December 22-én, hétfőn, be kell állnom a sorba. A sorba, ami az okmányiroda bejáratától, a lépcsőn lefelé, egészen a az okmányiroda melletti épületig, a könyvtár bejáratáig állt (ez kb. 700 méternek felel meg) előző héten pénteken, negyed nyolckor.
Előrelátó voltam, és hétfőn reggel 5-kor, mínusz ötezer fokban (érzésre annyi lehetett) korom sötétben, lementem az autóhoz. (a kárörvendők úgy folytathatják hogy "ami nem akart beindulni") Izzítás, a narancssárga izzó világít, majd elalszik, hallom ahogy ketyeg az óra a műszerfalban. Kröhöm, kröhöm, röff. A hidegen kicsit érdesebb kotyogás hangja betölti az utcát (szerintem egy pár embert felébresztettem), tolok egy D-t és megyek az okmányirodába.
Parkolóhely még van, ez biztató. Negyedhat. Megyek föl a lépcsőn, táskámban az összes papír ami kellhet (az idegen rendészet pecsétje még meg se száradt), felérek és sokkol a látvány: kábé 200 ember áll a kis téren, ami az okmányiroda bejárata előtt van. Ezt nem hiszem el! Beállok a sorba, előttem két józsi, mindketten öreg Skodájukat szeretnék kivonni a forgalomból, kezükben a nejlonszatyrokból kandikál kifelé a rendszám. Az egyik 15 percenként rágyújt, felváltva szidják a rendszert.
- Maga mit akar kivonni a forgalomból?
- Ő... én átíratni fogom az autómat a saját nevemre.
- Milyen kocsija van?
- 84-es pianomercedes.
- Hát akkor maga is jókor jön, az utolsó pillanatban...
A sorban pár ember termoszból teát iszik, összecsörrenek a rendszámok, száll mindenhol a cigifüst.
- Én már fél öttől itt vagyok...
Ilyen és hasonló mondatok repkednek mindenhonnan, a tömeg feszültsége egyre nagyobb.
Szép lassan átfagyok, irigykedve nézi mindenki a termoszosokat. Fél nyolckor egy pocakos biztonsági őr kinyitja a bejáratot, és ömlenek befelé az emberek a "karámba", ilyen labirintus-szerű korlátrendszerbe. Az első kanyarban megláttam egy rövidítést, és a magas-tátrai sífelvonósorban elsajátított tolakodási praxisomat végre máshol is érvényesítettem. Leelőztem kb. 60-70 embert, és kiszemeltem egymás mögött lévő 2 nyugdíjascsoportot. Az egyiket elengedtem, hálásan nézett rám az egyik közülük. A másik nyugdíjascsoport annyira bele volt feledve a rendszer szidásába, hogy szépen diszkréten eléjük besomfordáltam.
Elértem a cetliadó automatához, ahol a másikbiztonságiőr nyomkodta a két gombot:
- Kivonás vagy átíratás?
- Átíratás.
Megnyomta a bal gombot, de úgy, hogy megbillent a gép, (hiába a józsik még a mechanikus dolgokhoz vannak szokva ) és kijött a cetli, melyen ez állt:
Sorszám: 53
Kiszolgálás: a 4-10 jelzésű ablakoknál
Sorrakerülés időpontja: 8:15-25
Szóval aznap én leszek az 53-ik átíratás. A kivonásos cetlin (az előttem lévő ilyet kapott ) a szám, a 319-es volt. Hát ő kicsit többet fog várni. Kezdem kitölteni a 4 oldalas nyomtatványt, amit az információs pultnál szereztem, ahol másodpercenkét 12 józsi ostromolja hülyébbnél-hülyébb kérdésekkel a Bruce Willis-kinézetű, valószínüleg kötélidegekkel rendelkező pultosembert, annak ellenére, hogy a szemközti fal tele van a Kovács (átlag) Jánosnak megfelelő csehországi névre, a Jan Novák-ra kiállított mintanyomtatványokkal. Egy idomított csimpánz 5 perc alatt kitöltené. Én viszont megakadtam. Előző tulaj lakhelyének postai irányítószáma? Nézem, sehol nincs ez beírva, se forgalmiban, se törzskönyvben!
49-nél van a sorrakerülést informáló kijelző. Azonnal hívom a szobatársamat.
Kicsöng. Vedd már fel!
- Halló (full álmosan)!
- Szevasz,kapcsold be a gépet!
- Minek?
- Ne kérdezz, kapcsold!
- Várjál...
Szöszmötölés, hogy felbúg a notebook ventillátora.
Közben a kijelzőn beugrik az 50-es szám. Ha most emiatt nem tudom átírni, szerdán még nagyobb sor lesz, ha meg akkor se, akkor januárban meg bukok 10 000 CZK-t....
Szinte hallom a telefonban, hogy a kristályok fordulnak az LCD-ben, az XP-s logóintrójának megjelenítésekor.
Mi lesz már....
- Na?
- Várjál, még beloadolja magát, egyébként mit akarsz?
- Keresd ki nekem azonnal Lomnice nad Popelkou irányítószámát a neten!
- Minek az neked?
- Ne kérdezd, majd elmondom!
Pötyögés, kerreg a HDD.
- Na, megvan.51251.
- Kösszépen, jövök este egy sörrel.
Beírom, az adatot, ekkor leesik hogy miért mászkál mindenki rendszámmal a nejlontáskában. Mert az öreget le kell szedni!!!!!
Rohanok a parkolóba, és a fagyott kezeimmel feszegetem lefele a rendszámot. Nem jön, feszül, végül megadja magát. Futás fel az okmányirodába, odaérek a kijelzőhöz, erre átvált 53-ra. Ezt a filmrendezők se tudták volna jobban összehozni. 9-es ablakhoz megyek, leadom a papírokat. Az irodista csaj olyan iramban kezdi el gépelni az adatokat, hogy beleszédülök, közben a hátul kávét főző kolleginával vitatják meg épp a gyerek óvodai viselkedését, egy pillanatra leveszi bal kezét a billentyűzetről, és berak egy fóliát a laminálógépbe. De közben a gépelés üteme nem csökken! Hiába, ez a női multitasking.
Egyszercsak abbahagyja az egészet, és így szól:
- Ez az adásvételi szerződés nem érvényes!
Nyomatékosítás képen, kitolja a vízszintes nyíláson az üveg alatt, a lakókocsiban, vastag filctollal aláírt, ezerszer (ferdén!) fénymásolt, szerződés-fecnit.
Beszóltak