Cleinor megkeresett minket a tél utáni első motoros élményével. Olvassátok hát rövid, ámbár annál tanulságosabb történetét.
2009. április 17.
Minap van egy hete, hogy feltették a gipszet a kezemre. Ma kellene visszamennem kontrollra, de szerencsére már 80%-osan tudom használni csuklóm, így nem hogy a gipsz nincs fent, de az orvosok munkáját sem gátlom fölöslegesen.Örülhetek, hogy ennyivel megúsztam tulajdonképpen. Egy gipsz, egy szakadt bőrkabát, némi horzsolás. Minden ember a saját hibájából tanul. Hogy mi is történt?
„A korl.” Motoros jogsit csinálok/tam. Rutin vizsga megvan, eltelt egy tél, mert központilag letiltották a motoros oktatást, és most először újra motoron ülhettem. Másfél óra vezetés volt az eredeti terv. Egy óra vezetés után azonban előjött, hogy mennyire éretlen vagyok még.
Egy Gilera Runner 180-ason tanultam. Iszonyat erős, egyszer még rutinon majdnem egy kerékre kaptam. 130 kg. Vácon a vizsgapályáról egy meglehetősen forgalmas útra kanyarodtunk ki. Én voltam elől, és picit ugrasztani akartam a motort. Hát ez a része végül sikerült... Kövérgáz, döntés, motor fara kicsúszott alólam, 2 méter csúszás az árokig. Földet érés után én kigurultam az esésből – áldom a 12éves harcművészeti tapasztalatom - fejem nem ért le. És áldom hogy robogóval történt különben a lábamon csúszok az árokig...
Azonnal talpra ugrottam és magamat korholtam... Felelőtlen voltam. Két másodperc sokk, de azonnal visszaszálltam erre a síkra. Leállítottam a még mindig járó motort. Gyorsan végig néztem magam, adrenalin bomba, ami a szervezetemben robbant kiszorított minden nemű fájdalmat. Pedig bal csukló nagyon csúnyán megzúzva, bal térd, jobb alkar horzsolva.
Kihúztuk a motort, megpróbáltam épp ésszel elemezni a történteket. Végül, ahogy végig néztem az utat, láttam a 1,5 méteres fémkarcolást az úton. Közelében se kátyú se különösebb por.Ez semmi más nem volt csak az én felelőtlenségem. Visszavittük motort telephelyre, oktatóm hazavitt. Itt meg kell, jegyezzem, hogy sosem bánom meg hogy őnála kezdtem a jogsit anno, mert azon kívül, hogy tök alap és nyugodt hangon mondta, hogy Bammeg Máté összebasztad a motoromat semmi szidás vagy korholás nem hangzott el. Hazavitt, mondta, hogy tudósítsam, ha van bármi.
Még aznap délután fásli, kötszer és mentem fel Pestre vonattal hogy barátnőmet lássam.
Itt volt az a pillanat ahol úgy érzem benőtt a fejem lágya! Semmi szidás vagy átkozás, eltiltás nem hangzott el. Elég volt ennyi: Belenéztem barátnőm szemébe és láttam az aggódást... Hiába hogy ezt hallgatom már két éve szülői oldalról, iszonyatosan önfejű és öntörvényű vagyok meg sem hallottam ezeket. De az az egy könnycsepp, ami végig szaladt arcán és landolt vállamon az értette meg velem az egész szituációt. És onnantól már kapcsolt agyam és én magam mondtam ki ezen szavakat: Motorral a hibák felnagyítódnak... Gyakorlatilag egy kis nem figyelés, egy pici hiba, és a földön vagyok. És mi van ha a mögöttem jövő nem tud megállni??? - Aminek érzem, hogy hatalmas valóság alapja van hisz kocsival rendszeresen járok - Csókolom, jöhetnek a dögösök... Tönkre tettem a saját családom, összetörtem a szeretteim szívét. S annak az embernek is tönkre tettem az életét aki halálra gázolt.Nem... Nincs jogom ehhez...
Ezennel megfogadom, hogy többé motorra nem ülök. Saját elhatározásból. Maradok négy keréknél... S ennek vétele egyre közelebb van... De erről kicsit később. ;)
Beszóltak