Pardon. Szó sem lesz itt holmi német földön honos – magányos férfiak által gyakorolt - népszokásról amit olyan négylábúakkal fojtatnak melyek háziasítása a kőkorszakban történt, és ugyan hazánkban legelterjedtebb a nemesített fehér magyar tejelő kecske (Capra Hungaricum), a mostani poszt tárgya egy kevésbé elterjedt termék. Holott a működési elve valamelyest közelíthető a kecske tőgyének felépítésére.

Na most az utóbbi szegény viszonyok között is jelentős mennyiségű tejet termel, az előbbi azonban lesz*rja a keverékképzést, és viszonylag egyenletesen termeli a mannát – sokkal inkább a korral van összefüggésben a termés. A szőrös-szarvas háztáji teje igen tápláló összetételű, különösen gyermekek táplálékaként értékes, kis barátunk azonban olyasmit gyűjt, ami senkinek sem egészséges. Kiváltképp autónk szívórendszerére van rossz hatással.

Volt egy időszak Winkler pszichológusának életében, amikor sokat hallhatott arról, hogy: „Teljesen elégedett vagyok a tehén fogyasztásával, ez egy takarékos-gazdaságos-környezetbarát kocsi, csak az olvasók miatt próbálkozom fogyasztáscsökkentőkkel. Ha nem írnék (ITT és ITT és ITT és ITT), nem tudnék tankolni!"

Az egyik ilyen posztban jelentkezett egy zseniális magyar feltaláló, egy új szenzációs fogyasztáscsökkentő tartállyal. Sajnos igazából nem nagyon nézhetett körül, így nem tudhatta hogy képzettebb tuning körökben ez egy évtizedek óta alkalmazott szerkezet, és a fogyasztást ugyan nem csökkenti, ellenben legalább a gépjármű által generált környezet terhelést sem.

A „catch can” – mert ez a neve szerencsétlennek – egy olyan eszköz ami arra szolgál, hogy az eredetileg a szívósorba visszavezetett kartergázokat egy tartályba vezeti, majd a gázelegyben lebegő olajcseppeket összegyűjti, mint szájkendő a taknyot. Így ez az „olajsár” nem a szívósor belsejében és alkatrészein, hanem egy doboz alján rakódik le. A gázok eközben egy szűrőn át az atmoszférába távoznak.

Egy minőségi japán megoldás a Thrust (=Greddy) művektől.

Egy szónak is száz a vége, ez legfeljebb úgy védi a környezetet, hogy kevesebb papírpénz kerül forgalomba a megspórol fojtószelepek és nyomásérzékelők okán. Az őserdők pusztulásáról ennyit...

Akkor jöjjön, aminek jönnie kell.

Én is hasonló megoldással üzemeltetem a Mazdát. A gázok nincsenek visszavezetve, hanem kis méretű légszűrőkön át kilélegzi a motor a cuccot. Ezzel nem is volt baj egészen addig, amíg a volt időm adott időközönként mosni/cserélni a kis szűrőcskéket. Aztán lepasszoltuk a poloskát, és újra kifutott a romboló a világ tengereire. Időm az több nem lett, úgyhogy a szennyvíztisztító telep fala helyett a váltó tetején kezdett lerakódni a „sár”, mert időm az nem lett több, csak a kilométerek.

Nekem így. Eddig.

Na, ekkor jutott eszembe a kecsken. Régóta meg akartam már csinálni – rozsdamentes acélból -, de most gondoltam mielőtt szerkesztünk valami tutit, talán próbáljuk ki előbb lókoszt. Ok. Feladat adott. Kell egy lepárló bödön, csövek adottak, szűrő van.

Lepárlóbödön....lepárlóbödön....lepárlóbödön...

Szívem! Nem tudsz valam...ezazvazze!

A „kápis” doboznak több előnye is van. Könnyű. Praktikus fedéllel ellátott, ami ráadásul „gyári” gumi szimeringgel is rendelkezik. Ennyi. Ja, nem. Van füle is.

További teendőm annyi volt mindössze, hogy három darab megfelelő átmérőjű lyukat kellett a fedélre vágni, majd a nagyobbikhoz rögzíteni a mosható szűrőt.

Ezek után (duális) intubálás, és készen is vagyunk.

Rakjon bele homokot, gyöngykavicsot, vagy földcsakrarezonanciaát copfos barátom, a Csikós Zsolti.

Kíváncsian várom a tapasztalataimat...