Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Szmogriadó, mi?

2009.01.09. 10:00 | Rocko- | 64 komment

Címkék: budapest demszky környezetvédelem szmog szmogriadó

Volt ugye ez a szmogriadós törvény, mely sokaknál kicsapta a biztosítékot.
Nálam is.
Az addig tiszta, hogy nem vehettem meg a kiszemelt autót, mert sárga matricás. Azaz nem teljesíti a környzetvédelmi előírásokat. A hatóság szerint.

Belülről nézve, budapestiként, viszont marhára másképp néz ki, mint ezt a nagyokos emberek mondták. Azóta akarva, akaratlanul is figyelem a rendszámokon a matricákat.
A megfigyeléseim szerint szinte elenyésző a sárga matricás autók száma. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kispénzűek kisajtolják magukból egy öreg autó árát, befizetik a kötelező sarcot, majd azt mondja a nagyfőnök: Józsikám, holnaptól te ezt itten márciusig nem használod. Én személy szerint eléggé fel lennék paprikázva, hiszen nem kevés pénzt adózunk le, az üzemanyag árának is ki tudja hány százaléka adó, és ezek után STOP. Gondolom Ti is idegesek lennétek ilyen szituban (Mellékesen megjegyezném: vidéken is akarnak hasonló rendeletet, nem csak Butapesten.) sőt, egy ombudsman véleményére is kíváncsi lennék. Nem szabadságjog korlátozása, de azért aggályos, hogy nem használhatod a saját tulajdonod. Barátom azt mondta: miért nem kapnak a sárgások kedvezményt, az állam bácsi beszállhatna az autók "zöldítésébe". Persze-persze, nincs pénz, a régi mese. Hogyne lenne pénz, csak ki kell venni a zsebből. Ja, az már nem fekszik nekik. Egyébként milyen kedvezményt kapnak azok az autók, amiknek nulla az emissziója? Gyanítom: semmilyet.

Egyeseket egyik napról a másikra tömegközlekedésre ítélnek, másokat csak esetenként.
Na de kérem, hol itt a logika? Hol a P+R? Hova rakja le az autóját, aki arra vetemedik, hogy tömegközlekedjen? Erre válaszoljon polgármester úr! Igen, maga! Maga, aki kiköltözött az általa igazgatott városból, maga aki csak PR eseményen száll fel az előkészített tömegközlekedésre.

Aztán ott vannak a piros rendszámosok. Mondjam, vagy tudjátok kik azok? Igen, a BKV buszok. Pont karácsony idején néztem a légszennyezettségi térképet, mit gondoltok, mit mutatott? Azt, hogy iszonyatosan piszkos a levegő. Az emberek otthon, alig van autós forgalom, de szennyezettség van. Tessék mondani, ez nem tűnt fel senkinek? Hogy az egyik legnagyobb szennyezettségi pontot például a Széna/Moszkva tér adja, a maga busz és Volán végállomásával? Az én tökömet szorongatják, ők vígan füstölnek orrba-szájba? És ne jöjjön nekem itt senki semmilyen arányossággal, menjen, magyarázza a belvárosiaknak, biztos örülnek majd: Látod kislányom, a buszon ötvenen ülnek, csak a fél tüdőd lesz rákos! Nem! Szerezzenek be környezetkímélő buszokat!


Nagyobb térképre váltás

Szóval nézem a rendszámokat, és azért arányaiban kevés a sárga matrica. Ellenben látni ellenpéldát is. (Bocs Lowtyo, Sabc!) Vajh mennyit szennyez egy SUV vagy 5 literes motor? Talán nem azt kéne kijelenteni kategórikusan, hogy öreg autó = környezetszennyzés, hanem egyedileg megvizsgálni, ki mennyit füstöt termel. Mert hát nagyon szépen hangzik az EURO-19-es szócska, de a dízel úgy füstöl, hogy csak na. Komolyan mondom, ment előttem egy dízel, lepadlózták, megindult, csak éppen akkora füstöt hagyott, hogy majdnem kapcsoltam egy nem létező ködlámpát. Neki szabad, nekem nem? Nem jogos, kicsit sem.

Ki fogja ellenőrízni ezt az egészet, hogy ki hajhat be, és ki nem? Állítólag a rendőrség. Ki látott utoljára intézkedő rendőrt? Nem rutinellenőrzésre gondolok, hanem amikor lát valami szabálytalanságot, és utána megy. És hogyan fogják tájékoztatni a lakosságot, az idetévedő embereket? Azt hiszem sehogy. Egyszerűen szmogriadó csak lesz, önmagától, a városvezetés tudni fogja, rajtuk kívül senki. Zónahatárban semmi figyelmeztetés, korlátozási napon semmi - legalább budapesti szintű - bejelentés.

Kíváncsi lennék a környezeti hatásokra is. Van ugye a pillangó-effektus, mely tökéletesen érvényesül forgalomban. Vizsgáljuk csak meg: nem csak az autók szennyezésének mértéke, hanem az utazás időtartama is sokat számít. Kíváncsi vagyok, mennyire terheli a környezetet a szervezetlenség. Az hogy nem a legrövidebb úton jutok haza, hanem a fél lakótelepet meg kell kerülnöm. Az, hogy piros hullámokat hoznak létre, egy adott útszakaszon lámpától lámpáig megyünk, míg a meleltte lévő, párhuzamos út folyamatosan halad.

Emlékezzünk: az autós közellenség. Ő tehet mindenről, a verőköltő bodobács kihalásáról, sőt, a dinoszauruszok is miatta haltak ki.
Ácsi! Emlékeim szerint az 1980-as évek közepe, vége felé elterjedt az autókon a katalizátor, a szűrővel rendelkező kipufogó már jóval előtte. Egy dohányoson milyen szűrő van? A Móricz Zsigmond körtéri gesztenyesütögetőn? A Vörösmarty téri lacipecsenyésen? A házakon? Na ugye, ezek mellett már nem is adnak akkora arányt a közlekedők, mégis őket teszik bűnőssé.
Prevencióról tetszettek hallani?
Valamint a légszennyezettségi értékekbe nem csak a CO2, CO számít bele, hanem a szálló por is. Ki, mikor látott utoljára utcaseprést? Mikor takarítják fel villamosok fékezései után keltekező homokdűnéket?
A nagyonsötétzöldekről se feledkezzünk meg. Ott vannak, ha egy út megépül, egyből rikácsolnak. Persze mélyen kussoltak, amikor fákat irtanak ki, miért nem pattognak, hogy parkosítsanak?

Mindent összevetve egy cseppet sem találom logikusnak és időszerűnek a rendelet bevezetését. Már megint az előbb cselekszünk, utána gondolkodunk elvet követik.




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (4,1/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://autofilia.blog.hu/api/trackback/id/tr60863262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Auto-InterCont 2009.01.09. 10:49:55

Ez úgy müködik, hogy majd, ha nagy lesz a népszerütlenség, menesztik a szakpolitikust, oszt jó napot!
Vegyetek széfet a kórházba, mert, ha nem lesz, nem kaptok müködési engedélyt! Vegyetek zöld plakettes autót, mert, ha nem lesz, nem kaptok behajtási engedélyt. A TEÁOR szám sem volt egy siker story.
Ez így müködik Magyarországon. Megtanulták, hogy mindent le lehet nyomni az emberek torkán és meg is teszik. Mi pedig pislogunk, mint hal a szatyorban és tárogatjuk a kezünket, hogy ezt is lenyeltük.

nullstring · http://www.bmwfanatics.hu 2009.01.09. 11:10:37

Az ilyen postokat csak azért tartom feleslegesnek, mert sok ember vérnyomását igen keményen feltolod (mint pl. az enyémet), de eredménye, hatása értelme nincs. Csak károsítjuk saját magunkat.
A kollégám tavaly vett egy bicajt, azóta nagy autó gyűlölő kritikusmasszos arc lett, aki naponta linkeli ezt a légszennyezettséget mutató térképet. Halálra idegesít.
Nincs mit tenni, megtűrt személyek vagyunk, ránk lehet fogni minden szart. Ráadásul egyre durvábban... Mert ugye mi öljük meg a bolygót, nem a gyárak.

Lowtyo 2009.01.09. 11:28:34

Ez egy igazán etikátlan lépés. Ugyanis nincs meg az infrastrukturális háttér hozzá. Ha megnézzük a térképet, képzeljük csak el, hogy valaki Pécsről Szentendrére utazna sárgamatricás autójával. Mit tud tenni? Én nem nagyon ismerem a pesti utakat, de valószínű, hogy be kellene kolbászolnom a tiltott területre. Amíg nincs normális elkerülő út BP körül, nincsenek P+R parkolók, ez egy mocskos húzás. Nekem egy benzintemetőm van, zöld plakettel. A Rocko által nézegetett Santana-nál 2-3x biztos több szennyezőanyagot ereget a levegőbe, mégis be fogok tudni hajtani vele. Akkor most ez hogy is van? Ha meglenne az előbb említett háttér hozzá (és csakis akkor) komolyan nem zavarna, ha kitiltanának, vagy más városokhoz hasonlóan irgalmatlan parkolódíjat kérnének, hogy behajthassak. Ez így csupán egy átgondolatlan, gennyes, amolyan "mutassunk valamit kifelé, hogy mi mennyire foglalkozunk a légszennyezettség csökkentésével" határozat. Nem ér szart sem, csak megint a csórókat szopatja.

korlat 2009.01.09. 11:28:45

"Egyeseket egyik napról a másikra tömegközlekedésre ítélnek"
Ez nagy mondat. Beállítod a tömegközlekedést egy amolyan büntetésnek. PEDIG AZ!!! Jók voltak azok a régi Ikarusok régen, de azért lassan lecserélhetnék őket (7,173E,233E stb) Az új Volvo-k is marhára csilli-villik, csak éppen nem bírják a Demszky Dakart... /darabja 50milla asszem/
amúgymeg szerintem arra gondolnak, hogy ez a legolcsóbb, számukra legegyszerűbb módja annak, hogy a forgalmat valamennyire csökkentsék...
mondjuk nyilván, mert valószínűleg pont telibeszarják a szennyezettséget:) gg hungary, gg...

korlat 2009.01.09. 11:32:17

@nullstring: de hát azért kenik a mi hajunkba a szart, mert úgy csinálsz mintha nem is érdekelne. Vagy hogy mondjam. Tessék felhúzni magad a gép előtt ülve a melóhelyen/otthon. Akkor is ha nem látja senki. Forralj bosszút. Traktorfelvonulást a Gellért térre, közben büfé: ingyen 2dl gázolaj gyerekeknek! stb.
faszom.
mennem kéne.
felhúztam magam.

feketenap · http://www.zoldszempont.hu 2009.01.09. 12:39:51

Na most biztos a halál faszára fogtok küldeni. Az alábbi kommentet nem az előttem szólóknak, vagy a szerzőnek üzenem. Csak hangosan gondolkodom egy vidéki kisvárosból, mellől.
Nekem az a véleményem, hogy ez az ország lassan csak Budapestből fog állni. Nincs más hír, csak ami a fővárosban történik. Méltatlanul.
Ki a faszt érdekel a korrupt és impotens BKV, a pimasz, süket fővárosi vezetés, vagy az hogy sárgamatricás korlátozást vezetnek be?
Ti választottatok 20 évre polgármestert, ti nem vonultok ki az utcára, ti nem pofozzátok föl a képviselőiteket, ti laktok egy beteg városban.
Mi pofáztok?
Az egész főváros szummázva egy nagy kalap szar társadalmi és morális értelemben.
Sajnálom, én innen 100 km-ről így látom. Pedig jártam egyetemre ott (is).
Bárcsak másként láthatnám.

prokee · http://blog.prokee.hu 2009.01.09. 12:42:54

"Beállítod a tömegközlekedést egy amolyan büntetésnek"

Jelen állapotában az is. Valamikor a 91-es évek közepén-végén kezdték erősen hanyagolni, azóta csak süllyed a színvonal.

Egyébként a szmogrendelet tipikusan magyar megoldás, szigorítunk, tiltunk anélkül, hogy előzetesen létrehoztunk volna alternatívákat.

Kifordított kacagány 2009.01.09. 13:02:08

jóreggelt, látom kezdesz ébredezni. ettől aztán majd szépen, lassan szert teszel a megfelelő mennyiségű cinizmusra, hogy észrevedd, mennyire igazunk volt, mikor azt mondtuk neked, hogy tegyél az egészre nagyívben és ha így nem megy, akkor amúgy old meg ezeket problémákat, mert nem a te sárga matricás autódnál kezdődnek a bajok és mellesleg nem is a te dolgod rá orvosságot találni.
persze valamikor mi is mind a naivitás bástyái és az igazság és becsület élharcosai voltunk, csak aztán közben szembesültünk olyan dolgokkal, amikkel most te is.

feketenap · www.feketenap.blog.hu 2009.01.09. 12:39:51
ja, igazad lehet. csak tudod ez úgy működik, hogy könyebb megsértődni, mint elismerni valamit és igen, tény az is, hogy egy fecske ott sem csinál nyarat(pláne, ha megdöglik a szmogtól). amíg ott majd mindenki el nem ismeri, hogy élhetetlen a környezete, addig úgysem emeli fel a seggét, hogy tegyen is valamit ellene. ez amúgy érvényes egész országunk egyéb dolgaira is.
hogy mást ne mondjak, nekem is csak itt jár a szám, ahelyett, hogy megpróbálnék tenni valamit, ami legalább esélyt adna megváltoztatni a nekem nem tetsző dolgokat.

feketenap · http://www.zoldszempont.hu 2009.01.09. 13:09:27

Megkövetem magam, két okból.
1. Ez egy autós blog, nem politikai.
2. Könnyű messziről pofázni, úgy hoy nem élem át az ottani dolgokat. Az én lakóhelyemen a leginkább dühítő dolog, hogy hangos a szelektív hulladékgyűjtő autó vasárnap reggel. :-)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.01.09. 13:15:24

Aztán majd az lesz, hogy plusz 3000 forintért zöld plakettet kap az összes srága matricás autó, a rendőr meg döntse el az út szélén a motorszám alapján, hogy alma vagy körte..

29 Palms 2009.01.09. 13:28:44

Rocko, az eddigi autofíliás életműved egyetlen jól meghatározható irányba mutat. "Hogyan jut el egy Audi-fan az újszerű Suzuki Swift megvásárlásáig." :)

Maybe_ · http://maybe130.blogspot.com/ 2009.01.09. 13:30:28

@scheerti:
Pontosan. Aztán ez szépen eljut a közlekedési felügyelet füléig, és megint kint áll majd egy csomó kápéemes kamion, és szopatják a régiautósokat, jobban mint valaha...

rognork 2009.01.09. 13:40:39

Azért ez nem ilyen egyszerű:

1. eddig is volt szennyezés, de most kezdik komolyan venni a szálló port, ami nem azonos a villamsok fékezéséből származó porral. Ebben főleg korom van, ami olyan apró szemcse, hogy nem ülepszik le, csak a tüdődben megtapadva. Ezt a dízel motorok gyártják kőkeményen.Ha a szemcse ráadásul tüske alakzatú, az egyben kurvára rákkeltő is (mint ahogy az azbesztet is a szemcse alakja teszi veszélyessé, nem az anyaga).
2. A katalizátoros korszak és az ólmozatlan benzin előtt volt egy elég komoly hátulütője a benzinnek: tele volt kénnel (orosz eredetű kőolaj). Ebből kibebaszott sok kén-dioxid keletkezett (amely másrész a magas kéntartalmú barnaszénből is). A katalizátorok bevezetésével muszáj volt kénteleníteni az olajat, mivel az szétbassza a katalizátorok nemesfém töltetét, így egyszerre két legyet sikerült agyoncsapni: megszűnt a kén-dioxid fő forrása (közlekedés szempontjából) valamint lecsökkent a nitrogén-oxidok jelenléte is a red-ox katalizátorokkal. Illetve a harmadik légy a szén-monoxid és az (égés köztitermék) aldehid eltűnése. Szerencsére a katalizátorok az ólmot sem szeretik, ezért (is) kellett búcsút mondani az adaléknak.

Ebben az időszakban a NOx és a SO2 jelentette a fő veszélyforrást, mivel mindkettő erős oxidálószer, mérgező gáz. A NOx-ot a dízelek (a magas égési hőmérséklet miatt) a CO-t a benzinesek (az elégtelen égés miatt) termelték, a SO2-t mindkettő.

3. A kéntelenítés, ólommentes benzin, és katalizátoros korszak után végre sikerült ezeket megszüntetni. Viszont újabb korszak köszöntött be, a szálló poré. A dízel technológia fejlődésével ez egyre komolyabb hátrány. Gyakorlatilag nem látsz az utakon olyan dízelt, ami nem kormol, ha gyorsításra kerül a sor. A szűrők még kevéssé elterjedtek, főleg az a fajta technológia, amit valamelyik teherautó gyártó használ, ami adalékkal csökkenti a károsanyag-kibocsátást. Amíg a gázolaj ráadásul sokkal olcsóbb is volt, hatalmas arányban jelentek meg az akkor még jóval kevésbé korszerű dízelek, főleg az alacsonyabb fogyasztás miatt. Ezekről nem kell mesélni, hogy mennyire okádják a kormot, mindenki látott már kettes golfot, dízel mercit gyorsulni, nem beszélve Józsi bá 2,4 szívódé brigád Transitjáról. Ennek isszuk most a levét. És ez ellen akar fellépni, meglehetősen fasz módon a budapesti önkormányzat.

Mint ahogy eddig minden, a város szennyezettségét, vagy zsúfoltságát csökkentő terve egy óriási fospumpa volt, a dugódíjtól a behajtási engedéllyel bevédett belvárosig.

Ahogy én tudom, szmogriadó esetén újra bevezetnék a páros nap - páros rendszám megoldást, valamint korlátoznák a sárga címkés és a dízelüzemű autók közlekedését. Persze a belvárosban élő nép eléggé rossz néven venné, ha a szomszéd kisbót nem kapná meg a következő szállítmány piros multit meg a kiskörtét, dehát a szállítók nem fognak villamossal behatolni a lezárt negyedbe némi aprópénzért.

Nekem benzines, katalizátoros autóm van, és igen, én is szopnék, bár inkább kikerülném a jelölt területet, ha tudom. És igen, nekem is kéne vennem egy páros rendszámú gépet is, ha arra akad dolgom. Mindazonáltal a kezdeményezés szvsz pozitív, mert végre felismerték, hogy a szálló por igenis odabasz, még ha nem is volt rá értelemes határérték eddig. Az sajnos más tészta, hogy ezek az ingyenélő barmok ilyen formában akarj(t)ák bevezetni.

Carl Lazlo, Esq. 2009.01.09. 13:43:47

I. Mintegy mellékesen megjegyezném, hogy az EURO normák a CO2 kibocsátást nem szabályozzák.

II. A sárga matricát tudomásom szerint az EURO-2-nél rosszabb besorolással rendelkező autók kapják (1995-előtti autók). Bár nagyon sokat nem nézek ki a rendőrökből, de az csak meg tudják állapítani, hogy mikor gyártották az autót.

III. A Széna/Moszkva tér amellett, hogy buszvégállomás, Buda egyik legnagyobb forgalmú csomópontja. Lehet, hogy ebben nagyon rossz adatban az autósok is benne vannak?

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.01.09. 14:20:57

@Maybe_:

Kpm-es kamion a belvárosban? Ugyan!

boibo 2009.01.09. 14:21:35

Az én kocsim nem olyan vén, hogy ne felelne meg az emissziós követelményeknek, viszont többet fogyaszt, mint uebből a típusból egy vadiúj -> mégis csak jobban szennyezem a környezetet.
Mivel felelős, környezettudatos földlakó vagyok, van is emiatt némi lelkiismeretfurdalásom. DE!:
- látom, mit okádnak ki magukból a buszok. Ha minden egyes utas külön autóval jönne-menne, az sem jelentene nagyobb környezeti terhelést.
- járnék én bicajjal dolgozni, járok is, mikor olyan az idő, de ma reggel pl -16 fok volt... :-(
- leginkább futva szeretnék dolgozni járni, de ahhoz szükségeltetne némi zuhanyzási-átöltözési lehetőség a munkahelyemen. Nincs. Nem csak itt, szerintem a magyarországi cégek elenyésző százaléka van felkészülve ilyen igényekre - de ez meg már megint politika.

Akkor mi marad?
Ha mértékkel is, de minden áldott nap légszennyezek én is.
:-(((

Kifordított kacagány 2009.01.09. 15:02:49

feketenap · www.feketenap.blog.hu 2009.01.09. 13:09:27
elég nehéz manapság bármilyen témában a politika mellőzésével megszólalni, mivel sajnos a politika mindenbe beleszól. sokszor olyanokba is, amibe nem kellene és sajnos a valóság az, hogy onnantól kezdve, hogy hol és milyen kiságyat vegyek a gyereknek, azon keresztül, hogy Rocko miért nem tud autót venni, egész odáig, hogy mennyibe kerül és milyen a zsemle, mindenhol politikai falakba ütközünk akár akarjuk, akár nem és sem az érvényes jogszabályok, sem az anyagi lehetőségünk nem teszik lehetővé, hogy olyan szabadsággal éljünk, hogy ne kelljen ezekről tudomást vennünk.
ez a post pedig egy autózni vágyó ember politikával kapcsolatos sirámairól szól, így elég nehéz elkerülni, hogy politika nélkül szólaljunk meg a témában. szerintem.
a második pontban igazad van, nem árt átélni a dolgokat, mielőtt elítéljük őket, de azért ha elítélni nem is, megítélni szerintem szabad.

rognork 2009.01.09. 13:40:39
mindig irigyeltem azokat, akik képesek az alapoktól kifejteni az álláspontjukat:) ehhez nekem se türelmem se tehetségem nem szokott lenni.:(
a kezdeményezés pozitív voltával viszont nem feltétlen értek egyet. ez olyan, mintha valamit az autódon mókolnál. elromlik valami és nem javítod ki, hanem kitalálsz valami okosat, ami igaz, hogy nem jó, sőt hosszú távon egyenesen rossz és beledöglik a járgány, de pillanatnyilag elhiteti, hogy működik a gép. aztán persze eladod az egészet valami baleknak. pl egy fűrészporos zajcsillapítással, vagy hasonlóval. csak én látom így a hasonlóságot a két dolog között?

Carl Lazlo, Esq. 2009.01.09. 13:43:47
azt mondják, hogy a hagyományos benzinüzemű és diesel autók kapnak sárga matricát. a katalizátoros nem hagyományos. szerintem. aztán lehet, hogy rosszul tudom.

boibo 2009.01.09. 14:21:35
lám, aki nem akar szennyezni, az is kénytelen. akkor talán lehet, hogy nem a sárga matrica a bűnös? micsoda eretnek gondolat
persze most itt annak kellene jönni, hogy én sem akarok szennyezni, de a körülmények rákényszerítenek, de nem, én azért szennyezek, mert nekem így kényelmes. igaz, közben van itt az udvarban annyi zöld felület, hogy talán ez ellensúlyozza hálátlanságomat a természet felé. gondolom ha a pirelli szerint ez a megoldás jó ötlet, akkor én is gondolkodhatom így:)

arthur877 2009.01.09. 15:09:16

Az a baj, hogy a nejemmel egyforma motoru autónk van, de amíg az enyémben szabályzott katalizátoros 3 utas a cucc, addig az övében csak a szabályzatlan 2 utas van, így ha valamiért be szeretnénk menni mondjuk a felvonulási térre parkolni egy állatkert látogatás miatt, akkor már csak az enyémmel mehetnénk...?
És akinek nincs két kocsija, az rohadjon a BKV-n a 3 gyerekével babakocsitól együtt???

Sabc 2009.01.09. 16:54:39

@Carl Lazlo, Esq.: Szabályozott kataliozátoros autók kapnak zöld matricát.
Na most nekem volt egy 1985-ös BMW 535i-m, ami ilyen volt. Gyárilag. Zöld matricája volt. Jogosan. Szóval nem olyna egszerű évjárat alapján korlátozni.
Különbenis dögöljenek meg jól.

loláb 2009.01.09. 16:57:20

Szerencsére az én rendszeres működési területemet nem érint a korlátozás, mivel II. kerben lakom, III-ban dolgozom, a kékkel jelzett szakaszon az elmúlt 2 hónapban háromszor jártam. Ugyhogy megvehetem nyáron a kinézett 86-os suzuki samurai-t téli autónak. (Ha véletlenül a jelzett területen lesz dolgom, akkor majd megyek az astrával, ami szerencsére zöld plakettes.)

Viszont majd figyelek arra, hogy a jelenlegi páros rendszám mellé páratlant vegyek. Úgyhogy részemről a főpolgármester, a zöldek, mindenki bekaphatja.

(Mondjuk halkan jegyzem meg, ha érintene is leszarnám: titeket mikor igazoltattak utoljára Budapesten nappal? Engem még sose. Max. nem autóznék éjszaka...)

rognork 2009.01.09. 21:09:32

@Kifordított kacagány:

életem leghosszabb komenntje, úgyogy becsüld meg! esetleg prokee el is teheti, keretezve.

a kezdeményezés egyetlen pozitív voltát abban látom, hogy végre eljutott a sok farok agyáig, hogy a szálló por MEGBASZ! persze a szokásos értelmi képességeiket vetik be a több területen, ezt fejtettem ki alább, tehát nem gányolásra gondolok. ezek tényleg ilyen ostobák, az tuti, vagy geci okosak. de tényleg.

Rocko- 2009.01.09. 21:28:05

gyors kiegészítés, kijavítanám magamat. ma jöttem hazafelé, 2*1 sávos út, enyémen villamospálya is van. villamos megáll, megálló, utasok szállnak le, előtte lámpa, tudom, utána nem sokkal kanyarodik majd balra, az öreg indiánok szerint balra kanyarodó villamos előzni nem egy életbiztosítás. természetesen záróvonal és előzni tilos tábla is van. én álltam, mögöttem BMW xakrámi tulaja is várt, gondolom ő is hallotta az indián mondást. de mögöttünk 2-3-mal nem hallotta a passatos, ő végigelőzte a sort, villamsot. keresztező kisutcából rendőr kanyarodott volna ki, villogó fel, utána ment. amikor kanyarodtam, akkorl áttam, h már igazoltatják. helyeseltem.

Auto-InterCont 2009.01.09. 10:49:55
"Ez úgy müködik, hogy majd, ha nagy lesz a népszerütlenség, menesztik a szakpolitikust, oszt jó napot!"
és minden marad a régiben...
"A TEÁOR szám sem volt egy siker story."
hm? :)
"Megtanulták, hogy mindent le lehet nyomni az emberek torkán és meg is teszik."
igen, sajnos. de mint ha külön extra kategória lenen ebben az autós, h azt úgy szivatják, ahol érik.

nullstring 2009.01.09. 11:10:37
"Az ilyen postokat csak azért tartom feleslegesnek, mert sok ember vérnyomását igen keményen feltolod (mint pl. az enyémet"
hát nagyon remélem, h értő fülekhez eljut a nemtetszés, és gondolom nem vagyok ezzel a véleménnyel egyedül. sok nem tetszés = nagy nyomás.
"A kollégám tavaly vett egy bicajt, azóta nagy autó gyűlölő kritikusmasszos arc lett, aki naponta linkeli ezt a légszennyezettséget mutató térképet. Halálra idegesít."
túlzottan biciklis témába nem mennék bele, de kérdezd már meg, h neki miért jó, h erőltetett testedzést végez ilyen levegőben? h utána tudjon fröcskölődni?
"Mert ugye mi öljük meg a bolygót, nem a gyárak."
hohó, azért egy gyár jóval jobban szennyez. és nem csinál belőle etikai problémát.

Lowtyo 2009.01.09. 11:28:34
"Én nem nagyon ismerem a pesti utakat, de valószínű, hogy be kellene kolbászolnom a tiltott területre."
itt a baj. megépült az M0, el tudod kerülni. csak rohadtul nincs, és gondolom nem is lesz tájékoztatás róla.

korlat 2009.01.09. 11:28:45
"Beállítod a tömegközlekedést egy amolyan büntetésnek."
mert az. tételesen tudnám igazolni.
"Jók voltak azok a régi Ikarusok régen"
strabapíró igásló. de veszettül környezetszennyez.
"amúgymeg szerintem arra gondolnak, hogy ez a legolcsóbb, számukra legegyszerűbb módja annak, hogy a forgalmat valamennyire csökkentsék..."
de nem a forgalmat kell csökkenteni! a környezetszennyezést.

feketenap · www.feketenap.blog.hu 2009.01.09. 12:39:51
"Az alábbi kommentet nem az előttem szólóknak, vagy a szerzőnek üzenem. Csak hangosan gondolkodom egy vidéki kisvárosból, mellől."
dehogyis! mind a kettőnknek egy a nézőpontja: a sajátjáé! :)))
"Nekem az a véleményem, hogy ez az ország lassan csak Budapestből fog állni. Nincs más hír, csak ami a fővárosban történik. Méltatlanul."
ez jogos, illene mással is folgalkozni, nem csak a fenti marhaságokkal. ha jól tudom pont pár napja volt jóval határérék fölötti a légszennyezettség, nem is tudom hol, talán miskolcon.
szóval nem tartom lehetetlennek, h ez országosan kiterjedő marhaság lesz, a budapesti ennek csak az előfutára.
"Ti választottatok 20 évre polgármestert"
na erre viszont reagálnék: amióta szavazhatok, nem voksoltam sose a jelenlegi vezérkarra. mégis kénytelen vagyok az "áldásos munkájokat" élvezni. kaphatnék másik polgármestert?
"ti nem pofozzátok föl a képviselőiteket"
hát sajnos itthon nem tartoznak felelősséggel semmiért. sajnos.
"ti nem vonultok ki az utcára"
az a baj, h a politikai egyet nem értést ilyen jellegű véleménnyilvánítással egészen másnak nézi, mint aminek kéne. csőcselékezik, akinek nem ugyanez a véleménye. mindezek mellett nem vagyok híve az ilyesféle vélemménnynilvánitásnak, sé láthatóan nem hatásos. de politika off.

Kifordított kacagány 2009.01.09. 13:02:08
"lassan szert teszel a megfelelő mennyiségű cinizmusra, hogy észrevedd, mennyire igazunk volt, mikor azt mondtuk neked, hogy tegyél az egészre nagyívben"
itt az a baj, h képes vagyok morális kérdést csinálni ebből, ahelyett, h annyira érdekelne engem ez, mint őket. semennyire.

feketenap · www.feketenap.blog.hu 2009.01.09. 13:09:27
"hangos a szelektív hulladékgyűjtő autó vasárnap reggel. :-)"
nem tudom, hogyan csinálják, de mindg akkor kell az üvegeket. csak egyszer vitték máskor: január elsején.

scheerti · scheerti.blog.hu 2009.01.09. 13:15:24
vagy szomszéd Józsi gyártja nagyüzemben.

29 Palms 2009.01.09. 13:28:44
ohh kössz, most is van tervben négy karika, meglássuk mi lesz. de tudom mi nem: négykerekű suzuki. erre a fejemet merem tenni.

rognork 2009.01.09. 13:40:39
1. "de most kezdik komolyan venni a szálló port"
tényleg?
"azonos a villamsok fékezéséből származó porral. Ebben főleg korom van, ami olyan apró szemcse, hogy nem ülepszik le, csak a tüdődben megtapadva."
a korom, és a fékezőhomok más. de ne mondd, h vígan álltál volna itt: www.youtube.com/watch?v=Lr42MqOaFm4
2. "A katalizátoros korszak és az ólmozatlan benzin előtt volt egy elég komoly hátulütője a benzinnek: tele volt kénnel"
tehát szűrjünk meg most olyat, ami nem is kerül az autóba...
3. "És ez ellen akar fellépni, meglehetősen fasz módon a budapesti önkormányzat."
na, ebben egyetértünk. és emiatt szar a szabályzás, minden öreg autóra kimondja, hogy nyugodjék békében, holott talán nem lép annyira túl a határértéket, mint más.

"Ahogy én tudom, szmogriadó esetén újra bevezetnék a páros nap - páros rendszám megoldást"
igen, így van. amit pont letoj majd az, akinek két rendszáma van.
"Persze a belvárosban élő nép eléggé rossz néven venné, ha a szomszéd kisbót nem kapná meg a következő szállítmány piros multit meg a kiskörtét"
hát őőőő, versenyhelyzet van, majd megveszik a ződmatricás dinnyéstől. az meg a másik, h gondolkodni kell. és erősen ellenezni azt az elvet, h ha egy napra bezár a bolt akkor éhenhalunk. gondolom nem kell ecsetelnem az ünnepek előtti tesco/cora/stb rohamról. 1-2-3 napos ünnep jön, nem világvége!

"bár inkább kikerülném a jelölt területet, ha tudom."
megtehetném én is. de ez olyan elv, h marika néni berúgja a szart a szőnyeg alá, márpedig itt akkoris rend lesz! felkiáltással. nem hiszem, h bármivel is jobb lenne a helyzet, ha a környezetszennyezés helyét megváltoztatjuk, nem pedig magát az okot szüntetjük meg.
"Mindazonáltal a kezdeményezés szvsz pozitív, mert végre felismerték, hogy a szálló por igenis odabasz, még ha nem is volt rá értelemes határérték eddig."
jó, vegyék észre. tudatosítsák. tegyenek ellene. DE NE ÍGY! ez egy látszat pótcselekvés.

Carl Lazlo, Esq. 2009.01.09. 13:43:47
I. CO. bocs.

II. léteznek 95 előtti autók is zölddel.
"de az csak meg tudják állapítani, hogy mikor gyártották az autót."
forgalmiból kb.

III. és odajárnak büdösíteni? vagy hogy van az, h máshol, ahol szintén sok autó van, de kevés busz, ott kisebb a szennyezettség? v csak és kizárólag környezetszennyező autók járnak arra?

Kifordított kacagány 2009.01.09. 15:02:49
"ez a post pedig egy autózni vágyó ember politikával kapcsolatos sirámairól szól"
több. :)

arthur877 2009.01.09. 15:09:16
"akkor már csak az enyémmel mehetnénk...?"
talán ketten elfértek egy kocsiban, h azonos a kiindulási pont és a célpont.
de lényegében igen, ha nekik nem tetszik az egyik kocsi, akkor nem vihetitek be.

loláb 2009.01.09. 16:57:20
"Viszont majd figyelek arra, hogy a jelenlegi páros rendszám mellé páratlant vegyek"
talán egyszerűbb páratlant kérni, ha kérsz új rendszámot. :) vicces lesz L kezdetű rendszám egy 86-os autón.
"titeket mikor igazoltattak utoljára Budapesten nappal?"
eddig kb. 4* igazoltattak, 4 éves jogsihoz. egyszer 7-es úton, nappal.
egyszer éjszaka, esküvőről vittem haza egy kocsit, fóliázva, hangos kipufogóval. rendőr nem értette, h miért szórakozok, volt nálam két forgalmi, két kulcs. kerestem, h most melyik jó. :) megkérdezte, h mikro ittam utoljára alkoholt. kiröhögtem, és mondtam, h szilveszterkor (augusztusban játszódik a sztori)
mikor volt nappal ÉS budapesten igazoltatás? kb. 3,5 éve, de akkor 2 egymást követő napon. :)
"És akinek nincs két kocsija, az rohadjon a BKV-n a 3 gyerekével babakocsitól együtt???"
egyértelműen. mert szerintk az jó.

Lowtyo 2009.01.09. 21:36:24

rocko: előbb megyek be sárga matricás autóval a a belvárosba, mint hogy felkolbászoljak az m0-ra
annyit szoptam már ott, mint kelemen anna egész életébe, ezért hát újévi fogadalomkén megfogadtam, hogy kerülöm
de amúgy meg hogy jutok az m6-ról szentendrére az M0-n?

crix 2009.01.09. 21:43:54

kérdés:
1.0 Mini Morris vagy 4.2-es TD mindenes audi Q7?
szerintem egy egész cseppel mindenből több mocskot okád ki a modern két tonnás irdatlanul túlmotorizált konzumidióta tank, mint a minimalista öreg kisgokart.
Alapvetően rühellem a SUV kategóriát és társait, mert iszonyatos erőforráspocséklás, mind alapanyag, mind üzemanyag téren.
Egyszerű megoldás: regadó eltöröl, súly/ teljesítményadó felskáláz: kis autó kis fogyasztással: kis adó. Kéttonás suv irdatlan motorral, irdatlan adó.

Rocko- 2009.01.09. 22:40:25

Lowtyo 2009.01.09. 21:36:24
persze, ez is benne van, szopóág lutri az egész, onnan indul, h kamionokat fel kell rakni vonatra, és azzal kerülgessék a várost, ne úton.
mert egy iszonyat nagy lutri az egész.
"de amúgy meg hogy jutok az m6-ról szentendrére az M0-n?"
m6-on végig mész, ott van egy tábla, h M5 felé (vigyázz ,ez visz a nullásra, múltkor én is elrontottam), és az megkerülve a várost elvisz a 11-es útra.
roads.extra.hu/road_plans/m0_m3_11_2008.jpg valahogy így.
még pontosabban így: roads.extra.hu/road_plans/m0_200809.jpg de ugye vedd hozzá a dátumot is, egy részét már átadták.

crix · c.wade.hu 2009.01.09. 21:43:54
igen, erről van szó. az egyik nagyon szennyez a másik nem, mégis a kisebbet kiáltják ki szennyezőnek.
"Egyszerű megoldás: regadó eltöröl, súly/ teljesítményadó felskáláz: kis autó kis fogyasztással: kis adó. Kéttonás suv irdatlan motorral, irdatlan adó."
:DDD
ez úgy néz ki: autó = sok adó, rántsunk le róla minden bőrt.

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2009.01.09. 23:06:14

Szép.

Nem olvastam teljesen végig, de úgy érzem beleböfögnék kicsit - és megpróbálnám szakmai szemmel megközelíteni a kérdést hőzöngés helyett. Meg lehet sértődni, de inkább gondolkozni kellene. Az a város, és az ország is sokszor szívott már amiatt, hogy szaktechnikai dolgokban a hozzá nem értő tömeg nyomás alapján születtek döntések.

Itt is alapvetően infrastrukturális, és várostervezési probléma áll a középpontban, és a helyes megítélés némi történelmi hátteret is igényel.

Onnan indulunk, hogy a magyar alapvető infrastruktúra (út, vasút, városfejlesztés) alapjait az 1800-1900-as években kiépült monarchikus rendszer adja.

Ez röviden annyi, hogy Budapestnek korántsem volt ennyire központi szerepe. Az elcsatolt nagyvárosok miatt azonban minden oda terhelődött, hiszen a "körútvonalak" a határokon kívülre kerültek.
(Hogyan jutsz el vonattal Pécsről Miskolcra, vagy Szegedre?)
A 21. századi autópálya építések a már meglévő nyomvonalakat követték, így esett, hogy a közúti forgalmat is a főváros kapta, és mivel e miatt az lett a központ, nyilván a munkaerő - és a lakosság is - oda áramolt. Sokan lettek.

Egy település terjeszkedését pedig általában a keresztező fő útvonalak határozzák meg. Itt sugár alakról beszélünk, de a kereskedelem mindig a magban van, ezért oda áramlik dolgozni a nép, a külső ipari területek a terjeszkedéssel belterületté válnak.

Itt jött be a hibás várostervezés, mert talán ha a jól bevált római raszteres településszerkezetre törekedtek volna, akkor blokkosodhatott volna a város, homogénebb elosztással. De a szakmák is egy adott igényre adott válaszok...ki hallott akkoriban várostervezésről?

Megannyi európai középkori magra épülő nagyváros küzd különben ezzel a problémával - mert azok épültek sugár és körutakkal.

Ez az egyik része (röviden).

A másik a magyar társadalom fejlődése...a 80-as évek végén nagyon megindult a gulyáslé, és a rendszerváltás utáni ifjú vadkapitalizmus tovább lendítette az ügyet. Értsd: boldog, boldogtalan autót vett. A klasszikus demokráciák ezt az utat azonban mintegy 80-100 év alatt járták be, így volt ideje kiformálódni olyan viselkedésformáknak, amik enyhíthetik a városok problémáit. (közös munkába járás, tömegközlekedési kultúra, kultúra - mert azért hányadék a busz, mert lelakják, és az nem pénzkérdés!)

...és akkor jöttek az előírások, és ebben a gyönyörű helyzetben most lépni kell. Emberek, ha valahogy nem zárják ki a szennyező kocsikat, és a forgalmat, akkor ott feszt szmogriadó lesz és azét kell majd leállni a városnak. Nem korlátozottan közlekedni, LEÁLLNI! Lázadni meg lehet, de ti fogtok szilikózisban megdögleni...

Vagy lehetne néha MÁSKÉPP gondolkozni, ne úgy hogy mi fáj, hanem hogy hogyan tehetnék hogy jobb legyen.

Komolyan, néha szégyenlem magam, miattatok nép...

Ui.: Pécsen megtiltották a belvárosban a dohányzást! Respect.

Bazdmeg, ha ezt a népet próbálná meg átvezetni a kettévált tengeren, tutira belefulladna a nagyja, mert ők nem arra akarnak menni!

üdv:)

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2009.01.09. 23:09:56

Ja, Lowtyo!

Hülye vagy ha BP-n keresztül akarnál Szentendrére eljutni. Gyönyörűen kerülhető, nagyon szép helyeken visz az út, rövidebb, gyorsabb.

Nézegessélttérképet, 2 verzió is van annyit mondok:

1 - Szfehérvár
2 - Érd

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2009.01.09. 23:11:34

@Sanyi.: ...és felesleges politikai színt adni neki, ezzel az atya Úristen is magához nyúlna.

Rocko- 2009.01.10. 00:31:59

Sanyi. 2009.01.09. 23:06:14
"Hogyan jutsz el vonattal Pécsről Miskolcra, vagy Szegedre?"
budapesten át. :)
"Emberek, ha valahogy nem zárják ki a szennyező kocsikat, és a forgalmat, akkor ott feszt szmogriadó lesz és azét kell majd leállni a városnak."
de épp ezaz, h nem zárják ki. :) valamit tesznek, de a szennyezés nem fog ettől megszűnni, csak némileg mérséklődik.

Sanyi. 2009.01.09. 23:09:56
"Hülye vagy ha BP-n keresztül akarnál Szentendrére eljutni. Gyönyörűen kerülhető, nagyon szép helyeken visz az út, rövidebb, gyorsabb.

Nézegessélttérképet, 2 verzió is van annyit mondok:"
a harmadik: elmész a város határába. majd megfordulsz. és felfedezed a saját városod. meg fogsz lepődni. :)

arthur877 2009.01.10. 09:04:03

"talán ketten elfértek egy kocsiban, h azonos a kiindulási pont és a célpont.
de lényegében igen, ha nekik nem tetszik az egyik kocsi, akkor nem vihetitek be"
Szted azért van két autónk, mert gazdagok vagyunk? NEM, csak ketten két külön időpontban járunk pesten a nejemmel, és a tömegközlekedéshez képest napi szinten több mint 1.000-Ft-al olcsóbb, és oda-vissza kb 3 órával rövidebb így a munkába járás személyenként!
(lehet, hogy mégis "vastag" vagyok, mert kiköltöztem agromenációs övezetbe lakni?)

A 6-os útról a rakparton keresztűl elérheted szabályosan is Szentedrét, de a tőle 300 méterre lévő zárkirályhoz nem ugorhatsz be kulcsot csináltatni az autódhoz!

Lowtyo 2009.01.10. 10:13:23

rakparton ér autózni?

sanyi: ezért pofázom már évek óta, hogy az m0 az nem körgyűrű, hanem egy vicc
mivel az összes autópálya BP-re fut be, ennek az útnak legalább 2X3 sávosnak kellene lennie de inkább 2x4-nem, leállósávval, pihenőkkel... ez így szar, semmit sem ér
aki ki akarja kerülni pestet, rohadt nagyot szív rajta

rocko: azt a szakaszt, amit bejelöltél kb. annyi idő végigautózni, mint a Pécs-BP távot
ez ugye most vicc volt :)

hogykelltörölni 2009.01.10. 13:53:41

@arthur877: Úgy hozzávetőlegesen honnan kell bejárni dolgozni? Csak az írt differencia miatt kérdezem. 1.5óra alatt kint van a vonat Szolnokon/Győrben. Az autóba pedig nem csak benzint kell venni, sőt! Aki egyedül jár be nem túl messziről jobb autóval annak egyszer kiszámoltam, hogy az út a számolt benzinpénz akár 4-szeresébe is kerülhet (parkolást és garázst nem számolva). A napi több mint 1000 = havi 30000 megtakarítás is meredek. 500km-es kell?! XD
www.mav-start.hu/utazas/berlet.php?mid=146817ec16aaec&chapter=1

Rocko- 2009.01.10. 15:11:44

arthur877 2009.01.10. 09:04:03
ja vagy úgy, napi jelleggel. csak az állatkerti látogatás miatt gondoltam, h nem munka.

Lowtyo 2009.01.10. 10:13:23
az nem lesz benne a lezárt zónában, ott szabad. bér semmi értelme így. pukizhatsz, de csak balra.
"rocko: azt a szakaszt, amit bejelöltél kb. annyi idő végigautózni, mint a Pécs-BP távot"
mármint körbe? a belső területet? nem, kevesebb, még időben is.
vagy nem tudom mrie gondolsz. :)

rognork 2009.01.10. 15:35:28

@Rocko-:

1: a fékező homoktól valszeg nem kapsz tüdőrákot/szilikózist
2: nem igazán értem, mi a gond ezzel

hát őőőő, versenyhelyzet van, majd megveszik a ződmatricás dinnyéstől >
itt nem értetted a tragikomédiát

Ammyit szerettem volna közölni, hogy eddig tudtak a szálló porról, de mivel nem volt semmiféle határérték, vagy vmi nevetségesen magas volt, ez nem volt probléma. Mostmár végre eljutott ez a sok fasz addig, hogy valamit mozdulnak. A tragikus ebben az, hogy hogyan.

Amúgy meg vedd meg a kiválasztottat, a bejelölt területre amúgy sem érdemes bemenni autóval, vagy vegyél mellé egy legalább 2-es kategóriájó stftet (vagy kérd el mutertól) ha arra van dolgod.

Rocko- 2009.01.10. 17:46:27

1) lehet nem. de nem hiszem, h jót tenne.
2) csak annyi, h logikátlan. :)

"itt nem értetted a tragikomédiát"
akkor egyre gondoltunk. :)

"A tragikus ebben az, hogy hogyan."
igen.

"Amúgy meg vedd meg a kiválasztottat, a bejelölt területre amúgy sem érdemes bemenni autóval, vagy vegyél mellé egy legalább 2-es kategóriájó stftet (vagy kérd el mutertól) ha arra van dolgod."
most már zöld lesz. és pont ez a lényeg, h saját kocsit akarok, nem anyámra támaszkodni.

Kifordított kacagány 2009.01.10. 18:50:56

rognork 2009.01.09. 21:09:32
oké, megbecsülöm:)
azért tartom gányolásnak, mert valójában nagyon úgy néz ki, hogy tisztában vannak a dologgal, de szándékosan rosszat tesznek, mert így népszerűek maradhatnak. mert ugye mi is történik? nyilvánvalóvá vált, hogy gond van a közlekedéssel, az azzal járó szennyezéssel. mi lenne a megoldás? az úthálózat fejlesztése. lehet? nem, mert beleölték a pénzt egy teljesen felesleges, ám de sok lopkodást biztosító metróépítésbe. nem tudom, van-e itt valaki, aki úgy gondolja, hogy az egy szükséges beruházás? mert esetleg ha valakit érdekel arról is kifejtem a véleményem. de ne kanyarodjunk el, térjünk vissza a lehetséges megoldásokra. útfejlesztés nem lesz, büdös van, kell valamit tenni. világos, hogy ha minimális mértékben csökkentik a forgalmat, az kevés. komoly lépésekre lenne szükség, de a népszerűség már így is ingatag lábakon áll. mi lenne, ha elismernék, hogy nagyrészt a megnövekedett számú diesel autók tehetnek a porterhelésről és őket tiltanák ki? lincshangulat és rövid időn belül el lennének hajtva melegebb éghajlatra. mi lenne, ha nem diszkriminálnának és a területen áthaladók számát csökkentenék a felére?(ha jól tudom ilyenre is van példa a világban) lincshangulat és rövid úton elküldenék őket a fenébe. de mi lenne, ha úgy tennének, mintha intézkednének és csak pár szerencsétlen flótással csesznének ki? semmi. az a pár ember hőzönghet, a többség leszarja, továbbra is közlekedik, ők bárkinek bizonyítani tudják, hogy tettek valamit és akár a zöldek, akár a helyi lakosok akarják ezt számon kérni tőlük, széttárhatják a kezüket, hogy lám, mi heroikus küzdelmet folytatunk, de nem tehetünk semmit a forgalomnövekedés szörnyével szemben.
aztán jön a szavazás és a sok embernek aki diesellel jár és akinek amúgy sokszor van arra dolga, de van ződ matricája, megy és szavaz, mert ő úgy érzi, hogy ezek aztán mindent megtettek, kitiltották a sok genyát aki szennyezi a környezetet és nem "én" vagyok.

Rocko- 2009.01.10. 19:01:55

Kifordított kacagány 2009.01.10. 18:50:56
"nem, mert beleölték a pénzt egy teljesen felesleges, ám de sok lopkodást biztosító metróépítésbe. nem tudom, van-e itt valaki, aki úgy gondolja, hogy az egy szükséges beruházás?"
én pl. csak azt se ebben a formában kéne. :)

Kifordított kacagány 2009.01.10. 19:10:32

Rocko- · autofilia.blog.hu 2009.01.09. 21:28:05
ne aggódj, eljön majd az az idő is, amikor már nem. szerintem jobban jársz, ha hamarabb jön el.

crix 2009.01.09. 21:43:54
aha, és akkor én itt vidéken azért szopjak, mert te ott pesten kisautóval akarsz olcsón közlekedni. tényleg jó megoldás lenne ez is. főleg, hogy valószínűleg én itt ahol egyébként sincs túl sok gondom még a szennyezéssel, esetleg egy hónap alatt nem pöfögök el annyi benzint, mint amennyit te egy hét alatt.

Rocko- · autofilia.blog.hu 2009.01.09. 22:40:25
bocs, de erről azt kell mondjam, az a sok pesti majom tehet, aki kitalálta, hogy az ország minden főútja budapestre tartson. már ezelőtt 30 éve is emlegették többen, hogy ez a centralizáltság nem lesz jó. mindenki szart rá nagy ívben. most ezt szívjátok.

Rocko- · autofilia.blog.hu 2009.01.10. 00:31:59
még csak mérséklődni se fog

Kifordított kacagány 2009.01.10. 19:26:01

Rocko- · autofilia.blog.hu 2009.01.10. 19:01:55
semmilyen formában nem kéne. ott ahol van már egy csomó metró, rájöttek, hogy nem megoldás. ugyan nagy keresztmetszetű tömegszállítást tesz lehetővé, de nagyon kötött, nagyon drága és nagyon nem oldja meg a problémákat. hiába építesz metrót, vagy villamost, akkor is fognak az emberek autóval közlekedni és ezt egyre többen teszik. aztán mit csinál az, aki leszáll a metróról? felszáll egy buszra, ami szintén az utakon közlekedik. ehhez most add hozzá azt, hogy ma magyarországon a tömegközlekedés színvonala olyan mély, hogy hiába lesz még egy metróvonalatok, azon sem fog lényegesen több ember utazni. persze mint mindenben, ebben a kérdésben sem képesek nagyjaink érdemi döntést hozni és csak mennek a saját hülye tolvaj fejük után.
ha ezt a pénzt az úthálózat korszerűsítésére fordították volna, akkor abból akár megtriplázhatták volna a nagyságát(pl magasutak), áteresztőképességét, tisztességes elkerülőt építhettek volna(az M0 tényleg vicc), jó időre megoldva ezzel a közlekedési problémát.
ugye azt nem kell ecsetelnem, hogy ha nincs dugó, akkor szmog sincs.
ráadásul egy fejlett úthálózatra épült trolihálózat még a tömegközlekedési problémákat is megoldaná, vagy legalábbis többet jelentene, mint az az egy metróvonal.

loláb 2009.01.10. 19:37:10

Alapvetően a tömegközlekedéssel van a probléma. Nekem pl. rengeteg 30 körüli nőismerősöm, aki az elmúlt években prímán elvolt BKV-val, vett, vagy fog venni rövid időn belül autót. Nem azért mert autóbuzik, vagy mert nem tudják hova tenni a pénzüket, hanem mert a tömegközlekedésből elegük lett. Drága, késnek a buszok, retkesek, lerobbannak, stb..elegük lett abból, hogy 10 km-t másfél óra alatt tesznek meg, és mindez annyiba kerül nekik, mintha egy kisautót tankolnának. (Gondolom tudják, hogy nem csak tankolni kell egy autót)
A tömegközlekedés manapság szinte csak azoknak alternatíva, akik metróvonalon laknak, dolgoznak, vagy esetleg a néhány normális busz és villamosvonalat használják (4-6 os, 7-es család). Aki külső kerületben lakik és dolgozik (pl csepelről járt be óbudára), annak nem.

Én is naponta egy órát spórolok meg, ha kocsival megyek, mintha BKV-zok, pedig én szűk 6 km-re lakok a munkahelyemről. Sajnálom beindítani az autót, a víz el sem éri a 80 fokot, amíg beérek, de inkább a motor kopjon, minthogy én fagyoskodjak, meg korán keljek.

Persze egyszerőbb, meg olcsóbb kitiltani az autókat a városból, mintsem normális bkv-t működtetni. Csak ez nem megoldás, mert csak arra lesz jó, hogy mindenki, akit érint erején felül igyekszik a zöld plakettes autókba, pedig alapvetően jól elvan a tizenöt éves kadettel is.

Erre mondom azt, hogy zsigerelés: amikor valami olyanba kényszerítenek bele, hülye döntéshozók amit magadtól nem tennél meg.

Kifordított kacagány 2009.01.10. 19:58:21

loláb 2009.01.10. 19:37:10
arról nem is beszélve, hogy a bkv-t is már régen privatizálni kellett volna, mert így csak a pénzt viszi, de fejlődni nem fejlődik. tény, hogy nem lehet a jegyek árából egy ilyen nagyváros közlekedését megoldani, de az sem megoldás, hogy úgy öljük bele a pénzt, hogy változni nem változik.

arthur877 2009.01.10. 21:06:00

Zsámbokon lakom. Ez Gödöllőtől a 3. település.
Én a XIII.-kerületben dolgozok éjjelente. 50 km. pont otthonról a melóhelyem.
A nejem a XX. kerületben dolgozik nappal. 54 km. a munkahelye.
Én kocsival 50 perc alatt érek be 1.350-Ft-nyi benzinért
Ha busszal mennék majdnem 2 óra átszállásokkal, és közel 3.000-Ft a jegyek ára!!!
És menetrendi időhöz vagyok kötve.
A nejem nappalra 1 óra 10 perc alatt ér be, kicsit nagyobb fogyasztással(dugó reggel) így kb. 1.600-Ft a benzin.
Szombat reggel 4 és fél óra(!) a hazaút busszal, mert nincs csatlakozás!
Busszal a menetidő 2 és fél óra Erzsébetre(!) és a jegyek ára szintén közelíti a 3.000-Ft-ot
Az autók fentartási költségeit nem számolom fel, hiszen mindenképpen lenne autónk itthon, és ha áll a garázsban, akkor is pénzbe kerül.
A mostani olcsó benzinár mellett egyébként simán belefér még az is!

Szendwich 2009.01.10. 21:34:06

"Miskolcon pedig 8-án felhívták a lakosok figyelmét, hogy lehetőleg ne tartózkodjanak hosszú ideig az utcán, és ne használják az autóikat, hogy a szennyezettség ne növekedjen."
Annyira felhívták a figyelmemet, hogy nem is vettem észre. Sem süket, sem vak nem vagyok, mégsem láttam, mégsem hallottam sehol, hogy mi a helyzet Miskolcon. Remek riasztás volt!

Húúú de felidegesítettem magam ezen a szokásos magyar hülyeségen. Valami trendit akarnak csinálni, ami menő mostanság. Csak ép a magyar valóságot felejtik el és próbálják lenyomni a hülyeségüket a köznép torkán. Már nem is a torkán, rögtön análisan támadják le az embert. Grrr

Rocko- 2009.01.10. 22:38:47

Kifordított kacagány 2009.01.10. 19:26:01
"semmilyen formában nem kéne."
de-de kéne. egyszerűen telített a 7-es busz család, és ezt kéne kiváltania a metrónak. csak jelen formájában nem fogja, sajnos. és ha busz helyett metró jár, akkor csökken a városi szennyezettség, jobban koncetnralizálódik, kontrollálható a légszennyezés.
csak ezt a metrót nem most kéne építeni, hanem x évvel ezelőtt kellett volna, és a mostninál jóval átfogóbban, jóval korábban kellett volna megreformálni a tömegközlekedést. közösségi közlekedéssé. villamosok és átgondolt tervek.
"ugye azt nem kell ecsetelnem, hogy ha nincs dugó, akkor szmog sincs."
persze, és én is szeretnék sok, és széles utakat, de végtelenségig nem lehet. a tömközt is ki kell szolgálni.
a metró meg pont amiatt jó, h felszíntől független, időben verhetetlen. persze a kötöttsége is egyben a legnagyobb hátránya.

loláb 2009.01.10. 19:37:10
ilyesmi okok miatt akarok én is kocsit.
"Aki külső kerületben lakik és dolgozik (pl csepelről járt be óbudára), annak nem."
belvárosig is néha elég gáz, na most ugye küldősőbl külső kerületbe = dupla szívás.
"Persze egyszerőbb, meg olcsóbb kitiltani az autókat a városból, mintsem normális bkv-t működtetni."
kedvencem, amikor azt mondják, h a csontot is hámozzuk le az autósról, és azt fektessék a BKV-ba. naja, támogassuk csak korrupciót, nem elég nagy. :)

"Erre mondom azt, hogy zsigerelés: amikor valami olyanba kényszerítenek bele, hülye döntéshozók amit magadtól nem tennél meg."
nem az a baj, h én nem. hanem, h ők sem.

Kifordított kacagány 2009.01.10. 19:58:21
ahogy nézem elég erősen megy a privatizáció felé a dolog.
csak kérdés melyik végkimenetele lesz: vagy iszonyat drága lesz, és az emberek nem fogják használni, több autó, több dugó.
vagy közel azonos áron nő a színvonal, és az embereknek eszükbe se jutna autózni a városban.
és az a legszebb, h egyikre se merném a fejemet tenni.

Szendwich 2009.01.10. 21:34:06
sejtem, h nálunk is így lesz. :)

rognork 2009.01.11. 12:08:03

demszky mondjon le, ha esetleg nem 1,5 óra lenne a bkv melóba (XX --> IV. ker) akkor nem szoktam volna át autóra (30 perc/20 km). na, ha nem változtatnak a megoldáson, kezdhetünk autós sztrájkot szervezni, nem a közlekedés korlátozása, hanem az agybeteg végrehajtás és tervezés ellen. legyen végre normális buszjárat!

macmac 2009.01.11. 13:08:45

@Lowtyo:
Kedves Lowtyo, úgy, hogy egyszerűen végigmész rajta a Szentendrei útig, azaz a mai végéig.:)) Azután úgy 1,5 km-t Szentendréig. Talán nem túl bonyolult, ráadásul az új szakasz valódi autópálya, de csak autóútnak van minősítve, tehát max. 110!!
De ez a ma elrendelt szmogriadó azért is őrültség, mert a 100 mg/m3 szálló por szinte hetente előfordulhat Budapesten. És ehhez nem annyira a személyautók járulnak hozzá, főleg nem a budapesti magánautósok, akik többnyire bemennek dolgozni a munkahelyükre reggel, és leteszik az autót estig, majd este hazamennek, hanem a szállítás a 40 éves IFÁ-val, a kamionok, a "kiváló" műszaki állapotban lévő kisteherautók, mivel ők egész nap mozognak. Első lépésként meg lehetne oldani pl. az éjszakai rakodást vagy valami hasonlót akár a kis boltokban is...Ez az intézkedés szerintem sehová nem vezet, elhamarkodott és hatalmas elégedetlenséget fog okozni..

Kifordított kacagány 2009.01.11. 13:35:28

Rocko- · autofilia.blog.hu 2009.01.10. 22:38:47
a költségek függvényében egyáltalán nem hatékony a metró és nem is fogja megoldani a közlekedési problémákat. ha 10 évvel ezelőtt épült volna, akkor sem. már sokan megértették, hogy a kisebb, mobilabb tömegközlekedés az egyetlen ami hatékonyan képes működni úgy, hogy az emberek nem vágynak belőle autóba. nálunk még nem jött el ez a felismerés. majd talán akkor mikor megépül az a szar és kiderül, hogy lényegében semmi nem változott.
az utakat meglepődnél mennyire lehetne bővíteni. mint már említettem magasutakkal számos helyen a duplájára, triplájára, de pusztán forgalomszervezéssel is lényegesen növelni lehetne az áteresztőképességüket.
a legfontosabb pedig az lenne, hogy az átmenő forgalomra találjanak ki jó megoldást, valamint az sem ártana, ha a kereskedelmi cégeket is kiűznék a perifériákra.
úgy negyedévente 2x-3x járunk pécsen és így eléggé feltűnő, hogy ott is időről időre lényegesen növekszik a közlekedő autók száma. bár pécs nem akkora mint budapest, azért meglehetősen nagy város és legalább olyan gondokkal kell szembenéznie, mint budapestnek. meglepő módon ott nem épül metró. nem is épülhetne, mert jóval kisebb költségvetésből gazdálkodik. ellenben számos olyan útfejlesztés történik, ami közlekedhetőbbé teszi a várost. nemrég épp azt beszéltük az asszonnyal, hogy ha ezek nem lennének, már pécsen is olyan lehetetlen lenne közlekedni, mint budapesten. gondolom erről a pécsiek többet tudnának regélni. még az is lehet, hogy nem annyira szuper ott se minden, mint ahogy én látom, de én mint időnként a városba eső úgy látom, hogy hatékonyan tesznek érte, hogy élhető közlekedésük legyen. ugyanez budapesten még nem tűnt fel.

a bkv-t meg teljesen mindegy, hogyan privatizálják. még az se lenne baj, ha ingyen adnák oda valakinek(ami mellesleg amúgy is sanszos, ha nem számoljuk a kenőpénzeket). a lényeg, hogy ne dőljön bele már több pénzünk feleslegesen. a máv ugyanilyen, attól is már ideje lenne megszabadulni.
azt meg nem hiszem, hogy olyan drága lesz, hogy senki nem fog utazni vele, mert akkor nem lesz képes működni, az meg nem annyira érdeke az új tulajdonosnak. valószínűleg inkább megtalálja a módját, hogy hogyan csökkentse a költségeket és hogyan szabaduljon meg a sok léhűtőtől, akik pillanatnyilag feleslegesen vannak alkalmazásban. erre eddig a bkv nem volt képes.

crix 2009.01.11. 13:41:39

Kifordított kacagány 2009.01.10. 19:10:32
Alig hinném, hogy kevesebbet pöfögsz, ugyanis munkahely 1 megálló, és amúgy is csak bkv-val közlekedek Ha pedig mégis autó: soha nem egyedül és a belvárosba meg sem próbálok bejutni. Csak azt nem értem miért jó egy irdatlan kéttonás tankkal egyedül szórakozni a dugóban egy prius helyett. nem hiszem el, hogy csak irdatlan terpeszkedés közben lehet kényelmes. Rühellem a nagy autókat, mert akadályozzák a forgalmat azzal, hogy betöltik az egész szélvédőt. Semmmit nem látni tőlük. A fentebb kifejtett erőforráspocséklás mellett. Ráadásul itt bp-n eddig elég sok irdatlan paraszt nagyautóst láttam. Kedvencem amelyik a XI. Hauszmann Soproni sarkán feláll a járdára az X5-össel. Aki meg jön ki a Sopronin a macisajtból lásson át azon a dromedáron. Szóval szerintem a teljesítményadó szar. Egy tömeg, teljesítmény, nyomaték összefüggésű adót kéne kifejleszteni. Szóval a szmogriadó jó. A rendelet egy orbitális faszság, de ezt tudja mindenki.
Kellene tiszta, pontos, értelmes árú bkv; P+R (ahol a parkolási díjért cserébe napi/heti/havi bkvjegy jár), több körgyűrű, kamion kitiltás, hőerőmű megszüntetés, korszerű távfűtés. huhh elszaladt velem a ló. de a lényeg az aktuális ún. politika ún. elit monnyon le, sőt inkább be kéne őket vágni a "seggbebaszós börtönbe". Akár milyen az országot érintő vitába kezdek mindig az a vége, hogy szar az egész soha nem fog semmi megváltozni, amíg ...

crix 2009.01.11. 13:45:54

Azt mindenki elfelejti, hogy a bkv igenis pénzbe kell, hogy kerüljön. Ugyanis a közösségi közlekedés alapvetően szolgáltatás, nem pedig üzlet. Igen privatizálni kellene, és úgy, hogy megmarad a támogatás (állami és lokális egyaránt). Azonban ezt hiába várjátok, mert "kishazánkban" ez sem fog műlödni. Amíg nem lesz szakértői politika és törvényhozás, erős stabil szabályozott végrehajtóhatalommal. Tehát soha... :(

loláb 2009.01.11. 15:40:05

@Kifordított kacagány:

A privatizációval pedig a következő a baj:

A bkv bevételei 3 forrásból állnak:
1.Jegyár
2. Fővárosi normatív támogatás
3. Állami normatív támogatás.

Az első és utolsóval nincs is probléma, az emberek vesznek jegyet (valamennyit), és az állam is utalja azt amit kell.

Hanem a főváros nem utal egy fillért sem, gyakorlatilag évek óta. Sokáig nem értettem, hogy hogyan tud egy kb 80 milliárdos árbevételű cég éves szintem 30-40 milliárd veszteséget, negatív eredményt termelni (mint a bkv)? Mit csinálnak ott? Lapátolják ki a pénzt az ablakon? Aztán megtudtam, hogy budapesti önkormányzat nem fizeti azt, amit kellene neki.

Így ki a fenének lehetne eladni bkv-t? Senkinek.

Pedig el kéne. Valamelyest belelátok hogy működnek ezek az állami, önkormányzati cégek, hát ne tudjátok meg...gyakorlatilag arról szól az összes, hogy hogyan lehet pénzt kiszedni belőlük. Magántulajdonossal talán(?) jobb lenne, bár ebben szkeptikus vagyok: a BKV jövedelmezősége egy az egyben a döntéshozóktól függ (hatósági áras termék), ezért még valszeg a privatizáció után is lennének "megkeresések"...

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.01.11. 16:33:56

Megmondtam már múltkor is: LESZARJUK.

A geciség társasjáték.

29 Palms 2009.01.11. 16:43:56

"ohh kössz, most is van tervben négy karika, meglássuk mi lesz. de tudom mi nem: négykerekű suzuki. erre a fejemet merem tenni."

És mikor hallunk a projectről? :)

rognork 2009.01.11. 16:45:18

örülhet a bp-i ember, sikerült a az egészet úgy megalkotni, hogy a rendőrök nem büntethetik a szabálytalankodókat. khm...

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.01.11. 17:12:52

rognork, nyilván viszonylag rövid időn belül utána fognak dolgozni, és megcsinálják hozzá a vhr-t is, de utána is leszarjuk az egészet.
Épp néztem, arról van szó, hogy a katasztrófa-elhárítás autói közlekedhetnek. Namármost, van egy olyan terepjárós szervezet, hogy KECS (Katasztrófa Elhárítási Csoport). Szép nagy matrica is van, meg szoktunk járni eltűnt embert keresni, meg ilyesmik.
Tökéletes lesz a nagyobbik matrica a Range oldalán arra, hogy átrázzam vele az összes kötözködő embert. :)

Rocko- 2009.01.11. 18:20:16

Szendwich 2009.01.11. 11:20:43
pont nem ér semmit. :)
pont szarja mindenki telibe.
pont nem ellenőrizte rendőr.
pont.

"A BKV ugyanakkor fontolgatja, hosszabb csúcsidejű menetrenddel készül fel a megnövekedett forgalomra, tájékoztatta az indexet a közlekedési vállalat szóvivője, Szilágyi Károly."
aahhaahahahahahahahhaahahaahah ez kész. szmog van, erre még több buszt raknak be.
haáborúzni a békéért szindróma.

Kifordított kacagány 2009.01.11. 13:35:28
"a metró és nem is fogja megoldani a közlekedési problémákat."
az összeset nem. de egyet nagyon hatékonyan. :) ha megfelelő formában épült volna.
"a kisebb, mobilabb tömegközlekedés az egyetlen ami hatékonyan képes működni úgy"
én azt látom, h ez a lehető legszarabb megoldás. 14,5 kme-hez naponta 4* kell átszállni, gyakori, h pont az orrom előtt megy el a csatlakozás, van amikor menetrendszerűen. én meg várhatok a drága bérletemmel az utcán.
"meglepő módon ott nem épül metró"
sztem érthető, nem meglepő. ott sajnos a busz az egyetlen megoldás a geológiai helyzet miatt.
"gondolom erről a pécsiek többet tudnának regélni."
erre kívánsci lennék hogyan.
"a lényeg, hogy ne dőljön bele már több pénzünk feleslegesen."
na ezt kb. sehogy se tudod megoldni. max ha kitartó és szakértő emebrek kerülnek oda, egytől-egyig, kb. fel bagázst le kéen cserélni ehhez.
"azt meg nem hiszem, hogy olyan drága lesz, hogy senki nem fog utazni vele, mert akkor nem lesz képes működni, az meg nem annyira érdeke az új tulajdonosnak"
iránytaxi, kb. neki jó, és tudja eléggé drágítani, h sokak kiessenek.

crix · c.wade.hu 2009.01.11. 13:45:54
"Azt mindenki elfelejti, hogy a bkv igenis pénzbe kell, hogy kerüljön"
oké, csak így az egész egy nagy pénzmosoda, amire kiraktak egy BKV táblát.
az az irrális, h mennyi pénzt kérnek, ahhoz képest, h mit adnak.
persze, pénzbe kerül, de aránytalaun sokat várnak el az utastól, h befektessen, amellett, amit adnak. érdemes megnézni, h milyen arányban állja a költségeket máshol a 3 fél (ország, város, utas)

29 Palms 2009.01.11. 16:43:56
"És mikor hallunk a projectről? :)"
holnap reggel, talán kilenckor.

Tie 2009.01.11. 17:12:52
anyám kórházban dolgozik. asszem szereztetek vele szirénát.

Kifordított kacagány 2009.01.11. 18:53:36

crix 2009.01.11. 13:41:39
bocs, de azért, mert neked nem tetszik, attól nehogy már te mond meg, hogy ki milyen autóval akarjon járni és főleg mennyiért. utálom az összes olyant, mikor valaki megmondja a frankót, hogy az akinek más elképzelései vannak azok csak fizessenek. miért? azért mert neked nem tetszik és szerinted felesleges? szerintem mindenki söprögessen a saját háza táján és ne akarja megmondani, hogy más mit csináljon. azt meg pláne ne, hogy mit ne csináljon.
a teljesítményadó meg azért van(elvileg), hogy az önkormányzatok abból finanszírozzák az útjavításokat(ugyanis ez az önkormányzatoknál marad), nem azért, hogy ezzel büntessék azokat, akik nem pöcsköszörűvel közlekednek és főleg semmi köze a szmoghoz. az egyetlen autózáshoz kapcsolódó adó, ami jól van kitalálva és még a mértékével sincs baj, bármivel is közlekedjünk. te meg rögtön büntetőadót csinálnál belőle. gratulálok, elérted politikusaink szellemi érettségét.
amúgy meg amíg te negyed órát pöfékelsz a dugóban, amíg azt az egy megállót leküzdöd, addig én két perc alatt beérek a munkahelyemre, úgyhogy megkérnélek, továbbra se ítéld meg, hogy mennyit pöfögök el okkal, vagy ok nélkül a szarjaimmal.

loláb 2009.01.11. 15:40:05
nincs ezzel semmi baj. eleve ott kezdődik, hogy az állami támogatást meg kellene szüntetni és a várost kötelezni arra, hogy fizessen. ez most nem lehetséges, mert egy állami vállalatról beszélünk. ez az oka annak is, hogy pénzmosodának használhatják egyesek a bkv-t. abban az esetben, hogy magánkézbe kerül, a tulajdonosnak érdeke lesz a gazdaságos üzemeltetés, a városnak meg az, hogy a pénzéért megfelelő szolgáltatást nyújtsanak. ez pedig elég kényszerítő erő ahhoz, hogy végre valami változás következzen be.
persze ha magánkézben van a cég, akkor is a korrupció melegágya marad, de arra meg ott vannak a lakosok, hogy a választásokon honorálják a túl pofátlanul korrumpálódó funkcionáriusokat. így ahogy most nem működik, csak az egymásra mutogatás marad és elég nehéz felelőst megnevezni és eltávolítani.

Rocko- · autofilia.blog.hu 2009.01.11. 18:20:16
bocs, de ha a metróról leszállsz, mit csinálsz? várakozol a csatlakozásra. semmi különbség.
azt kellene már végre megérteni, hogy hiába jó dolog, azért a pénzért kevés az amit nyújtani tud és pillanatnyilag gyorsabb, hatékonyabb megoldásokra lenne szükség. nem utolsó sorban olcsóbbra is. egyszer számold ki, hogy mi mindent lehetett volna megvalósítani abból a pénzből.
pécsen is lehetne metrót építeni, nincs geológiai különbség.
azt meg nem győzöm elégszer ismételni, hogy az állami cégek szétlopásánál bármilyen más megoldás olcsóbb nekünk.

macmac 2009.01.11. 19:16:30

@Kifordított kacagány:
Lehet vitatkozni azon, hogy a metró hasznos vagy nem hasznos. De arra azért jó lenne, ha válaszolnál, hogy milyen módszerrel tudnál elszállítani évente 280 128 000 (2006) utast. Ez pedig számszerű adat, Budapesten cca. 2.000.000 lakos lakik (már kevesebb, tudom, de az egyszerűség kedvéért), tehát évente az aggastyánoktól a csecsemőkig mindenki 140-szer ült fel a metróra. Azaz majdnem minden másnap. Tényleg nem közigényeket elégít ki....)))
Persze azt azért el kell mondanom, hogy én Bp.-en élek, és nem a távolból osztom az észt....
Az is tény, hogy a metró nem visz háztól házig, tehát, milyen fájó, várakozni kell a csatlakozásra. Ez alól csak az autó a kivétel. De a 30 éves Trabi, és a 40 éves IFA kicsit szennyező...Nincs senkinek joga a saját kényelme érdekében, vagy saját vállalkozása jobb bevétele érdekében másoknak kárt okozni.
Megaztán: nem kívánja senki sem megmondani, hogy milyen autóval járjon valaki: de ha rossz, korszerűtlen csotrogánnyal jár, az azért ne érje meg neki, mert az én farkammal veri a csalánt, azaz kormozza tele a levegőt. Az autó tartása nem tartozik az állampolgári jogok közé, nem is kötelező vele járni. Csak jó. Ha pedig ez másoknak, sokaknak kárt okoz, nem istentől elrugaszkodott igény, hogy a kárt okozó térítse meg az általa okozott kárt, azaz fizessen nagyobb adót, amiből elvben lehet valamit tenni a kár enyhítésére. ( ez már a római joggyakorlatban is így volt....)

fezoGT 2009.01.11. 20:42:32

Komolyan mondom vicc ez az egész DM-Sky társulat. Ha kicsit átgondolnák ott fenn az egészet, legalább egy icipicit...De nem, korlátozzunk, szívjon az ótós, szedjük a PÉNZT! Összetehetjük a két kezünket, hogy még nem büntetnek emiatt, csak figyelmeztetnek. Dejó! :)

Gyengébbek kedvéért ugye most nincs gáz, ergo minden nagyfogyasztó fűt olajjal/szénnel/fával, meg azzal ami épp a kezébe akad. Van ugyebár a szmog, ami eddig is volt mindig télen, de most kivételesen nagy az utánpótlása, ergo semmi szellő nem képes kifújni. Figyuzzatok majd csak, visszajön a gáz, szépen ki fog tisztulni a levegő is.

Pekingben tudtommal még komenizmus van, mégsem tipp-hopp vezették be a szmogrendeletet, hanem megtervezve, pedig ott még szólni sem lehet ellene. Meg ott ugyebár van normális tömegközlekedés is, van mire átállni. Meg mindenhol máshol is, csak itt nem...

Nekem sem mindennapi létszükséglet az autó, a budira is gyalog járok. De amíg:

- nincs megfelelő számú/kapacitású P+R és onnan gyors eljutás a belvárosba pl metróval, de ott a Körvasút is, ki lehetne használni jobban mint most van, akár teljesen körbevinni
- előrevárosi vasút egy vicc, késik, kimarad, leszakad a madzag, vágányzár, koszos, hideg a kocsi, sztrájk...á hagyjuk
- árait tekintve nem versenyképes a BKV, néhol 20-al döcög a villamos, meg folyton lerohadnak a járművek, esetleg kiégnek...á hagyjuk ezt is
- tele van a BKV büdös, koszos csövessel/kéregetővel, őket ki is tiltanám onnan simán, úgyis ráérnek, menjenek gyalog, aluljáró included
- koszos megállók, lepattant ellenőrök vannak szinte mindenhol, mondjuk bunkót speciel eddig nem láttam, de hát aki bérletet vesz sikeres ember-e lehet? :)
- némelyik busz úgy füstöl mint a gyárkémény
- nincs normálisan közlekedhető (juj) elkerülő út ami körbe is ér (a déli vicc-M0-t én nem tartom annak, meg a sok 80as táblát sem) ergo az is bejön a városba aki egyébként nem tenné

...addig riadó ide vagy oda, szépen be fogok ülni minden nap a ződmatricás Euro2-es, de egyébként Euró-akármilyen szabványt lazán teljesitő tütükémbe, legyen bármilyen is a rendszáma. Mert csak. Ha már egyszer fizetem utána a biztosítást, meg a parkolást, meg a mindenféle adókat, akkor engedtessék meg a használata ugyan már...

Rocko- 2009.01.11. 21:19:04

Kifordított kacagány 2009.01.11. 18:53:36
"azért a pénzért kevés az amit nyújtani tud és pillanatnyilag gyorsabb, hatékonyabb megoldásokra lenne szükség."
mondom, ez jó. de tényleg túl van árazva. nagyon.
"pécsen is lehetne metrót építeni, nincs geológiai különbség."
ehygre fel? villamost se merném megkockáztatni. :)
"azt meg nem győzöm elégszer ismételni, hogy az állami cégek szétlopásánál bármilyen más megoldás olcsóbb nekünk."
az 100%.

vidifan 2009.01.11. 20:42:32
igen-igen, csak nem tételeztem így szépen. lehetne, de nem az a blog v post. majd lesz olyan is. :)

Kifordított kacagány 2009.01.12. 11:48:39

macmac 2009.01.11. 19:16:30
lehet, hogy csak én érzem azt, hogy önellentmondásba keveredtél, de érdekelne, hogy ha a metrónál várnod kell a csatlakozásra, akkor azt a létszámot amit a metró szállít, mi viszi tovább, ha nem a buszok, trolik, villamosok? azok legalább annyi utast szállítanak, de inkább többet. és ismételném újra, nem rossz a metró, de ennyi pénzért nem elég hatékony és még mindig nem oldja meg a közlekedési problémákat. legyen troli, villamos, magasvasút, bármelyik hatékonyabb a befektetett pénz függvényében. ha meg a legnagyobb problémát nem a tömegközlekedés, hanem az autózás jelenti, akkor minden épeszű ember számára logikus, hogy olyan beruházásba kellene fektetni a korlátozott erőforrásainkat, ami mindkét problémára megoldást jelenthet.
egyébként még nem is kell nagyvárosba élni ahhoz, hogy az embernek annyi esze legyen, hogy megnézi, mások, akiknek lényegesen több tapasztalata van nálunk, hogy próbálják megoldani a hasonló problémáikat. talán nem járok messze a valóságtól, ha azt mondom, nem úgy, ahogy mi.
nincs azzal semmi baj, ha egy város levegőjét korlátozásokkal akarják tisztán tartani. DE! egyrészt ha már korlátozásokat kell alkalmazni, akkor azt ne országos szinten tegyék, mint ahogy az elmés barátunk a büntetőadóival javasolta, mert az ország nem budapestből áll és erre felénk pl rohadtul nem okoz problémát a levegő minősége. továbbmegyek, ha nálunk gondot okozna, akkor se várnám el, hogy a szomszéd faluban bárki is az eddigiek többszörösét fizesse, mert néha előveszi a csotrogányát. másrészt ne is látszatkorlátozásokkal próbáljanak eredményt elérni, mert annak meg semmi értelme. ugye arról már ne is beszéljünk, hogy mielőtt az egyetlen kiutat a korlátozásban látják, egyéb forgalomszervezési trükköket is kipróbálhatnának.
egyébként szerinted hogy lehetne megállapítani, hogy ki mennyit szennyez? mert szerintem eléggé megfoghatatlan a dolog. főleg, hogy a modern, korszerű hűdekörnyezetbarát gépek is majd annyi kormot pöfögnek a levegőbe, mint az "elavult" szarok.

Rocko- · autofilia.blog.hu 2009.01.11. 21:19:04
budapest se az alföldön épült.

macmac 2009.01.13. 07:19:01

@Kifordított kacagány:
Azt nem tudom megmondani, hogy ennek a rengeteg utasnak át kellett-e szállni valamire, de az biztos, hogy jó részüknek igen, mert tudtommal azt még senki sem tudta elintézni, hogy a saját garázsában legyen egy metrómegálló..))). Tehát az egész tömegközlekedés összefüggő egység, és persze kényelmetlenebb, mint az autó. Mást nem is lehet elvárni tőle. Ne érts félre, én sem lelkesedem a jelenlegi bp.-i tömegközlekedésért, mivel valóban rosszabb a pocséknál, és ahhoz képest pokoli drága is. De, mivel nem vagyok közlekedési szakértő, elhiszem a nálam ehhez jobban értőnek, hogy az ismereteik birtokában a lehető legjobb döntést hozták, amikor a metrót választották. Nem olvastam még sehol olyan tanulmányt, hogy a metró nem eléggé hatékony, és pl. a trolibusz olcsóbb és gyorsabb a belvárosban. Lehet, hogy olcsóbb, de nem gyorsabb, és már a régi rómaiak is megmondták, az idő pénz.
A szennyező autókról és egyéb gépekről pedig annyit, hogy ritkán szívjuk a saját füstünket, a szennyeződés nem áll meg a falu, város vagy országhatároknál. Ha Te előveszed a szennyező autódat pl. Nyíregyházán, lehet, hogy a szennyeződés (sok másik ilyennel összeadódva) Budapesten vagy Belgrádban fog kárt okozni. Tehát fenntartom azt a véleményemet, hogy ezek számát drasztikusan csökkenteni kell, másképpen pedig nem megy, mint adóval. Ti. elvenni nem lehet és nem is ildomos, meg azután az adó fizetése vagy a csere a Te szabad döntésed, márpedig itten demokrácia van ugye. Svájcban nem csak azért jó a levegő, mert szeles vidék (azért is persze), hanem mert korszerűek az autók. Gondolkodtatok azon, hogy Svájcban miért nincs gyakorlatilag diesel autó? Mert környezetvédelmileg nem támogatott. Nekünk nem kell ilyen messze menni, de meg lehetne szüntetni a füstokádó IFÁ-k, Kamazok és társaik (és a BKV buszok) támogatását egy átgondolt adórendszerrel. És ebbe sajnos beletartozik a 30 éves 2-es diesel Golf, a Lada, a Trabant is, bár persze nem olyan nagy mértékben, mit egy több ezer cm3 teherautó. Ráadásul mint már korábban írtam, a teherautó egész nap mozog...

EÖ (törölt) 2009.01.13. 08:59:29

@Sanyi.:

"Bazdmeg, ha ezt a népet próbálná meg átvezetni a kettévált tengeren, tutira belefulladna a nagyja, mert ők nem arra akarnak menni!"

Ez szép volt!!!

Pont ezen gondolkodtam, a múltkor Ausztriában egy tavon koriztunk, ki volt téve a tábla, hogy meddig szabad elmenni. A táblán túl egyetlen ember sem volt, még a helyi menő csávók is betartották a szabályt.

Itthon meg mindenki szarik a táblára, meg arra hogy beszakadhat alatta a jég. Pedig Ausztriában úgy kb 1 méterrel vastagabb volt a jég.

Kifordított kacagány 2009.01.13. 19:51:29

macmac 2009.01.13. 07:19:01
én is elhiszem, hogy egy szakember esetleg másképp látja a dolgokat, de az még nem jelenti azt, hogy jól is látja. ha pedig látok példákat arra, hogy hogyan lehet jól csinálni és arra, hogy hogyan nem, akkor ugye nem kérdéses, melyik szakembert tartom kompetensnek abban amit csinál. márpedig példát számosat lehet látni, a budapesti példa pedig arra ösztönöz, hogy ne a budapesti szakemberek ítélőképességében bízzak.(egyébként sok esetben nem a szakemberrel van a gond)
még egyszer mondom, a metró sok embert nagyon jól tud messzire szállítani, de ezt aránytalanul drágán teszi. ugyanezt pl megteszi egy magasvasút is a költségek töredékéért. azt viszont még sehol nem láttam bizonyítva, hogy nálunk nem lehet magasvasutat építeni, csak metrót. annyit ismételgetnek csak, hogy a metró jó, a metró kell. ez engem nem tud meggyőzni. mint ahogy az sem, hogy elegendő lesz a metró, ha mellette gyakorlatilag semmilyen beruházásra nem jut elegendő pénz. jó lesz majd átszáguldani a városon 2 perc alatt, majd két órát zötykölődni a közlekedhetetlen dugóban valami büdös buszon.

ha én nyíregyházán beröffentem a gépet, akkor neked nem valószínű, hogy azért nem lehet majd a páratlan rendszámoddal közlekedni pesten. a levegőt tisztító légáramlatok azért nem így működnek. persze tény, hogy országos szinten is romolhat a levegő minősége, de ez nem azért lesz, mert én a nagy autómmal közlekedem. mellesleg a rendszerváltás óta erre mifelénk szerintem javult a levegő minősége, pedig sokkal több autó lett. talán az lehet az oka, hogy megszűntek az egyé szennyező elemek.

svájcban sem úgy van, hogy a nagyautósok büntetőadót fizetnek, a kisautósok meg támogatva vannak, minél több autót vegyenek és minél többet közlekedjenek velük. mellesleg nem a kisautó-nagyautó számít, hanem az, hogy ki mennyit éget el. azt meg megfizetem az üzemanyagban, ezért nem látom be miért kellene nekem azért még több büntetőadót fizetnem, mert egy 3literes autóba égetem és nem egy 1literes-be.
a diesel szerintem is több környezeti kárt okoz mint a benzines, de ha ezt megállapítják, elismerik(és nem azt akarják ugye mindenáron lenyomni a torkunkon), akkor sem az a megoldás, hogy betiltják, büntetőadókkal sújtják, stb. ott is sokkal normálisabb szabályozás, ha az üzemanyagárban fizeted meg, mert akkor az fizet érte és annyit, amennyit használja, nem pedig boldog-boldogtalan, akinek a garázsban áll belőle egy. arra most ne térjünk persze ki, hogy az üzemanyagárba beépített adót ki lopja el és mire használják, mert az külön téma.
természetesen két azonos fogyasztású autó közt is van eltérés ami a szennyezést illeti, de arra kellene, hogy ott legyen a zöldkártya, nem a sárga-zöld tökölésre.
süti beállítások módosítása