Hirdetés

Címkék

Címkefelhő

Hirdetés

Beszóltak

Autófilek még

Így rendben lesz főnök?

2008.09.02. 08:38 | Rocko- | 13 komment

Címkék: közlekedés rendőrség rendőr police kresz rendorok

Nem kenyerem a a rendőrök fikázása, a számonkérésük annál inkább. Talán egyedül vagyok vele, de még mindig hiszem, hogy értünk vannak, valóban Szolgálnak és védenek. viszont ami ma történt velem, az kicsit felháborított. Történt az alábbi eset a Szabadkikötői úton, ma 2008. augusztus 31-én, délután egy óra magasságában. A helyet nem ismerőknek: ez egy 2* sávos út, 70-es korláttal, ami a belváros felől, a Szabadkikötőnél 50-re csökken, mivel 2 darab jelző lámpa nélküli gyalogátkelőhely található. Ezeken átjutni, szinte lehetetlen küldetés, köszönhetően az erős forgalomnak, valamint a Szabadkikötő teherforgalmának.

Szóval én jöttem Csepel felé, amikor a 2 sávosra duzzadt, 80-nal haladó forgalomban. Erre úgy döntött egy kedves autós, hogy neki ez lassú, nyitott egy haramadik sávot a forgalommal szemben, és megelőzött 2 autót, majd visszasorolt am egfelelő oldalra, mindezt nem messze a jelzett zebrától. Ekkor szinte az alábbi kép tárult elém:

traffipax

A képet innen loptuk.

Ahol a szokásos helyükön, de már rég nem látott rend őrei traffipaxoztak. Vasárnap délben, amikor szinte lehetetlen, hogy bárki is átmenjen azon a zebrán. természetesen a fenti esetet nem látták.

Kérdem én, rendben van ez így? Hogy a traffipaxozást figyeli két rendőr, de azt a részét az adott úszakasznak, ahol tudható, hogy a legtöbb szabálysértés, vagy baleset történik, arra rá se néznek? Itt nem kifejezetten erre a konkrét esetre gondolok, hanem arra, hogy nem éppen a lehető legjobban történik az erőforrások kihasználása, hogy amikor kéne a problémás helyekre rendőr, akkor nincs, amikor meg nem kéne akkor van.




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (4,8/5)

Homo sapiens?

2008.09.01. 08:00 | ommm | 27 komment

Címkék: wtf lsd door

Valamennyi ma élő ember egységesen a Homo sapiens faj tagja („értelmes ember” vagy mai ember).

Mondja a wikipédia.
De vajon az a sok értelmesnek mondott ember, aki LSD-ajtókat (Lambo Style Door) kendácsol bele mindenbe, I-es Golftól Volvóig, na azok vajon elgondolkodnak-e előtte azon, hogy ha neadjisten' felborulnak a csodabringával és csak az ajtón keresztül tudnának kikászálódni, akkor? Belenyitják a szántásba?

Gondolkodj ember. Azért vagy.

Persze ez csak a Robi bácsival, a szomszédban lakó okleveles hegesztővel karöltve elvégzett kendácsra igaz. Mint rendes fogyasztói társadalmakban szokás, a piacon megjelentek többé-kevésbé rendesen kidolgozott, profi kivitelezésű átalakító szettek is. Mármint az USA-ban, nem nálunk.

Ezeknél, ahogy illik, megmarad a "normális" nyitás lehetősége is - különösen kellemes opció ez a hazai műszaki vizsgaállomásokon történő időszakos megjelenéskor.

Merthogy, ismerve a Nemzeti Közlekedés Hatóság (a.k.a. Közlekedésfelügyelet) bátor tisztviselőit, nehéz elképzelni, hogy ilyen átalakítási engedélyre itthon (komolyabb anyagi lelki támogatás nélkül) bárki rá merje tenni a pecsétjét és aláírását...

Így aztán, talán éppen a hivatalos átalakítás reménytelensége miatt, akadnak kisebb kidolgozási különbségek a hazai, és mondjuk a német átépítések között...

- prokee  -


Meghajlok prokee tudása előtt és bízom benne, hogy mindenkinek profi, amerikai szett lengeti ajtaját. Ha netán az olcsóbb megoldást választanák, előtte olvassák el az első pár sort.




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (5/5)

Környezetvédelem ismét

2008.08.30. 10:00 | prokee | 12 komment

Címkék: autó környezetvédelem

...engem meg cseszegetnek a kétütem miatt...




Ne aggódj, elférünk !

2008.08.29. 15:00 | prokee | 2 komment

Címkék: közlekedés autó

...és ha csak háromszemélyes ? Valahogy majd csak megoldjuk...




Reinforced

2008.08.29. 14:00 | prokee | 10 komment

Címkék: gumi made in china

- Li, mondd csak, mit jelent a Reinforced ?

- Nem tudom, Cseng.

- ...és a M+S ?

- Ne kérdezz már hülyeséget, honnan tudnám ? Írjunk rá mindent, amit a Michelinék szoktak, abból nagy baj nem lehet.

Ha már gumi, meg pótkerék... Triangle márkájú kínai gumiabroncs. A Reinforced felirat alapján felújított (Bocs, természetesen erősített oldalfal, szórom a hamut...), az M+S pedig arra utal, hogy téli gumi. Nos, egyik sem igaz. A Made in China feliratot pedig (bölcsen) úgy helyezték el, hogy a felnire szerelés után a perem takarja.

Kéne ?




Utazni tudni kell...

2008.08.29. 10:00 | prokee | 6 komment

Címkék: balaton közlekedés autó nyaralás

Időd nincs sok, de cuccod igen ?

Balatonfüred, augusztus 13:




Keréknyomás? Rendben!

2008.08.29. 08:30 | Rocko- | 20 komment

Címkék: közlekedés közlekedésbiztonság

Talán haloványan felsejlenek az emlékek mindenkiben, aki szerzett jogosítványt, ha azt mondom: elindulás előtt ellenőrizendők listája. Mint például a kormány holtjátékának ellenőrzése, világító és fékberendezések és az abroncsnyomás ellenőrzése. Mind nagyon jól tudjuk, ezek nagyon fontos dologok, még a defekttűrő kerekek korában is. Viszont ugyan, mondja már meg nekem valaki: mikor látta ezt bárki is utoljára? Vagy tegye a szívére a kezét.: (Nem oda, az a máj, a másik oldalra!) mikor végezte el saját maga utoljára, a jogosítvány kézhezvétele után? Különösen egy hosszú utazás előtt érdemes, és igen, a pótkereket is (!), mivel elég dühítő kipakolt csomagokkal, bömbölő gyerekkel a hátsó ülésen szentségelni, hogy most a horvát tengerparttól 10 kilométerre honnan a francból akasszon le egy használható pótkereket. Nos, erre a veszélyre, pontosabban ennek folyományára hívja fel a figyelmet a Goodyear három vicces kampányvideója. Ne feledjük: Kereket cserélni veszélyes lehet!

Csendben hozzáteszem, a mai általános marketing-irányvonal legrosszabb ötletének a pótkerék nélkül, defektjavítóval szállított autókat tartom. Most is áll nálunk egy durrdefektes autó, amit tréleren kellett beszállítani, mert a defektjavító készlet még csak köszönni sem tudott magabiztosan a gumiabroncson található szakadásnak.

OK, én is meg tudnám ideologizálni, ha akarnám - nagyobb csomagtér, nagyobb tervezési szabadság, stb... De vajon versenyképes ez az út mentén álló autó mozdíthatatlanságával ?

A pótkerékről pedig: Mindig van nálam, mindig korrekt nyomásra állítva, de soha nem volt defektem. Kivéve egyetlen esetet, de akkor rögtön kétszer is.

Először a cég előtt parkolva. Szerda délután, amikor hazindultam volna, a jobb hátsó kereket alaposan leeresztve találtam. Lecseréltem, majd felpakoltam, és elindultam Alsóörsre.

Amikor megérkeztem, sikeresen ráparkoltam a beton közepéből kiálló M14-es menetes szárra, ami egy hangyányit megrongálta az abroncsot. 

(katt, nagyra nyílik!)

Azt hiszem, ez az az eset, amire nem lehet felkészülni...

- prokee -




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (5/5)

Bogarak Orfűn

2008.08.28. 11:37 | Lowtyo | 10 komment

Címkék: bug bogár vw találkozó treffen orrfű

 

Pécsi is vagyok, bogaras is, egyértelmű volt, hogy az orfűi találkozó idejére szabaddá kell tennem magam és a családot, hogy legalább egy napig kiszakadjak a mókuskerékből és benzingőzzel kevert friss hegyi levegőt szippanthassak tüdőmbe, és a város monoton zaja helyett, számomra oly kedves ciripelést halljak. Folyamatosan figyeltem, mikor lesz pontos dátum a MBK honlapján, hogy még időben kitéphessem a határidő naplómból azt a két oldalt, nehogy lelkesen teleírjam.

Aztán persze semmi sem sikerült úgy, ahogy terveztem. Nyaralni voltunk, majd a kőműveseink mentek üdülni, végül az épületgépészünk, ezért jókora lemaradást kellene behozni az építkezésünkön.
Tisztán látszott, ebből nem lesz hétvégi piknik, helyette viszont közeli kapcsolatba kerülhetek ismét a betonnal teli sárga vödrökkel.
Végül úgy alakult, hogy szombat délben megakadtunk a munkával. Örültem is és bosszús is voltam, mert úgy tűnt mégis mehetek bogárlesre, ugyanakkor újabb héttel kitolódott a ház elkészülésének dátuma.
Ebéd után lefektettük pici lánykámat, majd miután felébredt édesded álmából, összepakoltunk és indultunk.
A pécsi bogaras találkozók mindig nagyon jól szoktak sikerülni. Nem csak a lokálpatrióta mondatja ezt velem, a többi, messziről hozzánk látogatott bogaras is remekül szokta érezni magát a nálunk rendezett találkozókon. Az, hogy idén az orfűi Panoráma Kempingben rendezték meg, különösen kedves a szívemnek, mert 1996-ban itt voltam életemben először ilyen rendezvényen, nem csoda tehát, hogy különösen izgatottan terelgettem autónkat az Orfű felé vezető szűk hegyi út kanyarjaiban.
Pici lányomon látszott, hogy nem fog összejönni apa terve, miszerint addig maradunk, míg lánykám álomra nem hajtja fejét a kemping puha gyepén, a sok futkosástól kifáradva. A kisgyerekesek biztos tudják, milyen, amikor rosszkedvűen ébred egy picurka a délutáni alvásból, a gyermektelenek kedvéért pedig elmondom, nehéz ilyenkor a kedvére tenni, és még nehezebb a szülő hülyeségét ráerőltetni.
És végül a non plus ultra. A harmadik kattintásnál kiírta a fényképezőm, hogy bizony kevés coulomb szaladgál az akkumulátorában ahhoz, hogy munkára lehessen fogni. Jobb híján tehát maradt a telefonnal fényképezés, amit iszonyatosan gyűlölök.
Nem mondhatnám, hogy ez volt a legnagyobb találkozó, amin voltam, talán 20-30 autó lehetett összesen, azonban nem is ez a fontos. Sokkal inkább az, hogy akik ott voltak szemmel láthatóan remekül érezték magukat. Kellenek is az ilyen kisebb találkozók, mert ezek jóval otthonosabb légkörben telnek, mint a több száz autót felvonultató nagy, nemzetközi összejövetelek, amiket viszont más miatt szeretünk. A bogarasok alapjában kedves, barátságos emberek és egy picit valóban „bogarasok”. Bárkihez odamehetsz, kérdezgethetsz tőle, beszélgethetsz vele műszaki dolgokról, vagy csak egyszerűen rácsodálkozhatsz a gépére, nem fog elzavarni. Kövér Zolit szoktam emlegetni, aki igen kemény srác volt, nem egyszer gyűlt meg a baja a hatóságokkal, de legalább akkora szíve volt, mint a mája, és oda is adta volna bármelyik bogarasnak. Sajnos nem fogjuk többet látni egy találkozón se, de biztos, hogy az égi aszfaltcsíkokon egy irtózatos hangú buggy-val riogatja a többi holtat.
Nosztalgiáztunk picit a nejemmel, megkerestük azt a helyet, ahol, anno 12 éve, két tizenéves nagyonszerelmes fiatal parkolt, picit kopott autójukkal, csináltunk pár fényképet onnan, ahonnan akkoriban fényképeztünk, nézegettük a használt kincseket, majd kiültünk a füves domboldalba és onnan figyeltük, hogyan próbálják ügyességüket összemérni a srácok. Nem zavart, hogy borult az ég, hogy parlagfüvek közt ülünk és pici tündérem vidáman cirógatja arcomat valami kétes kinézetű gazzal, amire biztos allergiás vagyok. Friss levegőn voltunk, kedves emberek közt, és a tücskök ciripelését elnyomta a nagyobb fajta ízeltlábúakból előtörő muzsika. Az ott töltött rövidke idő felért egy jófajta wellness hétvégével.
Máig vallom, a bogár nem egyszerűen egy autó, hanem egy életforma. Akit egyszer megfertőz, sosem szabadul többé. Én sem tervezem. Jövőre pedig remélem ismét lesz Pécsen, vagy környékén találkozó.

 

  




Massa brilliánsan, Raikkönen bénán

2008.08.25. 08:00 | ommm | 38 komment

Címkék: ferrari európa valencia forma1 nagydíj

Ismét felemás sikert ért el a Ferrari Valenciában, Hamilton a második, továbbra is vezeti a világbajnokságot

Fölényes győzelmet aratott a brazil Felipe Massa a debütáló valenciai pályán, ahol is esélyt sem hagyva másoknak rajt-cél győzelemmel hagyott maga mögött mindenkit. Ezzel hat pontra közelítette meg Lewis Hamiltont a világbajnoki pontversenyben.

A hétvége izgalmasan indult a forró spanyol aszfalton, hiszen a versenyzők számára ismeretlen pályán a Toro Rosso versenyzője, Sebastian Vettel rendre az első három hely valamelyikén végzett az edzéseken.

 

Formáját az időmérőn is hozta, ahol nem kis meglepetésre elcsípte a hatodik rajthelyet, ezzel a hétvége meglepetését szolgáltatva. Az első sorból a könnyedén pole pozíciót megszerző Massa és Lewis Hamilton rajtolhatott. A második soron az ismét magára találó lengyel Robert Kubica és Kimi Raikkönen, majd Heikki Kovalainen és Vettel vághatott neki az 57 körös versenynek.

Hamar világossá vált, hogy Massa Ferrariját nem lehet megállítani, mert eszméletlen tempót diktálva azonnal átvette a vezetést és jóformán végig meg is tartotta azt. Lewis Hamilton meg sem próbálta üldözni, inkább a mögötte tolakodó Robert Kubicára figyelt. Gond nélkülinek tűnt maga a rajt és az első kör is, de nem volt az, hiszen a japán torpedó, Kazuki Nakajima ezúttal Fernando Alonsót találta el, és a spanyol Renault-jának hátsó szárnyát letörve véget is vetett hazai versenyének.

Az élen a sorrend hamar beállt és nem is változott, nem volt kedve kockáztatni az egyik versenyzőnek sem a még friss, csúszós burkolaton. Massát nem lehetett utolérni, Hamilton stabilan a második helyen autózott, mögötte Kubica, majd Kovalainen és az ismét harmatgyenge formáját mutató Kimi Raikkönen következtek. A futam elején még a világbajnokság nagy esélyesének kikiáltott finn egyszerűen ismételten képtelen volt kimászni a gödörből és vértelenül autózott honfitársa mögött.

A sorrend annyiban változott a 15. kör környéki boxkiállások utána, hogy Jarno Trulli az egyre gyorsabb Toyotával Vettel elé került, míg az egykiállásos taktikát választó Timo Glock lassan, de biztosan a 13. rajtpozícióból a pontszerző helyek közelébe ért. Már-már elbóbiskoltak volna a nézők, mikor a Ferrari szerelői gondoskodtak egy kis adrenalinról, hiszen a második kiállását abszolváló Massát az éppen akkor a boxutcából kihajtó Adrian Sutil mellé engedték ki. A brazil éppen csak elkerülte az ütközést és a versenyből való kiesést, de a veszélyes manőver miatt minden bizonnyal pénzbírsággal sújtják majd a csapatot.

 

Közben szépen-lassan magára talált Kimi Raikkönen is, aki végre világbajnokhoz méltó tempót kezdett diktálni, utol is érte Kovalainent, szorosan mögötte hajtott és kerékcserére is egyszerre álltak ki. Úgy tűnt, itt megelőzheti a McLaren újoncát, azonban tőle teljesen szokatlan módon szinte pánikszerűen lőtt ki szerelői mellől, sajnos még azelőtt, hogy a tankolóberendezést kihúzták volna autójából, így durván magával rántotta szerelőjét is, akit pár pillanattal később már hordágyon toltak az egészségügyi központ felé.

 

Szerencsére komolyabb baja nem történt, Raikkönen versenye azonban elúszott, hiszen behozhatatlan hátrányra tett szert Kovalainennel szemben, ráadásul a következő körben a Ferrari motorja egyszerűen sűrű fehér füstöt okádva megadta magát, ugyanúgy, mint Massáé a Hungaroringen.

 

Valószínűleg ekkor törte szét plazmatévéjét a Ferrari főnöke, Luca di Montezemolo, aki nyomatékosan felhívta a csapat figyelmét, hogy nem tűri a további hibákat. Nos, ennek ellenére nem működött olajozottan a gépezet. Massát azonban megállítani nem lehetett, így megszerezte a megérdemelt futamgyőzelmet, Lewis Hamilton a második helyen ért célba, míg a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Robert Kubica a harmadik lett. A hétvége legjobb eredményét azonban kétségkívül Sebastian Vettel hozta, hiszen megcsillantva tehetségét a kitűnő 6. helyen végzett.

 

Hogy mit hoz a jövő heti Belga Nagydíj és a legendás Spa-Francorchamps, azt még találgatni is nehéz. Vajon összeszedi-e magát Raikkönen, vagy hagyja, hogy világbajnoki reményei kútba hulljanak, vagy ismét csak másodhegedül majd a Massa-Hamilton-Kubica trió mellett? Lehet fogadni.

Jegyzetek a margóra

Végignéztem ez a futamot is, mint mindegyiket 1986 óta. Aztán kimentem a teraszra rágyújtani, nagyon-nagyon rossz szájízzel. Végleg lemondtam Kimi Raikkönenről. Pedig kedveltem őt, hiszen, mint régebben említettem már, ő volt tán az egyetlen az „újkori” generáción belül, akiben észre lehetett venni nyomokban a régmúlt, valódi, karakteres nagy versenyzőit. Gyors volt és önfejű, nem sokat teketóriázott ha kenyértörésre került sor.

Amikor aztán átült a Ferrrariba már tudtam, hogy nem lesz neki jó. Kirobbanó formája és lendülete meghozta neki a világbajnoki címet ugyan, de szerintem rohadtul nem kompatibilis az olaszokkal. Nézzék csak meg, mivé lett? Abszolút beszürkült, a győzelmet már szombaton elvesztő, fásult versenyző. Ó, igen, mindent meg lehet magyarázni, de engem már a szövegelés nem érdekel. Massa alatt ugyanaz az autó, ugyanaz a lehetőség, ő meg tudja találni a helyes beállításokat, be tudja hozni első helyen a Ferrarit, akkor Raikkönen miért nem?

Megtippelem: tudja már ő nagyon jól, hogy nem lesz már hosszú a Ferraris pályafutása. Mindegy, mit mond a szerződés, mit nyilatkozik a csapat, szerintem Raikkönen valamelyik másik élcsapatban folytatja.

Pedig megvan benne a potenciál, megvan a sebessége, hiszen rendre a 30-40-ik kör környékén magára talál és a nagy lébecolás után durva tempót tud nyomni, de addig? Kérdem én, mit csinál? Hová tűnik a pályán?

 

Csalódtam benned Kimi Raikkönen, ennél tökösebb gyereknek gondoltalak.

Massa. Felipe Massa zseniálisan gyors, latin véréhez képest meglepően rezisztens a sorozatos kudarcokkal szemben, fel tud állni és eredményt felmutatni, ami nem kicsit meglepő. Van azonban egy nagy baja. Felipe Massa nem karakter, nem Arc.

Összedolgozza, összehozza az eredményt, mert van hozzá tehetsége, adottsága és ugye egy Ferrari a segge alatt, de akkor is...Massa számomra mindig is csak a kicsi, pösze brazil gyerek marad. Írom még egyszer: ez semmit nem von le érdemeiből, mert nagyon ügyes és gyors versenyző.

Akkor hát, mi legyen? Mi legyen, ha az ember tényleg szívvel-lélekkel drukkolni akar valakinek, versenyzőnek-csapatnak, mindegy?! Mint annak idején, mikor Mansell – Senna -Prost drukkerekre szakadt a világ? Vagy amikor az esélytelenek kivívták szimpátiánkat, mint pl. a zseniális esőmenő Jos Verstappen? Vagy az Arrowsban csodatevő Damon Hill?
- Hogy mi legyen? Majd én megmondom, mi legyen. – mondaná Marsellus Wallace, de nem mondja. Itt nem lehet okos senki. Szívvel választani lehetetlen.

Hamiltont elvből nem kedvelem, pökhendi tenyészgyerekért nem rajongunk.
Raikkönent újra nehéz lenne, ahhoz csodálatosan magára kéne találnia, visszahoznia régi, McLarenes formáját.

Massával a fentieket leszámítva nem lenne baj,de rajongani érte nem lehet.
Vettel szimpatikus ugyan és merész is, de a német versenyzőkkel én már szkeptikus vagyok. Ha lendülete és akarata kitart, akkor óriási sztár lehet belőle.
Marad hát a szerény de szimpatikus gúnár, Robert Kubica, akit nem úgy toltak be az F1-be, aki felett nem tartott óvóernyőt Mosley és a leendő főnöke, akinek nem egyengették útját.

Kívánom, hogy jöjjön jövőre össze neki és bízok a BMW-ben, hogy egy kegyetlen ütőképes gépet tud építeni és végre lesz valaki, aki jól odabasz a sok „nagymenőnek”.
Privát vélemény, meg se hallgassák.

Ahogy az is, hogy milyen szépen urbanizálódik az F1. Milyen szépen valóra válik a régierégi Wipeout PC játék világa, mikor is hangtalanul suhannak majd az energiacellákkal hajtott akármik a betonfalak és felhőkarcolók között éjszaka a megvilágított hiperdrómokon.
A klasszikus értelemben vett Forma-1, maga az ember-ember elleni pályaverseny, az össze-összeérő kerekek, a keresztbecsúszva kifékező manőverek, Gilles Villeneuve, Ayrton Senna, Nigel Mansell és Alain Prost mozdulatainak emléke elhalványul, a haláltusa elkezdődött.

Bárki bármit is mond.
Elég kicsit visszanézni.




Nagggyon kellemetlen helyzet

2008.08.22. 14:00 | prokee | 9 komment

Címkék: autó trabant balatonfüred

Mennyire cinkes szitu.

Előveszed a gépet. Lemosod. Kitakarítod. Bepakolsz. Elmész a Nyári Találkozóra. Csatlakozol a felvonuláshoz.

Balatonfüreden háromszor konvojoztok el a móló melletti kanyarban, amely kb. 6000 kmes körzetben a legnagyobb átlagos népsűrűséggel bíró hely.

Hangoskodtok, villogtok, zenéltek, búgatjátok a motorokat, és mosolyogtok a csajokra.

Aztán a harmadik körben, a kanyarban, amikor már éppen hazafelé vennéd az irányt, az autó diszkréten lehörög, és megáll a buszmegállóban.

Ott, ahol négyzetméterenként 350 ember áll, melletted megy el a városnéző benzines kisvasút.

Aztán megérkeznek az okosok a tömegből (szikrát ne nézzük meg?), meg a haverok a konvojból, akik röhögnek és fotóznak, hogy a helyzet még véletlen se vesszen el az emlékezés homályában...

Aztán rövid, de intenzív és kétségbeesett szerelés után kötélre vele, irány a kút, teszel bele egy kis benzint, és már megy is.

Csabi, bocs, ez nem a te napod volt :)




Ne hívjál! Szívjál!

2008.08.22. 08:00 | Lowtyo | 47 komment

Címkék: autó cigi tilos bagó fakk

 

Akárhogy is szépítjük, tény, hogy rendőreink egyik kedvenc szórakozása lett a vezetés közben mobilozókra történő vadászat.

 
(na jó, ez pont nem egy plázacica,de nyomkodásra picit megnő)
Valljuk be őszintén, nincs is annál idegesítőbb, mikor egy plázabringa próbálja hatalmas műkörmeivel kikeresni a telefonkönyvből a szolárium számát, apától kapott SUV-ja (vagy eszjúvíje) volánja mögött, miközben ügyet sem vetve a forgalom többi résztvevőjére kacsázik vagy éppen 20-al vánszorogva képez forgalmi akadályt. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ha jutott 10-20 milla egy ekkora szekérre miért sajnálja azt az egy-két Deák-igazolványt egy kihangosítóra. Persze legyünk objektívek, ilyen macákat igen ritkán látni, fennakadni rendőri igazoltatásnál.
Jó dolog a kihangosító és valóban nem árt, ha vezetés közben szabad mindkét kezünk. Akinek telik telefonra annak az a pár ezres sem jelent gondot, hogy legalább egy headsetet vegyen. Szóval még ésszerűnek is tűnhet a dolog, csupán egy dolog van, ami igencsak zavar.
Jelenlegi tudásom szerint (és javítson ki valaki, ha rosszul tudom) vezetés közben nem tilos a dohányzás. Ezek szerint vezetés közben előbogarászhatjuk a cigarettás dobozt, kivehetünk belőle egy szál cigit, hogy aztán az öngyújtóval, szivargyújtóval meggyújthassuk és kb. 3-4 percig egyik kezünket lefoglalhassa a bűzölgő rúd. Persze közben illik bele-bele szívni, hamut eltávolítani és végül kezdeni valamit a csikkel. Akárhogy is nézem, nem hiszem, hogy kevésbé foglalja le a kezünket egy szál cigaretta elszívása, mint egy pár perces beszélgetés. Mégis, az egyiket szabad, a másikért keményen büntetnek.
 
 
 
Még egyszer elmondanám, nagyon jó dolognak tartom a kihangosítót, nekem is van, használom is. Viszont aránytalanul szigorúnak tartom a büntetés nagyságát, amit vezetés közbeni mobilozásért kaphatunk, annak tudatában, hogy dohányozni viszont szabad.
Ismerve kicsiny országunk bölcs vezetőit, egy ilyen irányú kérdésfeltevésre válaszul betiltanák a dohányzást is vezetés közben, mert akkor lehetne csak igazán kaszálni. De nincsenek illúzióim. Remek kis oldalunkat kizárt, hogy bármely politikus olvasná, úgyhogy nyugodtan lehet írni a véleményeket, cigizés-mobilozás ügyben.
Más is furcsának találja ezt?
 
Hmm....barátom, én a dohányosok táborába tartozom és bevallom neked, néha már telt a tököm a hajtóvadászattal, ami a dohányosok ellen folyik. Az biztos, hogy egy cigaretta elszívása nem vonja el annyira a figyelmed a vezetéstől, mint a mobilteltfon-nyomkodás, vagy maga a handsfree nélküli telefonálás. Dohányosnál a cigarettázás teljesen automatikus, ösztönszerű mozdulatsor, sok gondolkodást nem kíván.
Amúgy meg, felőlem aztán tilthatják be agyba-főbe, a SAJÁT autómban akkor gyújtok rá, amikor csak jónak látom. A minap is megállított a járőr, simán dohányoztam, nem szólt érte semmit. De simán perre mennék bárkivel, aki be akarná tiltani.
Dohányosok, unite! omm

 




Herr Ingenieur, kérem meséljen a régi szép időkről

2008.08.21. 10:00 | scheerti | 9 komment

Címkék: porsche autó


Sokáig keresgéltem az Indavideo kincsesládájában, hiszen nem célravezető olyan felvétellel előhozakodni, amely egy unalomig ismert tömegmodell sokadik ráncfelvarrását mutatja be, esetleg annak eladási statisztikáit elemzi.

Igen ám, de akkor mi legyen?

Legyenek mondjuk Porschék: azokkal nehéz öngólt rúgni, hiszen mindenki szereti őket valamiért. Letisztult forma, ismerős vonalak, amelyeket a legifjabbak is messziről felismernek, az autós hagyományőrzés magasiskolája - a legmodernebb technológiával karöltve, a német precizitás ékköve, mi kell még? Talán egy jó reklám.

Az alábbi videón Ferdinand Anton Ernst Porsche, azaz Ferry Porsche tárja a nagyérdemű elé hitvallását. Ha van ember, aki hitelesen tud beszélni a dicső múltról, akkor Ő az. Nem csupán édesapja feledhetetlen érdemei miatt különleges felvétel ez, hiszen ő maga is tevékenyen részt vett a legszebb autók fejlesztésében. Gondoljanak csak bele, milyen szerencséje volt a cég marketingeseinek, hogy a reklám készítésekor fel tudtak kérni valakit, aki már a kezdeteknél is ott volt, látta, ahogy az apró német márkából minden idők egyik legismertebb autógyártója lesz. A Ferrari és a Lamborghini munkatársai valószínűleg emberáldozatot mutatnának be, ha sikerülne egy hasonló felvételt előásni valahonnan, ők is rájöttek ugyanis, hogy az emberek szívesen böködik zsírosra a képernyőt egy-egy régi modellt látva. Ha ehhez még sikerül egy ismert arcot is szerezni, akkor a siker garantált. Természetesen a Lamborghini is foglalkoztat még öreg rókát, a Ferrari pedig sorai között tudhatja Michael Schumachert, az utóbbi évek legismertebb autóversenyzőjét. Sajnos Ferry Porsche már több mint tíz éve nincs köztünk, de munkássága itt maradt, többek között ebben a reklámban is.

Alább a felvétel:



Ugye ettől az úrtól Önök is  szívesen vásárolnának autót?


Bónuszként van itt még egy 911-es raliautó is, ami önmagában is elég különös, az viszont egyenesen megdöbbentő, hogy a 6 perc 11 másodperc alatt csupán néhány alkalommal akar kitörni a kocsi feneke az árok felé:


Lehet, hogy mégis a farmotoré a jövő?
 




Szerintünk : : (3/5)
Szerintetek : (5/5)

Csőváz

2008.08.20. 15:30 | ommm | 14 komment

Címkék: tatra 815


Miért jobb Tatrának lenni? Nem fájdul meg az ember dereka, nem lötyög jobbra-balra a több ezer liter oltóanyag és nem utolsósorban nem csavarodik eszméletlenül a terhelt létraváz.
Tűzoltóautó-tender Csehországban. Gondolom, nem kell mondani, ki nyerte.
És a képeket látva azt sem, miért. (Ettől függetlenül csúnyán fel lehet ülni Tatrával is)

 

 




Devil inside

2008.08.15. 08:00 | Lowtyo | 21 komment

Címkék: audi 80 v6 lowtyo 2800 sleeper


Egy kamiont előztem este a vasasi emelkedőn Pécs mellett. A két sávból a külsőt a kamion, a belsőt az én Audim és az előttem haladó, szintén a kamiont előző Punto foglalta el. Aztán egyszer csak a sötét utasfülkét nappali világossággal árasztotta el a mögöttem haladó Passat reflektora. Szokásos, udvariatlan módon próbálta jelezni, hogy jobban tennénk, ha eltakarodnánk előle, mert Ő bizony haladna. Megvártam hát, amíg az előttem haladó Punto megelőzi a cammogó nagyvasat és kihúzódik elé és kapcsoltam egy sport gombot a váltón, majd nyomtam egy padlógázt. Aztán persze én is kihúzódtam, hadd haladjon emberünk. A tükörben láttam, hogy hatalmas koromfelhőt okádva megindul, majd kezd kicsinyedni, végül Ő is kihúzódott mögöttem.

 
Talán ezt imádom legjobban az autómban. A 80-as Audit senki sem veszi komolyan. Általában 1.6-os, 1.8-as, 2.0-ás, nagy ritkán 2.3-as benzinesek futnak az utakon. A legtöbb azonban 1.9-es TDI motorral szerelt. Nem mondom, hogy ezek nem jó motorok, de tény, hogy nem versenygép velük az autó. Nekem viszont sikerült vennem egy 2.8-as V6-ost ami a maga 174 lóerejével elég becsületesen rángatja az 1300 kg-os karosszériát.
 

 
De ne szaladjunk ennyire előre.
Tavaly nyáron úgy döntöttünk lecseréljük a szűkössé vált Fiatunkat valami nagyobbra.
Először 124-es merciket kerestem automata váltóval, klímával és nagy benzinmotorral. A legelső, amit megnéztünk majdnem minden kritériumnak megfelelt kivéve az automata váltót. Ha előre tudom mennyi csoffadék autót fogok megnézni és, hogy bejárom fél Magyarországot miattuk, abban a pillanatban kifizetem. Aztán kezdtem feladni, hogy találok normális 124-est.
Néztem még 190-est 2.6-os motorral, amit az eladó mégsem adott el, és egy 126-ost is, ami sajnos azért nem a miénk, mert a nejem sokallta a fogyasztását.
Ekkor jött a képbe a 80-as Audi. Feleségemnek tetszett meg az autó. Elmentünk, megnéztük. Ő lelkesedett, nekem nem tetszett, mert nem merci. Aztán utánanéztem és kiderült, hogy nem gyakori darab, így már érdekesebb lett az autó. Megalkudtunk rá, elhoztuk.
Az autó, kisebb karcoktól és Tesco-horpadásoktól eltekintve nagyon jól nézett ki. Törve valószínű nem volt még, a motorháztetőn mértünk gyáritól eltérő festékvastagságot.
A motorja csodásan szólt, nagyon kellemesen ment és úgy tűnt komolyabb gányoktól és tuningoktól mentes.
 
 
A 80-ast 1973 és 1995 között gyártották. Az én autóm 92-ben, hagyta el a gyártósort és meg sem állt Svájcig. A szervizkönyv szerint 97-ben került az országba 140.000 km-el.
Mi 255.000 km-el vettük tavaly, hogy mennyire valós nem tudom, nem tűnik többnek.
Talán pont ez volt, amiért belementem, hogy elhozzuk, mert nem tűnt lelakottnak az autó.
Miután hazahoztuk, első utam a szerelőmhöz vezetett, egy alapos átnézésre és az ilyenkor szokásos szíjak, feszítők, nedvek cseréjére. Az hallható volt, hogy a mellső futómű szilentjei cserére érettek, filléres tételek voltak. Nem úgy a vezérlés motyói. A szíj még csak hagyján, a feszítőért és a vízpumpáért azonban elég barátságtalan összeget kellett otthagynunk. És ráadásul volt még egy apróbb kellemetlenség. A főtengely szimering hangyányit könnyezett, ezért, úgy döntöttünk, ha már úgy is szét van bontva a vezérlés kicseréljük azt is. A főtengely csavar azonban nem akart engedni. Mindenféle módszerrel próbálkoztak meglazítani, de csak nem ment. Ekkor szégyenszemre fel kellet hívni a helyi Audi szerviz szervizvezetőjét egy kis szakmai segítségért. Jót derült a dolgon, mert volt már szerencséje ilyenhez. Mondta, hogy van egy spec szerszám hozzá, de olyan nekik sincs, mert az egyik ilyen műveletnél az Övék is eltört. Szerinte inkább hagyjuk, hadd könnyezzen az a szimering. Nos a dolog vége az lett, hogy trailerre került az autó, elvitték egy kamion szervizbe, ahol nitrogénnel lehűtötték a csavart és egy akkora légkulccsal lazították le, amivel a Földet is meg lehetne forgatni.
Itt már sejthettem volna, hogy nem lesz egyszerű életem az autóval.
Aztán jöttek a gondtalan autózással töltött napok. Mivel én céges autóval járok, az Audit jórészt a feleségem használta. Imádta, hogy csak nyomni kell a gázt és az autó gondolkodás nélkül megindul. A gázpedálnak két állása van. Félútig viszonylag kicsi az ellenállása, és ebben a tartományban lehet gazdaságosabban autózni vele. Persze megy így is becsületesen a gép, azonban ha tovább nyomjuk a pedált, az igazi örömautózás csak ezután kezdődik. A pedál diszkrét ellenállása jelzi, hogy olyan zónában értünk, ahol az üzemanyag ellátó rendszer lelkesen üríti a 66 literes tankot, cserében folyamatosan tol bele az ülésbe. Ha elégedetlenek vagyunk a gyorsulással, kapcsolhatjuk a váltó sport fokozatát, ilyenkor sokkal előbb vált vissza és magasabb fordulatszámnál kapcsol fel. Tulajdonképp egy igen okos szerkezet,mert ha finoman lépkedünk a pedálon, akkor ugyan olyan alacsony fordulatnál vált, mintha nem lenne sport állásba. És akkor még ott van a padlógáz kapcsoló is….
 
 
A gyári 9,2-es százra gyorsulás nem valami lélegzetelállító adat, a nagyobb okosság azonban nem is ebben van. Az igazán nagy élvezet abból adódik, hogy a masina országúti, vagy autópálya tempóról is gondolkodás nélkül gyorsít. Míg mások küszködnek az emelkedőkkel vagy vért izzadva gubbasztanak, várva a megfelelő alkalmat egy előzésre, mi nyugodtan autózunk, legfeljebb néha picit mélyebbre nyomjuk a jobb oldali pedált. A gyári fogyasztási adatok, többé-kevésbé tarthatóak. 90-es sebességre 7,5-et ír, ami elvileg lehetséges, bár kizárt, hogy találunk olyan helyet, ahol folyamatosan lehet haladni 90-el. Nyugodt országúti autózással inkább 8,5-et mondanék, autópályán 9-10 liter közt eszik, városban pedig 14 környékén. Mostanában azonban inkább 15, az a 14, de az is hozzátartozik a dologhoz, hogy feleségemnek igencsak „megnőtt a jobb lába”.
A jobb oldali pedálról már beszéltem eleget, következik a bal oldali, fék pedál. Az autón elől hátul tárcsafék van, a mellsők hűtöttek és a 15”-os gyári felni mögött épphogy csak elférnek. A lassulást mégsem tartom túl jónak. Vásárlás után nem sokkal cseréltünk féktárcsát és betéteket elől, és igyekeztem jobb minőségűt venni, azonban úgy érzem, lehetnének picit harapósabbak. Főleg, ha azt vesszük, hogy a motyóhoz ismét csak aranyáron jutottam hozzá. Az előző autónkon Sparco fékek voltak elől, azok sem kerültek ennyibe, és a fékhatás is jobb volt. Ráadásul a szerviz szerint a tárcsák elég hamar „eldobják” magukat. Az ABS kikapcsolható, biztos akad olyan szitu, amikor jól jön, nekem még nem volt ilyen.
A futómű, olyan se nem lágy, se nem kemény. Ahhoz kemény, hogy lágyan ringatózva autózzunk, ahhoz pedig lágy, hogy mi legyünk a szerpentinek ördögei. A kanyarvadászatot a nehéz motor és az elsőkerék hajtás sem támogatja. Ez az autó inkább érzi magát elemében autópályán, és országúton, mint szűk, hegyi utakon.
A kormány többek szerint kicsit túlszervózott, szerintem pont jó. Én szeretem, ha könnyen lehet tekergetni és mivel főként városban használjuk, nem jön rosszul parkolásnál, hogy a 205-ös gumikkal szerelt kerekeket könnyedén terelgethetjük.
A belső tér meglepetés lesz azoknak akik B2-es 80-asból ülnek át. A kettővel ezelőtti változathoz képest jelentősen csökkent a belméret. Az ülőlapok rövidebbek és a lábtér is kisebb. Magam mögé beülve még épp elférek, igaz akkor az első ülés elég hátra van állítva. Hátul inkább két személynek kényelmes az autó, harmadik ember, csak rövid távon tud középen ücsörögni és az sem árt, ha nem Fekete Lacit akarjuk bepasszírozni. Az üléstámlák osztva dönthetőek. Jutott hátra még könyöklő, fejtámla viszont már nem. Nem értem miért nem adták alapból, vagy miért nem ikszelte be az első tulaj az extralistán. Az első ülések magassága állítható. Német autótól megszokottan a padlóról indul és elég magasra emelhető.
 


 
A felhasznált anyagok minőségére nem lehet panasz. Minden felület, puha, tartós anyagból készült, a kapcsolók, karok precízen működnek, sehol semmi lötyögés, nyiszorgás. Az embernek olyan érzése van, hogy atomot is robbanthatnánk bent, akkor sem lenne semminek baja.
Kényelmi berendezés is van bőségesen. Az első ablakokat elektromosan mozgathatjuk, sajnos csak a vezetőoldali automata. A tükröket is villanymotorok állítják és fűtöttek, ami nem egyszer tett már jó szolgálatot, hideg nyirkos reggeleken. A klíma automata és remekül működik. Szabályozhatjuk kézzel is, hogy hova juttassa a levegőt, de szerintem érdemes rábízni az automatikára, mert nagyon hatásosan huzat nélkül dolgozik és pillanatok alatt észrevétlenül lehűti a belső teret. A fűtés is igen hatásos, télen rögtön elindulás után már tolja is a meleget az utastérbe. Befúvó rostély került az ülések alá is, így a hátul utazók is kapnak a kellemes melegből. Van még elektromosan nyitható, buktatható tetőablak, amit és spec. nem szeretek, mert ha kinyitom, csak süti a nap a kopasz fejem és a belmagasságot is jelentősen csökkenti, a nejem viszont imádja. Központi zár, riasztó, kellemes hangú hifi, fokozatosan elhalványuló belsőtér világítás, számos hasznos és jó pár parasztvakító apróság.
És akkor a fekete leves. A címben szereplő ördög, nem csak amiatt lakozik belül, mert a kis kasztniba sikerült belegyömöszölni ezt a viszonylag nagy motort. Számos dolog romlott el rajta, ha nem akarok nagyon finom lenni, hát szívtam vele eleget. Valójában arra számítottam, hogy egy galvanizált karosszériájú, masszív, jó minőségű autót veszek, elpusztíthatatlan motorral. Többé-kevésbé igaz is, de sajnos nem teljesen. Ennél a típusnál már kezd érződni, hogy rájöttek a gyártók, nem nagy üzlet az örökkévalóságnak autót gyártani. A hűtő például már műanyag, ami el is tört egyszer. Volt problémám jeladóval, indításgátlóval, klíma computerrel, klímahűtővel, klímacsővel. Alkatrészt szerezni hozzá nem könnyű, és ha van, aranyáron mérik. A motortérben valamit javítani szinte lehetetlen a fél autó szétszedése nélkül Ráadásul telepakolták mindenféle földi jóval, ha az ember felemel egy szőnyeget, vagy lebont egy borítást, biztos talál mögötte egy computert.
 
 
Igazából egyszer ki kellene vennem 2 hét szabit, beköltözni a garázsba vele és átbogarászni rajta mindent. Időm viszont nincs erre. Persze lehet, hogy a szerelőmnek van igaza, hogy túlságosan magasak az elvárásaim az autóval szemben, mert már attól is meg tudok őrülni, ha kiég egy izzó a műszerfalon. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy 16 éves a kicsike, nem várhatjuk, hogy minden tökéletesen működjön. De muszáj, hogy mindig üzembiztos legyen a gép. Mégis csak a csajok használják, Ők járjanak jó autóval.
Építkezünk. Hegyoldalba. Elkerülhetetlen, hogy vegyünk egy terepjárót. Az Audin kívül ott van a bogár (igaz jelenleg parkoló pályán, de eljön hamarosan számára a feltámadás), az én céges autóm, szóval lehet, hogy sok lenne, ha vennénk még egy autót. Feleségem racionálisan gondolkodik, szerinte el kellene adni és venni egy jobbfajta terepjárót. Én inkább megtartanám, (mert lassan összeáll a vas, és rengeteg pénzt öltem már bele) és vennék mellé egy olcsóbb terepest. Nemtom mi lesz a vége, szívtam vele már sokat, de látom magam előtt, milyen szép youngtimer válna belőle 10 év múlva. És amikor padlóig nyomom a gázt! Ördögi.
 
Tanúsíthatom. Ritka darab, egy igazi sleeper, és amikor működik (kevés embernek lett volna ennyi türelme hozzá), akkor pöpec. Aki nem próbált még relatíve nagymotoros autót, az tegye meg, hiszen nyomatékból jó haladni. Csak legközelebb vedd lejjebb a klíma hőfokot, mert jégkockákat ráztam ki otthon a gatyámból. :) omm



Csillag az autó elején

2008.08.14. 08:00 | Lowtyo | 6 komment

Címkék: gyermek jatek kislany kiraly


Gondolni sem mertem, hogy a lelkes akkumulátoros kisautó vadászat közben egy csillagos autóra bukkanok.

(Birizgáld, oszt nagyobb lesz)
Nagy tehetség nem kell hozzá, hogy rájöjjünk, melyik ország tervezői álmodták meg ezt a járgányt. Segítségként annyit elárulok, hogy mindenhol sorja, lógó vezetékek, kiálló csavarok teszik érdekesebbé a kisautót, és kislányom lába, valamint a tenyerem szépen kékre színeződött az erősen oldószer szagú karosszériával való érintkezés után.
A képek szarok, de talán jól kivehető az autó orrán díszelgő vörös csillag, ami hála istennek nem matrica, így eltávolítani sem lehet.

Remélem, azért nem tettél le róla, hogy a kis angyalt -nagy barátnőmet- a helyes útra tereld. omm




Egy rendőr esti imája

2008.08.13. 08:00 | Lowtyo | 10 komment

Címkék: police parking parkolas rendorok korekt fohasz


Drága Istenem!
Köszönöm, hogy rendőr lehettem és szolgálhatom és védhetem a népet.
Szeretnék jó rendőr lenni és kérlek téged ó Uram, segíts ebben!
Segíts, hogy minél több büntetést oszthassak ki vasútátjárókban!
Segíts, hogy minél több lejárt elsősegély dobozt találhassak!
Segíts olyan helyeket találni, ahol kinnfelejtették a sebességkorlátozó táblát, és segíts, hogy hűs, árnyékos helyről mérhessük az itt gyorsabban haladókat!
Segíts, kérlek, hogy megbüntethessem az összes, vezetés közben telefonálót!
Leginkább azonban abban kérem a segítségedet, hogy meg tudjam tanulni, mit jelent az a kör alakú tábla X-el a közepén.
Tudom, segíteni fogsz, mert törvénytisztelő ember vagyok,
és erre nevelem a népet is.
Segíts, hogy jó például szolgáljak az embereknek, és segíts,
hogy végre elkaphassam a dúskeblű Aranka tizedest.
Kérlek, hallgasd meg imámat!
Vasárnap találkozunk a misén.
Ámen
(Kattra nőnek)




Beszóltál vazze?!

2008.08.12. 20:13 | ommm | 5 komment

Címkék: trabant prokee akali pt2

 

NemJulietteLewis: HPIM9885

Nem önfény, csupán egy újabb galéria Balatonakaliból és Alsóörsről.
És bárki bármit is mond, Trabantozni óriási fíling.
Katt rá, és jöhet Tündér galériája.




Korrekt kérés (post poszt)

2008.08.12. 12:00 | ommm | 15 komment

Címkék: poszt gergo jozsi


 

Erre a posztra kapta a szerző a következő levelet:

Szia Rocko!
Kocsis Gergő vagyok. Azért írok most neked, mert igen csak ideges vagyok a napokban ugyanis felkerült a netre egy bizonyos fénykép aminek nagyon nem örülünk, főleg hogy e-mail körlevélben járja a világot. Ez a kép a kocsinkat ábrázolja amiben édesapám ül, és elég kellemetlen kommentekkel bombázták. Látom hogy ennél a képnél a Te neved van. Na most ezt a képet én csináltam 2006-ban. Feltettem a gépemre. Hogy kerülhetett ez ki a netre? Létezik ilyen vírus, ami leszedi a képeket? Na mind 1.. Te hogy jutottál ehhez hozzá? És még számtalan oldalon fenn van ez a kép.. Várom mielőbbi válaszod,és szeretném ha leszednéd. Mert ha jól informált vagyok sérti a személyiségi jogokat,mivel hogy tisztán látszik a faterom arca,és a rendszám is. Jozsi-4.. Már 2005-ben volt ebből egy nem kicsi balhé,mikor megláttuk magunkat a goldengate-es képen. Bizonyára Te is ismered. Narancssárga Gallardo,mellette állunk a ringen. Ott is kaptunk hideget meleget... Egyszerűen nem értem az embereket,hogy miért kell így hozzá állni a dolgokhoz. Mert mi biztos adót csaltunk,hogy ilyen autóink vannak,meg drogban utazunk, meg így köcsög cigány úgy.. Ezek valahol nagyon fájnak nekünk. Tisztességes vállalkozó család vagyunk lassan 20 éve. A lényeg az,hogy hogy került hozzád ez a kép,és hogy hogyan lehetne eltüntetni a közvilágból? Várom mielőbbi válaszod. Köszönöm

Üdvözlettel:
Gergő és Józsi

Szervusz Gergő!
Mivel Rocko jelenleg nincs netközelben, így az ő (és szerintem az egész autofilia.blog.hu) nevében én válaszolok neked. Nem tudom megmondani, honnan szerezte a képet, de valószínű, hogy te gépedről töltötte fel valaki a netre, vagy valamilyen adathordozón (USB kulcs stb.) vitte el tőled, esetleg a fényképezőgép memóriakártyájáról halászták le. Képlopó szoftverről nem tudok, de talán az olvasók hallottak már ilyesmiről.
A képet, mint láthatod, levettük, csupán a link mutat rá, hogy aki idetéved, tudja miről is van szó. Mi eltüntettük ugyan, de a net hálójából kiszűrni nem tudjuk, ha Rocko a közelben lesz, talán meg tudja mondani, honnan szerezte.
Az előítéletek és a kölcsönös irigység országában mi elnézést kérünk, ha bármilyen módon negatívan érintett téged és családodat a blogposzt. Ludasok vagyunk, de a korekt kérést igyekszünk komolyan venni. 
És természetesen autóbuzi létünkre bármikor megnéznék szívesen élőben is valamelyik gépet. :)
Tisztelettel
a blog szerzőgárdája nevében
oMm




Kis magyar lehúzósdi

2008.08.12. 10:00 | Lowtyo | 47 komment

Címkék: dilemma auto vetel waddafakk


A reggeli rituálék fontosak az életben. Az a fajta emberke vagyok, aki reggel jóval korábban felkel, mint amikor indulnia kéne. Szeretek reggel kényelmesen készülődni. Némán, álmosan bambulni ki a fejemből. Elkortyolgatni a reggeli kávét, aztán még egyet és közben pötyögni a laptopon. AB-TC-hasznaltautó.hu. Kb. ez a sorrend, bár mostanában a használtautót hanyagolom reggel. 

Legtöbb autóbuzinak vannak standard, amolyan „bármikor kellene ilyen autó” típusai. Ezek azok, amikre szinte mindig rákeres. Aztán nálam mindig van valami aktuális projekt, amiből persze ritkán lesz valami, de tény, hogy nagyon könnyen tudok ideológiát kreálni bármely típus köré, hogy valójában miért is van nekünk szükség rá. Nos, úgy alakult, hogy a bármikor és az aktuális projektautó is hasonlít egy dologban. 4000cm3, vagy annál nagyobb motor. És itt az ok, hogy miért nem reggel nézegetem Őket.
 
Nemrég volt egy poszt nálunk, melyet apamackó barátom jegyzett és az üzembentartói körül kialakult hercehurcát vesézgették ki. Régóta mondom, hogy tudom a megoldást a dologra, és úgy tűnik több ember is hasonlóan gondolkodik, mint én. Szerintem, leginkább akkor járna el igazságosan az állam, ha az átírási illetéket a gépjármű forgalmi értéke alapján (Eurotax) számolná ki. Hengerűrtartalom után számolni igazából érthetetlen számomra. Nyilván általában azok vesznek nagymotorral autót, akik tehetősebbek, de ugye senki sem gondolja, hogy egy 20 milliós, új S-osztályt vásárló és egy 7-800 ezerért 126-os mercit vevő ember, hasonló anyagi körülmények közt él.
 
 
 
Aztán még érvelhetnének azzal is, hogy a nagyobb motor jobban szennyezi a környezetet, és ez amolyan büntipénz. Elfogadnám, ha Magyarországon létezne környezetvédelem, illetve környezettudatos gondolkodás a kormány részéről. Az, hogy évek óta nem tudják megakadályozni a Rába habzását például nem az. (Inkább amolyan tutyi-mutyi világbohócaivagyunk szánalmas mittoménmi.)
Aztán persze rúgjunk még egyet a nagymotoros autót vevőkbe, legyen nekik drágább a köbcentinként fizetendő összeg. Bravó! Sőt, legyen drágább az eredetvizsga is. Agyrém!
Na ilyenek miatt nem böngészek reggel használtautók közt. Francnak van kedve korán reggel felhúzni magát ezen.
 
Vegyünk pl.: egy jelenleg futó családi projektautót, egy Jeep Cherokeet, vagy Grand Cherokeet. 4000 és 5200 ccm. Nem akarok fiatalt és hibátlant, mert csak télen kellene, így 500 ezer és 1 millió közti sávban nézelődöm.
Legyen például 750 ezer, és 4000 ccm.
Átírási költségek: illeték 96.000,-Ft, forgalmi, törzskönyv: 12.000,-Ft, eredetiség vizsga: 20.000,-Ft (remélem nem hagytam ki semmit)
Állam bácsinak fizettem 128.000,-Ft-ot. Bosszantó.
Forgalmi 6 ezerért? Vicc.
Törzskönyv 6 ezerért? Az meg miért kell, mondja meg valaki!
Eredetvizsga 20 ezerért? Nem rossz, kb. 1000 Ft percenként.
Illeték? Nonszensz.
És ez nem volt túl durva példa. 100.000,-Ft környékén lehet csak igazi csodákat látni!
 
Szerintetek? Többen választanák a legális utat az üzembetartói helyett, ha értékarányos lenne az átírási illeték?
Valaki mesélje el mire is jó a törzskönyv, és miért van benne lakcím és tulajdonos?
 



Summertime

2008.08.11. 12:09 | ommm | 7 komment

Címkék: fun orr trabant autobuzik partytajm


Autóbuzik, ha szórakoznak.
Balatonakali-Alsóörs, fordított kormány, sok szép Trabant és Orr.
Képekben.
Fáradtan de a nevetéstől fájó hassal értünk haza.
Lovjaman!

Katt képre Indafotó-album nyílik.

Autóbuzik.hu: Üldözés




süti beállítások módosítása