Mint mindenki más, mi is elemezzük az elmúlt év történéseit.
Visszafelé kezdjük, ezért ajánljuk figyelmetekbe az Autófília legolvasottabb decemberi posztját - itt olvasható.
Mint mindenki más, mi is elemezzük az elmúlt év történéseit.
Visszafelé kezdjük, ezért ajánljuk figyelmetekbe az Autófília legolvasottabb decemberi posztját - itt olvasható.
Gyermeknap.
Elméletileg a vidámság, a kacagás és a játék ünnepe.
Ilyenkor még gyakran a lusta családok is felkerekednek, és elmennek kirándulni egyet. Kimennek a közeli parkba, erdőbe, tópartra, piknikeznek, szaladgálnak, napoznak.
Mi is ilyesmit terveztünk, de nem szűk családi körben. Hiszen van egy nagy csapat gyermek, akiket lassan három évvel ezelőtt mélyen a szívünkbe zártunk, és akik önerőből sajnos nem tudnának elmenni kirándulni, még ezen a napon sem.
Sanyink szerzett elérhetőséget egy olyan emberhez, Arnold Richárdhoz, akinek mind jó szándéka, szíve, segítőkészsége, mind eszköze is volt egy ilyen álom megvalósításához. Mert hát van busza. Nem tudjuk neki elégszer megköszönni, hogy felajánlotta csodálatos Ikarusait a kiránduláshoz!
Szerencsére másokat is magával ragadott az esemény lendülete, így kaptunk felajánlást üzemanyagra, kedvezményes fagylaltra, ennivalóra. Már csak valami jó helyszín kellett a piknikre. Ebben segítségünkre volt a nádasdladányi Nádasdy-kastély, ahol tárt karokkal fogadtak bennünket. Már alig vártuk a vasárnap reggelt, az indulás tervezett időpontját!
Az indulásra megbeszélt időpontban be is gurultak a buszok, egy csodálatos Ikarus 55-ös, és egy egyedülálló Mávaut kabrió. Nos, nem tudom, hogy a többiek hogy voltak vele, de nekem az út porából kellett felvennem az államat. Ezek a régi buszok annyira szép, újszerű állapotban vannak, hogy nem egy, ma működő közlekedési társaság összetenné a két kezét, ha ilyen állapotú járműveket tudna szolgálatba állítani. A gyerkőcök is vidám zsibongásba kezdtek, hogy „tényleg ezzel megyünk?”, majd szálltak is volna fel azonnal. Előtte rövid megbeszélés, miszerint a Mávaut-on menet közben nem állunk fel, és nem hajolunk ki. És igen, a társaság egyik fele ide száll, a másik a másikba, hazafelé igazságosan cserélünk.
Indulás után volt egy kis döbbent csönd, aztán az első járókelők, és előző autók meghozták a társaság integetős jókedvét - és az emberek többsége egyből mosolyogva visszaintegetett. A nyugodt tempó ellenére nem a dodzsemszerű előzgetés volt a jellemző, inkább a mobiltelefonokat kattintgatta mindenki. Nem gondoltam volna, hogy a világbékéhez elég két veterán autóbusz.
Velencétől, Székesfehérváron át Nádasdladányig folyamatos volt a jókedvünk. A tető nélküli különítmény élvezte a szabadban lobogást, a Faros-brigád pedig a kifinomult gépezet suhanását. Egyébként leírhatatlan élmény két ilyen járművön utazni. A kísérők közt volt persze olyan, aki még menetrend szerinti járaton utazott például az 55-sel, de nekik meg pont a feltoluló emlékek miatt volt nagy élmény. Már az odaúton is azt beszélgettük, hogy ki sem kéne szállni, csak menni, menni. Pedig valószínűleg nem jutottunk volna messzire azzal a tempóval, amivel még egészséges közlekedni a nyitott Mávaut-tal. 50-es tempónál már elég szép vihar keveredik a fejünk körül - de kezdem érteni a fanatikus kabriósokat. Út közben egy rövid ideig csatlakozott hozzánk egy Wyllis Jeep is, ami megint csak fokozta a hangulatot.
Megérkezésünk után megtekintettük a kastélyt, ami szerencsére sok hasonló társától eltérően egy teljes körű felújításon esik át éppen. A külseje visszanyerte már méltó kinézetét, a belső munkálatok még folynak. Hallottunk sok érdekességet az egykori lakókról, a Nádasdy családról is. Haladó szellemű, a technikai vívmányok iránt érdeklődő emberek hírében álltak, akiknek biztosan szintén tetszett volna kéttagú konvojunk. A delelőre hágó nap már a parkban talált minket, ahogyan próbáltunk nekiülni az ebédet jelentő szendvicseinknek.
Igyekeztünk elég táplálékot magunkkal hozni, számítottunk a gyermekek jó étvágyára. Készültek is a szendvicsek ezerrel, a termelés alig bírt lépést tartani a kereslettel. A fiúk amúgy is megállás nélkül fociztak a tűző napon, órákon keresztül, kellett a bevitt energia. A lányok inkább napoztak, rajzoltak, beszélgettek. Volt egy fajta családi idill jellege a dolognak. Hazafelé aztán megtörtént az utas-csere, és elindultunk vissza, az eddigre hozzánk csatlakozó Kabriós Gergővel és Kabriós Judittal. Újabb lelkes integetés és kurjongatás lavina kíséretében átvágtunk Székesfehérváron, majd megálltunk az utolsó meglepetésre, a gárdonyi Kati fagyizónál. Ezúton köszönjük Kati néninek a kedvezményes áron biztosított fagylaltot!
Aztán a hazaérkezés és búcsúzás kicsit szomorú percei következtek, sok puszival, öleléssel.
Nehéz pillanatok voltak ezek.
Bízom benne, hogy továbbra is képesek leszünk rá, hogy időről időre felbukkanjunk Velencén, és némi mosolyt varázsolj ezekre a szimpatikus kis arcokra!
Külön köszönjük még egyszer Arnold Richardnak, hogy buszaival eljött, és lehetővé tette kirándulásunkat!
Köszönjük a Spirit Cargo Kft-nek, Nyári Zsuzsannának és Zoltánnak a felajánlott üzemanyagot!
Természetesen köszönjük mindenki másnak is, aki csatlakozott hozzánk, és segített a program sikeres létrejöttében!
Tolmácsolnánk a gyermekotthon köszönetét is, mely természetesen nem csak nekünk szól!
Néha már napokig süt a nap, előkerülnek a legféltettebb hobbiautók és veteránok is. Rendes autóbuzi ilyenkor minden hétvégéjét találkozókon tölti. Ha még nem volna elég programotok májusra, figyelmetekbe ajánljuk az 5. Volks and Roll Fesztivált.
Nem szeretnénk ünneprontóak lenni, de ma van a napja annak, hogy szóljunk azokról, akiknek ez a nap is egyszerű hétköznap, vagy talán még rosszabb is annál.
Itt vannak például a velencei gyermekotthonban lakó fogadott gyermekeink, akiket rendszeresen látogatunk, és ha tehetjük, segítünk. Festettünk már náluk, mikuláskodtunk is, egy jó csapat autóbuzi kíséretében már autóztak is velünk néhányszor.
Legutóbb húsvét vasárnapján jártunk náluk. Nagyjából ötven csokitojást dugdostunk el a kertben, amikor pedig az utolsót is megtalálták, a lányaink tojást festettek, fiaink pedig egy igen kimerítő focimeccsen verték rengeteg-kevés arányban (hamar feladtuk a számolást) az idősebb generációt.
Persze az ebédről is gondoskodtunk, sok kiló hússal, csokival és üdítővel érkeztünk, így a gulyástól és édességtől puffadozó gyerekek afféle jóllakott óvodások módjára tepertek fel a hálókörletekbe, miközben az ebédlő és a folyosó minden sarkából előlépett valaki, és kisebb-nagyobb ajándékokat nyomott a kezükbe...
Korántsem saját fényünk polírozása miatt osztjuk meg veletek ezeket a képeket. Abban bízunk, hogy az eddig hozzánk csatlakozókhoz hasonlóan most is találunk valakit, akit vonzanak a nemes célok.
Mivel május első vasárnapja számukra nem lehet olyan ünnep, mint nekünk, szerencsésebbeknek, legalább május utolsó vasárnapját, a gyermeknapot szeretnénk újra emlékezetessé tenni nekik.
Az első gondolat ismét az volt, hogy néhány kevésbé hétköznapi autóval megutaztatjuk őket, ezt ugyanis a mai napig emlegetik. Azonban nagyjából 60-70 gyerekkel kell számolnunk, ehhez vagy sok autó kell, vagy rövid táv. Módosítottunk tehát az elképzelésen, és buszos kirándulást tervezünk, mondjuk a nem túl távoli Nádasdladányra.
Ehhez azonban buszra van szükségünk. Keresünk tehát olyasvalakit, akinek megfelelő járművel rendelkezik, és némi nemes lélek szorult belé. Elsősorban persze nem szimpla turistabuszra gondoltunk, sokkal inkább valami olyanra, ami nem jön minden nap szembe a falu főutcáján. Öreg Ikarus, angol emeletes, vagy kabrió városnéző - nem számít, csak a gyerekek élvezzék.
Ha tehát VAN BUSZOD, és szívesen csatlakoznál hozzánk, ne habozz írni nekünk a mail@autofilia.hu címre!
Ha pedig NINCS BUSZOD, de vannak használt, jó állapotú könyveid, ruháid, játékaid, amelyeket eljuttatnál az otthonba, de momentán épp nem jársz arra, akkor is írj - mi nagyon szívesen elvisszük helyetted!
Íme, egy kis ízelítő a csütörtöki napról:
A sokadalomról:
Valamint a kiállításról:
A tegnapi napom rémes volt. Megbetegedett a teherautó sofőrünk és lett volna egy sürgős pesti fuvarunk. Persze egyedül nekem van C kategóriás jogosítványom rajta kívül, megnyertem a feladatot magamnak.
Kiraktam a gyereket reggel az óvodába és siettem be a munkahelyemre, hogy időben el tudjak indulni. Hála az autópályának, most már viszonylag egyszerű feljutni Pécsről Pestre, de mindig csak autóval mentem, nem tudtam meddig fog tartani az út teherautóval. Vasanyagot kellet vinni, és a szálak lelógtak a platóról, kellett keríteni valami vörös posztót, nehogy egy bamba-balfék felnyársalja magát. Átkutattam az egész autót, sehol semmi. Ekkor jutott eszembe, hogy a lányom óvodai ruháját reggel odaadta a dadus, megnéztem, hátha találok köztük valamit. Szerencsém van, hogy lányom született, egy kék, vagy fekete overállal semmire sem mentem volna.
Már az első száz méteren sikerült fognom egy komoly gödröt, a jobb felső ötösből távozott az amalgám, a bal első kerékből pedig a levegő. Telefonos segítség, egy óra múlva ismét úton voltam. A gödröt azért megjelöltem, nehogy más is belepottyanjon.
Az M6-os a béke és a nyugalom szigete volt. Tempomatot belőttem 85-re, kiolvastam a Playboyt, szunyókáltam egy kicsit, főztem egy kávét, aztán egy lecsót, sikerült hasznosan eltöltenem azt a pár órát a kormány mögött.
Az alagutakat minden egyes alkalommal megcsodálom, amikor arra járok. Sokan köpködik, hogy minek kellett, de engem inkább az érdekel, hogy hogyan jutottak át az alagút másik oldalára a munkások, amíg még nem volt kész a cső. Fel is hívtam hazafelé Csabit, Ő ott volt az építkezésen, árulja már el nekem a titkot. Csabi gyorsan lerázott, de megígérte, hogy este átküldi e-mailben a megoldást.
Elmúlt már este nyolc óra is, mire hazaértem. Lánykám épp aludni indult, nem volt boldog, mikor meglátta az overálját, illetve ami maradt belőle. Feleségem sem. Ő is elment a lányommal aludni, ehettem a kihűlt vacsorát, nézhettem egyedül az esti sorozatot.
Felpattintottam egy üveg sört a kedvenc sörnyitómmal, benyomtam a TV-t, bekapcsoltam a számítógépet és felváltva néztem a leveleimet és a Barátok Közt 84625. epizódját.
Valaki épp rálőtt Mikire, mikor megjött Csabitól a válasz az alagutas kérdésemre. Elképesztő!
Nemsokára vége a télnek. Ez sokaknak nagy öröm, könnyebbé válik a hétköznapi élet. Nem kell vastag pulóver, nagykabát, és az autót sem kell járatni feleslegesen a hőn áhított fűtés miatt.
Mielőtt azonban örömtüzet gyújtanánk, gondoljunk vissza a három hónappal ezelőtti időkre! Mit sulykolt belénk a média úton, útfélen? Igen, aki nyári abronccsal közlekedik, az közönséges tömeggyilkos. De így van ez?
Több fórumon tárgyaltuk már ezt a kérdést, több oldalról közelítettük a problémát, és megoszlanak a vélemények. Amit most felteszek költői kérdést, már csak hab lesz a tortán.
Miért nem kell a kamionokra (buszokra, egyéb nehéz járművekre) is téli gumi?
Mielőtt mindenki rávágja, hogy azért, mert a nagy súly mindent megold, azért gondoljuk át még egyszer. A nagy súly esetleg kinyomja az abroncs alól a vizet, olvadt havat (lánykori nevén latyakot), de jégen aligha ér valamit. Vagy legalábbis nem sokat. A nullához konvergáló tapadás a jégen gonosz dolog, főleg 20-30 elszabadult tonna esetén. Az elmúlt hónapokban volt nem egy, nem két eset, amikor teherautó okozott balesetet. Mert nem tudtak megállni időben. Az általánosan bevett gyakorlattól, miszerint állandóan a megengedettnél gyorsabban is mennek, most nagyvonalúan tekintsünk el. Bár nyilván ez is közrejátszik a kialakult szerencsétlenségekben. De hiába minden modernkori kütyü, amiket már a nagyvasakba is beépítenek, az ABS-től elkezdve a menetstabilizálóig, ha többszázezer kilométert futott, repedezett, minta nélküli guminak kéne átvinnie a tapadást az útra.
Ez a tökéletes abroncs fogná meg a 30 tonnát?
És az előző mondatom utal is a megoldásra, hogy miért is nincs ezeken a járműveken külön téli gumi. A több százezer megtett kilométer nem kompatibilis egy lágy gumikeverék nyújtotta kopási mutatóval. Így is a fuvarozók rémálma, ha a sofőr bejelenti, hogy kéne cserélni a gumikat, ugyanis egy nyergesvontató esetén ez simán milliót meghaladó kiadás. Mintha a fogukat húznák. Ezért inkább járnak háromszor újrafutózott, málló felületű, minimálisan bordázott abroncsokon. Mi meg rettegjünk előttük, mellettük. Persze nem kötelező nekünk a közúton közlekedni, tudom. Nem is akarom magamra, illetve rájuk irányítani a törvényhozók figyelmét, mert a végén még egy gázolajos hordóban végzem, fejjel lefelé. De azért mégis agyrém, hogy amíg engem megállít a rendőr és profilmélységet nézeget, addig a kamionok vígan száguldoznak ezeken a maximum gyermekjátéknak alkalmas kerekeiken. Talán a tengelyterhelés mérése mellett lehetne ezt is nézegetni.
E mellett a tengelyterhelés már nem mindegy?
Van viszont egy meglepő fordulat is, amit egy rögtönzött, nem reprezentatív, általam végzett kutatás támaszt alá. Ez pedig a sokak által utált „fehér furgonosok” hozzáállása a téli gumihoz. Szintén rengeteg megtett kilométer, a személyautókéhoz hasonló menetteljesítmények, felpörgetett, főnökök által agyonhajtott sofőrök jellemzik a kategóriát. Viszont az általam közelről szemügyrevett kisáru-szállítókon egytől egyig újszerű, megfelelő mélységű barázdákkal ellátott téli abroncs volt.
Finom, megnyugtató lamellaerdő
Pedig ha lehet hinni a szóbeszédnek, akkor ebben a csoportban még élesebb a piaci verseny, szó szerint egymás orra elől happolják el a fuvarokat. Mégis futja új gumira. Persze, persze, egy Transitra még mindig lényegesen olcsóbb gumit venni, ráadásul csak négy (hat) darab kell, nem mint egy Iveco nyergesre.
Kíváncsi volnék a sofőrök véleményére is, hogy mennyivel érzik, éreznék magukat jobban, ha mindig új, megfelelő minőségű abroncsokon gurulhatnának!
Egyébként a statisztikákban, mint műszaki okokra visszavezethető balesetként jelennek meg a gumi esetleges hibájából bekövetkező szerencsétlenségek.
És akkor Kedves Olvasó, Önön a sor, hogy véleményét megossza velünk, és a többi olvasóval!
Természetesen az Autófílián megszokott, kultúrált formában. Köszönjük!
A statisztikák szerint a közlekedési balesetek 23%-át olyanok okozzák, akik alkoholt fogyasztottak.
Tehát a 77%-át, azaz több, mint háromszorosát olyanok okozzák, akik vizet, kávét, üdítőt, tejet, energiaitalt és egyéb alkoholmentes italokat fogyasztanak!
Ezek az emberek háromszor olyan veszélyesek.
Kerüld a társaságukat, tartsd magad távol tőlük!
Amikor egy veterán korú autót szétflexelnek és típusidegen alkatrészeket erőszakolnak bele, minden jóérzésű autóbuzi felszisszen. Egy veterán, ha elérte azt a kort, megérdemli hogy újkori önmagához méltó állapotban csillogjon, néha kicsit hörögjön és üvöltsön. Aztán ahogy tovább telnek az évek, önkéntelenül is egyre nagyobb becsnek örvendenek az addigra már alig néhány számban fennmaradó egyedek. Nem úgy, mint a mai történetünk egyik főszereplője, az 1930-ban alig 100 példányban gyártott Bentley 8-litre.
Emlékszem, gyermekkoromban elég hamar túlestem a Mikulás, karácsony, húsvét szentháromság lebuktatásán, de ez szemernyit nem vont le az értékéből. Boldog voltam, mert a szüleim erejükön felül teljesítve, de mindig megoldották, hogy húgommal együtt rengeteg ajándékot kapjunk. A nagybetűs ünnepek sosem múltak el estébe menő Lego-építkezések nélkül. Legfeljebb akkor, ha a villanyvasúttal foglaltuk el éppen a nappali kétharmadát. Ezek mind a mai napig szép, kedves emlékek. Boldog, kiegyensúlyozott gyermekkorom lehetett, egy szerető családban.
Ezért is gondolom fontosnak, hogy segítsünk azokon a gyerekeken, akiknek ez nem adatott meg. A család, a szeretet. És az ajándékok. Mert ahol nincs öröm, ott sivárodik a lélek.
Bizonyára tudják a kedves olvasók, hogy régóta komoly barátság fűz minket a Velencei Diákotthon lakóihoz. Szerény lehetőségeinkhez képest igyekszünk minél gyakrabban némi mosolyt csalni a kis, gyermeki arcokra. Most sem lesz ez másként. Szerkesztőségünk újfent egy emberként gondolta úgy, hogy Mikulás napján örvendeztessük meg a gyerkőcöket, és szerény csomagjaink átadásával próbáljuk meg egy napjukat ismét szebbé tenni.
És hogy ezt miért írom le, és tárom a kedves olvasók elé?
Nos, többször bebizonyosodott már, hogy rajtunk kívül is sokakban megvan a segítő szándék, és a jóakarás. Amennyiben valaki úgy gondolja, hogy csatlakozna hozzánk, némi csokoládéval, gyümölccsel, esetleg társasjátékkal, az kérjük jelezze, majd tartson velünk december 5-én, vasárnap délután!
Nem bánják meg!
A képről csak a Mikulás hiányzik, és Mi
A poszt témája az Autofilia flottából következik. Ez a jármű teljességgel biztosan kijelenthetően, leggyengébben motorizált jármű a mieink közül. Ez pedig a saját tulajdonomat képviselő Piaggio Ciao PX moped.
Távol álljon tőlem, hogy el akarjam viccelni a témát, amit Rocko felvetett, de azt hiszem, hogy már ma is tudnánk alternatív ötletekkel szolgálni az autóvezetői engedélyek kapcsán. Például a személyre szabott rendszámtáblák mintájára lehetnének ilyenek a vezetői engedélyek.
Vigyázat! Komolytalan felsorolás következik!
Nőknek:
- csak előremeneti
- kizárólag nappali
- idény jellegű (tavasztól őszig)
- esőmentes, parkolóházi tolatási akkreditációval
- shopping gradual, mélygarázs-Vatanen emlékéremmel
- magabiztos, másodfokú éjszakai közlekedő
- autóklub mentorált, autómentő kuponnal
- gps-, és mobiltelefon kezelői szakvizsgával kiegészített
- smink és fodrász másodszakvizsgával
- csak férj melletti vezetéshez
- normál
Férfiaknak:
- boyracer, kárszakértői örökkuponnal (kétezer köbcenti alatt)
- boyracer, temetkezési kuponnal (kétezer köbcenti felett + olcsó japán autók)
- nyugdíjas, valós orvosi igazolással
- nyugdíjas, baráti orvosi igazolással, temetkezési kuponnal
- normál, vidéki
- normál, városi
- normál
- normál, városi, cselgáncs szakos
- normál, városi, mesterlövész
- normál, csajozós
- normál, csajozós, versenyzői alapképzéssel
Akinek van még ötlete, kérem, ne tartsa magában!
Olvasom az index múlt pénteki cikkét:
Jogsi távoktatással
A javaslat lehetővé teszi, hogy a jogosítvány megszerzéséhez szükséges KRESZ-oktatást távoktatásban (e-learning) végezzék el. A hagyományos tantermi elméleti oktatást részben kiváltó képzési forma alaposságát a hatóság ellenőrzi majd. Az indoklás szerint ezt nemcsak kényelmi, hanem esélyegyenlőségi szempontok is indokolják. Míg a nagyvárosokban élők jellemzően több, elérhető közelségben lévő autósiskola közül választhatnak, a vidéki kistelepülésekről, falvakból a térségi központba, megyeszékhelyre kell utazni a képzésre. A javaslat megszünteti az autóvezető oktatók és vizsgabiztosok eddig élethosszig megszerzett jogosultságát. Nekik is bizonyos időnként továbbképzésen kell részt venniük és vizsgát kell tenniük.
A törvényjavaslat szerint a közlekedési hatóság még a vizsgáló állomáson ellenőrizhetné az éppen levizsgáztatott autót. A járműveket a vizsga után ezért legfeljebb két órára visszatarthatják a forgalomba helyezéstől. Ezen idő alatt azt néznék meg, hogy valós adatok kerültek-e a műszakiba, s így kiszűrhetik a visszaéléseket.
Elnézést, de én ebben nem az esélyegyenlőséget látom. Az elmúlt pár hétben történtek súlyos balesetek, amelyek még felsorolni is sok lenne. Ezek azonban nem azt mutatják: még több embernek kéne jogosítványt osztogatni, hanem pont az ellenkezőjét: szigorítani kéne a rendszeren. Szerintem ez csak egy újabb visszaélési lehetőséget, holott így is alacsony a léc. Gondolom a mutyiország kifejezés nem csak nekem ugrott be.
Olvastam minap a Totalcaron ezt a szerencsétlenül járt tojásdobáló fiatalembert, és elgondolkodtam rajta, hogy elnézve a hazai állapotokat, nem vagyunk messze ilyen esetek hazai bekövetkeztétől. Családi gondokkal, munkahelyi stresszel terhelt, végletekig a kapitalizmus által kizsigerelt idegroncsok róják az útjainkat, időzített bombaként halkan ketyegve.
Jópár éve történt, sokat emlegetett eset, az ominózus Trabantos, aki lelőtt egy kamionsofőrt, mert az szerinte leszorította. Vajon csak ennyi volt? Vagy az évek hosszú sora alatt elszenvedett, és lenyelt megaláztatások utolsó cseppje volt az a figyelmetlen sávváltás, aminek következtében elhúzta az elsütő billentyűt? Lehet, hogy közben hurkanyakú BMW-sek jártak az eszében? Vagy a szomszéd nyugdíjas, aki mindig túl közel áll hozzá a parkolóban a Thaliával? Vagy a postás, aki a feleségének mindig kétszer csenget?
Az autós zenelejátszók sokat fejlődtek az elmúlt fél évtizedben. Manapság az MP3, az iPod csatlakoztatás és a pendive-ról hallgatás idejében a feledés homályába tűnnek a kezdeti próbálkozások. Az autós magnók szépen lassan eltűnnek, pedig fél éve még én is arról hallgattam ZZ Top-ot. Valószínűleg egy évtized múlva már azt sem tudják majd a fiatalok, hogy régen ilyenekről hallgatták a zenét az autóban – valami ilyesmit mondhattak akkor is mikor az autós lemezjátszót leváltotta a kazetta.
Csak óvatosan! Az ember azt hinné, hogy Csikós Zsolt autótesztelős, -szerelős, -vásárlós és -eladós posztjai hosszúak. Aztán lát egy hirdetést, amihez vagy 2 kávé is elkél. (18 ezer karakter!) Íme, ez az, egy 1966-os Ford Thunderbirdé.
Magyarország három sávos autópálya állomány meglehetősen gyér, viszont van egy hosszabb szakasz ami legalább az egyik irányba az. A Székesfehérvár-Budapest vonal az, pontosabban csak az Érdig tartó szakasza. Az M0 elérésénél újra két sávra szűkül ami néha nem is baj.
Miről is beszélek? Lássuk!
Átmenet nélkül jött el a pillanat, a szüzességem késői elvesztése után úgy érzem korai volt még a hardcore sex! Váratlan volt, izzasztó és minden finomságot mellőzve keményen durva. Az akció után fogtam fel mi történt, a kéj is csak másnap ért utol, akkor viszont nagyon. Erőszak volt, de nem bánom!
Hétvégén ismét felbőgtek a motorok, sikítottak a gumik (is), és lüktető adrenalinnal telített vérünk áramlott a testünkben szerte-szét.
Egy hetes, eső okozta halasztás után hétvégén megtörtént, amire annyira vártunk: elfoglaltuk a Baranyaring gokartpályáját!
Az Autófília szerkesztőitől nem idegen, hogy autók, motorok, és egyéb gép erejű járművek közt töltik a szabadidejüket, és nem is ez az első ilyen jellegű összejövetelünk.
Sajnos a meghirdetett autósblog-versenyünk annak idején elmaradt. Jószándékú környékbeliek épp a kitűzött hétvége előtt fúrták meg kedvenc pécsi pályánkat, mondván, túl nagy a pályán a zaj. Egy belvárosi Tesco mellett. Hiába volt zajmérés, amely cáfolta ezt, hiába kereste a pálya üzemeltetője a mindenkinek megfelelő kompromisszumot, sajnos költöznie kellett.
Mi már az új helyen látogattuk meg őket - és bizony, érdemes volt váltaniuk.
Beszóltak