Egy zenemániás ember nem elégedhet meg azzal a megoldással amit a tizenötödik részben írtam le.

(iPod mono hangon, lábtérben elhelyezkedo hangszórók)

Egy újabb BMW került múzeumba. No nem egy megkímélt darab, mint szokás, sokkal inkább egy használhatatlan, lestrapált roncs - és azt hiszem, még elég enyhe kifejezést használtam.

A kilencvenes években - ahogyan itthon is - Oroszországban a BMW a gengszterizmus, a maffia jelképe volt. Gyakran előfordult, hogy az esti híradó szitává lőtt bajor vasakat mutatott be, ilyenkor sejthető volt, hogy nem a Gorkij-parki zsetonokon civakodó fiatalok csínytevése vezetett erre az eredményre.

Idén 30 éves a quattro hajtás, íme, adózzunk neki egy szép, tartalmas poszttal.

A név

Quattro vagy quattro? Lényegében mindkettő írásmód helyes. Azonban az autót a hajtási rendszertől (quattro GmbH) a nagybetűvel szokták megkülönböztetni (az autót írják így is, úgy is, de a hajtást csak kicsivel), így én is ezt tartom irányadónak. A post is ez utóbbiról fog szólni.

Ma (tegnap) megint országos szar idő van, esővel, jéggel, síppal, dobbal nádi hegedűvel. A légnyomás a levelező listánkra is hatott. Döglött volt minden, csak Bandi nyöszörgött kicsit.

 

Feketenap:

 

"Olyan sötét van nálunk, mint este

Liana nem túl magas, lombos fák alatt

szupervihar készülődik"

 

Prokee:

"Ha villámlik, aztán megjelenik egy meztelen, német akcentussal beszélő szemüveges bodybuilder, szaladj!

Ne várd meg, míg elkéri a ruhádat és a motorodat..."

Sanyi:

"Terminátor Lianával:)))))))))))))))))"

...és akkor elképzeltem...

"Odakünn sötét fellegek gyülekeztek, soha nem látott szupervihar készülődött lecsapni a poros gyárudvarra valahol messze Kelet-Europa szívében. A kietlen székesfehérvári síkság felett a mag egyre sötétebben és sötétebben örvénylett a magányos irodaépület felett. Kezdett elhalványodni a nap, ahogy a felkavarodott port és ördögszekereket fújt a pusztulás előszele.
Egyetlen ember ücsörgött csak a magányos barakkban. András egyszerű legény volt, évek óta hajtott hogy otthagyhassa végre a kopottas csarnokot, egy kis házon dolgozgatott szabadidejében mostanság.
Régen minden jobban ment, de ahogy jött a pénzügyi és a klimatikus válság, kezdett egyre rosszabbra fordulni a sorsa. Hol voltak még a régi szép idők, amikor csak nevetett a körömhegynyi részleteken amit a hitelre vett sportautó után kellett fizetnie. Mostanra az ezüst színű villám maradt egyetlen kincse, félti, óvja a hű társát.
A kocsi ott pihegett a kavargó porban egy hatalmas geszetenyefa százéves lombja alatt. Gondolta, ha más nem is, ez talán megvédi majd. Kissé megnyugodva fordított hátat választott társának, és hangosan csilingelve zárta be maga mögött a légyürüléktől foltos üvegajtót.
Ebben a pillanatban elemi erővel csapott le a vihar a környékre. Az ezüstösen csillogó tömzsi autó körül egyszer csak elektromos kisülések keletkeztek, furcsa természetfeletti jelenség volt. Nem volt por, csak a feszültségtől remegett a levegő, majd egy hatalmas mindent elsöprő energiaimpulzus kíséretében megszűnt a jelenség.

A gép nem tudta hol van, az alap ellenőrző programja futott épp. A navigációs rendszer meghatározta a pontos helyszínt, majd a korábbi térképmaradványok szerint azonosította a helyszínt, és a dátumot. Körbenézett. Azonnal mennie kellett, és ehhez járműre van szüksége. Meglátta a kopottas irodát, és felfedezte benne az egyetlen bent tartózkodó hőképét. Fejlett szoftvere segítségével azonosította az udvaron látott XXI. századi járművet, és megindult egyenesen a létesítmény felé.

Bandi a gépét bámulta, egy népszerű kapcsolatkereső portált bújt, mit sem törődve a kinti eseményekkel. Az égi csapás tombolt, az esőcseppek dühösen verték az ócska épület oldalán, és dobolva fröccsentek szét az üvegajtó tábláin. Ekkor hirtelen elsötétedett a helység, és bevágódott az ajtó. Az üvegszilánkok lassított felvételként hullottak a földre, hogy a 40 éves műkő padlón sikítva robbanjanak apró szilánkokra. Az ajtóban álló napszemüveges pucér óriás csak annyit mondott: A KULCSOKAT!"

Béla Fordot vezet.

Találkoztam vele reggel, Szigetszentmiklós és a lakihegyi adótorony közötti átkötőúton.
A fekete Focus hátsó ablakában büszke kamurendszám hirdette a gazda nevét: Béla.

Béla nem sietett. Ezen az úton egy rövid szakaszt kivéve kilencvennel szabadna menni, ő azonban ehelyett az ötvenes tempót válaszotta. A lakott terület tábla után, tökegyenes, belátható úton, ahol még a tőlünk balra futó kerékpárút is korláttal védett.
Nem tudom, mi indította erre, vajon az eszeveszett tempót tartotta veszélyesnek a szemerkélő esőben, vagy a pillanatnyi fogyasztásmérőt próbálta 6.5 alatt tartani, tekintettel a 340 feletti literenkénti árra. Mindenesetre egy jóideig poroszkáltam mögötte, és olvasgattam a Bélarendszámot.

Aztán felgyűlt mögöttünk vagy 8-10 autó, én pedig az órára néztem, és rájöttem, ha ez így marad, pont két percet fogok késni a munkahelyemről. Így egy kicsit közelebb kapaszkodtam, és vártam, hogy elfogyjanak a szembejövők. Sajnos ez meddő próbálkozás maradt, a Csepel-sziget 70%-a ugyanis reggelente itt jön dolgozni. Béla mindenesetre levette a szitut, és rájött, előznék, de nem megy.

És akkor Béla büntetett - lelassított negyven alá.

Gondolom, egy kicsit jól érezte magát. A reggel, amikor Béla BMW-t Büntet, feledtet mindent. Egy röpke pillanat alatt tovatűnnek a munkahelyi frusztrációk, a formát vesztett asszony, az autó- és lakáshitel, a tagbaszakadt szomszéd, aki évek óta megkeseríti az életét Josh és Juttával, de sosem mert neki átkopogni, a harmadikban már kétszer bukott kisbéla... Ez mind jelentékelen semmiséggé foszlott, mert egy rövid ideig ő lehetett V.Béla, a király.

Amikor megláttam a Szigetszentmiklós táblát, már majdnem harminccal csorogtunk. Számolgattam, az már tuti, hogy elkések, és az is, hogy nem előzöm meg, így meg kell várjam, míg Béla merevedése elmúlik. És ekkor megtörtént, Béla gyorsított. Nagyjából nyolcvan-kilencven között ért be a városba, tépett még vagy száz métert, aztán nagy satuval befordult a lakópark parkolójába.

És ön, szintén Béla?

A legtöbb veterán rajongó szinte biztos, hogy nem csak az öreg autók között érzi azt a megmagyarázhatatlan bizsergést amit egy matuzsálem látványa nyújt, nyakam rá, hogy hasonló ingerek érik egy korabeli kétkerekü látványakor is. Így vagyok ezzel én is, némi perverzióval fűszerezve. Imádom a kicsiket, minél gyorsabbak, annál jobb.

Még egy saját projektem is volt egy darabokban kapott 50 ccm Hercules személyében, amit végül is tuningnak hitt kontár átalakítások - meg a ferde hatásvonalú főtengely csapágy - miatt, jegelek már pár éve. Sajna nem lesz 10 LE Sachs blokkom, pedig nagy volt az igyekezet. Imolai túráink képanyagának nagy része az elleshető technikai részletek dokumentálásának jegyében zajlott. Rengeteg "házi" készítésű versenymotort láttam, fényképeztem, mindhiába. Gyakorlati megvalósítására nem került sor, azt hiszem Csikós erre mondja, hogy puhapöcs.

Kreidler Van Veen replica

Stratégiát váltva, ha nem csináljuk, akkor nézzük. Különböző - leginkább Holland - fórumokon Keresztül jutottam hozzá korabeli, eredeti felvételekhez, képekhez, adatokhoz. Hozzáteszem, annak ellenére hogy 1983-ig volt 50 ccm világbajnokság (80 ccm 1984-1989) alig lehet ezekről a futamokról mozgó képet fellelni.

Gyűjtöttem az infót nagy élvezettel, mikor is szóba került egy családi hosszú hétvége Amszterdamban. Meg kell említenem hogy ezeknek a "darazsaknak" hatalmas kultusza volt, van a flamandoknál (Jamathi), ha közelebbit akarunk megtudni erről a témáról akkor náluk érdemes kutakodni. Internetes böngészéseim során találtam rá egy magángyűjteményre Lexmond városkában, ami speciálisan csak a "picik" racing változatait mutatja be. Itt térnék vissza a hosszú hétvégére, aminek ötlete rögtön konkretizálta is ennek a páratlan kiállításnak a megtekintését. Talma fórumán keresztül felvettem a kapcsolatot egy kint élő rajongóval, aki részletes útitervet dolgozott ki számunkra (hála neki!), annak érdekében hogy a lehető legegyszerűbben találjuk meg a szentélyt.

Szerencse, hogy kint volt

Ugorjunk az időben egy kicsit, ott vagyunk és megtaláltuk, bár az utolsó stádiuma az útnak nem volt egyszerű, mert a buszsofőr megmondta hogy hol kell leszállni de hogy merre kell elindulni azt már nem. Képzeljünk el egy főútvonalat (nem várost) kétszáz méterenként telkekkel mindkét oldalon, kb. két telekhoszt lehetett belátni, akkor arra elsőre bejött. Rövid gyaloglás után már messziről látszott egy "totemoszlop" aminek a tetején összetéveszthetetlenül egy kismotor egyensúlyozott, megjöttünk. Karácsony előtti napokban voltunk ott, a parkoló gyakorlatilag üres volt, egy mikrobusz árválkodott a bejárat előtt.

Bent is voltunk!

Ez már jó jel, mert szomszédba nem nagyon kellet volna becsöngetni, mert az nem volt. Zárt ajtó és éktelen nagy csend fogadott - zárva volt -, kopogásunkra viszont hamar előkerült egy középkorú férfi, aki a tulajdonos volt és teljesen véletlenül találtuk ott, épp egy zenegépet hozott a raktárba. Hamar az is kiderült, hogy a másik passzió a zenegép, volt belőle vagy 40 db. Ugye megmondtam hogy perverz ez a fajta! Ecseteltük, hogy honnan jöttünk és csak ezért utaztunk ide a világvégéről, bla-bla-bla. Beengedett!

Rögtön kezelte a pénztárt, majd egy "ugrással" a pult mögött termett és kínálta a karácsonyi teát 1 euró ellenében. Sajnos a váratlan látogatásunk rányomta a bélyegét a tárlatvezetésre is ami sajnos nem volt, sőt világítás sem nagyon. Próbáltam a látottakat gyorsan elraktározni, mintha egy pillanat múlva tapsra, eltűnne az egész. Annyira szívességnek érződött az egész - az volt, még ha fizettünk is érte - , hogy tapintatból még fényt sem kértem a fényképezéshez. Annak ellenére, hogy csak pár kört szaladhattam a múlt dicső ötvenesei között, életre szóló élményt nyújtott a látvány. Szerencsére volt olyan fanatikus a közelmúltban aki szervezettebben és időben érkezett ahhoz, hogy jó képeket tudjon csinálni ezekről a ritkaságokról.

Ui: Sajnos 2007-ben bezárt a nagyközönség előtt, ennek fényében tényleg szerencsésnek érezhetem magam, hogy láthattam.

Gallery by www.classic-motorrad.de/cms/

Elmúlt már egy éve is, hogy SAABrinát megvettem. Természetesen benzinvérű barátoknak illik megmutatni a szerzemény, így pár héttel a vétel után Tibor barátomhoz is eljutottam végre. A vételár ismeretében ő férfiasan megvallva kicsit rosszabbra számított, vallotta be a próbaút után.

Persze ő ott volt velem, megtébolyulásomkor is mikor az Opel Olimpiát mentem el "megnézni" és vittem haza lábon. Ismer eléggé, nem csodálkozik rajtam ha veszek valamit. De ekkor én kaptam tőle egy nagyon kedves, és találó ajándékot.

Kis fekete csomagot nyomott a kezembe, egy "Boldog születésnapot" jókívánság kíséretében. A születésnapon valóban arra az időszakra esett. Kezembe fogtam a kis fekete lapos dobozkát és gyermeki kíváncsisággal kinyitottam.

A dobozban egy szépen díszített bicska lapult, Tibor pegig bíztatott, vegyem csak ki és fordítsam meg. Na lássuk a medvét, gondoltam és szót fogadtam.

A meglepetésem határtalan volt. A bicskán a jól ismer Griffmadaras címer volt, a címerben felül SAAB, alul Technology felirattal, mindenfelé ősi, kigyóként tekergő skandináv motívumokkal. Mivel én alig jutottam szóhoz, barátom nyugodtan elmesélhette, hogy a bicska története a következő:

A Grippenek átadásakor a svédek kis repi kedvességként a magyar delegáció tagjainak egy-egy ilyen bicskát ajándékoztak. A legenda szerint a bicska pegélyének anyaga megegyezik a vadászgép gázturbinájának a tengelyében alakalmazott anyaggal. Még ha ez esetleg nem is teljesen valós adat akkor is lenyűgözően kimunkált csodás ajándékot kaptam. Az, hogy Tibor barátomhoz hogyan került?

Talán a leköszönő hadügyminiszterünk, vagy valamelyik szárnysegédje keveselte a repi csomagot és adta valkinek tovább, vagy valaki simán elhagyta? Netán egy a békés estén egy matróz hátában felejtette, s így került a végén hozzám? Ezt én nem tudom, kérem kapcsolja ki!

Jó ideje nem nagyon volt már időm bütykölni a kocsit. Lassan hazahozom majd ugyan a donort, de nekiállni nem tudom mikor fogok, de lassan mindenképpen ideje lesz, mert jelenleg 1,5-2 hónap egy olajcsere periódus, úgyhogy kapja az arcába az Öregasszony, és várja a második feltámadását. De most egyáltalán nem erről lesz szó.

Az úgy volt, hogy a múltkori napsütötte vasárnapon hazafuvaroztam a nagyszülőket Pécsre a frissen mosott kocsival. Gyönyörű idő, minden patent a gépen. Ablakok lent, tetőablak kinyitva. Kellemesen terültem el a sofőrülésben, meleg szellő lengedezett, én meg csak nyomatékból 1000-es, 1800-as fordulaton kocsikáztam, miközben a hangfalakból az első Guru’s Jazzmatazz album szólt – ami a héten Pistát is megihlette.

A januári brand new sarc meteorit becsapódásának második lökéshullámát a környezetvédelmi besorolás körül felcsapó vita hullámokat generált. Az a nagy büdös igazság, hogy én tulajdonképpen eredetileg le is sz*rtam ezt az egészet, mert évente tán’ ha egyszer visz az utam – a saját kocsimmal – székes fővárosunk bélrendszerének belső kerületeibe. (Munka ügyben lényegesen gyakrabban, de akkor egy gazdaságos és környezetkímélő, 2.5-ös „csiptuningos” turbo feltöltéses diesel üzemű ún. hobbyterepjáró segít áttörni a városi dzsungelen. Na de kanyarodjunk vissza.)

Nyugodt, tavaszi szombat reggelre ébredtünk. Előttem a harmatos, zöld fű, fejem felett kis madarak keresik a párjukat. Ilyen egy nyugodt kisvárosi idill. Még hiányoznak ugyan a labdázó gyermekek, de sajnos ők bent tespednek a tv, vagy a számítógép előtt. Fotel alakú generáció.
Aztán felkapom a fejem! Mi lehet ez a fura zaj? Körülnézek, csak egy pici kék autó okádja a füstöt szemben velem, az árok túloldalán, a kavicsos parkolóban. Öreg sofőrje bőgeti a motort, de vajon miért? Egyszercsak megindul, kavicsokat köpköd a kerék szerte-szét, és egyenesen felém száguld! Úristen! Nekem fog jönni!

Lepereg előttem életem filmje, képkockánként. Nem valami hosszú, de nem is élek még régóta. És már nem is sokáig, villan az agyamba. A gonosz, kis kék autó csak száguld felém, megvadult tehéncsorda módjára, még ha képtelen hasonlatnak is tűnik mindez. Utolsó reményem az előttem lévő, betonozott vízelvezető árok. Talán megállítja, és megúszom a kellemetlen, sőt, számomra életveszélyes találkozást. Nem tudok megmozdulni. A kis kocsi meg csak jön, és jön, felém. Az öreg sofőr próbál kanyarodni, idegesen kapkod mindenfelé, de a jármű nem lassul, és még mindig felém száguld.

Kedves Olvasók!

Mint bizonyára tudják, ma nyit az OT-expo.

Helyszíni tudósítónk, Prokee készített néhány képet, kedvcsinálónak.

Nézzék meg, menjenek ki, érdemes!

FIGYELEM! Az album folyamatosan frissül (ahogy Prokee konnektorközelbe kerül), érdemes később is benézni!

Perceken belül érkezik az éterbe az Ezeröcsi élőben, innen az OT-Expóról.

Aki rádió mellett ül, az hangoljon a 100.8-ra, aki pedig gép előtt, az nézze és hallgassa az Indavideón!

Ezeröcsi online

Hoppá, mit találtunk!

Jacques Tati Trafic című filmje, amit itthon Hulot úr közlekedik címen ismerünk (vagy nem ismerünk).

Gyönyörű autók, elfeledett típusok tömkelege, nézzétek, amíg fent van!

Mindenki a választásokra koncentrál, és már csendesednek a januárban bevezetett teljesítményadó keltette első cunami hullámai. Még akkor gondoltam szörfözgetek kicsit a kitűnő hullámokon, és elkezdtem agyalni a téma megközelítését a tuning oldaláról is. Mert ugye adott az alaphelyzet, hogy egy 150 lovas modern dízelt, bő ötven ropiból simán el lehet kergetni 170 ló fölé is. Onnantól meg már adóköteles lenne. Hohó! Tuningboxot meg már úgy lehet venni, mint marihuanát középiskolában.

Minden veterán rajongó álma, hogy egyszer egy rég elfeledett kincsre bukkan egy fészer mögötti dzsinzsában. A témával foglalkozó magazinok külön rovatot szentelnek ezeknek a történeteknek. Túrván a netet, gyönyörűen restaurált - talán túlságosan is - és fantasztikus formákat felvonultató kabriót pillantottam meg a képernyőn. Ez már önmagában is felkeltette a figyelmemet de ráadásul kiderült, hogy "Őt" is a fészer mögött találták a homokban.

1948 Buick Streamliner by Norman E. Timbs

Az Autófília szerkesztői kevés dologban értenek egyet, és ez így van jól. Én például sértőnek éreztem, hogy Következő Vásárló Miklós barátunk, kedvenc idomított plüssmedvénk, az Autófília szivaccsal bélelt lelkiismerete olyan dolgokat vágott szeretett és tisztelt Lacink fejéhez, amit nem kellene. Méghogy nem ért hozzá! Ő, aki 24 éve közvetít változatlan színvonalon, aki olyan hévvel tolja maga előtt Gyulát, mint tehervonat a Daewoo Ticot!

Nemrégiben mutattam be Edit GMC kisbuszát, és elérkezett az idő, hogy a másik autójáról is beszéljünk egy kicsit. Ez sem egy klasszikus „nőcis” kocsi, de merjünk kitörni a mainstreamből! Ez egy Ford Thunderbird 3.8 SuperCharged, ami egy szolid V6-os, kompresszoros kupé, 1989-ből.

Kedves Laci!

Az F1-et szerető emberek (és plüssmedvék) nevében szólítalak meg.

Az év harmadik versenye után kissé bizonytalan vagyok. Nehéz szívvel (szivaccsal) várom a negyedik futamot. Vajon ismét hallhatom-e becses szavaidat? A hangod, amelytől borsódzik a hátam, amelytől azonnal sírnom kell, amelytől lassan visszasírom a némafilmeket.

Tudod, a szokásos felfokozott hangulatban vártam az idei szezonnyitót. Kissé unalmas verseny volt, de az elvonási tünetek enyhítésére megfelelt. Aztán az ausztrál futam már izgalmakat is hozott, nagyon élveztem. Ráadásul mindkettőhöz relatíve elfogadható, magyar viszonylatban szakszerű kommentárt kaptunk.

Igaz, csak mert te épp nem értél rá.

Sajnos a jót könnyű megszokni, így durva váltásként értük meg, amikor újra beledörrentél a mai versenyen a hangszóróba, megszentségtelenítve ezzel mindannyiunk otthonát.

Laci!

Nem örülünk neked, nem szeretünk, nem akarunk téged hallgatni a versenyek alatt.

Az általad kreált értelmetlen ál-szakkifejezéseket (leszélesedik, elnyúlik) sem.

A hézagpótló, bölcs közhelyeket (ma csak azért hajt a versenyző, hogy minél több pontot szerezzen) sem.

A szakmai szempontból értelmetlen halandzsát (keményebbé válik az autó struktúrája) sem.

Ha pedig nem sikerül levenni a rádióforgalmat, inkább valld be, mintsem légből kapott baromságokat kreálsz belőlük. Itt jegyezném meg, a "nyomjad keményebben" az angolban is azt jelenti, hogy menj, mint az állat, és még véletlenül sem azt, hogy a jobb lábaddal még jobban taposd a pedált, mert elromlott a potméter.

Egyébként is, egy szakkommentátor nem mond olyat, hogy "belenyúlt a váltóba, és az ott széktkűdött mindent". Ha mégis ezt mondja, akkor bizonyára nem szakkommentátor.

Ahogyan te sem.

Keress más elfolgaltságot légyszíves, ne rontsd el a szórakozásunkat!

Kedves mázló úr!

Elnézést, amiért az Ön Nevét Kisbetűvel Írjuk, de ellenkező esetben az "úr"-nak kellett volna lemaradnia - mégis jobb ez így.

Az igen nagybecsű Autófília Blog egyik szkepti... szerkesztőjeként írok önnek. Technikabuziként nagy örömmel olvastam, hogy ennyi év szívatás, vetítés, faszlengetés, sajtóhitegetés és fafaragás után végre élőben is megcsodálhatjuk a leendő új Pannóniát.

Mivel közülünk a legnagyobb motorbuzi Tamás kollégánk, célszerű volna, ha jelen lehetne ő is a bemutatón. Régi rajongója a márkának éppúgy, mint az Ön munkásságának. Magunk között csak barátságosan Kibaszott Kamugépként emlegeti önt, és izgatottan várja, hogy ön előálljon egy újabb szánalmas magyarázattal, mentséggel.

Sajnos Tamásunk genetikus terheltség és szerzett fényiszony okán nehézkesen mozog nappali világosságban. Annak érdekében, hogy személyesen is jelen lehessen a bemutatón, és elsőkézből informálódhasson az ön és becses barátai által előhazudott Új Magyar Büszkeségről, előállnánk egy aprócska kéréssel.

Mivel, ismerve a típus előéletét, és a vele kapcsolatban már régóta tapasztalható hype-ot, a magyar szaksajtó részéről várhatóan nem lesz nagy az érdeklődés. Emiatt remélem, könnyedén megoldható, hogy lehetőség szerint estére, naplemente utánra tegyék a tájékoztatót. Így Tamásunk végigélvezhetné a Powerpoint-Showt, és
saját kezével érinthetné a Sebaj Tóbiás által meglovagolt gyurma-Pannóniát!

Ígérjük, hálából hűen beszámolunk a blogon a bemutatóról. Hazudjék hát bármekkora baromságot is mázló úr, mi azt cenzúrázatlanul továbbadjuk - kacagjon velünk együtt a világ!

A további gyümölcsöző együttműködés reményében:

Következő Vásárló Miklós
Autófília