Újra Swiftbe ültem. Saabrina (SAAB9000) köszöni, egészséges, nem ez volt az ok. A cég ahol dolgozom több telephellyel rendelkezik. Szigetszentmiklóson dolgozom, viszont Székesfehérváron lakom, ahol szintén van telephely. A két telephely között így praktikusan én vagyok a gépkocsi átszállító személy. Így esett meg, hogy miközben szegény Prokee barátom alól épp kikerült a Suzukija, én egy alkalomra újra pont ilyen első (pontosabban második) generációs Swift volánja mögött találtam magam.

A jóhoz könnyű hozzá szokni szokták mondani. A lóerőkhöz is! Családunk egyik autója ugyan egy Dragon R, (más éven WagyonőR+) mely büszke 1.0 motorral szerelt, de ezzel életem párja transzportálja kislányainkat iskolába. Nekem napi használatban Saabrina fekete bőre és 150 lóereje jut. Jó érzés, kényelmes stresszmentes utazás esik benne. Na de milyen is újra Suzuki Swiftet vezetni?

A személyes benyomásaim következnek, nem lesz teljesen objektív. Az élményhez megértéséhez tartozik a pontos típus ismerete. Az adott példány egy 2003-as gyártású 1.0 GL, 5 ajtós modell, épp 100 000 km-rel az órájában. Az autó állapota szinte megkíméltnek mondható, így ez nem von le semmit az élvezeti értékből. A motor finom járású kis 3 hengeres, sokunk vezetett már ilyet gondolom. Míg a városból tartottam kifele, szinte még élvezetes is volt a nehezebb kocsik közt haladni. Az autópályára érve derül ki, miért is tűnik ma már kevésnek 53 lóerő. Nem, a még jól tartható 110-120 körüli utazó tempóval van baj, korántsem. A Golf III 1.4 CL gépemmel is ennyi volt kényelmes az utazó és Saabrina is 120-130 között visz dolgozni. A bajok ott jöttek, mikor kiderül, hogy az eddig síknak tartott terepen bizony dombok vannak, ahol eddig emlékeim szerint dombok voltak ott hirtelen hegyek nőttek, az érdi Trabantfingató pedig újra megcsillantott valamit legendás történelmi múltjából. Az ezres, kis mocival bizony nem ide való a Swift.

A típust kevéssé ismerőknek hozzá kell tenni, hogy a régi Swiftek takarékosságának egyik oka a kis önsúly mellett, pont a váltó igen hosszú áttételezése volt. Ami kedvező a zajkomfort és a fogyasztás szempontjából az a nyomaték rugalmasság terén visszaüt.

A másik dolog, ami szintén furcsa az új autókban ülőknek az a felszereltség. Bármennyire is kutakodtam, nem találtam semmi említésre érdemes dolgot az autó alapfelszereltségében. Erősen gondolkozva is csak az indításgátlót tudom említeni. Persze tudjuk volt idő mikor a GA fedőnevű alapfelszereltségnél még a kalaptartó is hiányzott, de kérem ezt a példányt az utolsók között 2003-ban gyártották. XXI. század, halló. A piac ezek szerint még erre is vevő volt. ABS-t és klímát nem is vártam, ahogy szervokormányt se. Tudtam azt is, hogy egy alap felszereltségnél nem lesznek elektromos kényelmi berendezések sem. Elárulom, miket vártam volna talán mégis. Egy fordulatszámmérő jól esett volna, de még akár ez is mellőzhető, viszont egy jó fogású kisujjnyinál vastagabb kormány azért csak vártam volna. Nem is emlékeztem, hogy ilyen vékony karimájú kormányt a régi 120L Skodák óta láttam-e. Bocsánat, a Skodákat szeretem!

A Suzukinak viszont nem vitatom el a létjogosultságát, még 1.0 motorral sem. Városban, országúton munkába járni 10-20 kilométerre, ennél gazdaságosabban egyszerűen nem lehet. Elkényelmesedtünk barátaim, erről szólnék még itt a végén pár szót.
Elkényelmesítettek minket az autóink. 50 éve kezdett Európa motorról, törpeautókból rendes autókba ülni. A fűtés is abban az időben lett elvárás az autókban, ma hűtés (klíma) nélkül autót nem veszünk. A 105S Skodámban még az üléstámlát sem lehetett dönteni, ma minden irányban mozgathatom, a kormányt is, ami elképzelhetetlen volt akkoriban. A nyolcvanas években kezdett terjedni az elektromos ablakemelő, ma, ha hátul nincs egy autóban, már húzzuk a szánkat. Csak pár példa, de ha nem vágyunk másra csak eljutni A pontból B pontba még mindig lehet jó egy kis fecske.