egy P20-al járt, erre mondom neki, hogy faternak is volt 3 is. Erre jött az öregekre jellemző kérdés: Mert kinek a fia vagy?  - Mondom , hogy az XY-nak, erre ő: Jaaa, ismerem persze, nagyapád is ismertem.
Ezek után a bácsi egyre inkább belelendült, egymás után jöttek a fiatalkori emlékek, még a könnye is majd kicsordult egy-egy sztori mesélése közben. Én csak mosolyogtam végig, pedig közben már kopogtak a szemeim - mivel reggelit sem ettem - és csak hallgattam. Közben már félegy felé jártam, amikor anyám hív, hogy hol járok már? Jókor hívott, végre szabadulhattam. :) Búcsúzóul az őreg csak annyit mondott elcsukló hanggal: Csak vigyázz ám rá!
Friss élményekkel teli hazavágtattam az öreglánnyal, de még a ház előtt megörökítettem a halfarkas kipufogó muzsikáját. 

Utólag elmondhatom, hogy megszínezte a tavaszi vasárnap szürkeségét az a motorozás. Valamint jó érzés volt örömet szerezni egy régi motorosnak. :)

Ui.: Az esetleges felújítás nyomon követhető lesz itt az Autofílián. :)