1993-at írtunk, 23 éves voltam. Dolgoztam már ekkor pár éve. Egy örökségből és félretett pénzemből sikerült vennem egy Suzuki Swift 1.3 GC típusú autót. Azért döntöttem emellett mert mindenki dicsérte, olcsó volt, fürge modern. 880.000 Ft-ot fizettem érte. Fess fiatalember voltam egy vidéki kisvárosban, új keleti kocsival. Boldog voltam. Sokat kirándultam csajoztam, élveztem az életet.

1997-re aztán megnősültem, a lagzi után a kapott pénzekből és a régi autóm beszámításával szerettem volna valami újat venni. Sehol nem ígértek annyit a kocsimért amennyit szerettem volna. A Suzukim eddig jól szolgált, de szerettem volna pár extrát még így tettem egy új próbát a márkával. A kiválasztott Swift 1.3 GLX már 1.748.000 Ft-ba került, de már volt benne központi zár, elektromos ablak, fordulatszámmérő és még pár tetszetős apróság. Úgy éreztem, jól döntök, de kellett egy kis hitel is amit nem szeretek, de párom örült, így én is vele. Az új kocsival újra boldog voltam, bár ez már nem volt olyan menő, mint mikor a másikat vettem.

2003-ra már volt két szép kis gyerkőcünk, szerettünk volna egy kicsit nagyobb autót, meg jól lett volna végre egy klíma is. 33 évesen csak megérdemlek ennyit, nem? Sokfelé körülnéztünk, de megint csak a Suzukinál kötöttünk ki. Máshol egyszerűen pofátlanul alacsony árakat mondtak a régi kocsira, pedig mi úgy szerettük. Itt a hat éves kocsiért 800.000 Ft-ot adtak.
A kiválasztott kocsi pedig az új Ignis lett klímával 2.680.000 Ft-ért. Mivel az előző hitelt is fizettük rendesen, meg már le is járt így nem volt gond az újjal sem. Kedvesen segítőkészen intéztek mindent, hamarosan boldogan autóztunk új kocsinkkal.

2007-ben érett meg az idő újra autócserére. Egyre többet cikkeztek a biztonságról és bár az Ignisben volt légzsák, az ABS azért jó lett volna. Így újra ott ültünk a párommal a szalonban. Az értékesítő már régi ismerős volt, így elég közvetlenül beszéltük meg a dolgokat. A régi autónkért sajnos csak 1.300.000-ot adtak, és a tartozásunk is még bő egy millió volt a régire, de olyan kedvező konstrukciót ajánlottak, hogy nem tudtunk nemet mondani.
Az új autó megint Ignis lett, de volt benne ABS, meg végre CD, meg más apróságok, kaptunk hozzá téli gumikat is. A hitel 10 évre tolódott, de ez nem baj mondták, mert előbb is lecserélhetjük, ez megnyugtatott. A 10% indulót fedezte a régi kocsi, a havi részlet még belefért a költségvetésünkbe, a svájci frank meg elég stabil és a forint is erős.

Minden szépnek nézett ki. Mi belevágtunk a hárommilliós autó törlesztésébe.

2009-re aztán egyre mérgesebb lettem. A törlesztő részletek olyan csúnyán meg emelkedtek amire nem is gondoltunk volna korábban. Megkérdeztem a kereskedőt, mit lehetne tenni. Megígérték, hogy lekérdezik a tartozásunkat. Mikor közölték, hogy közel négymillió forint, értetlenül néztem. Nyugodt ember vagyok, nem kezdtem ordítni, de többször is el kellett magyarázzák, hogy megértsem miként is lehetséges ez. Azt gondoltam, nem fizetek le vannak ... De mondták az nem jó mert akkor is az egész összegért felelek ha a kocsit elviszik. A kocsit eladják, de az maximum a tartozás felét éri, így a többit rajtam hajtják be.
Itt kicsit remegett már a szám széle, de uralkodtam magamon. Kérdeztem, mit lehet tenni? Az egyetlen reális lehetőség, hogy ülök tovább a kocsimban, és fizetem a részleteket, mondták. Abban tudtak segíteni, hogy a részleteimet fix törlesztőre tudtam váltani, ami legalább egy kis könnyebbséget hozott.

Leültem a gép elé, és úgy gondoltam leírom, hogyan lettem boldog autótulajdonosból egyszerű adós. Tizenöt éve volt egy saját kocsim, nem tartoztam senkinek, most van egy olyan tartozásom amire nem fedezet az a jármű amire felvettem az adott hitelt. Megértettem – de fel nem foghatom - hogyan lehetséges ez. Én voltam buta, vagy a törvények túl lazák? Nem tudom, de gondoltam leírom.

Üdvözlettel: egy valaha boldog Suzukis

A fenti levélben leírt eset nem csak Suzuki tulajdonosokkal történt meg!

Az eladósodás általános jelensége volt annak tudatlan vásárlói magatartásnak amit a felpörgetett fogyasztói társadalom erőszakolt rá az egyszerű emberekre, akik a társadalmi trendeknek való megfelelés okán törtek egyre előrébb a bankhitelek dzsungelében.
Az erőszakos reklámok, gyenge pénzpiaci szabályok pedig csak erősítették, és felgyorsították a folyamatot.

UPDATE (aug.27, 22:00):

A valóság:

Apamacko vagyok, 34 éves.12 éve boldog házas ember. Két csodálatos lányom van. 13 éve dolgozom autószalonban értékesítőként. Nem Suzuki szalonban! Egy Saab 9000 CSE autóm van, ami 1993-as évjáratú. Nincs rajta hitel!

De  A párom a kislányainkat egy Suzuki Wagon R+ 1.0 autóval viszi iskolába. 2007-ben vettük 1.000.000 Ft-ért 2 évesen 15.000 km-rel. Van rajta hitel svájci frank alapú fix törlesztő részlettel. Az autóban van ABS és két légzsák, ez volt fontos nem más. Tetettem bele központi zárat 20.000 Ft-ért és került bele egy használt CD-lejátszó. Az autó napi 2x10 km-et megy városban. Tökéletes célszerszám. A havi törlesztője egy ember napi egy doboz cigarettájának az ára.

A posztban leírt helyzet viszont nagyon sok családra igaz sajnos, és NEM csak a Suzuki-ra igaz. Írhattam volna folyamatosan Opelt, vagy Volkswagent vásárló emberekről is. Elnézést, hogy csak most leplezem le magam, de pár elfajulástól eltekintve jó vita lett a témából.

Üdvözlettel:
apamacko