Piros is, elektromos is, akkor troli lesz az.

Darti lőtte nekünk munka közben. Köszönjük.

Tél van. Azaz még nem, de majdnem. Az év elején, tavasszal cégünk egyik megrendelőjének kérésére a saját telephelyén kellett dolgoznunk. Ritkán teszünk ilyet, de a helyszín sajátossága és a munka megkövetelte. A helyszín Budapest, azon belül is a Normafa és környéke. Itt található a KFKI, hosszabb nevén a Központi Fizikai Kutató Intézet, ami nem csak azért érdekes, mert ott dolgoztunk, hanem mert ha lehet hinni a pletykáknak akkor egészen érdekes dolgok találhatóak ott, és nem hiába van szögesdróttal körülvéve, valamint fegyveres őrökkel teletűzdelve az objektum.
Bő egy hónapig jártunk fel a „Mókushegyre” ahogy azt mi elneveztük a rengeteg mókus miatt, majd elvégeztük a munkát, és ismét minden visszatért a normális kerékvágásba.

Egy hónapja ismét megrendelést kaptunk egy újabb munkára a Mókushegyre, ahol mindig érdekes dolgok történnek. Mindig kitaláltunk dolgokat, hogy különös kísérletek zajlanak odafent, mert az egész városban ragyog a nap, de a KFKI felett sűrű köd van, vagy éppen hózápor. Egyik nap azonban megrendelőnk érdekes kijelentéssel lépett be az ajtón.

- Képzeld lent áll egy elektromos autó, és éppen töltik. Kilóg az ablakon egy kanóc, be van dugva a kocsiba, és milyen jó is az. De szeretnék én is ingyen járni.

Na mondom nagy cucc, elektromos kocsi, mindenhol ez folyik mostanában, szinte nem telik el nap, hogy ne hallanánk róla. Annyira nem fűtött fel a kíváncsiság, hogy ugorjak, de miután megkérdeztem milyen autóról van szó, azért kicsit érdeklődőbb lettem.

Igen az autó egy Tesla Roadster, és ott állt teljes valójában. Igazából ami meglepett hogy autóformája van teljes egészében, valamint hogy nem éppen magyar felségjelű az egyedi közúti azonosító rajta. Ha ilyen messziről eljött, akkor olyan nagyon rossz csak nem lehet, gondoltam.

Kicsit közelebb osonva megnéztem a töltés műveletét is, ami nem tűnt nagy őrdöngősségnek. Az ablakon tényleg kilógott egy kanóc, nem túl igényesen, de annál feltűnőbben keresztüldobták az autó hátulján, majd csatlakoztatták az aljzatba.

Töltés közben vicces ahogy a „konnektor” körül lévő átlátszó műanyag világít. Azaz villog. De ne úgy képzeljük el, mint egy indexet, „most jó, most nem jó”, hanem mintha lélegezne a lámpa. Szépen lassan a halványból kivilágosodik, majd vissza, azt a látszatot keltve, mintha tényleg szívná vizuálisan is az energiát az autóban rejlő akkumulátorok hada.

Az autó egyébként gyönyörű. Nekem kéne, akár elektromos, akár nem. De persze így még jobban. Ritka, feltűnő, sportos és elvileg ugye igencsak védi a környezetet. Nincsen információm, hogy mennyi ideig kell tölteni, és hogy mekkora a hatótávolsága a kis szépségnek, itt talán nem is ez a lényeg. Nem a szomszédból jött, és ha valahol megállt egy kis kolbászra útközben, na meg egy kis „konnektálásra”, engem az sem zavar. Pihenni amúgy is kell mindenkinek.

És persze azért azt tudjuk, hogy ez a kocsi nem most a nagy válság hatására született meg, hanem azért annál korábban, amikor még sem rivális nem akadt, sem pedig olyan akiről lesni lehetett volna.
Ezért aztán aznap örültem, hogy a Mókushegy vendége voltam, délután azonban eljöttem, magára hagytam a hegyet, és az atomokat őrző őröknek is jó éjszakát kívántam.