Szerzőtársunk, Rocko, idétlen idők óta autóvásárlásra készülődik. Nelyvhelyességileg igényes, és magas röptű szakmai értekezéseket tartalmazó elektronikus közlés folyamatainkban többször, sőt, annál többször is próbáltuk őt meggyőzni arról, hogy mi lenne számára szerintünk az ideális választás. E poszt sorozattal szeretnénk nyílvánosan helyet adni direkt marketinges vénánknak, mely esetekben a kéretlen levelek címzettje, tehát az inpotenciális vásárló: Rocko lesz.
Sosem voltam a racionális döntések híve. Főleg fiatalon nem. Nem kérdéses, az ember sokszor belekényszerül, hogy egy komolyabb döntésénél a józan eszére hallgasson, magam sem vagyok kivétel ez alól, de foggal-körömmel próbálok mindig küzdeni, hogy ha lehet, ne az észérvek győzzenek meg. Családos emberként ez egyre nehezebb, de idáig azt hiszem sikerült.
Mindenkit más tesz boldoggá. Annak, aki két lábbal a földön jár, sokkal könnyebb dolga van, azt hiszem. Barátnő, feleség kell? Legyen szép, okos, kedves, hasonlóak az igények. Nekem kell, hogy 12 év után is ugyanannyira hevesen verjen a szívem, mikor a közelemben van, mint az első randinkon. Lakás, ház kell? Legyen alacsony a rezsije, legyen könnyen megközelíthető helyen, legyen körülötte bolt, gyógyszertár, kocsma...mindenféle. Nekem fontosabb, hogy friss levegőn, csöndes, nyugodt környezetben lakjak. Munka? Fizessenek viszonylag jól, legyen nyugis és munkaidő végén lehessen eldobni a tollat, villáskulcsot, kinyomni a számítógépet... és tűz haza. Nekem kell, hogy reggel ne undorral menjek dolgozni, szeressem amit csinálok. És persze az autó. Legyen olcsó, megbízható, fogyasszon keveset. Nekem muszáj, hogy imádjam. Kellenek a kis bugyutának tűnő részletek, amiért rajongani tudok, teli szájjal vigyorogjak, mikor beülök és ugyanígy szálljak ki.
Mondom, a racionálisan gondolkodóknak könnyebb dolga van. Talán nekik kevesebb kompromisszumot kell kötniük, vagy esetleg a rajongás hiányát nem is tekintik annak. Én cserébe, hogy csodás panorámánk lesz, szívni fogok a téli közlekedéssel, cserében, hogy szeretem a munkám, gyakran csak este érek haza, és valamennyi tankolásnál, mikor kifizetem a 80 liter benzint, a computer pedig közli velem, hogy cirka 370 kilométert fogok tudni megtenni vele, picit elgondolkodom, hogy tényleg kell e ez nekem.
Mindez nem érdekel, boldog vagyok. Boldogan megyek haza, boldogan megyek dolgozni, és minden kételyem elillan, mikor a kútnál elfordítom a gyújtáskulcsot és hallom, ahogy a motor szürcsöl egy nagyot és európai fül számára kulturálatlan hörgésbe kezd.
Rocko viszont, amennyire ismerem nem ilyen. Ő két hatalmas (49) lábával a földön jár. Határozott elképzelései vannak, milyen autót szeretne és be kell, hogy valljam, az emberek 90%-a azt mondaná, hogy ezek valóban ésszerű választások. Nekem azonban olyanok ezek, mint a sótlan, fűszertelen ételek, amik lehet, hogy egészségesek, de azon kívül, hogy tápanyaggal látják el a szervezetünket, semmi élvezettet nem nyújtanak. Számtalan alkalommal megvitattuk már ezt Rockoval és úgy vélem, legalább annyira reménytelennek tűnik, hogy olyan autót vesz, ami ugyan sok lemondással, de még több örömmel jár, mint, hogy én vegyek egy olcsó, könnyen fenntartható autót, kedvező hitelre.
Fene se tudja, ki csinálja jobban. Kinek jobb, aki fiatalon mindent kipróbál, utazgat, csajozik, költi a pénzt, az egész élete egy nagy kaland, aztán öregkorára nagyjából semmije sincs, csak az emlékei, vagy aki egész életében gondosan megtervez mindent, gyűjt, nem szórja a pénzt, hogy aztán idős korára megvalósíthassa mindazt, amit fiatalon nem tett meg.
Szóval jönnének azok az autók, amiket Rocko valószínű sosem fog megvenni, mégis megpróbálom.
Cirka ennyi.
Elő hát a varázspálcával. Néhány suhintás és már érzed is a beat-et.
Ha egyszer rákapsz, függő maradsz!
.jpg)
Beszóltak