... pénzből kevés, pofonból sok. És látogatóból?
A tények makacs dolgok, nem engednek, ott vannak és közölnek, leírnak, elborzasztanak vagy örömöt hoznak. Majdnem, mint a szaporafosás. Mi pedig fostunk, szavakat, mondatokat, gondolatokat. Formáltuk magunkat, kicsit tán nőttünk is, lábujjhegyen állva már néha-néha elérünk az Index címlapjáig, harapunk egy szeletet a TC heti adagjából, közös megelégedésünkre.

Jöttünk, láttunk, kicsit tán győztünk is, főleg kétségeinkkel szemben. Vártuk a reakciót, az olvasók visszajelzéseit, más – autókkal foglalkozó blogok – vélt vagy valós lökdösődését, de az együttműködést és a másik segítését, legalább egy link erejéig. Nem volt könnyű, a munka sosem az, a konkurencia pedig nem alszik, de azt hiszem a fenti szám tükrében bátran ki lehet jelenteni, hogy blogunknak van helye a kettes számrendszer vektorizált napja alatt, vállunk széles, csináltunk helyet magunknak.

Április 28-án lesz pontosan egy éve, hogy jelentkeztünk első posztunkkal és szinte napra pontosan ugyanekkor töltötte le valaki egymilliomodik alkalommal címlapunkat. Nagy átlagban napi 2755 alkalommal jelenünk meg az Önök monitorján, PDA-juk vagy mobiltelefonjuk kijelzőjén. Erre büszkék vagyunk, úgy érzem, joggal. Nem volt könnyű az elmúlt egy év, a teljesség igénye nélkül említeném meg névváltozásunkat, amivel eleget tettünk kiemelt partnerünk a Generali a Biztonságért Alapítvány kérésének bár ott motoszkált bennünk a kérdés, hogy vajon ezzel nem veszítünk-e túl sok olvasót, nem vádolnak-e meg minket üzleti megfontolásból elkövetett felhígulással. Szerencsére nem ez történt, hanem épp ellenkezőleg. Kötelezettségeinknek, a kényes egyensúly megőrzése mellett azóta is maradéktalanul eleget teszünk nem csak partnerünk felé, hanem olvasóink irányába is.

Mert ennek így kell lennie, így érezzük jónak és örülünk, hogy ezt így gondolja az is, aki most ezen a sorokat olvassa. Köszönjük. Köszönjük a rengeteg hozzászólást és észrevételt, köszönjük a kritikát és a dicsérő szavakat egyaránt, köszönjük a barátságot és támogatást, köszönjük az ellenségeskedést, ami erőt ad és nem utolsósorban köszönjük, hogy ismét letöltötte blogunkat.

Itt voltunk, itt vagyunk és leszünk. Egyre többen, egyre erősebben, keményen dolgozva, néha már véreres szemekkel, csonttá fagyott kézzel-lábbal, télen-nyáron. Szóban, képben, hangban. Önökért, magunkért.

Fogadják szeretettel erre az egy napra ismét a régi, bennünk komoly nosztalgát keltő Autóbuzik bőrt, holnap visszatér a hotrodunk.

Csak egyet kérünk szülinapunkra: mindenki, aki itt jár, kommenteljen egyet, és csak egyet ehhez a posthoz.

Köszönjük.

Az alábbi történet eMail-ben jutott el hozzám, egy magát megnevezni nem kívánt személytől kaptam. Gondoltam gyorsan lecsapok rá és posztot rittyentek belőle, mielőtt más megtenné.

Idõpont: április 19. délelõtt valamikor
Helyszín: Budapest, Egér út, Shell kút

Elvittem az autót szerelõhöz, h nézzék át, megnéztük a kerekeket is ...stb.
Jövök visszafelé, gondoltam le is mosom, meg akkor már kap egy tank üzemanyagot is.

Állok a sorban a kútnál, jön egy kislány, valami kikent kifent cabrióval, elõttem áll a sorban a pénztárnál. Látszólag valamilyen okból zaklatott, de én nem nagyon voltam képben a kábulattól, amit a parfümje okozott, amit biztos egy dézsából magára borított.

Szóval jön õ a kutashoz:
Csaj: Hali, egy autópálya matricát lécci
Kutas: Milyet?
Csaj: Ccc... Nem tom. hány napos van?
Kutas: Ilyen-meg ilyen.
Csaj: Ilyen jó lesz.
Kutas: Ok, rendszám?
Csaj: Most szívatsz?
Kutas: Nem, ha pályamatricát akarsz venni, nekem kell a rendszám.
erre õ: Jól van, de erre még lehet hogy rá**sztok! (bocs a szavakért,
de ezt mondta  a kislány) - Azzal kirohant.

Nézzük a kutassal, hogy mit csinál, mert eltûnt a kocsija mögött.
Kb. 3 perc múlva visszajött, letette a hátsó rendszámtábláját az asztalra, és közölte a pultossal, h ilyen még vele nem történt, letört a körme, és a barátja már úton van, mert nem tud így vezetni miféle eljárás ez?
Kutas: Nem kellett volna behozni, elég lett volna ha bemondod.
Erre a csaj: "Úúú igen,?"
Jött is a csaj pasija pár perc múlva egy jó nagy mercivel, bement, megkérdezte mi történt, elmondták neki, és a kutassal egymást támogatták a röhögéstõl.

Jó fej volt, na.

Azt hiszem, ha a jövõben pályamatricát veszek, ez mindig eszembe fog jutni! Csak el ne röhögjem magam vásárlás közben!

Az egész Tibi barátom révén kezdődött. Igaz barátja ő minden motornak, főleg ha régi és érdekes. Volt Pannónia T-5, és Jawa 559 is már a birtokában, de ezektől különféle okok miatt sajnos (már ő is bánja) megvált. Viszont időközben, egyre erősebb késztetést érzett arra, hogy a KGST keretein belül gyártott mini motorok egy-egy példányát, a garázsába állítsa. Na melyek is voltak ezek?

Élvezete/használata mindenképpen a vezető halálok Magyarországon, a közlekedést tekintve. Főként tekintve, hogy nagyon félnek használni.
Brit tudósok kimutatták, tehát így van.
Használata kötelező, a KRESZ is előírja.
Kötelező felszereltsége majd minden, a közúti közlekedésben részvevő eszköznek.

Mindezek ellenére úgy tűnik, káros hatásainak propagandája felülmúlja a vérkeringési és a daganatos betegségekéit, sőt, a legális drogokéit (alkohol, dohányárú) is. Honnan veszem ezt? Onnan, hogy statisztikailag kimutatható, kötelező mivolta ellenére jóval kevesebben használják, mint az előbbieket.
Persze, aki él használatával, mindjárt kétszeres dózisban teszi és olyan szituációban, ami önmagában felháborító.

Kedves Olvasó, miről értekezem?

A helyes (és a csinos) megfejtők között hétvégi munkaszüneti napot sorsolunk ki.
 

A közelmúltban lapozgatva a szaksajtót láttam meg ezt a csodabogarat. Az újság jellege és komolysága nem engedné meg hogy első nekifutásra a Chop Shop-ban (tudjátok, Leepu Johnny a Discovery autóépítő mahinátora) eszkábált autók kerüljenek a hírek közé de ez első látásra esküszöm olyan volt.

Viszont a sorokba belemerülve szemet szúrt az ára, ugyanis 500.000 $ induló árral kalapács alá kerül. Voltak jegyek az autón melyek erősen utaltak eredetére, de az összhatás miatt alig mertem belegondolni hogy ez az autó egy Rolls-Royce Silver Wraith. Igen, méghozzá egy Vignale által tervezett karosszériával. Alfredo Vignale cége az 1950-60-as években élte virágkorát, legnagyobb nevek közt kell említenünk akik formatervezéssel foglalkoztak, mint pl: Pininfarina, Zagato, Bertone. Kreatív fantáziáját láthatjuk munkáiban, többek között a Ferrari, Maserati, Aston Martin de még a Tatra egyes modelljein is. Ezért érthetetlen hogy sikerült ilyen csúnya Royce-ot összehozni, még szerencse hogy egy van belőle.

Jónéhány éve, hogy megkaptam ezt a törölközőt. Sosem volt vele semmi problémám. Puha, a nedvességet magába szívja, tehát működik, ahogy működnie kell.

Egy dolog zavar nagyon...

Gianpaolo Volpini 1950-es évek elején épített Fiat alapokra Formula Junior autókat amelyek nem igazán válltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A próbálkozási kedv azonban nem hagyott alább, így 1953-ban belekóstolt a Formula-3 sorozatba. Az itt versenyző Volpini gépekbe a motoros világbajnokságon kiválóan szereplő Gilera 500 ccm-es motorjait szerelték.

Vannak autós videók, amelyeket látni kell mindenkinek, mert üzenetet hordoznak. Jelentem, ez is olyan. Jean de La Fontaine sírva adja vissza az ipart, a teknős és a nyúl igazi bazári gagyinak tűnik mellette, pedig azzal a fabulával is dolgozott a mester becsülettel. Ismét bebizonyosodott azonban, hogy a legdurvább meséket az élet írja, tudja ezt már roadsteres barátunk is, talán tanult belőle valamicskét.

Cleinor megkeresett minket a tél utáni első motoros élményével. Olvassátok hát rövid, ámbár annál tanulságosabb történetét.

2009. április 17.
Minap van egy hete, hogy feltették a gipszet a kezemre. Ma kellene visszamennem kontrollra, de szerencsére már 80%-osan tudom használni csuklóm, így nem hogy a gipsz nincs fent, de az orvosok munkáját sem gátlom fölöslegesen.

Rocko küldte a videót tegnap, hogy azonosítsam a motorokat, hátha eszembe jut valami érdekes róluk, ha van kedvem, írjam meg. Kattintottam, megnéztem egyszer, aztán még egyszer. Elsőre ugyanis nem esett le, hogy mitől van ilyen szép hangja a vasaknak.

Gondolkozz, ember, gondolkozz, hiszen ezek japán motorok, de nem sornégyesek de azok, meg nem is sorhármasok. Milyen motornak is volt állat hangja akkoriban?

Idézném a pontatlanul ugyan, de szállóigévé vált részletet a Trabant kezelési kézikönyvéből (28. oldal) (ugyanez már a 600-as könyvében is szerepelt, 26. oldal):

A "Trabant" útfekvése kitűnő és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban ne csábítson könnyelműségre!

Ez jutott eszembe, amikor Darti átküldte a carstyling adatlapját az alábbi autónak:

A sukorói találkozó egyik legszebb történetét szeretném megosztani a kedves olvasóval. Millió ilyen volt, nekem mégis ez maradt meg leginkább.

Délután érkeztem meg a találkozóra némi telefonos segítséggel (köszi, apamackó), gyors köszönés az ismerősöknek, bemutatkozás az ismeretleneknek, tehát az ilyenkor szokásos körök. Megdöbbentően sok autó állt a parkolóban, nem volt nehéz kiszúrni, hogy melyik utcába kell befordulni.

Barika ragaszkodott hozzá, hogy megmutassa a Mercedest, ami a Brno-i indulás előtt néhány perccel lett kész. Nem ellenkeztem, szeretem a zöldségeseket. No, nézzük azt az automata váltót, milyen lett. Nem céltalanul krúzoltunk, tonikot kellett kerítenünk a Bavorak készítéséhez.

Négyen voltunk az autóban, beültem a jobb hátsó ülésre és elindultunk. A főútra kanyarodás előtt megálltunk, mert ott állt valami furcsa motor, olyan, amiből Magyarországon keveset látni, sokan azt se tudják, hogy eszik vagy isszák. Igen, egy angol rendszámos café racer volt. Yamaha, négy henger, hmmm, szép. XJ 650-es, tippeltem azonnal. Heka kiugrott, szabadegyfényképet? A motort néztem, a Mercedes meg alapjáraton kotyogott, nem hallottam milyen nyelven folyik a diskurzus. Nekiveselkedtünk, benzinkutat kerestünk, kocsmák sora az út mentén, ott nem adnak tonikot, vagy ha igen, akkor méreg drágán.

A benzinkúthoz értünk rövid kóválygás után, közben figyeltük az automata váltót, tényleg jó. Ott sincs tonik. No, akkor irány a bolt. Szerencsére hamar találtunk boltot, volt tonik is, irány vissza.

Valami furcsa tűnik fel az úton, kék, sose láttam ilyen autót.

- Ez a Csikós! - kiáltunk fel mindannyian.

Meglepően fürge autó a Bianchi, meg is lepődtünk. Én főleg akkor, mikor Heka kiugrott, hogy csináljon egy fényképet a kocsiról. A vasúti átjárótól úgy 50 centire. Épp csak nem lógtunk rá a sínekre, és előtte ment el a vonat is, mögöttünk nem volt autó. Csak abban bíztam, hogy nem jár erre valami túlméretes szerelvény.  

Aztán indultunk vissza. Zsolt még ki se szállt, azonnal körbevették, utoljára akkor láttam ilyet, mikor egy osztálytársam walkmant kapott Bécsből, az osztályidegen rokonoktól. Hiába, menő tárgyat birtokolni felnőttként is jó dolog.

Mi is odamentünk köszönni, esélytelenül, mert a Bianchit úgy járták körül az autóbuzik, mint Lenint a mauzóleumban. Igaz, itt nem voltak fegyveres őrök, akik a bámészkodókat taszigálják, amiért áll a sor. 

Szerencsére más érdekes járművek is érkeztek, így én is tudtam köszönni Zsoltnak. Kicsit beszélgettünk, szóba került az oldtimer expo is, meg a veteránfelvonulás. Meg a motorok. Motorok nélkül nincs beszélgetés Csikós Zsolttal.

Valahogy így zajlott:

Csikós Zsolt: Te szereted a café racereket, igaz?
scheerti: Igen, persze.
Csikós Zsolt: Fényképeztem egyet a rakparton, valami Honda CB lehetett - Közben bekapcsolja a gépet és mutatja a fényképet.
scheerti: Yamaha blokkos, talán XJ, az előbb itt láttuk, alig 200 méterre. - Többen bólogatnak, ismételgetik.
valaki a tömegből: De hát ez itt áll az udvaron!

Zsolt megdöbbent, alig akarta elhinni. Közelebb is mentünk. És valóban ott állt a motor. Mint kiderült a tulajdonos magyar, és ezt a stílust kedveli. A vas egy XJ 750-es, japán belpiacos motor, ami egy soft-chopper (csak a japánoknál nem), nem is hasonlít, ezért is kevertem. Mellette állva csak annyit hallottam, hogy mindenki hümmög, nézegetik az emberek, nem tudják hova tenni a formát. De mindenkinek tetszik. Az este folyamán még többször ránéztem. Sötétben is szép!

Tudtuk, hogy kicsi ez az ország, de erre senki nem számított. Ez persze csak egy történet volt a rengeteg közül, de nekem a kedvencem.

Majdnem minden vasárnap olyan idegesség fog el. Egy darabig semmi problémám nincs, hiszen az alaptermészetem ilyen. Nyugalmából kizökkenthetetlen, édes falat gumimaci vagyok. De a hétvége utolsó óráinak kiélvezése közben, menetrend szerint eljön a pillanat, hogy elszakad a cérna és elkezd repedni a varrás mentén az anyag. Na nem a saját bundámra gondolok, hanem átvitt értelemben, tudják.

Nem sokat tévézek, főleg gyönyörű napsütéses szabadnapokon, de azért van olyan program, amit sosem hagyok ki. Kisbocs korom óta csodálva nézem az ilyen eseményeket, és bár minden vágyam, hogy én is megtapasztalhassam a saját bőrömön, illetve bundámon, azért tisztában vagyok a lehetőségeimmel. Egy magamfajta mackót sosem engednének 8-900 lóerős autót vezetni. De azért téli álmaimban mindig 20000 percenkénti fordulatig pörgetem a Parabolicában a vasat. 

Manapság viszont ahelyett, hogy pislogás nélkül, a képernyőre tapadva követném az előzéseket, a kerékcseréket, sajnos egész mással kell foglalkoznom. Én olyan vagyok, hogy két órán keresztül is elhallgatnám a belső kamerás felvételeken hallható motorhangot, a fel- és leváltásokkal, de nyilván sokan vannak, akiknek szüksége van az események kommentálására. Már, ha lehet azt a verbális megnyilvánulást kommentálásnak nevezni, amit hallhatok futamok közben.

Nagyon zavar, sőt, a sanghaji verseny alkalmával jött el az alkalom, hogy kifejezetten felidegesítettem magam a hallottakon. Sajnos nagyon rossz a memóriám, pláne, hogy néha egy-egy molylepke is rám száll mostanában, ezért nem tudom minden bosszantó részletét felidézni a hanganyagnak, amit a két delikvens összehozott.  De néhányat leírok emlékezetből, a teljesség igénye nélkül:

1. Vajon az idősebb, tapasztaltabb kommentátor fejében ott van a BMW orrkúpjának 3D-s tervrajza, és véges elem módszerrel fejben gyorsan kiszámolta, hogy egy ütközés után - amit pusztán szemmel, pontosan megállapított, hogy 220Km/h-val történt - nem lehet másik orrkúpot feltenni?

2. Úriembernek tartja-e magát az idősebb, tapasztaltabb kommentátor, hogy 15 másodperccel a második helyezett előtt lévő, a versenyt vezető fiatalemberre akar fogadni, aki olyan tehetségtelen esőben, hogy körönként egy másodpercet ad a mögötte jövő legjobbnak?

3. A fiatalabb, kevésbé tapasztalt kommentátor miért nem szól oda a nagyarcú társának, amikor az ő műszaki érzékét firtatja, mint olyat? Miért tűri el, hogy alázza egy, a technikához semmit nem értő ember? Tud-e tükörbe nézni, miután minden verseny alkalmával a sárga földbe döngöli egy ember, aki egy dadogva leálló motor hangja alapján csak úgy látatlanban kinyilatkozza egy fél országnak, hogy ennek a Ferrarinak a motorjából kikandikált a hajtókar, csak azért, mert egy ilyen motorprobléma egyszer előfordult ővele, sikeresnek éppen nem mondható tereprally szereplésében, saját versenyautóján, és ezért azt hiszi, hogy minden motorhiba hajtókartöréssel végződik?

Na, megint jól felidegesítettem magam, hogy miközben más, szerencsésebb (autósport)történelmű országokban, múltuk miatt mindenki által elismert hírességek, volt sikeres versenyzők kommentálják a történéseket, addig a mi forma-1-es műsorunk ugyan a mienk, de nem csak kicsi és savanyú, hanem szakbarbár, hozzá nem értő, idegesítő és felháborító.

Na megyek, veszek be egy demalgont, és kifésülöm arcomon a szőrt. Addig szavazzanak!

A legjobb találkozóról hadd mondjam el a legjobb dolgokat.

Mikor valami nagy dolog történik, miről megemlékezik az internet, korunk almanachja, kalendáriuma, nehéz szavakat találni. Nem is foglalkozom ilyesmivel, felsorolom, kinek-mit :

- köszönöm zalkapone-nak, hogy megszervezte a találkozó helyét és imába foglalom nevét, valamint az ajándékpóló
- köszönöm Rolandnak, a hely és a kiváló étterem üzemeltetőjének, hogy hihetetlenül elkényeztetett minket, kik ott voltunk
- köszönöm prokee-nak, Ommnak, mindenkinek, hogy bonyolított, szervezett, kirándultatott, bármit csinált
- köszönöm Tündérnek a törődést és a kávékat
- köszönöm Omm Erikájának, hogy bizalmába fogadott és ittunk barnasört jó hangulatban, vigyáztam Charlie-ra

- köszönöm streetsanak az élményt, mely ismét újrafogalmaztatta velem, tudok-e vezetni, képes vagyok-e uralni a technikát
- köszönöm Dartinak, hogy újraértelmezhettem a Trabanttal megélhető vezetési élményt
- köszönöm BociPetinek, hogy nem mertem vezetni az autóját, melyet inkább vágyakozva tisztelek, mintsem haladjak vele
- köszönöm egyesületünk könyvelőjének, hogy elhozta gyermekeit, kik korukból fakadó vehemenciával vettek birtokba minden járművet - főként Trabantokat, melyekkel utazniuk "kellett", és megörvendeztettek minket mosolyukkal
- köszönöm az MZ, Jawa, meghatározhatatlan motor tulajdonosoknak, hogy eljöttek és nem pikírten, hanem tényleg emelték a rendezvény fényét
- köszönöm a két Maserati tulajnak, hogy ismét csatlakoztak hozzánk, elénk tárták a szívvel-lélekkel megálmodott technikát, virtuális maszturbációban részesítve a jelenlévőket
- köszönöm Angélának, hogy vezette Angelát -mellesleg úgy kezelve a technikát, mintha világéletében lötyögős Trabantváltókkal foglalkozott volna, ráadásul tudván, hogy többnyire autómataváltós járgányokkal jár-kel, és elhozta Kacagányt pálinkástul, valamint ráébresztettek, hogy elfelejtettem a tangóharmónika balkézzel kezelendő szekcióját
- köszönöm Sanyinak, hogy megismertetett Mollival, kivel hihetetlen nagyokat nevettünk, barnasör szintén, Viktor szerint "hihetetlen autó", úgy, hogy vezetett hatos mazdát
- köszönöm Lowtyónak, hogy vitt egy kört saját Trabantommal és elhozta Erikáját
- köszönöm Csikós Zsoltnak, hogy tiszteletét tette Biankával, nevét többen több órán keresztül próbáltuk kiejteni, nem sikerült, és hogy teljes joggal beszólt, hogy én sem tudom kezelni a kuplungot, miután én beszóltam másoknak és ugyanúgy bénáztam
- köszönöm Karottának és Winklernek, hogy ottvoltak, nem két percig
- köszönöm Báránynak, hogy nem haragszik, hogy nem sikerült megoldanom a W123 Becker rádiójába bemenetet szerelnem, és ezt tűrte, valamint, hogy péntek délután teljesen szétszedett motor-váltó kombóját végül összerakva, megtisztelt minket
- köszönöm prokee-nak, hogy úgy egyáltalán elképesztő mértékben támogatja, hogy Trabantos legyek-vagyok és hogy Viktor vezethette Hamiltont
- köszönöm Hekanak, hogy ráébresztett, rengeteget kellene gyakorolnom gitáron és hogy Battáról Simson SR51-el lejött (bár most, hogy megismertem, semmi érthetetlen nincs ebben)
- köszönöm Ommnak, a Totalcar-nak, az Autófíliának és mindenkinek, ki részt vett benne, hogy a "srácokat" megterepeztette, pólóval és újságokkal megajándékozta
- köszönöm Tie-nak, hogy elhozta akusztikus basszusgitárját, V8-as, hihetetlen hangú autóját, barátait, tárcsáját, melyen igen kiváló húsokat-zöldségeket sütött nekünk, résztvevőknek
- köszönöm Petinek (Sabc), hogy Imrézett, nehogy elfelejtsem, huszonöt éve voltam negyven, nem mellesleg autója volt találkozónk jelvénye, hisz a fehér BMW-t meglátva kellett lekanyarodni, csatlakozni a társasághoz (nem beszélve arról, micsoda technikai csoda az autó)
- köszönöm mindenkinek, aki ott volt, a részvételt, hogy jelenlétével hozzájárult, hogy az ötödik bulit naggyá tette, megerősített hitünkben, érdemes szervezni, létezni, bulizni, közösséget formálni. 

Két tény a végére: 

1. ha és amennyiben kihagytam valakit-valamit, ne haragudjatok, írjátok meg, elnézést kérek előre is
2. aki fényképezett és úgy érzi-gondolja, ne legyen rest megosztani a közösséggel (és tegye az indafotos képe közé a treffen_5 taget/címkét! - Rocko)

Igazából egy motorról szeretnék írni ebben a postben, de az autó is megér egy misét. Magában a Lotus nem tartozik a ritka masinák közé, egy bizonyos motorral készült változata viszont igen. A Lotus, 1950-60-as években, sikeres versenyautókat épített Colin Chapman vezetésével. Az egyik legsikeresebb típus ebben az időben a Lotus 23 volt. Ez a versenyautó, egy hátsókerék hajtású, középmotoros, könnyű, nyitott, de már a "sárvédős" változata volt a Lotus sikeres tipusainak. Nem csak Angliában, de a világ más részein is sikeresen szerepelt, sokszor a nagyobb kategória autóit is verte a mezőnyben. A Lotus 23 az 1960-ban bemutatott Lotus 19-nek és az 1961-ben gyártott Lotus 20, 21, 22-nek az utódjaként készült el. Ezek a gépek még sárvédő nélküli Formula Jr gépek voltak. Az autó 1962-ben mutatkozott be a Nürburgringen az ADAC 1000km hosszútávú versenyen, nem más vezette mint Jim Clark. Hatalmas időket produkált a Ferrarikkal és Jaguárokkal tűzdelt mezőnyben, de a sors közbeszólt, és kitűnő pozícióból kellett feladni a versenyt. Viszont a köridők előremutatták a Lotus 23 sikerét, ami a későbbi időszakban be is bizonyosodott. Alapvetően a Lotus 23 kis kategóriákban indult és aratott sikereket (Coventry Climax 750,vagy 1100 ccm) de a 23B típust szerelték nagyobb motorokkal (ROTORVIC V12, vagy 1600 ccm Lotus/Ford Twin-cam) is.

A dilatációs hibák javítása igen fontos, de egyáltalán nem egyszerű egy híd esetében.

Orosz barátaink azonban megtalálták a gyors és közel tökéletes megoldást:

Egészen rendben lévőnek tűnik, nem ?

Vessünk csak rá egy pillantást közelről !

Uhh... Reméljük, a Magyar Közút nem alkalmaz orosz tanácsadókat...

(englishrussia)

Derűs napnak indult, egész héten minden reggel daloltak a madarak, haladt a meló – szóval minden sínen volt. Péntekre egy hosszabb utat terveztünk az ország másik végére a kis családdal, húsvét, dédi-mama, miegymás.

A sztorihoz hozzá tartozik, hogy újabban csütörtökönként meló miatt Debrecenbe járok, ezért csütörtökre jutott 1100 km a minden francia kényelemmel (spanyolcsizma szerű) ellátott céges géppel. Clio II, semmi oldaltartás a leginkább lóca szerű ülésben, kemény kuplung, hajnali 3 órás start, este 8-as érkezés. Úgy beállt a hátam, mint a beton, de ettől függetlenül tényleg minden kurva jól alakult.

Volt benne jó 150-200 km, Debrecen körüli keverés is.

Visszatérve az eredeti történethez... sikerült du. 6 körül elindulnunk, egy 30 perces visszafordulásból megúsztuk a dolgot (otthonmaradt egy kabát). Voltak ugyan gyanús apró jelek, meg szürke fellegek, de ez akkor nem tűnt annyira veszedelmes dolognak. Történt ugyanis, hogy a Mazda megint csak igen sokat állt a garázsban mozdulatlan – megint le is merült az akksi, ami nem nagy etvasz ellenben a későbbiekben fontos szerepe lesz a történetben, ugyanis ilyenkor az ECU (és minden más) resetel -, és bizony ilyenkor szoktak fura dolgok történni. Az alapjárat rakoncátlankodott, állandóan lejjebb ejtette, ingadozott, valami nem volt ok. Ráadásul a keverékképzés sem volt a legjobb. Kicsit emeltem manuálisan az alapjáraton, aztán uccu neki elindultunk.

Kellemesen telt az út eleje, megálltunk a Duna parton, kényelmesen – bár rettentő lassan – haladtunk. Aztán elértünk Pörbölyre – ahol az a rettenetes busz vs. vonat baleset történt jópár éve – és itt egy olyan esemény történt, ami úgy néz ki megváltoztatja életem/ünk.

Kedves párom is kezdett már türelmetlenkedni a tempó miatt, én is untam már a tökölést, úgyhogy nekilendültünk. A falu végén lévő vasúti átjárót nem túl gyorsan – igaz nem is túl lassan – metszettem. Ámde mivel töltésen van, nem láthattam a túlsó oldalon lévő ipari léptékű mészoltó gödröt.

Egyik pillanat suhanó zöld fák, kék ég, a másikban egy hatalmas csattanás. Azt hittem az ég szakadt ránk. A vasút után egy kanyar van. Kormány stabil, kocsi irányítható, aztán döbbente konstatálom, hogy nincs fordulat, legalábbis jel,, mert azért némileg reagál a gázadásra, de lassul... atyaég. Kisfiam hátul, párom arcán már látom hogy kezd aggódni, félregurulunk. Kiszállok. Körbejárom a kocsit, megpróbálok megnyugodni. Sérülés nincs – megmondom őszintén én egy törött felnire számítottam, ellenben defekt sincs.

Szu-szá. Elszámoltam tízig, beültem, indítok, semmi. Halk baaaazdmeeeg. Azt hiszem ekkor kezdtem el vörösödni, kopár homlokom pedig erős gyöngyözésnek indult. Na jó, biztos szerul lőttem be az alapjáratot. Visszatekertem a csavart, semmi. Itt már nagyon ideges voltam, úgyhogy mivel elkezdett besötétedni egyre csak fokozódott a pánikhangulat. Átnéztem a gyújtókábeleket, semmi. Rendbenn, toljuk be. Létszám: 2 fő felnőtt 1 lassn 3 éves fiúcska. Ok, én tolom a laza 1300 kilót, 50 kilós párom birkózik a nem létező szervóval, meg a kuplungfelengedéssel... amit addig sosem csinált. 500 méter után a kocsi nem indult, én ellenben kifingottam.

Lányos zavaromban leintettem egy kocsit, belenyúltam, az egyenleg még egy 50 kilós csaj, meg egy idősebb faszi. Párom kiszáll a kiscsákóval, csaj a volánhoz, faszi velem hátra. Újabb 400 méter, semmi. Ekkor a fickó beszáll, elkezdi nyektetni az önindítót. Én igazgatom a csatikat a motortérben, de nincs változás. Feladtam, tele a tököm, itt állunk a halál fäszán egy döglött 5 méteres ültetett kombival, egy álmos poronttyal, meg a szolidan feszültté kezdő váló Párommal. Feladtam, letenyereltem a kocsira... és ekkor... röff! Leugrott a gyújtás végfok 7 lábú fémrugós biztosítású csatija, ami a 80 kilóm alatt azért visszaugrott a helyére.

Ennyi, mehetünk...

Gyors alapjárat állítás – nem tökéletes, de teszek rá – indulunk tovább. Sima út, de azért valamiért kicsit erőtlen alul.

Másnap ragyogó napsütés, 11-kor keltem, házban családi idill. Kicsattogok a kocsihoz... motortér kinyit. Na gondolkozzunk Béláim. Szépen jár a motor, de alapjáraton fulladozik, kicsi füst/gőz/akármi a karterszűrőkből, de csak 800-1500 f/min között. Ekkor feldereng egy régi emlék. Tavaly egyszer 2 hónapot állt a kocsi, lemerült az akksi – mint most is -, és utána a vezérlés 3500-nál tiltotta a gyújtást (dolgozott a beépített RevLimiter a gyújtásvezérlő egységben, mert egy korábbi programra állt vissza. Akkor konkrétan a bejáratási módhoz.

Fogtam megnéztem a vezérlőegységet. Laptop ki, felcsattanok az egység aljzatára, és döbbenten látom, hogy egy szar programra állt át, ami túl nagy alapjárati előgyújtást ad. Igazából még fel sem ér a dugattyú, amikor adja a szikrát. Na, megvan mi a hiba!

A Rox Racing Equipements IGC gyújtásvezérlője úgy működik, hogy az egység segítségével tudunk bizonyos fordulatszám tartományokhoz elektronikusan nagyobb értékeket rendelni, ami a rotoron beállított előgyújtás (° - fok) adódik hozzá. Ez azért hasznos, mert a gyári rotorral a teljes tartományt szabályozzuk csak, így viszont sokkal pontosabb gyújtásképlettel rendelkezhetünk minden fordulatszámon.

Szépen feltöltöttem egy megfelelő programot – gyakorlatilag a teljes tartományban, maradok a gyári képletnél (1 fokot hozzáadva, a pontosság kedvéért).

Azért csináltam így, mert a tüzelőanyag/levegő keverékarányát szabályzó egységet még nem építettem be – konkrétan fogalmam sincs hol van, eltűnt a lakásban. Bár ismerek valakit, akinek lehet köze a rejtélyes eltűnéshez:) A részletes programozással meg csak együtt érdemes foglalkozni. Kibírom!? (Majd meglátjuk...) 

Szóval immáron minden a legnagyobb rendben. Ellenben...

...felmerült, hogy a kocsi nem teljesen képes kiszolgálni a családi igényeket.

A mennie kell melletti érvek:

- Hangos (ez sajnos így van, engem is zavar)
- Túl kemény a futóműve (ez így is van, ellenben sokakat meglepő kanyarvételekre képes)
- Öreg, kényelmi (Klíma) és biztonsági (NO ABS, NO légzsák) extráktól mentes

A maradjon melletti érvek:

- Szeretem
- Szép

Szóval itt vagyunk épp. Igazából, ahhoz hogy én is azt mondjam megfelelő a menetképessége, nagyon hiányzik az a kompresszor. Így sem rossz, de 130Le vs. 1200 kg, az mégse 180-200 vs. 1200. Az viszont nem olcsó. Aztán a kipuffba is bele kéne nyúlni az is lé...

És ekkor...

...jön a RAV! Rocko Autót Vesz. Már a csillagokat is lehoztuk az égből szegény tinónak, de az se kellett. Én meg egy hete ajánlok neki egy isteni vételt. 1990-es Mazda 626 2.0 16V Gti Coupe – 150Le/190Nm!

Makulátlan motor, szép belső, friss papírok, új futómű, kipuff, hajtás. A kasztni mondjuk rohad, de kilakatolni lehet, aztán meg fényezni is. Persze, természetesen olyan barnára mint az enyém...

...mert...

...és most tessék megkapaszkodni...

...N Y O L C V A N  E Z E R...
...magyar forint...

Vazze! Eladom a sajátomat mondjuk 800 ropiért (irányár?). Megveszem (80e), átírom (50e), sk szétkapom, lakatolás (150e), fényezés (150e) és van egy hibátlan, valamint ütős gépjárművem. Az egyenlegem 800-430=370 ezer HuF. Alá vágok még egy ütős futómű szettet, egy Postert body-kittet meg offkóz fóliát – 200 ezer. És hajajajajajj... Üt!

Persze a levegős hülyeség felejtős.

Nekem meg maradt 170 000 a zsebemben...

Vagy vegyek egy pofásabb E34-et?

 

...és ez most komoly!

Holnap. Találkozó. Sukoró.

És Ön?

Van az úgy, hogy az ember bármire képes a napi Safety Area adagjáért.

Én is kerestem már wifit az autó tetején...

...de akad, aki utazás közben is igényli a tartalomszolgáltatást:

(englishrussia)