Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Ezt vedd meg Rocko! - A retkek

2009.02.25. 08:00 | Lowtyo | 5 komment

Címkék: citroen skoda renault bogar rocko autot vesz

Szerzőtársunk, Rocko, idétlen idők óta autóvásárlásra készülődik. Nelyvhelyességileg igényes, és magas röptű szakmai értekezéseket tartalmazó elektronikus közlés folyamatainkban többször, sőt, annál többször is próbáltuk őt meggyőzni arról, hogy mi lenne számára szerintünk az ideális választás. E poszt sorozattal szeretnénk nyílvánosan helyet adni direkt marketinges vénánknak, mely esetekben a kéretlen levelek címzettje, tehát az inpotenciális vásárló: Rocko lesz.

Sosem voltam a racionális döntések híve. Főleg fiatalon nem. Nem kérdéses, az ember sokszor belekényszerül, hogy egy komolyabb döntésénél a józan eszére hallgasson, magam sem vagyok kivétel ez alól, de foggal-körömmel próbálok mindig küzdeni, hogy ha lehet, ne az észérvek győzzenek meg. Családos emberként ez egyre nehezebb, de idáig azt hiszem sikerült.
Mindenkit más tesz boldoggá. Annak, aki két lábbal a földön jár, sokkal könnyebb dolga van, azt hiszem. Barátnő, feleség kell? Legyen szép, okos, kedves, hasonlóak az igények. Nekem kell, hogy 12 év után is ugyanannyira hevesen verjen a szívem, mikor a közelemben van, mint az első randinkon. Lakás, ház kell? Legyen alacsony a rezsije, legyen könnyen megközelíthető helyen, legyen körülötte bolt, gyógyszertár, kocsma...mindenféle. Nekem fontosabb, hogy friss levegőn, csöndes, nyugodt környezetben lakjak. Munka? Fizessenek viszonylag jól, legyen nyugis és munkaidő végén lehessen eldobni a tollat, villáskulcsot, kinyomni a számítógépet... és tűz haza. Nekem kell, hogy reggel ne undorral menjek dolgozni, szeressem amit csinálok. És persze az autó. Legyen olcsó, megbízható, fogyasszon keveset. Nekem muszáj, hogy imádjam. Kellenek a kis bugyutának tűnő részletek, amiért rajongani tudok, teli szájjal vigyorogjak, mikor beülök és ugyanígy szálljak ki.
Mondom, a racionálisan gondolkodóknak könnyebb dolga van. Talán nekik kevesebb kompromisszumot kell kötniük, vagy esetleg a rajongás hiányát nem is tekintik annak. Én cserébe, hogy csodás panorámánk lesz, szívni fogok a téli közlekedéssel, cserében, hogy szeretem a munkám, gyakran csak este érek haza, és valamennyi tankolásnál, mikor kifizetem a 80 liter benzint, a computer pedig közli velem, hogy cirka 370 kilométert fogok tudni megtenni vele, picit elgondolkodom, hogy tényleg kell e ez nekem.
Mindez nem érdekel, boldog vagyok. Boldogan megyek haza, boldogan megyek dolgozni, és minden kételyem elillan, mikor a kútnál elfordítom a gyújtáskulcsot és hallom, ahogy a motor szürcsöl egy nagyot és európai fül számára kulturálatlan hörgésbe kezd.
Rocko viszont, amennyire ismerem nem ilyen. Ő két hatalmas (49) lábával a földön jár. Határozott elképzelései vannak, milyen autót szeretne és be kell, hogy valljam, az emberek 90%-a azt mondaná, hogy ezek valóban ésszerű választások. Nekem azonban olyanok ezek, mint a sótlan, fűszertelen ételek, amik lehet, hogy egészségesek, de azon kívül, hogy tápanyaggal látják el a szervezetünket, semmi élvezettet nem nyújtanak. Számtalan alkalommal megvitattuk már ezt Rockoval és úgy vélem, legalább annyira reménytelennek tűnik, hogy olyan autót vesz, ami ugyan sok lemondással, de még több örömmel jár, mint, hogy én vegyek egy olcsó, könnyen fenntartható autót, kedvező hitelre.
Fene se tudja, ki csinálja jobban. Kinek jobb, aki fiatalon mindent kipróbál, utazgat, csajozik, költi a pénzt, az egész élete egy nagy kaland, aztán öregkorára nagyjából semmije sincs, csak az emlékei, vagy aki egész életében gondosan megtervez mindent, gyűjt, nem szórja a pénzt, hogy aztán idős korára megvalósíthassa mindazt, amit fiatalon nem tett meg.
Szóval jönnének azok az autók, amiket Rocko valószínű sosem fog megvenni, mégis megpróbálom.

Cirka ennyi.
Elő hát a varázspálcával. Néhány suhintás és már érzed is a beat-et.
Ha egyszer rákapsz, függő maradsz!

korábbi ajánlások:
feketenap
Sanyi
prokee




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (0/5)

Találós kérdés

2009.02.24. 18:00 | prokee | 9 komment

Címkék: autó trabant érdekesség egzotikus

Vajon milyen típus milyen alkatrésze van a dobozban?


Nagyíts!

Elárulom.

Trabant fékpofa.




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (0/5)

Nem időszerű post

2009.02.24. 13:00 | prokee | 15 komment

Címkék: autó technika érdekesség egzotikus szertartáskocsi hullaszállító

Kissé morbid téma következik, amelybe Polonez-kutatás közben botlottam bele. Valójában november elejére kellene időzíteni, de nem bírtam tovább. Következzen tehát:

Az Autófília Nagy Hullaszállító Versenye !


Bizony, van, akinek ez a fétise. Mivel gép, van benne olaj, vas, némi rozsda is, minket is izgalomba hoz. Dönteni azonban nem tudunk, így kiválogattunk néhány esélyest, és azt kérjük, döntsétek el ti, melyik a legszebb közülük.

Minden márkából egyetlen típust válogattunk ki - reméljük, senki sem fog vitatkozni azzal, hogy Bárány W123-a a post-sorozata által külön márkává nevesedett, így külön indulóként küzd meg többek között az anyacéggel is.




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (3/5)

Egy nem túl jól sikerült nap naplója

2009.02.24. 08:00 | Rocko- | 31 komment

Címkék: rocko autot vesz mazda 626 gt mitshubishi galant

Ma (az Úr 2009. évének második havában, annak is 22-i vasárnapján) voltunk autót nézni. Szerettünk volna némi sikerélménnyel hazatérni, de nem jött össze. No, nézzük hogyan is volt!


Van még tovább, kattints!

Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (0/5)

A lélek sötét bugyrai

2009.02.23. 17:00 | prokee | 12 komment

Címkék: autó fiat punto baromállat bontó fényszóró

Mennyire hülye az a bontós, aki lakkfilccel a fényszóró ÜVEGÉRE írja a típust és az árat?

Te mondjuk megvennéd? 16.000 egy ilyen újban.




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (2/5)

Fotópályázat - alakulunk !

2009.02.23. 12:00 | prokee | 2 komment

Címkék: fotó játék fotópályázat autó fotók autofilia

Úgy tűnik, érdemes volt oltani titeket ezzel a pályázattal.

Még novemberben kértünk fel titeket, hogy készítsetek képeket az autózáshoz kötődő helyszíneken, kezetekben Autófília és/vagy autofilia.blog.hu felirattal.

A pályázat február 15-ig tartott, az utolsó napokban huszáros hajrával érkezett is jópár fotó.

Március elsején hirdetünk majd eredményt, addig fejünket összedugva zsűrizünk.

Az első helyezett nyereménye egyicon-X G300 magyar navigác lesz az LCP Systems ajándékaként, a második helyezett egy szivargyújtóról működtethető MP3 lejátszóhoz jut, melyet a Kauf-Fer Kft ajánlott fel, a harmadik helyezett pedig Autófília pólót kap tőlünk.

Nos, az eddig beérkezett fotók a következők:

Alfréd013: Bakony Művek Autóalkatrészgyártó Rt. Veszprém

Bluntman: Eger, ZF Hungaria

Csubakka Junior: Bezenye - Paprét gépjavító műhelyének traktortörténeti parkja

Csubakka Junior: Bezenye - Paprét - a munka hőse

 

Darti: Közlekedési múzeum Budapest

Darti: Ikarus Karosszéria- és Járműgyár

Horváth Árpád: MZ Werke Zschopau

Kimosod: Jochen Rindt sírja, Graz

Morgonc: Mercedes SSK, Oldtimer Show, Graz

Morgonc: Mercedes SSK hatulrol, Oldtimer Show, Graz

Morgonc: Bugatti, Oldtimer Show, Graz

Morgonc: Horch, Oldtimer Show, Graz

Nullstring: Hungaroring főbejárat

Nullstring: Hungaroring 1-es kanyar

Nullstring: Hungaroring 1-es kanyar másik szögből :D

Váradi Péter: rcgames.ro pálya 1

Váradi Péter: rcgames.ro pálya 2

A nevezőknek köszönjük, hogy fáradtak. Türelmüket kérjük, összedugjuk a fejünket, és március elsején jövünk az eredményhirdetéssel !

Külön köszönet az LCP Systemsnek és a Kauf-Fer Kft-nek a díjakért, reméljük, a győztesek sok örömet lelnek majd bennük.




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (0/5)

w123 - Tizenkettedik rész.

2009.02.23. 08:00 | BARANY | 6 komment

Címkék: mercedes benz mercedesbenz w123

Az evidenčná kontrolát a műszaki vizsgát végző létesítményeknél lehet megejteni, szerda reggel elmentem egy ilyenbe.

Cetlit kaptam az irodában, a hátsó parkolóban vártam sorsomat.

Nepperek, kamionok, kalapos nyugdíjasok az utánfutóikkal.

Személyzet átlagéletkora 45, mindenki bagózik, pedig legalább 25 helyen van feltüntetve az áthúzott cigaretta.

Egyesek olajos kezeslábasban, az idősebbek kék köpenyben.

Mintha a Bony a klid című 87-es cseh film szervizjelenetébe csöppentem volna, még az autóm is korhű hozzá.


Van még tovább, kattints!

Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (5/5)

Vasárnapi matiné

2009.02.22. 19:45 | prokee | 53 komment

Címkék: autó trabant technika

Eredetileg nem akartam postolni (postolgatni) az Autófília-flotta legújabb darabjáról, hiszen egy kívülállónak nem lehet túl izgalmas egy Trabant felújítása. A hátsó futómű bontásakor azonban MacGyver-i és Csikós Zsolti magasságokba emelkedett a szakmaiság, ráadásul annyira kevés infót csepegtetünk, hogy a "szerkesztőségi" levlistán már azt pedzegetik a többiek, hogy a Turul GT-n dolgozunk.


AngElA első képei, a bontóban, ahová előző gazdája szánta.


Van még tovább, kattints!

Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (4,1/5)

Lényeg a figyelem...

2009.02.22. 09:00 | prokee | 4 komment

Címkék: poén

November óta...




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (5/5)

Ice, ice Baby...! (mit videos)

2009.02.20. 13:00 | Sanyi. | 56 komment

Címkék: közlekedés vezetéstechnika közlekedésbiztonság

Rocko barátunknak megvan az az áldásos tulajdonsága, hogy  olykor - két komolyabb autóvásárlással kapcsolatos gondolat vihara között (mely általában agyafúrt számítások, és lehetetlen elképzelések kétségbeejtő halmaza) – tanulságos videókkal bombázza a levlista népét. Ezen a gyöngyszemen megakadt a szemem – szintén az Ő gyűjtése.

A videót Pécsett készítették ismeretlen szerzői, ahol én is tengetem életem. A helyszín, az „alagút”-hoz vezető ívelt emelkedő a várfal mellett, a keleti oldalon. A felvétel az idei sztár ónos esős nap estéjén készülhetett. Az utómunkálatok is a megörökítő crew munkája.

A video kicsit hosszú, de a zene elég jó, a közepén kicsit lesújt, de majd fasza hip-hop hoz egyensúlyt. Érdemes figyelni a végén a "padka koccolós Astrást", néha kiadja ritmusra:)

Na, elemezzük kicsit a helyzetet!

A viszonyok:

Időpont: kb. este 6-7 óra
Fekvés: Kelet
Uralkodó szélirány: Észak
Domborzat: Nyugatnak emelkedő
Környezet: Délről 8m magas 2,5m széles várfal

Ez azt jelenti, hogy az útfelület korán – du. 4 óra tájt – árnyékba kerül, az aszfalt hőmérséklete rohamosan csökkenni kezd, az úton jég film alakul ki. A surlódási tényező nagyon alacsony, a gumik elvesztik tapadásuk. A szélirány merőleges a hatalmas kőfalra, így egy környezetéhez is képest alacsony cella alakul ki, ahol mindent jég borít, a környezetben lévő összes víz azonnal megfagy. Utánpótlásból pedig nincs hiány, folyamatos a lecsapódás.


A videón Székely Gyula vezetéstechnikai tréner egy elméleti felkészítés alkalmával, a kocsik fékezési esélyeit ismerteti különböző útviszonyok és felületek esetén.

A Versenyzők:

A felvételen jól megfigyelhető, a közlekedő társalom riasztóan magas részének, fogalmatlansága, képzetlensége, és ostobasága. Elgondolkodtató dolog. Úgy kell közlekedjünk a mindennapokban, hogy erre a színvonalra számítson az ember minden pillanatban. Az autózás veszélyes üzem.
A jelenlegi gépjármű vezető oktatás egész egyszerűen nem képvisel olyan színvonalat hogy ha a tapasztalatot nyilvánvaló okok miatt nem is, de legalább a tudást átadhassa. Az egyszerű fizika ismeretének teljes hiányán pedig meg sem döbbenek.
…és hogy lehessen mihez viszonyítani, a - elvileg külön képzést kapó – rend éber őrei is simán elvéreznek a szösszenet tanúsága szerint. Vak vezet világtalant játék ez így.

Mert mit is kellene tenni ilyenkor…

…hogy ne blamáljam magam, délután felhívtam Székely Gyula barátomat, aki valamit azért konyít a témához. Jól kiveséztük a témát.

Igazából, nagyon kevés dologra kell odafigyelni, mert sok mindent nem tehetünk. Természetesen, tételezzük fel, hogy mindenki megfelelő – téli üzemesített – gépkocsival vág neki a nehéz körülmények közötti autózásnak.
El kell felejteni az erőből és a lendületből autózást is. A jégen az erő nem nyújt védelmet, jelentősége elemésztődik. Mivel könnyen kipörögnek a kerekek, ha a kocsi erejét használva próbálunk közlekedni, hamar megpördülés, vagy egyhelyben kerékpörgetés lesz az eredmény. A lendületből autózás sem tanácsolt, hiszen ilyen körülmények közt a kormányzás hatásfoka is drasztikusan csökken, és egy túlzott sebességgel történő kanyar megközelítés könnyen külső íven túl végződhet…és ott általában nem kavicságy van.

Hogy kézzel foghatóbb legyen az élmény. Íme egy Mx-5 belső kamerás felvétele, hogy milyen is a birkó friss hóban, 65 km/h sebességnél. Az értékeléshez tudni kell, hogy a Miata hátsó kerekes, ami a legesetlenebb megoldás ilyen viszonyok között. Az általános forgalomban, havas jeges úton az elsőkerék meghajtású autók jobban teljesítenek, mert a meghajtott kerekeken nagyob súly van.

Ami az egyedüli üdvözítő technika lehet, az csakis az alapjárat közeli fordulaton történő megfontolt, lépésben haladás. Emelkedőn természetesen a lassítás tilos, az egyenlő a megállással, rosszabb esetben az azt követő kontrollálatlan hátracsúszással.

A lejtmenet hasonló elveket követ. Számolnunk kell vele, hogy a fékek hatástalanok, ezért motorfék üzemben, kis sebességgel guruljunk, finom kormánymozdulatokkal. A prémium kategóriába tartozó, főleg hátsókerék hajtású autóknál az elektronikusan vezérelt menetdinamikai rendszerek képesek arra, hogy abban az esetben, ha lejtmenetben a  motorfék megállítaná a kereket , beavatkozik a vezető helyett, és a kerékfékek használatával, és a motorfék részleges kiiktatásával gördülő képes állapotban tartja a kerekeket, és stabilitásvesztés nélkül haladhatunk lefelé. Mindez csak abban az esetben érvényes, ha a téli gumik tapadása valamilyen szinten fennáll.
Egyre több autóban kapható már felárért egy úgynevezett lejtmenet vezérlő, aminek segítségével egy lejtős szakaszon a beállított rendkívül alacsony sebességgel az autó leereszkedik, anélkül hogy a vezetőnek a féket, vagy a gázt kellene használnia.  
Itt is feltétel, hogy tapadjon a kerék valamilyen szinten.

Az ilyen berendezéssel nem rendelkező autók esetében saját érzékeinkre vagyunk utalva, és a megfelelő sebességfokozat - motorfék - megválasztásával próbálhatjuk befolyásolni az ereszkedés végkimenetelét.

Nagyjából ennyi. Mindenkinek jó utat!

BONUSZ VIDEO

Pár értékes tudnivaló, szemléltetve.




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (3/5)

Zsákruhában ééélek, semmitől se fééélek!

2009.02.20. 08:00 | Rocko- | 23 komment

Címkék: rendszám abszurdisztán autóvásárlás

Mint minden rendes autóbuzi, az ember autókat néz, hol vásárlási szándékkal, hol csak nyálcsorgatás céljából. Valakinek a mobile.de a kezőlapja, más a használtautó kínálatán csámcsog a kávé mellé. Ennek kapcsán fedeztem fel egy érdekes jelenséget, gondolom nem vagyok ezzel egyedül. Ez pedig a gépjárműazonosító jel, azaz a rendszám eltűntetése. Ennek több iskolája is van:


Van Painttel retusálós.


Van a rendszámlevevős.



Van a fénymásolópapírral kitakarós.

És - ehhez sajnos nem találtam képet - a ronggyal letakarós.

Mi értelme van ennek az egésznek? A napi életben is így közlekednek? Esetleg szemfedővel, zsákruhában élnek, nehogy azonosítani lehessen őket? Vagy mitől félnek az eladók? Lényegében hamarosan nem az övék lesz az autó, ergo semmi bajuk nem lehet belőle. Haragos a szomszédja? Valószínűleg új autót vesz, nehogy azt higyjük: nem fogja megkarcolni az új autót.
Rettegnek a márkaszervíz lekérdezésétől? Az autók többsége 3 éves kor után nem hiszem hogy gyakran látott olyat. Törés, sérülés? A képek megmutatják, gyakorlott szem élőben kiszúrja.
Ha nem eladnák az autót, hanem teszem azt valahova felteszik, csak megmutatni, akkor valahogy még érteném, hogy féltik bármiféle sérüléstől, na de pont meg akarja mutatni a kocsit, mit számít a rendszám.

Én komolyan nem értem ezt az egész mizériát. Kérem, adjon valaki erre logikus magyarázatot, mondjátok el, honnan ered ez az egész!

prokee:
Ötletem az van. Valószínűleg nem csak nekem, hanem scheertinek is - így elkerülhető a bukta, ha egy kisebb téridő-anomália folytán visszatekeredne a kilométeróra, mint ennél a fehér Polonál...

Javaslom, indítsunk népi mozgalmat "Nem Veszek Gyanús Autót Letakart Rendszámos Hirdetésből" néven! :)




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (0/5)

Exszoci valóság

2009.02.19. 13:15 | csiky944 | 4 komment

Címkék: kgst

Egy ismerősömtől kaptam ezt a videót, kicsit gagyi a megvalósítás, de a mondanivalója megvan. Errefelé 10-ből 8-szor történne meg ez, mint, hogy valaki segítséget nyújtson. A keleti vasakkal együtt a mentalitás is maradt a régi időkből.

Szegény néni. :)




Suzukis lettem egy Renault-ban!

2009.02.19. 08:00 | scheerti | 55 komment

Címkék: idióta renault köcsög előzés r19 faszparaszt kisebbségi komplexus

Van nekem egy Renault R19-es autóm, semmi extra, 79 lóerős, átlagos vén rom, gondolhatnánk. És igazunk is lenne, hiszen nem fiatal, nem is sportos, nem is elegáns. Tipikusan olyan autó, amit az emberek észre se vesznek. De mennyire nem.

Azt figyeltem meg ugyanis, hogy Suzukis lettem egy Renaultban, tehát mindenki le akar lökni az útról. Kormányt markoló, vicsorgó anyukák dízel Citroenekkel, 307-es Peugeot-t terelő vállalkozók, profitorientált kisteherautósok küzdenek mindennap azért, hogy megelőzzenek. Ezt utoljára a Suzukisoknál figyeltem meg, őket igyekszik mindenki a lehető leggyorsabban elkerülni, akkor is, ha egyáltalán nem mennek lassabban, mint a többi közlekedő.

Nehogymá' egy vén szar menjen előttem alapon gázt taposó idióták mindig voltak, lesznek, ez rendben is van. 

A simán hülyeállatokat viszont nem értem. Nem dízel, nem is füstöl, nem is lassabb náluk, nem tudom miért kell izmoskodni. Meguntam hogy az 1.2-es HTP Fabiát belengeti apuka, aztán nagy nehezen 2 km/h-s sebességkülönbséggel nekiáll előzni, majd természetesen visszalassít, mert az előtte valóban 60-al haladó telefonáló BMW-s arcot mégse kéne, nehogy a fagyi visszanyaljon. Gondolom ilyenkor az egész család őt isteníti, hogy apa milyen ügyes, meg tudott előzni egy másik autót. Aztán hatvannal araszol az egész sor a BMW után.

Kivétel nélkül mindegyik új, kiskategóriás, vagy alsó-középkategóriás családi autó volt. A 7er BMW, Mercedes S-Klasse nem játszik, azok ha menni akarnak, akkor mennek is rendesen, lendülettel, nem izmoskodni akarnak, csak előznek. 

Lemaradtam valamiről? Az új autók mellé adnak valami bizonylatot, hogy a 10 évesnél idősebb autókat KÖTELEZŐ megelőzni?  Legyek én is köcsög, és kezdjem el letologatni az útról az új autókat?

 

 

 

 




Hogy milyen?

2009.02.18. 13:15 | Rocko- | 25 komment

Címkék: napirajz szerelő

Újfent autós vonatkozású napirajzot kaptunk, nem is fecsérelném tovább a szavakat, íme a strip:

Örülnénk ilyen szerelőnek?




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (2/5)

Ezt vedd meg Rocko - ha szopni akarsz, vagy ha nem

2009.02.18. 08:00 | prokee | 22 komment

Címkék: retro autó technika suzuki rocko autot vesz rocko

Szerzőtársunk, Rocko, idétlen idők óta autóvásárlásra készülődik. Nelyvhelyességileg igényes, és magas röptű szakmai értekezéseket tartalmazó elektronikus közlés folyamatainkban többször, sőt, annál többször is próbáltuk őt meggyőzni arról, hogy mi lenne számára szerintünk az ideális választás. E poszt sorozattal szeretnénk nyílvánosan helyet adni direkt marketinges vénánknak, mely esetekben a kéretlen levelek címzettje, tehát az inpotenciális vásárló: Rocko lesz.

Kedves Rocko barátom!

Mivel anyagi eszközeid korlátozottak, viszont autóbuzi vagy, döntened kell a hülyeállat és a gazdaságos állat kategóriák között.

Amennyiben élményautót szeretnél, fel kell készülnöd arra, hogy igen gyakran kell autósboltba illetve az Autófíl Garázsba járnod. Viszont az életed csupa kaland, móka és kacagás lesz.

Tekintsünk el a teljesen aberrált, rendszámot és vagy legális vizsga esélyét nélkülöző autóktól, és maradjunk a street legal kategóriánál.

Vehetnél például Arot.

Benzin-gáz-vonóhorog, felujjazva, egyszerűségében a bazaltkockával vetekedő Dacia motor, összkerék, szügyig tocsoghatsz az élvezetekben. 270.000.

Vagy Barkast, személyautóra vizsgáztatva:

Négyüteműsítve, 9 személyre szóló papírral. Bulibusz és málhásszamár 2 in 1. 165.000.

Ha különlegességre vágysz, vegyél izé... khmmm... Moszkvicsot!

Ez ráadásul még a Moszkvics-scene berkein belül is ritkaság, hiszen Izs, talán 2125-ös. Izsevszkben készült, természetesen Moszkvics fődarabokból, de ahhoz képest sok módosítással. Ha Moszkvics kupénak nevezzük, még kívánatos is lehet. 150.000.

Ha a városi parkolás megkönnyítése is fontos, vegyél Okat!

Hát, mondjuk ne pont ezt, elég furcsa. Kicsit romos is, no meg a szélvédőn látható felirat tanúsága szerint kínálták már 140.000-ért, és úgy sem kellett senkinek. Pedig vidám autó, még te is elférnél benne.

Ha duplakörlámpás az ideálod, akad Polonez.

Nem egy hétköznapi autó. Ugyan  nem Stratos motor hajtja, de ettől még jó játék, hátul teker. Egy narancs-fekete teddihengerezéstől pedig még a csajok is ragadni fognak rá - amíg meg nem szárad.


Ha pedig két lábbal jársz a földön, és haladós, pakolható, hibamentes, megbízható és olcsó autót akarsz, akkor nem értem, miért koptatjuk a szánkat.

Egyértelműen Suzuki Swift Sedan 1.6.

1996, fehér, 168.000 km-rel, kicsit kopottas, vagy 1995-ből, alufelnivel, fotózáshoz sminkelve.

Ha pedig a kellemest a hasznossal, akkor íme:

Japán gyártású, 1.6 Sedan, összkerékkel, kockaműszerfallal, vonóhoroggal. 260.000.

Van még kérdés? Nem hiszem.

korábbi ajánlások:
feketenap
Sanyi




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (0/5)

Havazik, tetszik látni?

2009.02.17. 14:00 | Rocko- | 39 komment

Címkék: közlekedésbiztonság lánglovagok

Mert úgy érzem néha, hogy az emberek, mi, falnak beszélünk, és a közlekedők nem fogják fel, hogy hideg van, tél van, csúszik az út, ésszel közlekedjünk. Csak párat az elmúlt napokból:

Pénteken hazafelé is volt móka. A havazás megérkezett, és nem sokon múlott, hogy ne csússzak bele az előttem lévőbe, szépen csúszott álló kerekekkel az autó, pedig maximum 1-2 szezonos gumi van fent. Aztán mégegyszer csúsztam egyet. Igen, hülye voltam, másodikra megértettem jómagam is, tényleg csúszik az út. Persze sötétített Mercis kollégát ez nem zavarta, kanyarodósávból, elég ideje piros már a lámpa akkor átmegyünk. Majd ugyanezt 5 kilométerrel később is. Annyit nyert, hogy kettővel előttem tudott lekanyarodni. Egyirányú utcába, forgalommal szemben. Megérte?

De lehetne sorolni tovább, hogy ma elég erős havazás volt. Hegyvidéken dolgozok, érdekes látvány volt. Jövök le, mögöttem fut le férfiember. Mert hogy nőiember nem tudott feljönni az autóval. Egyes BMW van, Angel Eyes van, kipörgő kerék van, buszmegállóban visítva röhögő Rocko van, feljutás nincs. Pedig nem egy hosszú szakasz, de olyan 5-10 méternél feljebb nem mehetett, kb. 3* gurult/csúszott vissza, ami után inkább átállt a szomszédos utcába. Ez van, pénz van, tudás nincs.

És nem csak havazás van. Itt van például a miskolci baleset, amikor szülő kiírtotta a a családot. Sajnálom a gyereket, de megint ott vagyunk, hogy nyugdíjas ember, rendőr volt, mégsem tudta elhárítani az ütközést. Oszlopnak csapódott, az pedig kilapította őket. A baleset okozásával inkább nem vádolnám meg.

Ha már oszlop. Egy vasárnapi, fővárosi eset:

A Honda Civic személyautó a Károly körúton, a Városház térnél letért az útról, a járdán letarolt egy gyalogosvédő oszlopot, majd egy hirdetőoszlopot döntött ki, amelynek vége a jármű tetején landolt. A sofőr könnyebben sérült.

Az egy dolog, hogy kisodródott az autó. De tessék megnézni az oszlopot! (Lánglovagok galéria.) Tiszta rozsda az egész, csak idő kérdése hogy nem dőlt ki magától, vagy támaszkodott rá egy néni. Vagy gondoljunk arra az abszurdumra, amikor a Combinok érkezésekor felsővezetéket cseréltek, és az elrohadt oszlopok nem bírták a súlyt, eldőltek, karbantartásról, cseréről sose hallottak, majd a megoldásuk az volt, hogy daruskocsival támasztották meg. Meg is lehet nézni, hogyan orvosolták a problémát, nem ám csere, hanem aljában fél méteres magasságig megerősítették, és a betonhoz csavarozták. Szakszerű, profi megoldás, egy rohadó, omladozó hídhoz csavarozni bármit is. A végeredmény gyönyörű lesz, nem tőből, hanem 60 centinél törnek majd az oszlopok. Bele se merek gondolni, hogy hány és hány ilyen balesetveszélyes tárgy van a környezetünkben, amit a nemtörődömség miatt nem gondoznak.

És a végére egy másik érthetetlen dolog:

Egy autóban az édesanya kettesben utazott kislányával Kútvölgy felől Hódmezővásárhely felé. A gyermek a jobb oldalon elöl, gyerekülésben ült, és játszott.
Eközben valahogy kikapcsolta a biztonsági övet, melyet az anyuka észrevett és megpróbált visszakapcsolni, de az autó közben az útpadkára sodródott. A nő ekkor visszarántotta a kormányt, de a jármű áttért a szembejövő sávba és frontálisan összeütközött egy terepjáróval.
Az édesanya és a másik jármű sofőrje is súlyos sérüléseket szenvedett. A kislányt a helyszínen újraélesztették - mondta Szenti Szabolcs. A helyszínelés idejére, várhatóan tíz óráig teljes az útzár az érintett szakaszon.

Gyerekes kolégákat kérdezném, mi ennek a menete? Nem az, hogy megtanítjuk a gyereket: bekötjük, és utazás végéig ott és úgy marad, nem játszik az övvel, nem köti ki és be magát? Vagy ha netán rakoncátlan a gyerek, akkor lassan félrehúzódva majd megállva igazítjuk meg az övet?

A végére pár galéria:
Íme az első, nyílt, egyenes havas úton: Feje tetejére az árokba borult egy Renault a 4-es főúton
Lámpaoszlop dőlt egy Chevrolet-ra a XXII. kerületben
Lámpaoszlopott döntött ki egy Opel a XI. kerületben
Suzuki, Renault és Chrysler karambolja a XI. kerületben
Nem is értem hogyan sérült meg a Renault sofőrje, hiszen be volt kapcsolva az öve:

Nem tudom, mit, hogyan kéne mondani, tenni, hogy rend legyen a fejekben.




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (1,8/5)

Happy Happy Sunday

2009.02.17. 09:00 | Lowtyo | 33 komment

Címkék: fun wtf baromállat

Az Autófíliának nem profilja a gépjármű tesztek készítése, pláne nem a tesztvideók gyártása. Kevesek vagyunk mi azt hiszem ehhez, egyikünk sem hivatásos újságíró, viszonylag kevés típussal kerültünk közelebbi kapcsolatba, inkább meghagyjuk ezt a profiknak. Azonban Sanyi barátommal úgy gondoltuk, Omm kedvenc típusát mégis csak megpróbáljuk bemutatni. Minden adott volt hozzá. Sanyi nap mint nap egy ilyen autóval  rója országunk útjait, tehát a tesztalany adva volt, egész véletlen mindketten ráértünk, hétvége, napsütés, a hegyen hó, lezárt út, tökéletes körülmények egy kis mókázáshoz. Talán minden autóbuzi álommunkája az autós újságíróé, de be kell valljam, ez bizony csak látszólag egyszerű. Amikor az ember képében ott a kamera és okosakat kellene mondani, amikor keresni kell ideális helyszínt a fotózáshoz, amikor meg kellene mutatni, mire képes az autó, már csöppet sem tűnik olyan egyszerűnek az egész. Megszenvedtünk vele, térdeltünk az aszfalton, ültünk egymás nyakában, vakartuk sokszor a fejünket, értelmes gondolatok után kutattunk a szürkeállományunkba, nem sok sikerrel. Néhol röhejes, sok helyen csak nehezen vállalható kép és hanganyag született. Az is bebizonyosodott, hogy egyikünk sem egy Schumacher és, hogy a havas szerpentinek még a gyakorlottnak hitt sofőrnek is tartogathatnak meglepetést. Nincs mit szépíteni, egy jeges kanyarban kicsit lecsúsztunk az útról, épp csak annyira, hogy ne tudjuk visszaimádkozni a kicsikét a flaszterre. Próbálkoztunk mindennel, faágakat tettünk a kipörgő kerekek alá, aztán egy szőnyeget, végső elkeseredettségünkbe a szolgálati gumicsizma is bevetésre került. Segítőkész összkerekes teherautóval próbáltuk kihúzattatni, tükörjégen az sem túl hatásos megoldás. Maradt a telefonos segítség és egy pick up-csörlő kombó. Eközben persze remekül szórakoztunk, quados, szánkós emberkékkel barátkoztunk, autófília és belsőség olvasó-posztoló jóemberekkel beszélgettünk, rajzoltunk a hóba sárgával és kísérleteket végeztünk a nylon-jég súrlódási együtthatójának megállapítására.

És most fogadjátok sok szeretettel a tegnapi nap kvinteszenciáját néhány percben.

A teszthez sajnos külső felvételeket nem tudtunk készíteni, mert amire ismét mobil lett a kis gyöszünk, ránk sötétedett és a kamera is lemerült, de a tegnapi nap után biztosra veszem, hogy hamarosan ismét útra kelünk, hogy befejezhessük a félbehagyott munkát.
A délután tanulságait Sanyi remekül összefoglalja, kiegészítésként csak annyit fűznék hozzá, meglepő, hogy ebben az acsarkodó, látszólag széthúzó országban, milyen sok segítőkész, jóindulatú ember van. Valamennyi arra járó gondolkodás nélkül megállt segíteni, köszönjük nekik még egyszer.

Remélem hangsúlyozni sem kell hogy az itt látható vágatlan felvétel szupertitkos minősítésű, és fogalmunk sincsen milyen módon szivároghatott ki.




Cirkuszt és kenyeret

2009.02.16. 13:00 | scheerti | 10 komment

Címkék: trabant versenyautó ndk túraautó

A Német Demokratikus Köztársaságban élőket motorsport nélkül hagyni legalább akkora felelőtlenség lett volna, mint Csáth Gézát a mákföldre küldeni. A németek ugyanis teljesen őrültek, pláne ha autóversenyről van szó. Nem véletlenül pöfögtek a Trabant Universalok a Magyar Nagydíjra. Elérhető Forma 1-es futam azonban csak egyszer volt egy évben, valamit tenni kellett. 

Abból gazdálkodtak, amihez hozzáfértek.  Nem állt minden sarkon Melkus, a Wartburgokat nagyon becsülték, de inkább ralira használták.

Igen ám, de a rali poros, piszkos, nekik igazi verseny kellett, aszfalton, kanyarokkal. Pánikra semmi ok, akkor kapjanak Túraautó-bajnokságot - mondhatta valaki az illetékes minisztériumból. 

Kaptak, imádták. Természetesen a közönség kedvence a Trabant volt, mi más is lehetett volna?

Hogy hány lóerősek voltak? Fogalmam sincs, én 50-70 körülire saccolnám, de nincs is értelme lóerőket számolgatni, itt nem az volt a lényeg, hanem a fantasztikus hangulat.




W123 - Tizenegyedik rész.

2009.02.16. 08:00 | BARANY | 10 komment

Címkék: mercedes benz mercedesbenz w123

A múltkori részben szereplő fotó egy sebességtúllépést követő papírmunka alatt készült. Sajnos kárörvendő olvasóknak most csalódást fogok okozni, a mai részt (még) nem a börtönből írtam.
Egyébként az autóátíratási procedúra Csehországban így zajlik:

1. Kötelező biztosítás megkötése

(Csak négyszer kellett a zöldkártyát újranyomtatni, mivel az irodista csaj):
- Nem ikszelt be valamit a gépben, és irreálisan magas ár jött ki a biztosítási összegre.Elnézést kért, újranyomtatott.
- Már múltkor említettem, hogy az autó papírjai 200 D-re vannak megcsinálva, az autó valójában 240 D.

Az autó típusa így van feltüntetve a törzskönyvben: W123 D.
A második zöldkártyában viszont így: W123 200 D. Tájékoztattam a csajt erről a nüanszról, elnézést kért, újra nyomtatott. (Itt kezdtek el a várakozó ügyfelek szitkozódni, és a csaj is szénideges lett.)
A harmadik zöldkártya nyomtatásakor véletlenül a szlovákiai lakcímemet ikszelte be mindenhova. Elnézést kért, újra nyomtatott a csehországi címemmel a megfelelő helyen.
A negyedik zöldkártya végre jó lett.

2. Evidenčná kontrola

Az autót el kell vinni ún. evidenčná kontrola fedőnevű vizsgálatra (Nálunk erdetiségvizsgálat néven fut.  - Rocko), ahol  megnézik hogy a papírokban megadott motor és alvázszám megegyezik-e az autóban lévőkkel. Mivel nálam ez a feltétel teljesül (Igaz hogy házilag beütött az alvázszám, meg a motorszám se egy Mercedes-motoré)
Elméletileg fennakadás nélkül kéne lezajlani a vizsgálatnak. De...
...mi van ha az ellenőrzőszemélyzet például Mercedes-fanatikus és a 17 számjegyű alvázszámot kezdi keresni, a Mercedes motorszámokat pedig fejből vágja. Remélem nem.

3. Okmányiroda

Ha megvan az evidenčná kontrola, lehet menni az okmányirodába, ahol kiadják az új tulajdonos nevére szóló forgalmit, a és az adott országrészhez tartozó EU csillagos rendszámokat.
A jelenlegi rendszám az autón: 7S4 - 7824.
S mint středočeský kraj = közép-csehországi országrész.
Átíratás után a rendszám a következő lesz: XBX- XXXX.
B mint jihomoravský kraj - délmorvaországi országrész.
(A prágai rendszámok egyébként XAX-XXXX  formátumúak, A...mint Praha, logikus nem?)

A szlovák rendszámok járások szerint vannak osztva, pl.:
BA-432DM - Bratislava (Pozsony)
DS-256FG - Dunajská Streda (Dunaszerdahely)

Asszem ennyi elég is lesz a rendszámokról.

Mivel én Csehországban külföldi vagyok (I'm an alien, I'm a legal alien...) a szlovák állampolgárságommal, ezért még kell egy tartózkodási engedély is az idegenrendészetről.

Költségek:
evidenčná kontrola: 150 CZK - kb. 1500 Ft
okmányiroda: 800 CZK - kb. 8000 Ft
Ennyi. Se regadó, se köbcentinkénti sarc. 

Egyszerűnek tűnik. De:
A január 1-től érvénybe lép a környezetvédelmi adó.

Az EURO 1 környezetvédelmi normát sem teljesítő autóra ez 10 000 CZK  - kb. 100 000 Ft. Ez átíratáskor és forgalomból kivonásból kell fizetni. Tehát jó lenne megejteni az átíratást 2008 végéig. Ma 2008 december tizenötödike van. El kéne menni az idegenrendészetre. Meg evidenčná kontrolára is.

Ennél a pontnál be kell hogy valljam az olvasóknak a hogy történet nem real-time-ban játszódik. Dolgozok rajta hogy a blog utolérje a valóságot.Nehéz innen a börtönből a




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (0/5)

A legjobb hely

2009.02.15. 18:15 | Rocko- | 39 komment

Címkék: video englishrussia

A rally izgalmas sport. Emberek küzdenek a gépekkel, nehéz terepen, századmásodpercekért harcolnak, hogy minél gyorsabban menjenek. Meg merem kockákztatni: talán még a Forma1-nél is izgalmasabb sport ez.

Érthető hát hogy sok nézőt vonz, akik minnél többet szeretnének látni, lehetőleg kézzelfogható közelségből.

A képen látható hölgy is ezt próbálta, úgy látszik túl közelről. Nézzük meg ugyanezt, mozgóképen is.

A leírás szerint szerencsére csak a lábát törte, holott lehettek volna súlyosabb sérülései is. Ahogy nézem egy elég komoly fényképezőgép repül ki a kezéből, amelyet ha a szeméhez emelt, és az találja el az autó, akkor igen durva agyrázkodásai is keletkezhetett volna.
Még megemlíteném a földön fekvő piros kabátos embert, akinek esélyes sincs elrohanni, ha felé száguldana egy autó.

Kérem, ne tegyük ezt, vigyázzunk magunkra a versenyek nézőiként!

A sztori az englishrussia-ról származik.




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (0/5)

süti beállítások módosítása